Édesanyám versei

T. Tóth Judit

Érzed öröklétünk?  


 

Nehéz napokban

 

Emlékeim kiesnek kezemből,

Darabokra törnek.

Sóhajtva hajolok utánuk,

Lassan rakom össze őket.

Ki tudhatja, hogy nekem

Törve is szépek…

Magányos óráim sok játéka

Ünnepivé lett.

Tűnődöm azon, ami volt,

Elmúlt napokon

Beszédes társam, sok hű emlék,

Kísér, segít, mikor már nehéz.

Nehéz nagyon.

 

(1975)

 

 


Parádi levél kisfiamnak

(kelt 1971. január 19-én)

 

Gondolatban hazaszálltam,

Szöghajadat megsimáltam,

Súgtam halkan a füledbe:

Légy jó, édes kicsi fiam!

 

Te vidáman rám nevettél:

Ne félj! Így lesz, édesanya.

Közben szemem végigjárta

A tárgyakat a szobácskádba’:

 

Vizes cipő

Havas nadrág

Árulkodva néztek felém.

Összesúgva, huncutkodva

Nevetett az egész szoba.

Ne aggódj, Te, édesanya.

 

Ródli röppent –

De jót csúsztunk.

Korcsolyáztunk.

Rosszalkodtunk.

Estére jól elfáradtunk.

Nagyot ettünk, alszunk – úgy van.

Te is itt vagy az álmunkban.

 


Kórházi ablakból kitekintve

 

Jaj, ablakom három fája!

Gondolatom terhes ága,

Rajta könnyű fényben forgó

Cinkedalos lakodalom.

Cinkedalos vigadalom.

Szemem most csak téged lásson,

Ablakomnak három fája,

Három fának koronája,

Fényt és fenyőt,

Szelíd szellőt,

Egy megszépült könnyű álmot;

Küld megszolgált kívánságom!

Köszönts hozzám be hajnalban,

Búcsúztass el – alvóban,

Köszönj hozzám be többször is,

Riadt lelkemet csillapítsd!

Zöld fenyőm Y-ága,

Fényre tárt szép koronája,

Tőled kedvem végre éled,

Hadd lássak az égre véled!

(1975)  

Fiam rózsákat ültet

Önfeledten dolgozik fiam

Tizenévesen, boldogan.

Neki most minden szép

És csupa remény.

Szél fújja szőke haját,

Izzad a homloka,

Csillog a fény

Tiszta szemén.

Rózsahajtásokat ültet.

Sorakozna is

Egymásután.

Gondosan mélyeszti,

Takarja,

Burát tesz rá végül.

Elégedetten rám mosolyog.

Meglásd – mondja –

Átalusszák majd a telet,

Csak fagy ne bántsa a rügyeket.

          Szakszerű, lelkes magyarázat.

Csöndesen rá felelek:

Mert ismerek

Magamra.

          Féltelek

Fiam!

          Ha tudnád, ó, ha tudnád! Hogy a

Tavaszi rügyeimre, őszi rózsáimra hányszor,

De hányszor szakadt dér, zúzmara.

Erősek voltak. Bura sem takarta

Mégis zokogtak a fagyba.

Légy erős, Fiam!

Sok a könyörtelen téli nap.

Meglehet, mind elfagy a rózsa.

Örülj, ha végül egy szál marad.

(1975)

Oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8

Megjegyzés hozzáadása

Megjegyzések hozzáfűzéséhez be kell jelentkeznie.