Újévi tűnődés a Szent György-heggyel

Jánusz-istenről neveztek el a rómaiak tégedet, Te, naptári év első hónapja. Kétarcú voltál számukra. Szó szerint: egyik arcod a múltba nézett, a másik előre. A hátratekintőt ráncos vénemberként ábrázolva is láttam, míg másik felét mosolygó, üde homlokú leányzóként. Január, január! Kamasz koromban rímes naptárt farigcsáltam magamnak a pápai alma máterben, emígy kezdődött: Pityereghetsz Boldogasszony, / Friss havad halált halasszony. De aztán 1978 januárjában itt hagyott minket a hajdanvolt kollégista, a költő Nagy László, én meg töprenghettem magamban tovább a hónapok természetén. Miképpen most is. Arccal a Szent György-hegynek. Sőt, gondolatban még meg is kerülöm.
  A hegy Balatonra néző oldalában annyiféle otthona van a bornak, hogy a pincétől a présházon át a borházig minden épülettípusra találunk példát közöttük. A legszebb és legnevezetesebb építmény természetesen a Tóti Lengyelek egykori birtokán áll még ma is, a Lengyel család borháza. Vajkai Aurél szerint a legszebb Balaton-melléki kúriák egyike. E szépségéhez a legméltóbb festményt tán Heitler László készítette a parasztbarokkos homlokzatú műemlékről. A szomszédságában található templom falában megcsodált műalkotások pedig Takáts Gyulát ihlették a következő vers megírására: A gesztenyék fölött tanyáznak / lába-sincs / világba / Egyiknek kard másiknak szárnya / és annak csak virág jutott / A gesztenyék s az ég között / a sárga háromszög fokán / kagylós fülkékben laknak / A tóról jöttek vagy vadonból / s bár ismernek minden utat / de vissza már soha / sziklába sásba nem mehetnek / mint kés alól a szem / kőről a mag szárnyukra keltek / Igy nézek rájuk föl / ők vissza ránk ide / s kutatva egymás emlékeibe / rajtuk és rajtam át / lakjuk a teljesebb matériát / Nyelvünk szemünk nélkül / hátunk kagylónk mögül a fény / s szakállukból a szó / kiszáll mint arany-veréb / s mint az idő a térbe / körözget élünk / egymás emlékezetébe (Lakjuk a teljesebb… – A Lengyel-kápolna szobrai alatt) De most nem is e templom, nem is a híres borház érdekel, hanem az a présház, amelynek falára Márton Mihálynak helyeztettek kőbe vésett versei. Vajkai Aurél nem bízott a kőben, gondosan lemásolta a betűket, hogy semmiképpen ne veszítse el azokat az utókor. A lapidáris tömörségű versek fennmaradtak tehát ettől a derék rigmistától, aki Padányi Biró Márton püspökurunk szakácsa volt, s akkoriban verselt már, amikor Batsányi János még csak kamaszodott. A Szent György-hegyi gazdává lett ételkészítő mester a borház szomszédságában bizton elmondhatta, hogy ez a hely poétának való. Különben nem írta volna, hogy: Tekints ide kérlek világos tükörre / Lengyel familia örökös hegyére / Találsz itt megrakott jó boros pinczére / Csak tarisznyád legyen se gondod az erszényre ANNO 1787. Messzire szaladoztunk volna vissza az időben? Ez az alig több mint két évszázados szellemi utazás még nem dobogtathatta meg eléggé a szívünket. Katapultáljuk csak mégegyszer ugyanennyivel magunkat a XVI. századig. Csikász István lesz a kalauzunk, mégpedig 1993 májusában írott versével. Utassy Józseffel együtt sóhajt fel: hadd legyek vitéz itt a szellemi végeknél!

Oldal: 1 2 3 4

Megjegyzés hozzáadása

Megjegyzések hozzáfűzéséhez be kell jelentkeznie.