Egy nem létező költői tájszótár margójára

„Gyermekkorom Atlantisza,

elsüllyedt mesebeli tájam!

Fölötted hullámzik a tenger,

Csapkod az idő szárnya törten,

szemem húnyom, fejem lehajtom,

zöld hullám zúdul át fölöttem.”

 

/Kormos István: Atlantisz/

 

Kormos István 1923 októberében született a Győr megyei Mosonszentmiklóson. Édesanyja – a költő versei és életrajzi közlései szerint – belehal a szülésbe: (1)

„Mióta anyámat megöltem, / s a bölcsőm oázva fölborult, / nem zsong fülembe édesen / szivárvány-hurkatöltőn át a múlt.” „Nem voltam reménységed / jöttem sikongva félted / töviskoszorú-éked / kifröccsentettem véred.” Nagyanyja és nénjei mellett nevelkedik a szerelem-gyerek: „Kormos családnevem / anyámtól örököltem.” Árva gyerekkorát felnőtt fejjel, költőként gorkijinak jellemzi. Játszva a Holt-Duna kiömléseiben Mecsér vagy Ráró alatt; nem csak emlékképeit, de ott tanult szavait is megjegyzi az életre. Ismerős a Héderváryak birtokán, a környék majorjaiban; az apátlan-anyátlan fiúnak semmiben sem különbözik sorsa a más cseléd-családokban született mezítlábas kölykökétől. Egy történet, melyet Sobri Jóskáról, a híres betyárról olvasott, életreszóló élménye, s elhatározta, hogy író lesz: „De semmi sem jutott az eszembe, miből bármit írni lehetett volna, s csak játszadozással töltöttem a vakációt:

Oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40