Rózsa Endre üres helye egy szigligeti padon

“…szőlőkarók: irány a hegycsúcs”

Kovács Endre fotóit nézegetem, melyeket a Kilencekről készített a Szent György-hegyen és Szigligeten. A seregszámla nem teljes, mert nem lehet az. A nyolcan maradott barátok körbeülik a szüreti asztalt, de a szigligeti Alkotóház teraszán továbbra is üres egy pad. A Rózsa Endréé. A fotográfus így örökítette meg a drusza jelenlétét, hogy a hiányával érzékeltette.
Rózsa Endrével személyesen kétszer találkoztam. Amikor tizenkilenc évesen fölkerültem Budapestre, az Eötvös Collégiumból naponta útrakeltem, de nem csak a Bölcsészkar felé, hanem bekopogtam a szerkesztőségekbe, hónom alatt pápai középiskolás korom verseivel. Eljutottam az Új Írástól az Ifjúsági Magazinig, több redakcióba. Mindenütt bíztattak, volt folyóirat, ahol ekkor, 1979 őszén már azt is megígérték, hogy a márciusi számban szerepelek a dolgaimmal. Mondhatatlanul boldog voltam, néma örömömben a főtt kukoricámat szétmorzsoltam az utolsó szemig a körút galambjai között. 1980 tavaszán aztán sehol sem jelent meg egyetlen verssorom sem. Rózsa Endrével találkoznom persze igen fontos volt. Az emlegetett Magazin szerkesztői szobájában, ahol minden bútor, asztal oly átmeneti állapotról súgott nekem, a vidékinek, mint egy albérlet, az volt a legszebb, ahogy az indulók izgalmával szorongtunk, várva az ítéletre. Amíg nem jött Endre jött, Deák Mórral beszélgettem. Első verseit már olvastam. Ő dunai hajós élményeit is felemlegetve, láthatóan rutinosan rendezte mappám lapjait, hogy majd milyen sorrendbe lássa, ízlelje meg a mester a verseket. (Udvarias és riadt gyerekként is fölmértem, hogy rajtam kívül a többieket dilettánsoknak tartja Mór.) Aztán ez estén minden úgy alakult, hogy bár hasonlón teljesedtek volna be a pesti leányzókkal álmodott randik. Vártam a soromra, míg Endre fáradtan javítgatta fennhangon a képzavarokat, bicegő ritmusokat. Végre az én kéziratomba pillantott, végig olvasta, s azt hittem, hasonló intelmeket fogok kapni, mint az előző verselők, de hirtelen annyi dicsérettel árasztott el, s a többiek számára az én verseimből vett idézetekkel illusztrálta, hogy a líra logika, nem tudomány. S hogy Jeszenyin kunyhójának bejárata miképpen majszolhatja a csendet, mint egy anyóka szája… – Szóval Deák Mór, mint aki előre megmondta, barátian hunyorított, hogy költővé ütöttek, öreg! (Sajnos, Endre elment a laptól, s így első publikációm kútba esett.) Másodszor akkor találkoztunk, amikor Veszprémben vehettem részt egy Kilencek esten. Czine tanár úr vezette a beszélgetést, s ott ültek nyolcan (tán csak Kiss Benedek hiányzott, ő is igazoltan), Rózsa Endre hajának se híja, se hója nem volt. Akkor kapott D. Németh István a Kilencektől díjat, s Czine Mihály mikor ezt meghallotta Mezey Katalintól, elrikkantotta magát, rám mutatva, nézzétek, ott is ül egy Németh István költő. (Ezt az elismerést sem perelheti már el tőlem senki, semmi.) A rendezvényen Szám Lajos barátom fotózott, de a filmet gépjéből elkérte a helyi sajtó egyik munkatársa, hogy beteszi a napilapba, s a teljes anyag szőrén-szálán eltűnt. Mindez 1982 májusában történt. Egy hónappal azelőtt jutottam fel kollégista barátaim társaságában Déva várába. N. Pál Jóskáékkal a frissen megjelent Elérhetetlen föld II-ből mormoltuk is Endre sorait:

Oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9

Megjegyzés hozzáadása

Megjegyzések hozzáfűzéséhez be kell jelentkeznie.