a Nők a Balatonért Egyesületnek ajánlom
Dallamos, hullámos vidék,
dombok akárha mellek, vállak.
Lányok sietnek, nézd e tájat,
itt minden csupa nőiség.
Lábuk előtt a tó csitul,
tenyerükön barackfa ága,
s a mezők nedves fonatára
utak szalagja kanyarul.
Rejtelmes, tiszta völgyredő
kiserdő pelyhes ligetében, -
s csillámol üveges fehéren
az ég, a dombra görbülő.
S a szöllők érett keblei.
Nézd, hogy hajol minden halomra,
gyantás hevét a nap hogy ontja,
a duzzadót, hogy érleli!
Figyelj, ha édessége forr,
figyelj a nőies világra.
Bizony nem ok nélkül leányka
Bogláron az a csuda bor.
Fodor Andás fordítása
Jaj, hogyne figyelnék a Balatonra! E nőies világra, ahogy a Szibériából ideérkező költő is figyelmeztetett erre, én, aki a közelében születtem, élek s még csak kedvem sincsen messzibbre kerülni tőle, mint édesanyámtól! Nagy Lajos, révfülöpi parasztköltő sorait mint fűzért morzsolgatom: Én a szépségedet / szívembe öleltem. /Altass el majd vele / anyai öledben. Granasztói Pál jut eszembe, akinek szintén a szülőanyját idézte föl a földvári panoráma: A tó szinte ősviláginak látszott... emlékeztetett anyámra, arra, hogy bizonyára sokszor látta ő is innen, a reggeli napfényben, távoli eldőlő vitorlásokkal. Sőt ő és a tó most bennem egybefolyt. Ő is oly nyugodt volt mindig. A szeme oly csillogó, mint ez a víztükör, és olyan távoli. Egy nagy-nagy ölnek éreztem most innen fentről ezt a tavat, amibe úgy szeretnék belehullani és nem lehet. Jankovich Ferenc húgának nevezte a Balatont: ...kerülgetem kék ágyában heverő húgom, a Balatont, / ki hosszan teríti ég alá hullámos szőke haját; / nézem a balatoni vándorokat, kik vágyaikban ittasulva / gondtalanul ürítgetik napjaik kristálypoharát. // - Ó, balatoni vándorok, akik nyaranta idetértek, / mint kedveséhez a szerelmes, kit szíve visszavon.... Illyés Gyula hasonlóképpen: A víz a tudomány nyelvén alkalikusan lágy, a költők nyelvén selymesen simogató... Földdel érintkező viselkedésére a tó így nőies... A Balaton nem is nőies: lányos... Nemcsak bőrünknek, e tó szívünknek is meleget szolgáltat... Illyés Gyula hajdani háza felé ha fordul Füredről Zákonyi Tünde, olvasom leveléből, szintén feminim jelenségben gyönyörködhet: Igen, én is mindig egy csodaszép nőhöz hasonlítom Tihanynak azt az arcát, amit tőlünk lehet látni a teraszról. Mintha hosszú haja úszna a vízben.
A többi szeretett lények, a lányok mellett a Balatont magam is nőnek láttam, látom, s hadd hasonlítom bár így már nem túl eredetien, de legpontosabban egy negyven éves érett asszonyhoz, hisz a geológusok szerint élete felén jár a tüneményes tavunk. Már Várkonyi Nándor is csak egyetlen jelzővel tudta illetni, jellemezni a víztükröt, mint egy zöld-arany szirénpikkelyes nimfa bőrét, a következőképpen: élő víztükör.
Balatonboglárról ha átnéztem a szülőföldem hegyeire, azok egy alvó asszony sziluettjét rajzolták ki. Így ábrázolta grafikáján kamaszkoromban Reich Károly szintén, finom pánerotizmussal rímeltette az oldalvást fekvő, a déli parton felkönyöklő múzsa idomait az északi oldal domborzati képével, - s így láttatta, együtt a kedves s a táj testét Keresztury Dezső is a versében:
Most a karomba hajolva lezárod könnyü, mosolygó
csókkal két szememet s felnyitod ajkaimat.
Testedből a nap és a víz élő jóize árad
s mint halk esteli szél sóhaja, nedves a szád.
Csendben szólsz és mintha a fűzfa beszélne susogva,
halk pihegésedben vadkapor illata szál;
oldódó hajadat mint friss füvet érzi az ujjam;
bőröd bársonya hűs, hullámmosta fövény;
melled s könnyü csipőd játékos, szép vonalában
visszaidézem a táj lejtve szökő hegyeit.
Olyan jó hát még a közelében is aludni a tónak, nappal pedig hegyeinek szépségén legeltetni a férfiszemet. Hogyan dicsérhetném méltón a nőiességét, a természetét, pedig meg kell tennem a javaiért, az értékeiért, a kincseiért, igen-igen: testéért-lelkéért? Micsoda hozomány az övé, amit szüntelen oszt!
Köszönnöm kell a hűségét, a biztonságot nyújtó öböl-ölét, a vigasztalót, a befogadót! Köszöntnöm muszáj, még ha szerelmes zavarban is vagyok, valahányszor vallok Neki vagy Róla. S még csak nem is külső szépsége az, ami annyira zavarbaejtő. Hiszen több mint évezred óta művelt a Balatonkörnyék. Művelt. S ez nem a földművelésére értendő pusztán, bár barackja, szölleje vagy éppen a tihanyi levendulása édeni emlékeket idéző szögellet, hanem arra, hogy maga a kultúrtáj. Cs. Nagy István egy öreg halászt emleget, aki hasonlóan érzett iránta, mint annyian, mi:
... ezt egy halász mondta,
soktudó, a Balatonba
szerelmes, szavahihető
bölcs és vén, akár az idő.
A belga királynét, Mária Henriettát, ehette is a sárga irigység érte: Kisfaludyért, a várakért, de a nép lángost sütött néki, mitől e tájat még inkább megszerette. A falusiaktól megtudhatta, hogy Szigligetnek is van oly kelléke, melynek szépségével, formájával ugyan nehéz lenne vetekednie ruhadarabjával, mindenestre úgy hívják: Királynészoknyája.
Sokan elmondhatták magukról búcsúzásukkor, hogy visszanéztem félutambúl. Batsányi mikor a linzi száműzetésbe ment, Fürednél köszönt el Keszthely, Sümeg, Tapolca kies vidékitől. Gyulaffy kuruckapitány Törökországba való bujdosása előtt hagyta hátra ezeket az elköszönő, szívbemarkoló sorokat:
Sok halu Balaton,
Jó boru Badacsony,
Isten hozzád Csobáncz,
Engem többé nem látsz.
(Mándy Iván gyermekhőse nem is látta a pohárnyi Balatont, de a gyulladt szemét gyógyító kamillateáról a tóra gondolt, kalandok sorát álmodta lázasan.)
Fodor András költő szó szerint e hullámok karjaiban halt meg. Takáts Gyula,Tornai József, Nagy Gáspár, Kerék Imre siratták. A Somogyországban született, Sopronban élő költőbarát a következőképpen:
Csobánc, Szigliget, Gulács, Tátika,
s fölöttük a violával szegett,
Kékellő, pamutpuha fellegek,
s a víz fölött és a mennybolt alatt
suhogva szálló madarak:
sirályok, gyűrűs nyakú-vadkacsák
nyugodt arányokat, harmóniát
sugalló, íves röpte-vonala;
mind, amit úgy szerettél valaha
e szelíden színjátszó kék vidék,
szülötte-földed ajándékaként
itt lélegzik, lüktet, forog, suhan,
múlhatatlanul és hatalmasan...
Nálamnál tudósabb és érzékenyebb alkotók is rajongtak érte már. Széchenyi Istvánnak görög tájakon jutott eszébe a Balaton. Lóczy Lajosnak a Himalája alatt. Vas Istvánt a velencei Lidó Siófokra emlékeztette. Egry József festette fényben az aktját (s e színzuhatagos ragyogásban fürdő képekhez a legkiválóbb költőink fűzték még verseiket: Nagy Lászlótól Latoron át Weöres Sándorig). Az emlegetett Lóczy Lajos és Cholnoky Jenő a születésének voltak krónikásai, oly gonddal és szeretettel bántak vele, mint a jó orvosok, akikre rábízatott e pompás teremtés, s mivel anatómiáját a legjobban ők ismerték, ránk hagyományozták, hogyan vigyázzunk rá.
Költők versekkel versengtek kegyeiért. Csorba Győző szerint a tó lénye annyira szépséges, hogy csöpp irónia nélkül meg sem tud szólalni mellette az ember. Farkas Ferenctől Szokolay Sándorig, a tapolcai Sallay Misi síró hegedűjátékától a népköltészetünkig adtak szerenádot a Balatonnak.
Festetics gróf iskolát alapított partjára. Kossuth sem akarta, hogy holt tenger legyen. Veres Péter bácsi valami mindig hasznost várt el tőle és igaza volt.
Tüskés Tibor számára minden voluntarizmus nélkül elegendő gazdagságot nyújtott a szépségével is a tó és igaza volt.
Térképrajzolók derékbőségét vizsgálták, mikor volt szélesebb, mikor lett karcsúbb a dereka. Megörökítették Lázár deáktól kezdve a térképíró Xivkovich őrnagyon át Dr. Bendefy László tudós uramékig sokan.
Latinovits Zoltán, a színészkirály a fehér vitorlásokat az arany napkoronggal kitűntetéseknek vélte káprázatában, legyenek méltó érdemérmei a tónak. A Balaton első yachtosa amúgy Endrődi Sándor volt.
Berzsenyi szerint minden mosolyog a kék Balaton partja virányin. A XIX. században Jókai csak nyáron látta a Balatont, így néki is az egész táj mosolygott: A Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki vőlegényére vár, minden ponton új bájait tárja fel: mentül tovább nézzük, annál szebbnek látjuk..., Illyés viszont a XX-ban már őszre és télire is Tihanyban maradt, ha úgy hozta az év, s utóbbi már látta másmilyen arcát is a Balatonnak, látta a tavat hánykolódásával a mulandóság ellen föllázadni. 1999. június 23-án volt a Balaton tán a legviharosabb kedvében, Illyés szavával ekkor valóban megbékíthetetlen szeretőként viselkedett a szemem láttára. A platán ágait letördelte, a nyárfák közül kettőt tőből kicsavart a boglári parton. Odébb, Fonyód felé pusztító angyalként dühöngött. A kis templom terén nem maradott árnyéknak való fa sem. Kiszórta a tó, akárha utcára a férje holmiját haragosan, a sok könnyű öngyújtót, sörösdobozt, de még a réfvülöpiek föliratos koszorúját is, mint valami megcsúfolt menyasszonyi emléket. A vízibejárók kék korlátjain, mint bomlott s zöld pulóverek rongyai, lengtek a hínárszálak. Lassan adta ki a mérgét.
Mérgeit? Igen. Toxikus értelemben is. Hiszen Rákosy Gergely nem tiltakozhatott a szépség elleni lassú merénylet ellen szerenáddal már, csakis farkasdallal, üvöltéssel figyelmeztetve a környezetszennyezőket s a bűnösök között néma cinkosokat. Azt hiszem, szeszélyeit is ismerem a Balatonnak. S még e tulajdonságaiban is kiszámítható marad. Jellemes. Csak alábecsülik sokan az erejét. Nem hiszik el, míg nem látják, hogy tó létére a tenger-ősök pannoni tulajdonságait is őrzi.
Mi mindent ki nem bírt?!
Már a római légiósok le akarták csapolni vizét, hogy szőlőt termesszenek a medrében. Rákosi Mátyásék meg búzakalász-hullámzást szerettek volna látni helyében.
Legszebb ékeit, az addig erős várait, a Habsburgok sorra fölrobbantották. Hogy ne szólhasson tárogatószó többé a partján, szintén az osztrák katonák máglyákat raktak a hangszerekből.
Pincéit végigrabolták Jellasics vörös szerezsánjai.
Már Herczeg Ferencnek is fájt, hogy a Badacsony oldalában a bazaltjáért bányákkal sebezték meg.
Nemes Nagy Ágnes nem csak alapítólevélről tud, amit a Balatonnak őriznie kell, de mélyén repülőgéproncsok is szunnyadnak. Somlyó György is látta még a tó hinár-fátylába akadott háborús szögesdrótokat.
Rossz felcserek módján az ezekilencszázötvenes években a Kisbalatonját akarták abortálni. Majdnem belepusztult csa e barbár beavatkozásba is.
1954-ben a korabeli sajtó hírül adta, hogy a Balatonvidék új vegyipari növénye: a piretrum. Rémesen hangzik. Szerencsére ma sem fonunk olyan koszorúba piretrumot, mit minden tavasszal a Balaton ölébe dobunk. Velencében aranygyűrűvel is eljegyzik évente az Ádriát.
Aztán betonnal vették körül. Feszenghetett. Elfelejtődött a romantikája is. Kosztolányi Dezső édesanyja még el tudta zongorázni a Hullámzó Balaton tetején... kezdetű dalt, de már aligha csendül föl, ahogy egy másik vidéki valcer sem kopog, amit Czéh Sándor komponált Boglári emlék címmel.
Rott József a megalázott, megkínzott nőszemélynek írta le a Balatont, részvéttel és szeretettel. Ahogy kiszolgáltatva reszket alsószoknyában. Pedig mást érdemelt volna. Rijjadó lánya megvigasztalta a hopponmaradt vőlegényt, az állástalan és csalódott Csokonait. Helka nevű hajója a gyötrött idegzetű és űzött géniuszt, Adyt csitította útjain. Partja elrejtette Illyést, Szabó Lőrincet és Németh Lászlót a háborúban. Ő megőrizte Bajcsy-Zsilinszky Endre titkát. Az ellenálló hazafi még télen is megmártózott a lékben Pálkövénél.
Moldova György már egyenesen a Balaton elrablásáról beszélt az elmúlt esztendőkben.
Addig nincs tán túl nagy baj, míg naponta furdal e kérdés. Amíg a fővárosban az álmatlan költőnek, Csoóri Sándornak, a vízágyáról a balatoni hullámzás jut eszébe a hánykolódási közepette. Vajon jól szerettük és szeretjük-e? Lesz-e, aki egész életét teszi fel a tó ügyére, s még csak nem is érzi áldozatnak, mint Zákonyi Ferenc? Tegyük csak föl magunknak magunkban minél többen, horgászok, szörfözők, strandolók, intézőbizottságiak, hivatalosok vagy választottak, itteniek s távolról idezarándoklók, kapások, halászok, autóstoppos fiatalok, régiek, maiak: a tó szerelmesei. Akiknek a Balatonadta boldogságáról méltóképpen néha valóban egy-egy vers tudósíthat csak. Sejtelmesen. Például a Gömöri Jenő Tamásé:
Nem vagyok többé balatonszűz szemem
Megcsókolta a Balatont már ma,
S mintha örvendezne s szivet tárna
Felém a Balaton s játszna szivemen.
Bűvben ülök a tihanyi hegy alatt
A habok mintha hozzám szólnának,
Szava van mind a milljárd habjának,
Szeme van, lát minden embert meg halat.
Vagy éppen szókimondóan? Például a Tóth Bálinté:
Elönti ínyed nőstény-íze.
Úszol? Dehogy! Szeretkezel!
Öl s öböl, ki partravetett rég,
Fogan, fogan és visszanyel.
...
Mit is ismételhetnék még dicséretül? A szemérmes Illyés Gyulának Batsányi János álarca mögül megvallott végrendeletét? Talán: ...ha meghalok, itten tegyen-vegyen / hű szellemem, "ez tájat tsinosítsa." Kinek igérhetünk ilyen szavakkal nem sírig, de azon túli hűséget? Annak, aki maga is tanít. Tanít a táj valljuk ma is. Akár a hajdanvolt ábrándos poéték, Ábrányi Emilék:
Te szép tükör, melyben az ég magát
Mint egy kaczér nő tetszelegve nézi
Fejére tűzve legszebb csillagát,
Andalgó vándor bús szemét igézni:
Előtted állok, fényes, nagy tükör,
Mélázva nézek halk vizedre le,
Szebb, ragyogóbb és kedvesebb nekem,
Mint a világnak minden tengere.
- - -
Hullámzó keblű tündér, Balaton!
Tükröd honunk szépségét adja vissza.
Magyar voltára büszkébb lesz, tudom,
Ki hosszasan néz rengő síkjaidra.
Áldott a föld, oh! Áldott a határ,
Mely legfőbb díszül téged foghat át.
Istent imádni tenger megtanít,
Te megtanítsz: imádni a hazát!
Végül egy utolsó pillantás képe álljon itt Utassy József szerelmes földrajzából, a következő fölujjongás, melytől Pilinszky szavával akár el is foghatja az embert a szeretet tériszonya: Micsoda kilátás nyílik pannon melled málnás csúcsairól!
Tapolca, 2001-07-24 Németh István Péter
Kedves Tünde!
Mellékelten küldöm az elő-, vagy utószavam s a munka bibliográfiáját, amivel most itt tartok. Ez volt az úgynevezett első merítés, amiből A Balaton dicsérete II. összeáll.
A régebben s újabban gyűjtött anyagot kronológiai rendbe soroltam be, ami a könyv végébe mehetne bibliográfiaként, nemcsak szöveglelőhely-jegyzékként. Amit közöltem, az mind rendelkezésemre álló szöveg, beragasztva 6 nagyalakú rajzfüzetbe. Ez a válogatás nem keresztez olyan munkákat, amiket eddig mások számára készítettem el. Tehát ha vannak benne füredi írások, azok nem szerepelnek a tavasszal, a polgármesteri hivatalnak leadott Füred, tájhaza című munkában, illetve a Balaton Akadémiának készített gyűjteményeimben. Igyekeztem nem átvenni a balatoni antológiák slágerdarabjait, de egy-két esetben komoly hiányérzetem lett volna, így nem hagytam ki Jékely, Fodor stb. néhány híres opuszát.
A munka örömet szerzett, s ha nem is fürediként érkeztem el a munka dandárjáig, de javíthatatlan balatoniként szeretném, ha Weöres Sándor szavaival örömöm sokszorozódna a mások örömében is, esetleg ha éppen e munkával szerezhetnénk új híveket a Tónak, ha már az utolsó fázisában is elkészültünk vele.
Nem tudom, mire szeretnéd nyomdakésznek látni, Tünde, e könyvet, most a begépelés következik. Közben már arra is spekulálhat az ember, hogy a kronológiai rendet felváltsuk-e szerzői betűrenddel, ahogy a Balaton dicsérete Édesapád-megálmodta kötetében, esetleg készítsek tömböket motívumok szerint? Pl.: tél-tavasz-nyár-ősz, halászat, fürdőkultúra, szüret, népdalok, zeneművek, képzőművészet, hajók és vitorlások, flóra és fauna, munkák a tó körül etc., vagy induljunk el az óramutató járásával egyező vagy ellentétes irányban, s járjuk körül művekkel helységenként a Balatont? Mindent lehet. Tér- vagy idő-utazást egyaránt. Mennyi időnk van rá? Mit javasolsz? Bárki barát, közelálló vagy Balaton-szerető javaslatát megszívlelem. Ha fél, esetleg egész esztendő, akkor a begépelést magam végezném el, mert cudar nehéz másét korrektúrázni, s abba mindig több hiba marad.
Végül, de korántsem utolsósorban azt szeretném kérni illetve kérdezni Tőled, hogy ki legyen, amennyiben kell, az a tekintélyes fölkért, aki esetleg írna egy előszót (akár utót?) a könyvhöz, akit mi is nagyra értékelünk, valamint az olvasók is tisztelik. Én Tüskés Tiborra gondoltam. Egyrészt a bibliometria tudománya s könyörtelenül valló statisztikája mondatja velem, hiszen a folyóiratokban és a könyveiben ebből az összeállításból is kitetszik tán ő tett az élők közül a legtöbbet írásaival, szerkesztéseivel a Tóért, valamint személy szerint engem fölkeresett gépkocsival tapolcai otthonomban, egyedül ő, kéziratomat kérve a Somogynak. Kívüle nem adott senki nekem ilyen gesztust. Talán neki is jólesne, ha látná, hogy ebben az összegzésben jelen van sok munkája, amit csak köszönhettem ezúttal is.
Szeretnél-e valamit okvetlen az anyagunkba beletenni?
A személyes találkozásig szép nyarat kíván és minden jót:
Németh István
- Pista
Tapolca, 2001-07-11
