Tamás István tomaji estéi

Pilinszky János érezte úgy versek, oratóriumok, mennyei publicisztikák után, hogy legszívesebben csak naplót írna. Ilyen soliloquiumban gondolkodnak manapság is többen. Tamás István a bányákkal megsebzett, “stigmás” Badacsony-hegy alatt régóta naplót vezet. Legújabb köteteként Anno Domini 1985-1995 címmel jelent meg Veszprémben följegyzéseinek gyűjteménye.
Akik figyelemmel kisérték a mai magyar irodalom naplóíróinak közelmúltban közreadott részleteit, e szemelvények fölött el kellett hogy tűnődjenek a különféle alkatokon. Fodor András, Hubay Miklós, Nagy László, Illyés Gyula, Márai Sándor etc., hogy csak a legjelentősebb vállalkozások közül említsek néhányat, más és más indíttatással vezették, róják napi visszatekintéseiket. Tamás István a Balaton partján azt a naplóirói módot választotta, amely nem annyira a regisztrálás igényével számol be órákról, találkozásokról, hallott eseményekről, köz- s magánügyekről, hanem mindezekből: komponál. PRO MEMORIA-naptári rovat kitöltése helyett úgy ír, hogy műalkotássá legyen minden emlegetett tény- és élményanyag. (Ha már nem a naplót nem vezető írástudók nyomába eredt! Kormos István például dacosan jelentette ki, hogy néki nincs is ilyen füzete. Hiába, az ő versei szublimálták a valót álom-, félálomszerű pillanatokba tömörödve.) Tamás István naplója leginkább Márai Sándor naplójának hangjához hasonlít. Nem tartom kockázatosnak a viszonyítást, hiszen a szerzőt gyermekkora óta kiséri a kassai-budai-san diegoi mester oeuvre-e. Tizenhárom hónap című ( annales-műfaj?, évkönyv-féle?, napló ceruzarajzokból?) 1977-es kötetében Tamás István sem tudta már egészen elrejteni vonzódását a remekíró műveihez. Pedig abban az esztendőben Márai még indexen volt, s kell-e megjegyeznünk többet – T.I. eufemizmusát kölcsönözve -, mint hogy nem lehetett odaírni a naplójegyzetek fölé, hogy azok az Úrnak melyik esztendejében láttak napvilágot… (“Múltak az évek, már ritkábban kívánkoztam utána, de ha elővettem a köteteit, változatlan örömet szerzett.S megőrzöm magamnak ezután is… “)
Tamás István naplója három Márai-pilléren is nyugszik.
I.” Élni is szégyen” – írta keserűen Márai.
Felejteni. ( 1986.nov. 26 )
II. “Márai: akihez gondolkodásom, nevelkedési környezetem, felfogásom, világlátásom, politikai érzékelésem, ízlésem miatt közelebb állok – remek naplót írt. ( 1993.febr. – márc.)
Illyés: a remekíró naplót ír.”
III. “Hosszú idő után ismét Márai Krúdy-könyve. Sistergő szavak öngyulladása, szép mondatok ünnepélye. … Csak fájdalommal, korszerűtlen könnyes fájdalommal lehet olvasni.” ( 1995.febr.- márc.)
Márai halálhírén kívül nincsen más bejegyzés 1989. február 23-án.
Ha Tamás István naplóíróra valami igazán jellemző passzust kérne tőlem valaki, akkor az 1989 június másodiki oldalt mutatnám néki, figyelmesen nézze meg a rövidke szöveg rétegeit: első mondatát a világról ( T. I. mint publiciszta ), másodikját az intim szférából (T.I. mint szépíró), a harmadikat s negyediket, melyekben a külvilág s az alkotó Én találkozását rögzíti. Végül – akár egy drámaszerző (t. i. T. I. !) a sejtelmes-sejtető jelenet akcióit-dikcióit – mindegyiket már együtt, szétválaszthatatlanul egy negyedik síkba emeli: “Eltörölték a halálbüntetést.
Vilma hozott epret.
Tapolcán a könyvesboltban vettem négy idei Rivalda-kötetet, amelybenben A pápa és a császár megjelent. A Magvető csak két tiszteletpéldányt küldött.”
Tamás István naplójának első felében a haza, a világ eseményeit pásztázza végig, arcokat, sorsokat villant fel a “gyorsulni látszó időben”, vallomásos hangon adja közre, hogyan érintették világrendszerek hiradásai vagy éppen falubeliektől való üzenetek. A könyv második felében az eseményeket rögzítő publicistát legyőzi a szépíró Tamás legbelső – benső műhelyében. Már nem szakmai és közéleti titkok, jelenségek, összefüggések – miket megoszt velünk – a leghangsúlyosabbak ( pl. : Werfeltől a Szent Bernadett-olvasmány , értesülések a politikai s írói életből etc.), hanem azok a végleges – tömör bekezdések, amelyek leginkább az emlegetett M. S. mester naplóbejegyzéseire mutatnak – Illyés ( s Széchenyi!) tényrögzítő passzusai helyett. Ezekből a citátumokból kis T.I.-breviárium is készíthető, jóllehet az író előre tiltakozik ilyen keretek ellen. (“Bölcs emberek bölcs mondásainak vaskos gyűjteménye. Soha nem állhattam ezeket a többnyire sznob kivonatokat. Valamelyes iskolázottság kell az összeszerelésükhöz, továbbá negyvenéves kor alatt jó szem, negyven fölött jó szemüveg.” 1993. febr.- márc.) A naplóíró következő axiómáit nem szövegkörnyezetükből kiszakítva másoltam egybe, mivel kerek-egész művek ezek:
“Imával kezdeni. Imával kezdhetné az egész világ is, de ahelyett híreket mond.” (1987. jan.1)
“A minőség forradalma, mondta Németh László. A sajtó ma: a mennyiség ellenforradalma.”( 1992)
“Kolombusz-év. Amerika felfedezése. Szerintem megérte. Elsősorban a krumpli miatt.” (1993)
“Ha lenne szavam a politikában, egy szót se szólnék.” ( 1993)
“Ez soha többé nem ismétlődik meg – mondják. De mégis megismétlődik.” (1993)
“Mennyivel unalmasabb lett a világ, amióta a szex megölte az erotikát.” (1993)
“Éjfél után fennmaradni? Csak ha a pápa mondja az éjféli misét. Csak ha Kobajasi vezényel. Csak ha Mezei Mária szaval.” (1995) XX. századi gondolkodók úgy érezték, hogy egy idő után a napló írja már az életet tovább. Akárhogy legyen: Tamás István naplója íródjék ezután is!
Tapolca, 1997. febr.

Oldal: 1 2

Megjegyzés hozzáadása

Megjegyzések hozzáfűzéséhez be kell jelentkeznie.