Jókai Anna köszöntése a Balaton partján

Kedves Barátaim! Zavarban voltam, amikor ezekbe a sorokba belevágtam. Jókai Annát, az írónőt, személyes jelenlétében bemutatnom igen nehéz, ha csak úgy nem, hogy azonosítom karácsonyi versével őt ( az Ima Magyarországért cíművel), akár Márait a Halotti beszéd-del, Illyést az Egy mondat…-tal, de akkor már el is hallgathatnék nyomban… Magam sem akarom zavarba hozni Jókai Annát. A lehetőség azonban, hogy életműve értékeinek fölvillantására alkalmat kaptam, túl vezetett mindenféle mérlegelésen.
    Hiszen annyira szerettem volna elmondani, hogy a korai novellái között van egy, A reimsi angyal című, amit több nyelvre is lefordítottak, s hogy ez az írás az egyik kedvencem lett. A francia városban évszázadok óta áll egy kőangyal. Nem is az a fontos, hogy a szárnyas lény itt létezik az európai földön a gótika ideje óta, hanem az, hogy folyvást mosolyog, s csak esőben sír az alatta elhaladókra, francia hippire, bolgár turistára, kimért német polgárra s mindannyiunk közös istenhiányára. Még mielőtt Wim Wenders angyalai megjelentek volna a mozivászonra fényképezett berlini égbolton, Jókai Anna kőangyalának szeme már kameraként figyelte megváltódásra váró vergődésünket. Tolle, lege. Vedd, és olvasd! Sürgetném máris a Hallgatóságot Tüskés Tibor szavaival, aki 1973-ban emígy méltatta a novellista Jókai Annát: Előadásmódja szűkszavú, sűrű és tömör lett; a puszta jelzéssel beéri. Apró tényekből, eleven villanásokból állnak össze írásai. A pár szavas párbeszédekkel kitűnően jellemez. Az öncélú halmozást nem ismeri. Inkább szófukar, mint bőbeszédű. Remekül eltalálja a hangot is: írásainak légköre van. Ki is ő? Honnan indult? Legjobb, ha Jókai Anna önéletrajzából idézek: Budapesten születtem, polgári család kései gyermekeként, 1932. november 24-én. Eszmélésemtől kezdve író szerettem volna lenni… Érettségi után dolgozni kezdtem, voltam könyvelő és művészeti előadó. 1956-ban sikerült csak az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkarára felvételt nyernem. 1961-ben itt kaptam magyar-történelem szakos tanári diplomát. 1961-től 1970-ig általános iskolában, majd 1970-től 1976-ig középiskolában tanítottam. Már harminchárom-harmincnégy éves voltam, amikor íz írói pályám elkezdődött. 1968-ban jelent meg az első regényem… 1976-tól szabadúszóként élek. 1986-tól 1989-ig a Magyar Írószövetség alelnöke voltam, majd 1990 nyarától 1992 végéig a Magyar Írószövetség választott elnökeként működtem. Hadd szakítsam félbe a curriculum vitae pontos tényeit, nehogy egy pillanatra is elszakadjak az életműtől, s az írónőre úgy olvassam rá tulajdon szavait, mintha kartoték adatok lennének csak. A hetvenes években egy antológiában jelent meg Mándy Iván szomszédságában az a kispróza, amellyel minden tanár kollégája helyett is meggyónta és fölragyogtatta tanár és diák közös nyomorúságát egy adott korban, sőt az egész létezésben. Mondanom sem kell, tanárnő hőse: Jókai Anna alteregója, nem önmagát tartotta fontosnak, nem saját fájdalmát akarta elkönnyezni, hanem azt az elfuserálódott teremtést megsiratni, amiben kicsinek és nagynak része volt. Íme a 7. B. és magyartanárának a jelenete: Még sok mindent beszéltek összevissza. Valakinek az anyjáról, aki belehalt a kaparásba. Egy tizenhárom éves öngyilkos lányról. Néha megszólaltam. Nemigen volt mit mondanom. Legszívesebben leültem volna melléjük, a nagy címer alá, valamelyik padba. […] Majdnem sírtam. Ekkor a gyépés Herbert Pali felállt, és azt mondta, ő már választott pályát. Hóhér lesz. Ehhez van kedve. Megijedtem. Tapsoltam. Csendet parancsoltam, éles fejhangon… Kihúztam magamat. Elkezdtem az új anyagot. Szabatosan, pontosan, ahogy máskor. Az összetett mondat szerkezete szerint mellérendelt vagy alárendelt. A mellérendelt mondatoknál két önálló gondolat kapcsolódik. A tagmondatok között értelmi összefüggés van. Az alárendelt mondatot úgy ismerjük meg s ez nagyon, nagyon fontos… Itt álltam meg. Ujjamat becsúsztattam a púpos Horváth Gyuri hajába. Nagyon fontos! Elkapott a nevetés. A gyerekek felütötték a fejüket. Csak néztek rám, de én nem tudtam abbahagyni. Lassan ők is elnevették magukat. Mindannyian nevettünk, arccal a padra borulva.(Magyaróra) A megkönnyebbülésnek, enyhületnek ilyen, s hasonló kegyelmi pillanatai nélkül aligha lett volna életünk. Ám voltak, akiknek ekkorka életesély sem adatott meg. Hadd szóljak regényei közül a Szegény Sudár Anna címűről részletesebben. A címszereplő keresztneve megegyezik az írónőével. Annának hívták az evangéliumbéli Mária édesanyját, akihez úgy ragaszkodott minden szülő Magyarországon mindig, hogy mint védőszenthez fordultak a vajúdó asszonyok. Anna szülte Máriát, Mária szülte Jézust. Az erdélyi Sudár Anna unokája pedig a kicsiny Balázs, akire úgy tekint nagymamaként, mintha valóságos megváltó lenne. Úgy szólítja: Élet-virág-szerelem… és életem rendező csillaga… Egy román származású remetétől (Petrutól) karácsonyra fafaragást kap ajándékba. [Az alkotás Máriát és gyermekét, a ded Jézust ábrázolja. Anna az unokájára ismer: De ez a Jézuska…! Mintha Balázst látnám csecsemőkorában.] Sudár Anna menye is román származású, így tényleg a megbékélésnek, az egymásra találásnak az esélyét és a keresztjét kapta a gyermek. 1987-ben Romániában Sudár Anna (akár 1919-ben Budapesten Kosztolányi Dezső Édes Annája) előtt a jövő áll. Kérdés, hogy mit tartogat? Legalább hányatott reményt?! Azt sem. Balázs messzire kerül román neveltetése folytán a gyökerektől. Annyival szerencsésebb csak Édes Anna magzatánál, hogy ő legalább világra jött. Sudár Annának e tényből lehet már csak vigaszt merítenie. Valószínűbb, hogy azt pedig csupán a költészet adhatja meg. A tragikus sorsú Szilágyi Domokos versét érzi balzsamnak. (A regény akkor játszódik, amikor a költő kisfia, Kobak, nem élt már. A bukeresti földrengés áldozata lett.) Ebben a tudatban citálja a román fővárosba került unoka számára a következő Szilágyi-verssorokat: több a kevés a soknál, / és több a csönd a szóknál, / és csupa seb vagyok már, / s már nem szól senki értem, / s én nem értem. A nyolcvanas évek végén ezt a dokumentumnak álcázott balladás remeket sikította Európa számára az írónő. A megváltáshiány s az azutáni vágyódás egzisztenciális élménye minden további szépírásában, nem csupán regényei, de esszéi mélyrétegében is ott van. Vallja, hogy Az ember helyzete minden élőlénynél nehezebb. Azzal, hogy választhat. Butaságában vagy vélt okosságában akár a pusztulást is választhatja. Az isten sír miattunk s mi még nem értünk fel odáig, hogy letöröljük a könnyeit. De legalább ágaskodjunk! S Jókai Anna az életművét is ebben a vertikális irányban építi, mint ahogy a reimsi katedrális áll, vagy egy meghitt, fehérre meszelt kápolna csúcsa. Monográfusa, a költő és irodalomtörténész Bárdos László szerint: Jókai Anna pályája spirálhoz hasonlóan megy felfelé. Az írónő esszéi valóban művészi igénnyel kifaragott tanulmányok. Hamvas Béláról, Várkonyi Nándorról és Kodolányi Jánosról olvashatunk tőle, s e passzusoknál önnön írói világának mitoszteremtő mozzanatait is tettenérhetjük. Jókai Anna állt a kortársak, barátok sírjánál is, búcsúztató beszédjei nem csupán Nemes Nagy Ágnes, Vas István méltó elsiratói voltak, de a túlélők, a továbbélők számára elgondolkodtató, ihletett szövegek maradtak a mai napig. Ugyanígy nem lehettek efemerek (avulók és évülők) emléktáblaavató szavai vagy vasárnaponként olvasandó, hallgatandó levelei sem. Németh László után esszét írni pedig nem könnyű, ám csak az általa képviselt igényességgel szabad. A sajkódi mester halála után különösképpen, hiszen az azóta eltelt évtizedekben a Badacsonytomajon élt Tamás István szavaival élve a silányság ellenforradalma látszott (s látszik) győzedelmeskedni a minőség forradalma felett.
Az igazi, gonddal írott prózák ha nem a líra felé hajlanak, egyben drámák is. Nem véletlen, hogy Jókai Anna több regényéből színmű készült. Mondandója pedig nemegyszer verses formába torkollott. Jókai Annától legkedvesebb verseim az imái, – fohászkodjon bár a könnyező tárgyaktól és a léttől való könnyű búcsúzásért vagy a hazáért. A tavalyi esztendő az olvasás éve volt, ám a boltok polcain könyv már hiányzott a mézet tartalmazó macik öléből, a plakátokról rikított ránk a fölirat: SPÓROLJON, NE OLVASSON, mi több, a nagybeteg pápa bácsi azt nyilatkozta ki keserűn, hogy Isten is elfordult ettől a világunktól, oly kevesen vannak a Jézus-babavárók. Sokan pedig, akárha Babits régen, azt mondták: a líra meghalt. Aztán 2002. december 24-én a rádió reggeli műsorában elhangzott egy Jókai Anna-vers. Megcáfolta a költészet végét jósló passzusokat, s a szomjas szívűek úgy adták egymásnak fénymásolt példányait, ahogy másfél évtizede Illyés és Márai költeményeit írógépen vagy stencilen sokszorozva. Jókai Anna verses imája megrendített és vigasztalt. Tisztító volt, mint ama ókori katarzisok. Mindnyájunknak üzent. S mellesleg még Illyés Gyula intelmét is beteljesítette, tudniillik: politizálni is csak remekművekkel szabad. Jókai Anna tudja ezt. Ezt is. Szeghalmi Elemér úgy köszöntötte őt, mint akinek egyetlen munkaadója van, az Isten. Továbbgondolva a költői képet csak annyit mondhatok, hogy a magyar ajkú író számára munkahely is csak egy van: maga a haza. Amiről és amiért a verse szól:

Oldal: 1 2 3

Megjegyzés hozzáadása

Megjegyzések hozzáfűzéséhez be kell jelentkeznie.