Boglári beszéd

Kedves Boglári Felebarátaim!

Tán nem egészen ismeretlen arccal fordulok most ünnepünkhöz, itt Boglár partjain, mivel évek óta a Parti sétányon dolgozom, s második éve itt is élek már a Balaton Akadémia tanáraként. A tulsó partról jöttem, s ha átnézek a Badacsony irányában, ugyanazt a szentgyörgyhegyi tetőt látom, mint szülőhelyemen, édesanyámék ablakából. Tapolcának 1956-ban egy mártírja volt, akit ártatlanul meggyilkoltak, munkavégzés közben lőttek agyon a hivatalosok a rendre hivatkozó tűzparancs szerint. Édesanyám bátyja volt. Tóth István. Tőle örököltem keresztnevem. Ártatlan polgár, őszi, kései gyümölcsöt fuvarozott a szomszédos faluba, mikor ezek a tragikus pillanartok történtek. Nékem sokáig ennyit jelentett 1956. Ám a családot összeroppantó eseményen kívül még valamit. A Tapolcai embereknek azt a néma szolidaritását, részvétét, csöndes tüntetését minden áldott esztendőben ezidőtájt, Halottak napján, mikor szál-szál gyertyáikkal fölragyogtatták nagybátyám sírját.
    Boglárt boldognak mondhatom, hogy nincsen áldozata. Egy halott is sok. Ahogy mondják. Egy emberen elkövetni a jóvátehetetlent ugyanannyi, mint egy egész népen. E téren a humanizmus nem ismerhet statisztikát.
Jó érzés, hogy Balatonbogláron nem öltek meg ártatlan embert, mint például a berzencei sortűz során 1956-ban. Lapozom Somogy megyéről a forradalmi olvasókönyvet. Mennyi meghurcolt ember neve, akik egész emberségüket merték, ha pár napra is, de szabadon be- és kilélegezni!
Több éves börtönbüntetésre ítélték többek között a következő fonyódi polgárokat: Szentirmai Istvánt, Lakos Istvánt és társait, egy évet kapott a máriai Kiss Lajos, Lengyeltótiból Jozó Ferenc. Balatonboglár polgárai közül börtönnel sújtották Dr Adamecz Elemért, Thurzó Jánost, Barczikai Lászlót.
    Petőfi a csodás esztendőt úgy szólította meg, hogy: 1848, Te csillag!
    Faludy György 1956-ot szintén így szólította meg: te csillag!

Aki nem volt ott végig, semmiféle költői képzelőerővel, forradalomért lüktető szívvel, akár lángelmével sem tudhatja felfogni, mi volt ez. Én sem tudtam volna előre elképzelni, hogy milyen ez a boldogság, amivel az ember járt Budapest utcáin – mert nem ismertem, egyszerűen fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen boldogság. Amíg át nem élted magad, ott járva-kelve az utcákon, a köveken, addig nincs, nem létezik – kitalálni nem lehet se előre, se utólag. írta és élte Ottlik Géza író. Regényének hőse sokat vitatkozott szeretett költőjével, Petőfi Sándorral életről, halálról, rabságról, szabadságról s a legfontosabb emberi kérdésekről:
Rabok legyünk vagy szabadok? Először is nem kérdés. Rabok vagyunk.
– – – ám: ha választhatsz, hogy rab légy-e vagy szabad, akkor már szabad vagy. Egyetlen alternatíva, egyetlen választható másik lehetőség, a semmi, a nulla helyett már végtelenszeres szabadság.
Aztán újra a tépelődés: hogy tulajdonképpen mindnyájan sehonnai bitang emberek volnánk… – Jó. Mi, magyarok – azt mondja [Petőfinek] – megalkuvó, gyáva csürhe vagyunk. Amilyen, gondolom, a többi nép is. Nekem felebarátaim, és helyes, jól teszik, ha vigyáznak a rongy életükre. Egyebünk nincs. Nem kell kockáztatni, fejjel menni a falnak, a biztos leveretésnek. Túl kell élni, ez a dolgunk. S lám mégis: Október végén visszataláltunk a gyerekkorunkba. A város tündökölt a boldogságtól. Mindenkinek volt hova hazamenni, egyszerre csak. [Hőse]… lerohant a tankok elé, ordítozott velünk: Megőrültetek? Mindenki elfelejti, hogy ti egy gyáva csürhe vagytok? Magánkívül volt, ragyogott, hogy Petőfi nyert, és ő vesztett.
Még Németh László is, aki inkább az indiai vallások szemlélődő harcnélküliségét érezte magához közel, s a reformokat, még ő is emelkedőben látta az országot.
Petőfi nyert.
Aki nem alkuszik.
Aki úgy érzi Nincs alku, én hadd legyek boldog.
A nemzet legtisztább pillanatai voltak ezek az eltiprásig. Az emeberek nem nyúltak a betört kirakatok megetti árukhoz, sőt, a forradalom tisztasága lehetővé tette, hogy az utcán nyitott dobozokba gyűjtsenek pénzt az áldozatok hozzátartozóinak megsegítésére. Vas István költő ezt a képet tartoggatta önéletrajzi regényének a végére, hogy ezért a látványért már érdemes volt élnie.
A többit már tudjuk. A buta, suta kamaszok – ahogy Cseh Tamás énekelte – harcos angyalainkká lettek a túlerővel szemben, kiket Buda Ferenc elsiratott, a

Oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9

Megjegyzés hozzáadása

Megjegyzések hozzáfűzéséhez be kell jelentkeznie.