Harmóniát!

– adventi promenád egy kiállítás képei között

    Szép meghívó invitált az MMTK épületébe karácsonyi tárlatra 2002 Adventjében, mielőtt meggyújtottuk volna az ünnepváró koszorún a harmadik lila szín gyertyát. Az első szinten a színházterem előtti teret Fülöp Lajos festőművész képei töltötték be, fölöttük Szelestey Ibolya, tapolcai művésztanár leheletfinom tájábrázolásai várták nézőiket, s a második emeleten kapott helyet az a gyűjtemény, melyet hat esztendő alatt a városi könyvtárban – történelmünket bemutatandó – gyermekkezek hoztak létre. A kiállítások megnyitásaképpen Török Attiláné vezényelte a Bárdos Általános Iskola kamarakórusát. Az osztrák kántor, Ráth Mór világhíres Csendes éje csendült fel, majd Ács János polgármester köszöntötte a művészeket és a megjelent érdeklődő vendégsereget. Dr. Bartalis Imre orvos-író méltatta a két festőművész alkotásait. Fülöp Lajosról elmondta, hogy régóta barátjának vallhatja, több festményt is őriz lakásában a Litéren született művésztől, akivel együtt végezte a pápai tanítóképzőt. Fülöp Lajos azóta 80 kiállításon szerepelt műveivel Magyarországon és szerte a világban. Balatonalmádiban telepedett le, s a tó nyújtja néki a legtöbb ihletet, ám otthonérzettel mozog a Bakony színvilágában is. Tréfásan jegyezte meg Bartalis kettejükről: A különbség kettőnk között nyolc év és harminc kiló (az én javamra)… 1939-ben született ugyanis Fülöp Lajos, aki még abban is hasonlít az orvos-író barátjára, hogy elbeszéléseiből már két kötetit is kiadtak. A festőművészt találóan jellemezték tehát a testvérmúzsa szavai, annál pontosabban csak a festményei! No meg a vallomásértékű szavak a meghívóról: Számomra a világ, az élet minden ellentmondása, tragédiája ellenére csodálatos. Festészetemben elsősorban a természet, a fény, a színek csodáit ünneplem. Harmóniára való törekvéséhez kívánhatjuk, hogy folytassa tovább azt, amit eddig is tett, beteljesítve Illyés Gyula verssorait -, hiszen jajból sajtolt dalt, vereségből diadalt.
    Szelestey Ibolyának mára már igen sok tisztelője van, Kosztolányi szavaival: kicsinyek és nagyok, régi tanítványok. Bartalis Imre szerint pusztán a tanárnő szerénysége az oka, hogy nem művésznőnek szólítják. Ibolyának nem volt szüksége e titulusra, inkább Szigligetről nézte a Balatont, a város környékéről a hegyek koszorúját, vagy csak megállt a Malomtó partján, és úgy festett, ahogy bensője diktálta. Nem utánozta a mestereket, bár évente megnézi Egry József badacsonyi életművének kiállítását, s tanára ugyanaz a Platthy György volt, aki Fülöp Lajost is tanította a mesterség fogásaira, a megfestett Szent György-hegyen és a Csobáncon, a Szépkilátón vagy egy napraforgó csokorban, akár egy cserép fokföldi ibolya látványában mégis elvéthetetlenül ott leljük a legtitkosabb rezdüléseit. E sorok írója hálás, hogy már évekkel ezelőtt a Gabriella szállóban Szelestey-festmények alatt iddogálhatta a paradicsomlevét, azzal a jóleső érzéssel, hogy van ennek a kicsiny tónak már ábrázolója, nemcsak a költők próbálták verseikbe emelni… Legutóbb Diszelben láthattuk együtt a művelődési ház tetőterében ezeket a képeket. Kívánom, hogy gyarapodjon még a számuk, nem mintha ennyien nem tudnák képviselni méltón az oeuvre-öt, hanem hogy jussanak többen a szép-hiteles Tapolca-ábrázolásokhoz, vihessék azokat az otthonukba. Szelestey Ibolya kiküzdött derűjét és nyugalmát e képekről nem irigyelni, hanem eltanulni kéne. Nem könnyű persze. Mindenekelőtt vegyünk hozzá 50 esztendőt, amit Tapolcán lehet és kell eltöltenünk. Itt kezdődik minden…
A programban nem jelzett esemény is történt, ám éppen az ünnephez való. A művésztanárt kollégája- igazgatója, Keszler József is köszöntötte. (Eddig sem nevezhettük feszesnek és protokollárisnak a rendezvényt, de akik ismerik a kiállítások forgatókönyvét, sokszor sokért nem adnák, ha váratlan, előre nem látható dolog, mindig, ennyivel emberibbé is tenne minden megtervezett alkalmat.)     A harmadik felvonás másképp jelentett igazi örömet a tárlatlátogatóknak, mint a hivatásos művészek installációja. A Történelmünk – gyermekszemmel című kiállítás anyagát apró diákok barkácsolták, festették, ragasztották, varrták… Echós szekér, vert aranypénz (persze sztaniolból formálva vagy tésztából kisütve), Képes krónika könyv-makett, csobánci ágyú, korona és kard, 1848-as miniszteri tabló, – felsorolni itt nincs mód teljességében, mi mindent készítettek az általános iskolások a gyermekkönyvtárban nyári táborok s a városi történelmi vetélkedőre való felkészülésük során. Mintha ezek a gyerekkéz alkotta kedves utánzatai a sokféle tárgyi emlékeknek azt vallanák, hogy ne aggodalmaskodjunk, van mit magunkkal vinnünk az Új Esztendőre s a sokak által hangoztatott Európába. Bibliánk van – csak e játszi dolgokból is látszik:

Oldal: 1 2 3

Megjegyzés hozzáadása

Megjegyzések hozzáfűzéséhez be kell jelentkeznie.