Illanó keringő a Valse triste francia dallamára

2013. október 07. hétfő, 14:03
Sz. Tóth Gyula

A sorozat eddigi darabjaival, érzékeltetve a műfordítói munka szépségeit és nehézségeit, a fordítók küzdelmét, örömmel nyugtázhattuk, hogy mindig sikerült a magyar vers átültetése: a gondolatok, a szellemiség megértése, a lírai formák megtalálása. Hogy ez milyen mértékben, az más kérdés. A lényeg, hogy a fordítások szárnyán terjed a magyar költészet, a líra hangja árnyalja az Európával folytatott párbeszédet. A hatalmas költői sorozatot, mintegy megkoronázásul, egy zseni zárja. Weöres Sándor szárnyaló kreativitása feladja a leckét a fordításra vállalkozónak, jobban, mint bármely más esetben.

Ismét két fordítást, két fordítót találtunk, az egyik francia, Robert Sabatier, a másik magyar, Timár György. Elkelne egy összehasonlító elemzés, doktoranduszok, kutatók szép feladata lehet, itt nem ez a dolgunk. Melyikkel foglalkozzunk alaposabban? Az utóbbit választottuk. Timár fordításairól már szóltunk az előző kötetekben, de itt is meg kell állni egy jó szóra. Ez „nemzeti kötelesség”, tartja Lengyel Balázs, aki az általunk is többször idézett „Gouttes de pluie”-kötetet méltatva „bámulatosan nagyszabásúnak” nevezi azt, amely híven közvetíti a Timár György „által talált költői nyelvet”. Zenél a vers. Miután átadtuk magunkat a ritmusnak, a dallamnak, hagyjuk, hogy megtörténjen a csoda: a vers átvisz a transzperszonális dimenzióba.

Ezután jöjjön a racionalitás. Timár „rímesen” fordít, a rímképletet megváltoztatja, az első hat sorban ugyanaz, mint a magyarban, aztán vált, újakat hoz be, a 13. és 14. sorban ismét vált, de mintegy lezár, akár a magyar. Az ismétlések részint keretbe foglalják a verset: C’est le soir, il est froid, il est vieux. Mindez játékos váltásokkal: c’est le soir, il fait froid, il fait sombre, c’est le soir, il est vieux, il est froid. Ezek és mások a versszerkezet közepén, hangsúlyozva libbentik a dallamot: Chaque été, chaque été est le même (kétszer) és Qu’importe où et quand C’est passé: (kétszer). A rímekkel és az ismétlésekkel komponált dallam balladás hangulatot áraszt, ahogy Tarján Tamás jegyezte meg a konferencián. És Timár érzékeny, finom képeket kreál. Noha a „venyigére” ő sem a szó szerinti ’sarment’-t használja, a vigne (szőlő), a frileux (fázós, fázékony) utal rá, kifejezi a szőlő testét, élettel telíti, ez mozoghat, ez nem csupasz „gally”. A szikár „vieux” – „öregek” helyett a vieillards – hangzásra is kellemesebb, empátiát sugároz, az ’éltes embereket’ érinti meg, akik nem a szigorúan hangzó sarokba (coin-ejtsd: koen) húzódnak, hanem a kedves és kedvenc ’fészkükbe’ – nids vonulnak vissza, amely lassan eltűnőben – disparus, ezzel a fordító mintegy előkészíti a múltba tűnő idő hidegét. És a következő szerkezetben már „visszahúzódnak” – se sont retirés.

Oldal: 1 2 3 4 5