(Vers Sarusi Mihálynak)
1.
Kék pillangó békatutajra ereszkedik éppen.
Nem locskol hullám sem a széltől, s még a hajótól
Sem, - Badacsony fele rég ment. Kisfiu épit iszapból
Várat a parton, csöppen a fal, híd ujja hegyéről.
Lásd, azt hittem balgán, én legalább e bazaltra
Szépen emelhetek annyit, mennyit a hit föl a hegyre.
Jó, ha van egy kápolnavirága a szép szerelemnek.
Temploma? Omlik az unt sár. Mást játszik a gyermek...
2.
Őszi vizek tükörén úgy ring halovány lila felhő-
bárány, hogy vele úszik a rózsaszin alkonyi égbolt.
Menny fele ugrik a testes amur, mint delfin a habból,
S így követ engem. Utolsó járat idén e hajónk már.
Ágyő, ott a fagyöngyök a nyárfán távolodóban,
S mind közelébb jön a túlpart, lám, a Fülöp-hegy opálja.
Sárga-piros levelű lesz majd a szömörce s a szőlő.
Kéklik még kicsikét, és lódul a lánc a molóhoz.
3.
Míg a családok kuksolnak meleg otthonaikban,
Fáztál már Bogláron a téli molón egyedűl is?
Hízik a jég, repedez, sikogat s nyög. Buffan, akárha
Kanna, cigány-muzsikus keze közt, vagy fegyver – katonánál.
Partra huz éjszaka csónakokat s bóját a sötétben,
Mert így pattan a jég, és épül a több emeletnyi
Jégpiramis-sor, amely kész van, mire hajnali szél jő.
Díjad ez: emlékműve előtt áll tiszta magányod.
4.
Márciusokban ilyentájt már fütyörésztem e parton.
Langy szellőcske dudolt vígan, bucsut intve a télnek,
Most meg a jég-keretezte kiöntés tükörén a
Fény is alig gyúl. Bajszom a sálam alatt harapom csak,
Csukva a szám, ám szólnak a nagy fák, csikorognak
Sírva a tó s a Bakony fele órjás atyjuk után. S halld
Tőlem, egy árva magonctól, testvérem még belesajdul
– apró mandula – lombtalanúl is a böjti szelekbe.
