Tornaszó fiú szobra

Az út – egykori iskolámba

(A Bárdos Lajos Iskola egykori, mostani és jövendő tanárainak és diákjainak)

“Ó, ne mondjátok, hogy gyáván föladtam
Az ősök művét, a tengert, a lámpás
Őr-tornyokat, s az alkotás helyett
Otthon, papírral játszom kisgyerekként…”

(Robert Louis Stevenson)

A házunk és az iskola között, akár a mesében, hét ház volt. Ugyanúgy hét van még ma is.
Csak az egyiket bontották le, a másikban meg mások laknak már.
    Balogh bácsi halt meg először.
    Aztán odébb Tóth Feri nagymamája.
    A harmadik házban Varga Joszi idős szülei még élnek.
    Némethéknek mintha mindig is fekete kutyájuk lett volna. A Bartók Béla és a Ley utca sarkán tutol a biciklim után. Szeretem a kutyákat. Mindig volt kutyám. Ugyanúgy van még ma is.
    Kiss Jutka osztálytársam volt. Szülei nem élnek. Ő a Balaton déli partjára költözött el. Házuk helyére egy amerikai típusút építettek előre készített panelekből.
    Alattuk Lászlóék boxer-kutyát tartottak. Dzsemnek hívták a dühös jószágot. Az ugatása dacára innen a kertjüktől már hallani lehetett az I. számú Általános Iskola csengőszavát.
    Kovács Nándiék egy sünt fogadtak be. Pedig négyen voltak testvérek. Házukat a minap piacozók vették meg, s kis tornyot húztak föl, arra rézcsillagot tettek.
Ma kerékpárral tízegynéhány másodperc alatt érem el Ley utcai házunkból régi iskolámat, a mostani Bárdost, elég csak legurulnom a dombról. Kísértést érzek, hogy elengedjem a kormányt. A kilencvenes években egy kilométer-számláló is volt a bringámon, azzal mértem le, hogy körülbelül 300 méterre alszom a sulitól. Álmodom most is, milyen hosszan tartott 1966 szeptemberében az a reggeli séta, hátamon iskolatáskával, zsebemben vadgesztenyékkel. A vadgesztenyékhez pár gyufaszál kellett, és foszforszemű barna kutya őrzött gyaksza órán. Bútorbarna betlehemesem vadgesztényéből van még ma is.
    A tanévnyitó másnapján mire Balogh bácsiék szomszédos házának sarkáig érek, átkelek három pocsolyán. Levél-csónakot úsztatok az elsőn, a második mellett egy kalózhajó kapitányaként szemlélem a partot, hol lehetne kikötni? A harmadikhoz érve már a tél is megjön, cipőm orrától légbuborék indul meg a jég alatt az iskola irányába. Csak innen tudtam, hogy sietnem kell, mert elkéshetek. A befagyott tócsa mellett apám postagalambjai. Befogadják a csonttollú madarat.
    Tóth Feriék előtt mészkövek dudorodtak ki a földből, akárha pöfeteggombák akarnának előbújni. Megvárom hát, amíg kinőnek, mi több, amíg el nem barnulnak, mert ha akkor reájuk ugrom, akkor elrobbannak, és spóráik, mint a bombafelhők gomolyognak. Most szaladjak vissza cipőt fényesíteni? Minek. Hiszen egy másodikas ne legyen stréber. Már-már fatolltartómat is szégyellem, ha zörögni kezdenek benne a ceruzák. Hátamra táskát sem vennék. Ha gesztenyét találok, elég a fél markom, nem veszítem el úgysem a Cseszkóból kapott drapp műbőrt. Hohó, a nagymamámék utcája felől bömböl a zene. Ringlispílt állítottak a Mogyorósi domb aljában. Figyusz, de jó számok! Ha én szél lehetnék… Az a lemez megvan még ma is. Meg az is, hogy Amikor én még kis srác voltam… S tényleg azt hiszem, hogy nagyon rég volt az, amikor én még a tavalyi havon siklottam le szánkóval errefelé, közben le-lehunytam a szememet, mert minta röpültem volna egészen a Szent György-hegyig.
    Varga Joszi édesanyja köti be a sebem, fehér a géz, mint a hó. Ő ott volt akkor is, amikor megszülettem a tapolcai kórházban. Igen, Nőnap volt, s a nemzetközi ünnepre való tekintettel popsipudert kaptam a Nőtanácstól. De itt kell lekanyarodni a Ley utcából a Bartók Bélára. Mekkora forgalom, hetente egy busz is betéved ide, ezekre az aszfaltozatlan földutakra. Egyetemista lehettem, amikor bitumenborítást kaptak. Csikorognak az apró kövecskék az Ikarus kerekei alatt. Vargha Ili néni tessékel, kapaszkodjak fel a vén farmotorosra, hiszen osztálykirándulásra visz. Ráz a járgány, s gargalizálunk a hangunkkal, hülyéskedünk, s torokszakadtából zengjük: Észak-nyugati szél / szakad a gatyakötél… Somlói Pali bácsi tanította Füred partjain. Ili néni örült, hogy ennél nagyobb rosszat ezúttal nem követünk el. Majd úgyis ezen ének hangjaira felmászunk Hecsey Karcsival a Járásbíróságnál feledett úthengerre, majd úgyis átmászunk a TIAC pálya bástyáján, aminek fedőcement-rétegébe üvegcserepeket is szórtak, nehogy megpróbáljon valaki átjutni a falon. Hát mi átjutunk, mire negyedikesek leszünk. Varga Josziék előtt lépdelek. Harmincöt éve ennek? Nem voltak itt a nyírek még növendék fácskák sem. Rúgjuk a labdát sötétedésig. Vagy még utána is. A tanáriban csóválja Bús Baba néni a fejét, hogy hiába ötös a matekdolim, de ez a büdös kölök mindig csak focizni akar. Egy másik hang: Te, Jutkám, a fiadat állandóan csak biciklizni látom. Megint másik: Mi lesz belőle? Öszeszorítom a fogam. Némán fogadkozom: Természetesen: focista, Tour de France győztes, bélyeggrafikus, lemezcégtulajdonos, gombaszakértő, vagy ha mégsem, legfeljebb elmegyek költőnek. Aznap labdába sem rúgok. Ám az alkonyi nap végül megállt a futballkapu jobb felső sarkában, mint egy mennyei gól. Zöld-sárga ujjatlan trikót kap a csapatunk Borsai Ali bácsitól. Az Afrika Kupán pont ilyenbe játszik Kamerun. Mit tudtam akkor?!
    Némethék fekete kutyája csaholja kamaszodó lelkemet. Orgonaágak hajolnak ki az útra, s ha volna gomblyukam, kitűznék egy lila fürtű virágot valaki kedvéért. Jaj, dehogy. Hiszen Fradi-drukker vagyok. Talán majd hetedikbe! Akkor már szerződnék az ördöggel is, hogy Szabó Icát én kísérhessem el a virágboltba pedagógus nap előtt a csokrokért. Kati néninek a hat orosz mondatot nem írtam bele a munkafüzetbe. Milyen hat mondat? Egy Ozerov-vers. Rád akarok gondolni. És Rád gondolok. Nem akarok rád gondolni. És Rád gondolok. Semmire se akarok gondolni. És rád gondolok. Majd a WC-ben lemásolom valakiről. A sarki csatorna-lefolyójába örvénylenek le álmaim a friss esővel. Ébredek. Hiszen megvan az a hat gyönyörű mondat. Ízlelgetem a szavakat: Já hácsú dúmáty… Dzsem hörög. Miért nem tudok tovább menni? Földbe gyökerezett a lábam. Pedig éppen Lászlóék gyümölcsfái virágoznak. Minek kell suliba mennünk?! Megmondom Tóth Jóska bácsinak, hogy Japánban cseresznye-virágzáskor három nap szünet van! Kati néninek sem kell jelentenem akkor. Távárisucsítyelnyicájádákládivájustovmáéjgruppe… Az én csoportomban ma mindenki elkészítette a házi feladatot. Ma az volt a dámásnyejezadányie, a háuszaufgábe, hogy ki kellett nyílni. Mert örökkön keserűek a rügyek! Ráérünk felnőtt fejjel gyümölcsözni. Az ÁBC felé mint hófúvás a szirom. Ha én szél lehetnék… A pingvines hűtőládából fagyasztott szilvát vett elő a boltos néni. Ágoston Emi édesanyja a pénztárgépnél. Nála fizetek. Délután majd megesszük a lányokkal a pad tetején, addigra fölenged az a mirelites termék. A lányok hógolyókat gyúrnak, én pedig akkor, egyiküknek, egyetlen egyszer meg mertem megfogni játszásiból a kezét. Forró leheletében minden gyümölcsök íze és illata. A napközis szilvás gombóc, forrón és fahéjasan gőzölgőn, omlatagon. Szétfújnám hosszú haját… De már Dzsem egészen kivicsorítja előugró fogait a drótháló mögött. Abbahagyom a dúdolást. Lám, a meggy közelében fenyőfa. Tényleg, mit csinálsz Karácsony és Szilveszter között? Ki kérdezte? Kovács Zsuzsi. Nem, nem a Zsuzsi, neki elmeséltem, hogy Verőcére megyünk a szünetben. Jégtáblákat is láthatok talán a Dunán. Addig még meg fogom szerelni a lemezjátszót. Igen, ezt mondtam, s behozom a suliba, s táncolni fogunk a szombati klubdélutánon arra, hogy Egy év elmúlt. 8 óra lesz két perc múlva. A tanáriban lefőtt a kávé. Illata beszállongott a kabátos szekrénybe is. Kiosztja Lajos bácsi a kémia-dolit? Vagy kísérletezünk? Az utolsó padból nézem, hogy a magnéziumlapocska miképpen izzik, hogyan szórja vakító szikráit Szabó Ica köré diadémnak. A tanítás után várják a nagyobb fiúk. Az Á-soktól hét góllal kikapunk. Barbalics Tóni egymaga berámol egy ötöst. (Esztendővel idősebb nálam, amúgy ő is nőnapi gyerek.) Húzza görcs a lábam. Kijön a könnyem. A vereségnek is van íze. Ismerősebb egyelőre, mint a csóké. Hogy aztán ne feledjem többé soha a nagyvilágban járva. De ettől még tesszük a felnőtt dolgunkat is majd. Sáry Gyusziból híres professzor lesz Hollandiában, Navracsics Jutka nyelvkönyveket ír és Vígh Erika visszajön a suliba tanítani… Még egy perc a csöngetésig. Na, akkor az Ady Endre úti főkapun át megyek be. A medence vize fölé hajló szoborfiút hol kánikulai Nap süti, hol meg fehér hósipkát húz fejébe a tél. Gyermekek voltunk. Néha azon kapom magamat, hogy az a gyermek megvan még ma is. Sokan megőszültek közülünk. Nem beszélve arról, hogy legalább egy nagy focicsapatnyi régi társ fekszik a temetőben. Cser Pisti is azon a hajnalon született, amin én. Aztán tavalyelőtt lehagyott, mint a nyolcadikos futóversenyen, kerekezhettem ki a gyulakeszi temetőig. Én akkor feladtam. Mikor? 1974-ben ott a Bauxit pályán? 2005 nyarán? Vagy mégsem? A kispálya salakja piros. Majd azt is leaszfaltozták. A mogyorófák lombja zöld. Vagy ha lehull, barna és narancsszínű a gyöngykavicson. Valószínűtlenül kék égbolt borul fölém. Görögországban láttam hasonlót, amikor már külföldre utazhattam. Hazajöttem: a József Attila teremben, itt, tanultam a hexametert. Az iskola leándereire ismertem a hellászi autópálya több száz kilométer hosszú sövényében. De addig még be kell ülnöm a padba. Kustos Marika néninek mappában hozom a növénygyűjteményt. A Viszló patak partján szedtem az őszi bokrok leveleit. Már vénülő szememmel láttam a nyáron gingko biloba őspáfrány-fenyőt is a tapolcai strandon. Ezért legalább nem kellett elmennem Japánig. Az árkádok alatt ér a csengetés. A helyemen vagyok már, hajó az Iskola: a valóság és az álmaim állatseregletét is viszi: hű kutyusom, aki annyiszor utánam szaladt, egyszer az osztályba is, aztán drótszamaram, s vadgesztenye-ökörke és vadgesztenye-szamárka… Az udvar üres. A zsivaj elült. Künn az udvaron a juharfácska és a télire pincébe kerülő virulmányok között csak Biber bácsi, a pedellus. Elavult szemléltető képet visz a kukába. A címer is régi az ábrán. Baloghék előtt a levélke-hajó kiköt még ma is. Az öreg kalóz pedig így szól: Partra szállottam. Levonom vitorlám. Szóval jöhet a doli, a felelés, az intő, bemondhatnak a hangosba, hogy megint a Némethpisti. De nem kapok intőt. Most be sem mondanak a hangosba. Dobog a szívem. Hozzászoríthatom első versemet.

Oldal: 1 2

Megjegyzés hozzáadása

Megjegyzések hozzáfűzéséhez be kell jelentkeznie.