1.
(Egy falu és orvosa)
A falu: Pécsely. Az orvosa: Dr. Józsa Tivadar, írói nevén Bodosi György. A település adott már tollforgatókat a magyar irodalomnak: Pécsely Király Imrét, a prédikátorköltőt, aki az első magyar ÁBC-s könyvet írta a XVII. században, Simony Imrét, aki Pécselyen fordította Homéroszt az 1830-as években. Szép életművet alkotott Bohunovszky Szepi írónő is, sajnos, kevéssé ismert alkotónk, kit többek között Rónay László tanulmányköteteiből is ismerhetnénk.
Utánuk jött 1954-ben Bodosi György költő és szépíró orvos. 1964-ben látott napvilágot első verses könyve (Az öröm szavai címmel), prózaíróként kötettel pedig 1979-ben debütált (Völgyvallatás címmel).
70. születésnapjára, mára, szép összegzésképpen gyűjtötte össze a "kagyló alakú völgyben" fekvő falujáról a szociografikus hangú írásait. Az egy falu és orvosa nemcsak rideg statisztikákra szorítkozik, pl. a demográfiai adatok feldolgozásánál, hanem érezhető mindvégig a vallomásos hang, ott láthatjuk egy kartotékadat vagy családfarajz mögött a tapintott-vizsgált hús-vér emberek sorsát és a hozzájuk való ragaszkodás humánumát. Szabó Dezső, Kovács Imre, Nagy Lajos, de legfőképpen a Puszták népét író Illyés Gyula közvetlen szellemi örökösét ismerhetjük meg a faluját feltérképező író személyében. A környék domborzatáról egy bizonyos Xivkovich őrnagy készített metszeteket legelőször Csokonai korában, Bodosi 1946 óra készíti a település történetét a kezdetektől napjainkig, s használja az antropológia, a régészet, a néprajz tudományainak fogódzóit is. Mint orvos-író s állandó lakos itt él 40 esztendeje, s ez az életrajzi tény - mondhatnánk - predesztinálta vállalkozásában.
A szocio- és a -gráfia szóösszetétele pontosan a társadalmat és annak leírását jelenti. Bodosi György jóllehet nem praktizál, ám ugyanúgy gyógyító tevékenységet végez, folytat tollával abban a mikrotársadalomban, melynek leírására vállalkozott. Illyés Gyula a művészek szerepét a "sebezve gyógyítást hozó" orvosokéhoz hasonlította. Bodosi Györgyre igencsak illik a Bartók-vers sora.
2. (Az árvízi hajós)
Bodosi György Hazában emberként című prózai összegzésének második kötetét a 315. oldalon üsse föl az, aki a címet nyomban értelmezni akarja: "Tágítom szívemet, lelkemet egyre, hogy minden segélykérőt befogadhassak, csónakba mentsek. Árvízi hajósnak képzelem magam. Viharverte, sorsüldözte, tűzfenyegette népem kárvallottjainak, elhagyott tárgyainak, emlékeinek kimentése miatt evezek, járok s tekintek vizsla szemekkel végig az elhagyott tájon. Wesselényi Miklós kereste így a fuldoklókat. Példáját követem, míg lehajlok egy-egy darabka lélekért..." S ki rendben olvassa az egymást követő esszéket, az sem tudja máshoz hasonlítani az értékmentő írói törekvést: első publikációtól (a Válasz utolsó számában megjelent Berzsenyi-tanulmánytól) utolsóig (a szerző édesapjának századeleji, középiskolai dolgozatának tanulságairól).
Bodosi Györgyöt Németh László bíztatta az esszé műfajára. Biztos volt benne, mihelyst a költői képzeletre tanulmányírást bíznak, a prózai sorokból előbb-utóbb olyan filológiai fölfedezések fognak fölbukkanni az intuíció révén, amelyekre mások nemegyszer csak hosszasabb tudományos kutatások során lelnek. Ily motívumokra talál az olvasó Adyról, Szabó Lőrincről, József Attiláról (a szárszói vasúti állomáson történt tragédiáról szemtanút szólaltat meg B. Gy.), Keresztury Dezsőről és Illyés Gyuláról. Utóbbiról főképpen. Nemcsak baráti társaságban kerültek egymás közelébe, de gyakorta tölthettek együtt időt, mivel Bodosi György rokon szellemiségén túl orvosként is egyfajta biztonságérzetet nyújtott az öregedő Illyésnek. Kháron ladikja mellett az árvízi hajós... Túl a metaforán, nem elképzelhető, hanem itt olvasható, milyen kincsek azok, miket géniusz bízott Bodosira, mekkora értékek a vallomásra bírt tárgyi rekvizitumok is, amik miatt a XIX. századi valóság és Jókai hősének egyszerre tudhatja magát a címszereplő...
3. (Az idő marasztalása)
A Balaton Akadémia könyvsorozatában Bodosi György harmadik kötete jelent meg, melyet az iskola a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtárral közösen adott ki.
Az előszóíró Horváthy György kalauzolása végén a következőképpen summáz a költő könyvéről: "Az idő marasztalása a legteljesebb Bodosi György verseskötet, amely eddig valaha is megjelent tőle. Ez a könyv a múltat, a jelent a filozófiai gondolatoktól a játékos évődésig, az életigenlő szerelemtől az elmúlással való szembenézésig mindent átfog. Szép és izgalmas szellemi kaland elmélyülni a súlyos gondokkal terhes korunk problémáit hitelesen tükröző egyéni hangú, szép és igaz Bodosi költészetében."
A nyugdíjas körorvos őszikés költészete oly tisztán forrott ki, mint a pécselyi szőlők bora. Figyeljük csak meg e tárgyiasnak is mondható költészetet, milyen forró, őszintén személyes élményt s gondolatot képes egyszerre kifejezni:
Segítettem egy hordó fenekét
kiütni. Üres volt.
A vén donga, amíg be nem szakadt
tüneményesen kongott.
A pince mélyéből kiáltozom
De Profundisaimat,
míg megtörök a Sors pöröly-
csapásai alatt!
Az induló - de már akkor sem kezdő - költő bemutatkozásakor a kritikus Tüskés Tibor a következő, Bodosira legjellemzőbb kulcsszavakat emelte ki 1964-ben Az öröm szavai című kötetből: Derű és szelídség. Ezekkel a pannon epithetonokkal azóta együtt kell emlegetnünk a költő üzeneteinek - hol deklarált, hol meg elődök álarca mögé bújtatott - hűségét, konokságát s feladatvállalását. Illyési értelemben ezeket halljuk ki Batsányi hangján című költeményéből is:
Maradi nép! Sok csizmahordozó,
fel se fogjátok, mi az igazi
Lélek útja. mezétláb is ami
lépni, járni tanít: az Igazi Kaptató!
A kötet végén a költő személyes emlékeinek fotográfiáit leljük, ám ezek a felvételek már közkincsek is, hiszen a fényképekről egy egész tihanyi parnasszus néz ránk: Illyés, Németh László, Borsos Miklós és a többiek...
A költemények végén szép és beszédes díszítőelemekként (túl a míves tipográfián is!) Somogyi Győző, salföldi képzőművész rajzai (Vakolatdíszek a Balaton-felvidéken című munkájából) találhatók.
1.
(Köszöntő sorok
Bodosi György 75. születésnapjára)
Halász Béla postájával Pécselyre
445-017(faxon)
mottó:
Józsa Tivadar--> Bodosi György (1925)
[1.], Egy falu és orvosa.- 322 p. -(Balaton Akadémia könyvek, ISSN 1217-4491 ; 10.
ISBN 963-8365-20-X* fűzött : 360,-Ft
Józsa Tivadar--> Bodosi György (1925)
2.r. , Az árvízi hajós.-435 p.-(Balaton
Akadémia könyvek, ISSN 1217-4491 ; 11.)
ISBN 963-8365-21-8* fűzött : 340-Ft
Doktor Józsa Tivadar!
Légy ó, ma te vidor!
Kedves Bodosi György,
miképp gépkocsi görg,
érjen e vers Hozzád,
házad
előtt páros rímei
tudjanak dudaszóba kezdeni,
időben érkezzék a borhoz,
akárha nyűgös beteghez az orvos.
Köszönt és gratulál:
Németh Pista Tapolcáról
2.
(Könyvbemutató - 2000 márciusa.)
Bodosi György Antik játékok című legújabb könyvét a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár adta ki a következő ajánlással: A könyv évfordulóra készült, a költő hetvenötödik születésnapjára. Örül a szerző, hogy ajándékot adhat, meglepetést szerezhet a Szellemi Világ birodalmában új utazásokra készülő OLVASÓNAK.
Nem paradoxon tehát, hogy az ünnepelt készíti a meglepetés ajándékot az ünneplő seregnek. A szellemi szférában bizonnyal nem az.
Horváthy György utószava arra figyelmezteti a színházakat és a filmstúdiókat, hogy Bodosi György e kötetben szereplő drámai írásait a remélhető jövendő bemutatókkal még inkább életre kelthetik, az azokban már meglévő szellemi energiákat megsokszorozva teremtik folyton újra a szerző antik témájú de mindig modern s aktuális üzeneteit:
"Bízom abban, hogy az Antik játékok című Bodosi kötetet színpadra, illetve filmre termett darabjait felfedezik az illetékes döntésre jogosult szakemberek. Igaz, Babits Mihály annyira szerette a jó drámákat olvasni, hogy idegenkedett színpadon viszontlátni azokat. Az ellenkezőjét vallom: a színművek a színpadon avatott művészek által hatnak igazán. A legjobban, legköltőibben megírt dráma is csak lehetőség, amely koronként más-más hangsúlyokkal színházakban élhet igazán."
Ám amíg Horváthy György intelmét meghallják s megszívlelik az illetékesek, én kicsit - szerénytelenül - Babits-mód hadd játsszak el a számomra legkedvesebb Bodosi-színművel, a Sirmiói dialógussal, egy bensőbb színpadomon. (Mintha Thorton Wilder híres Caesar-regényének passzusait rakosgatnám csak egymás alá. A mű Németh László fordításában hatott Bodosi hangkép-füzérére is!)
Tán ez is egy formája a figyelemfelhívásnak, hogy milyen gazdagság rejlik a pécselyi író-költőtől kapott ajándékkönyvben!
3.
(Sirmiói dialógus)
A darabhoz a következő színháztörténeti adalékokat tudjuk meg a hozzájuk csatolt kommentár kíséretében Horváthy Györgytől: "A Sirmioi dialógust többször előadták (Pintér Tibor, Vogel Róbert, illetve Kedvek Richárd előadóművészek) szép sikerrel. A Bartók Rádió is sugározta a kétszemélyes darabot. Az Új Írás részleteket közölt belőle. Catullus római költő és idős rokona Marcus közti szellemdús vitát öntötte formába Bodosi György, amelynek tétje Lesbia. A szerelmes ifjú Catullus szenvedve imádja a sokszeretőjű Lesbiát, míg az idős Marcus józan érvekkel igyekszik kiábrándítani rokonát. A dialógus láthatatlan főszereplője a céda Lesbia, akiért bolondulnak a férfiak. A Szerelem és a Józan Ész ütközik a kétszemélyes darabban. Ennek időszerűsége mit sem változott a Cézár kor óta. A szerelmet olykor a legméltatlanabb személy lobbantja lángra, de az attól még boldogságot, pokoli szenvedést, sőt pusztulást hozhat. A Sirmioi dialógust későbbi korok is bizonyára felfedezik pompás párbeszédei és lenyűgöző képi ereje okán."
4.
( Catullus )
Caius Valerius Catullus Veronában született Kr. e. 87 körül és Rómában hunyt el talán Kr. e. 57-ben.
A karriert jelentő szokásos közéleti ténykedés helyett a Kr. e. 60-as évek társasági életének zajlásába vetette magát. Lesbiához fűződő szerelme ihlette verses remekműveit.
Folyamatos és zavartalan idillről Lesbia kielégíthetetlensége miatt szó sem lehetett; a féktelen gyűlölet és a lángoló szerelem (83. költ.: odi et amo) közt hullámzó érzelmek és hangulatok lecsapódásaiból csak a modern irodalmárok tudnak életrajzi regényt kerekíteni. Átmenetileg szülővárosában keresett megnyugvást vagy változatosságot - - -
A troasi parton felkereste bátyja sírját, de különben a távoli útról csalódottan tért haza, és boldogan üdvözölte Sirmiót, "a félszigetek és szigetek gyöngyét", a Garda-tó környékét és az otthoni ágyat, ahol végre megpihenhetnek fáradt tagjai. (31. költ.) A felmelegített Lesbia-szerelemben már nem sok köszönet lehetett; i.e. 55-ben már végleg szakítottak. (11. költ.)
Catullus független szellem. Ezt úgyis mondhatnók, hogy a római polisz-állam válságának korszakában kiszakadt a hajdani közösségből, amelybe apja épp bekapcsolódott; nem kért a res publicából, még kevésbé a köztársasági jelszavakat hangoztató, valójában egyéni hatalmi érdekeiket hajszoló politikusok tülekedéséből. - Írja Borzsák István a Világirodalmi lexikon szócikkében.
Utóbbi jellemzésre rímelnek Bodosi György Catullus karakterét ábrázoló sorai a Sirmioi dialógus előhangjában:
"Vágyait, megszállottságig fokozott szenvedélyének útjait, járja vagy vegyen részt abban az alantas küzdelemben, amely a hatalom birtoklásáért egyre gyilkosabb elszántsággal zajlott a köztársaság és a császárkor között vajúdó latin világban? Catullus nem volt köztársaságpárti, császárpárti sem, Cicerót éppúgy megvetette, mint távoli rokonát, Cézárt. Azokat a megaláztatásokat és sebeket vállalta inkább, amit az erkölcstelen életet élő patrícius leány. Lesbia ejtett állhatatlanságból vagy puszta szeszélyből az érzékeny költő lelkében. Volt ez a szerelmi téboly annyira veszélyes és gyilkos, mint amennyire az, ha a politika ármánykodásaiba mártja magát. A két ingovány közt emberhez méltóbbnak érezte azt, hogy a gyűlölt és szeretett szerelem le nem téphető láncait viselje. Éltünk át elég rosszat, szenvedtünk eleget mások hatalomvágyától ahhoz, hogy megértsük, elfogadjuk és emberibbnek tartsuk a veronai költő választását."
Catullus verseit napjainkban Imre Flóra, Kerék Imre fordította újabb szép magyar opuszonként.
5.
(tér-idő)
A Garda-tó (lat. lacus Benacus) Olaszország legnagyobb hegyi tava Brescia és Verona tartományok közt. 65 méter tengerszinfeletti magasságban van, 55 kilóméter hosszú, 4-18 kilóméter széles. (V.ö. a Balatonnal, mely Magyarország és Európa legnagyobb édesvízi tava!) Északi része meredek, sziklás parttal az Alpokba vágva, ahol vize egész keskeny árokban húzódik meg. Délen viszont gyönyörűen kiszélesedik és lapályosodik. A hegyeket dombok váltják föl, s azokon narancs, eper, füge, mandula, szőlő, gránátalma terem. Legszebb részei is itt délen találhatók. a Sirmione félsziget (v.ö. a Tihanyi félszigettel!) 4 kilóméter hosszan benyúlik a tóba a hasonló nevű faluval, ahol Catullus házának s egy XIV. századbeli festői várkastélynak romjai láthatók.
Bodosi György számtalan szállal kötődik Észak-Itália tájaihoz. Költőként és emberként egyaránt. Mint minden költő ( a világirodalomban s a magyar irodalomban is) elődök után kutat, s közülük nem egyre rátalál, akik - a drámai költeményének főszereplője, Catullus is - e tó partján időztek. S ne feledjük, hogy emberként pedig oly módon áll közel e tájhoz, hogy ősei idevalósiak. (...... )
Grezsa Ferenc írta A nap hiánya című Bodosi-kötet ismertetésekor a Kortársban: "Hiába akarja feledni..., a tiroli táj mégis a Hargita hófödte csúcsait idézi elébe. Innen lírájának tisztasága, költeményeinek szabályos lélegzetvétele." Bátran leírhatjuk hát, a fodrozódó Garda-tó pedig a Balaton hullámait juttatják eszébe.
6.
(A Garda-tó a világirodalomban)
A tó-költészet divatja nem új keletű jelenség.
Matthinson, de fordítója a mi Berzsenyink is szépen verselt a tavakról, utóbbi kérlelt emígy: Jer, nézd a Balatont!
A Garda-tó partján sok költő megfordult Dantétől Goethén át és tovább a mi Babitsunkig. Mégis, ha egy nevet kéne mondani, akivel egybeforrott a tó neve, az Catullusé. Az angolok klasszikus költője is őt verselte meg a Garda-tóval együtt:
Alfred Tennyson: Frater ave atque vale!
Desenzanoból Sirmioneba evezni volna jó!
Szent szerelemátkos Sirmio, elérjen hozzád e hajó!
Hol a liget lombjain izzik minden olivabogyó,
hol bíborló virág serken ki a rómakori rom alól,
hol Istenhozzádot mondott a fivérét sirató
költő, - kilenc százada nincs ennél gyöngédebb búcsuszó,
halld: FRATER AVE ATQUE VALE! - visszhangzom itt bolygva, ó,
míg kacagó lyd lányként pillant vissza ránk a Garda tó,
édes Catull szép szigete, olivaezüst Sirmio!
[NIP Balatonfüred, 1991/1992]
A vidék szépsége még az életúnt, ernyedtebb életerejű román szimbolista költőt is elragadtatta és megihlette:
Alexandru Macedonski: A Garda-tónál
Finom szulák-virágok, versenyezve
milyen magasra emelkedtetek,
mosolyogtok verőfénytől szinezve,
míg ablakból becézem képetek.
Ha hajnaltájt a tó felé kinézek,
mikor vizét már fény kékíti meg,
látom, hogy hunynak fenn az égi fények,
s hogy gyúlnak itt a kedves, szép szinek.
Ilyenkor, sziklák, élénken ragyognak
a sugarakban fürdő szirttetők,
örültök és vigaszt küldtök azoknak,
akik elesettek vagy szenvedők.
Nekem nincs napom, életem, reményem,
borzongásom a halállal rokon.
De gyönyörködöm virágok szinében
s szeretném, ha sok lenne síromon.
Áprily Lajos fordítása
D'Anunzio élt s írt a legtöbbet az olasz XX. századi szerzők közül a tó partján. Catullus epigrammáját ám azóta sem tudta semmilyen költői teljesítmény elhomályosítani. Az idézett Tennyson is csak visszhangozni tudta a következő sorokat:
Ó, Sirmio, te gyöngyszemecske minden szép
sziget meg félsziget között, ahányat csak
Neptun tavon vagy óceánokon hordoz,
milyen vidáman, boldogan kereslek föl,
alig hiszek szememnek is, hogy elhagytam
a thyn s bithyn mezőt s ma látlak épségben.
Mi boldogítóbb, mint a gondot elszórni,
mikor kitisztul elgyötört agyunk, messze
földről jövünk meg otthonunkba lankadtan
és annyiszor kivánt ágyunkba fekszünk le?
Vigaszt a fáradalmainkra ez hoz csak.
Szép Sirmio, örülj uradnak, üdvözlégy,
örüljetek ti is, ti lyd habok, szóljon
minden kacaj, mi bennetek van, egyszerre.
Devecseri Gábor fordítása
Bodosi György a drámájabéli Catullus szavaival úgy játszik, hogy azok önironikusan e remekmű reminisztenciáját adhassák. Legelőször Caius úgy reagál a tóról kérdő Marcus leírására, hogy csupán önmaga belső tájára tud gondolni - ahogyan ezt egyszer már kimutattuk - :
MARCUS
Milyen volt ránézni megint a tóra,
Caius mesélj: milyen üzenetet,
milyen jeleket olvastál le róla,
míg tükre visszaragyogott a Napra.
Vagy pára lebegett színe felett,
s meg sem számlálhattad tajtékait?
CAIUS
Inkább én tajtékoztam!
(Liber I/4.)
A négy kilóméteres tóba nyúló földdarab sem juttathat mást Caius eszébe, mint szerelme nyelvét. A táj mint női test oly jellemző a Balaton partján alkotott művek fő motívumaira is. Würtz Ádám például a déli partról a Badacsonytól Tihanyig nyújtózó hegyek sziluettjét grafikáján egy fekvő nő idomával azonosítja. A rokon balatonfelvidéki és a garda-tavi vulkáni jelenségek is arra predesztinálják a modern pécselyi költőt, hogy ezt a metaforát se hagyja fölhasználatlanul. Bodosi verssorai emígy szólnak:
MARCUS
Egy pillanatra, jövet vagy menet
csak megálltál, futó tekintetet
vetni a pompás földnyelvre, mely ott
a tóba nyúlik. Be sohasem telik
e kéjjel. Hév-vizet ebből csinál.
CAIUS
Catullusnak nem kell tanulnia:
ahányszor csak engedi Lesbia,
hogy ajka közé dugjam nyelvemet,
egész a talpamig fogok tüzet!
(Liber I/5)
A Garda-tóról és Sirmióról írott Catullus-laudációról, önmaga költeményéről a Bodosi-Caius-Catullus - éppen hogy az ambivalens szerelmi érzést érzékeltesse - öngúnnyal beszél:
MARCUS
Olvastad-e a veronainak
Sirmióról írt versét? Volt néhány
remek sor benne.
[ veonainak = Catullus oeuvre-én a következő áll: Catulli Veroniensis liber. A Veronában születtett Catullus könyve… Megjegyzés tőlem: NIP.]
CAIUS
S hemzsegtek a rossz
zenétlen hendecasylabbusok.
Olvasom inkább Lesbia szemét.
Sajna, nem ígér nekem ő se jót.
[ Mivel nem hendecasylabbusokban íródott, hanem disztichonokban az eredeti Catullus-költemény, itt Bodosi költői szabadsága azt is sugallhatja, hogy lehetett - miért ne? - a veronainak több tódicsérő költeménye vagy elvetett próbálkozása e témában. Megj. tőlem: NIP.]
7.
(A Garda-tó a magyar irodalomban)
Bizonyára Janus Pannonius vagy Zrinyi is járt, ha nem is e tó partján, de a közelében bizonyosan, ahol a ciprusok már ugyanolyan karcsú szépek, mint itt, mondjuk, Malcesine környékén. Báthori István, Szobieszki János s a többi Padovában tanuló diák, szerzetes zarándok akár el is jöhettek idáig. A későbbiekben is a többiek. Keresgélek, ki jut eszembe közülük?
Móricz megírta a Babits Mihállyal a Garda-tón című visszaemlékezést, melyben ugyan nem a tó a főszereplő, ahogy nem lehetett, mivel otthoni gondokkal a poggyászaiban utazott a magyar író arrafelé is. Illetve ki-ki a rájellemző gondokkal. Babits és Móricz. Ám ez nem is lehetett volna másképpen. Móricz Zsigmond mégiscsak írt egy csodás metaforát a tóról:
"Én még visszanéztem a Garda-tóra. De nem Dantét kerestem rajta, a vizet néztem. Így messziről csakugyan kék, mintha az égből kékítőt lottyantottak volna belé, de a hajó kereke fehérre porlasztja, mint a Duna vizét."
Szentkuthy Miklós Szent Orpheus breviáriuma című könyvében A Garda-tó ciprusai című fejezetben örökíti ránk a csodálatos látványt arról a vidékről, amerre hajdanán Catullus és a Fekete reneszánsz ferences hőse járt. Szentkuthy írt talán legszebben a Garda-tó ciprusairól:
"A csöndnek micsoda boglyái voltak ezek a fák megint csak azokra a félőrült perzsa vagy lyd zsarnokokra tudok gondolni, akik összeszedték a világ minden némaságát, s aztán ilyen nagy tornyokban tárolták, megvetéssel fecsegő tanácsosaik ellen.
A formájukban örök simogatás lappangott: magasba törésük nem volt gótikus póz, mint a csontosabb példányoknál, hanem karizmatikus frizura - valaki tenyérrel így felfelé fésülte, kotorta össze a masszát. Ez igen, ez megint jó valóság-gesztus volt a valóság részéről. Sem ember, sem állat, sem hangyák, sem karthauziak nem tudnak úgy magánosak és társak lenni, mint a ciprusok - mindegyik oly nemesen, oly akheróni arisztokratikussággal (van más?) volt egyedül, s a kert mégis annyira kórus volt, a fák zsongó, névtelenségbe merülő szinódusa.
Mit kezd veletek a szél, hogy jár rajtatok az állat, s van-e hídja hozzátok a holdnak? Itt a tó felől nagy sirály-tempókban közelgő szél nem mozgat lombokat,
nincs lomb, ág, levél - itt az egész fa belülről válik sóhajjá…"
8.
(valami a dialógusról)
A költő (Caius) és Marcus dialógusaként olvasandó Bodosi-műben élesen elválik egymástól két világfelfogás: a szerelemé (mely őrület, téboly) s a bölcsességé (ami kiegyensúlyozottság, "normalitás", egészség). A dialógust folytatók mintegy megtestesítőik ezeknek az eszményeknek. A szerelem meggyőzi, nyilván, nem észérvekkel a bölcsességet. Pedig addig nem egyszer szinte elbeszélnek egymás mellett, vagy pontosabban: Caius nem Marcus szavaira, csak szavaihoz csatolja, toldja mániásan mindazt, amit eszébe juttat szerelméről a másik, bármit is mond.
MARCUS
Veronából? Csakhogy! Ideje volt,
hogy lelked végre rávitt őseid városát látni.
CAIUS
Arénában voltam. Oda se
mentem volna bár!
MARCUS
Talán nem tetszett az előadás?
CAIUS
Azon mi tessen! - Tüstént összeállt
a prétorral, páholyában páváskodott.
MARCUS
Azt a gall óriást, ki százakat ledöfött,
láttad-e?
CAIUS
Döfött engem Cupido, mialatt
ő más ölében ült s szórakozott.
MARCUS
A gladiátor vívásról beszélj!
CAIUS
Az arcán láttam, még inkább szemén,
hogy teljesen odaadta magát.
Falta a prétor.
(Liber I/III.)
Ez a, szinte, hitvita vonul végig a darabon. S nem idegen magától a latin auktortól sem, hiszen verseiben ott van mindvégig jelen ez a fajta perlekedős hang:
"A kutatók már régtől fogva felfigyeltek arra, hogy a catullusi nugae-ban kérdések, válaszok, felkiáltások peregnek egymás után, s ebben az antik líra dialógusjellegét látják megnyilvánulni. I. Schnelle megállapította, hogy Catullus úgy írja verseit, mintha jelen lenne a versben megszólított személy, mintha hozzá intézné kérdéseit és neki válaszolna. Horváth István Károly szerint a catullusi költeményeknek ez a vitatkozó jellege a népköltészeti certatio-ban és flagitatio-ban gyökerezik."
(Adamik Tamás: Catullus versei. Bp. 1971.)
7.
(Eposz helyett szerelmes versezet vagy csak vers)
A Sirmioi dialógus egésze egy olyan hőskölteménynek is fölfogható, mely nem a csatákról zeng, hanem a szerelemről, amely szintúgy merő harc, mint ahogy írva van Homérosz és Vergiliusz eposzaiban is a hadakozás.
Catullus ellenkedve az eposzok grandiózus tárgyaival és patetikus hangnemével epyllionokat ír, ám aki ellen-műfajt teremt, az kénytelen a visszájára fordítva ugyan, de mégiscsak azokat a paneleket használni, amelyeket legfőbb szándéka volt elkerülni. Körülbelül úgy áll előttünk az antik és Bodosi-hős, mint Csokonai, aki átkozott-áldott szerelmét ábrázolta a Pendelbergai vár formája és megvétele című eposz-travesztiájában. Csokonai a várat (asszonyt, leányt) ostromló hadnép közül egy harcos csupán (fegyvere csak ama ágyú, egyetlen, mely férfiúi büszkesége csak lehet). Az ostromot vitézül folytatja, de a diadalért árat is fizet, erejének lankadása, kimerülése a vége. E "csók-csatatérről" nem egy harcos az ispotályba jut, mivel kórságokat is szerezhet szerelmes sebesülésekként. Ady Endre szintén ilyen szomorú hőstelen hős a XX. században:
A szerelem eposzából
(Töredékes bevezetője egy soha meg nem írandó hőskölteménynek.)
- részlet -
Kik által s miképpen lettem, aki lettem?
Nem tudom, de tudom, hogy kellett szeretnem
S a nagy csatatéren, lehettem bár olcsó,
Nem voltam sem barbár, sem furcsa utolsó.
S tudtam nagyszerűen, költősen szeretni,
Valaki számára egyetlenegy lenni,
Úgy-úgy elborulni részeg szerelemben,
Hogy bolond álmokban sem lehetne szebben.
De a harctér: Harctér és az élet: Élet
S az asszony-test néha sokkal sokkal mélyebb,
Mélyebb az Életnél, mélyebb a Halálnál,
Mélyebb az álmodnál, mellyel vágyva hálnál.
Bodosi Catullusáról is szólhatna akár e vers következő strófája:
Melynél szörnyűbb téren Attila sem harcolt,
Melyet női testen gyémánt-Végzet karcolt,
Ninivék, Xerxesek, fajták, birodalmak,
Hol vígan süllyedvén víg halállal haltak.
8.
(Az örök szerelem és a múló pillanat pajzánsága)
A halhatatlan, csillapíthatatlan, örök szerelmet a tűz toposza jeleníti meg a költészet történetében. Úgynevezett világirodalmi sablonná lett Catullus "heve", Adamik Tamás a következő párhuzamot mutatta ki tanulmányában az első magyar költő és Catullus között: "…úgy ég a szerelemtől, mint az Etna (Bal. 3, 28; 78,6 - Cat. 68, 53.)
Bodosi György Catullusának szivében is ugyanennek a szerelemnek lángja ég, akár Kukorica Jancsiéban:
CAIUS
A szerelem hevétől lángolok.
(Liber I/I.)
Lesbia - hogy az ellentét másik pólusát megtestesítse - meg éppen:
CAIUS
Én nem előle, utána futok.
Megsoványodott, gyötri a hideg. (kiemelés tőlem: NIP.)
Sirmióba rendelte orvosa.
(u.o.)
Ezért mondja a XVII. versben Bodosi Catullusa, hogy:
Kössétek össze lávafolyamok
az Alpokat s az Apennineket!
Ilyen nagy ölelés földrajzi léptékkel láttatni szép költői teljesítmény. Hátha még a bennelévő ellentétpár is feloldódik a képzettársítás során. A földtörténet korszakolása tudná csak érzékeltetni a szerelmes időélményét. Az Ódát író József Attila érezte úgy, hogy évezredek jönnek s mennek, míg kedvese képe változatlanul, moccanatlanul ott van a szívében. (József Attila édes mostohának szólítja kedvesét, Bodosi Catullusa pedig édes-átkozottnak. II/XXVI.)
((Az ellentétesség, mégpedig a legvégletesebb, Bodosi szerint a szerelemnek a szülője: "Romlottság nélkül… nem lesz teljes soha a szerelem." Liber II/XXIII. és Catullus carminája hasonlóképpen vélekedik: a vágyat a sértés szítja.))
Az időtlenség metaszínével, az arannyal festi be ikonszerűen Bodosi ezt a szerelmet: "Arannyal futtatták be és /
járhatóvá tették a Föld sarát." A sár és az arany szintén tovább, oxymoronszerűen nyugtalanító páros.
(( A Bodosi-műben a sár és az arany között egy strófában megtaláljuk azt a motívumot, mely a kettő között van, a kiégetett sárét, a cserépét:
tégla milliószám égethető,
ám, aki így beégeti magát
szívünkbe, soha ki nem vethető. II/XXVIII. ))
A föld, ami termékeny, az életet, a születést asszociálja, ám a mulandóságot is. Az arany örökkévalósága helyett a földi létezés pillanatait. bearanyozott szobrok és isteni magasság helyett majdnem egészen maga elé néz a szerelmes Caius. Vagy mégsem? Tekintetét egy emberforma, de mégiscsak nevetséges, csúfolódó és megcsúfolt istenségre emeli. Ő a Priapus.
Priapos, a görög hitregében szereplő mezei és kerti istenség. Atyja Dionysos (mások szerint Adonis vagy Hermes), anyja Aphrodite. Eleinte helyi istenség volt a Hellespontos mellékén, Lampsakosban a természetben rejlő termékenység démonául tisztelték. Később ő lett az érzéki élvezet, egyúttal a szőllők és kertek istene; áldozatai a szamár és a mezei terményeknek zsengéi. határköveken szakállas fejű hermáit látjuk, szobrokon és festményeken teljes alakját hosszú szakállal, nagy phallosszal, köpenyében gyümölcsöket, ölében kövér kis Erosokat emelve. Madár- és tolvajijesztőként is felállították a gyümölcsösökben. A hanyatló művészet bemutatja Aphroditét, amint Priapos születésén szégyenkezik (velencei oltár), és Silenost, amint a rábizott gyermeket párduccal és kecskebakkal együtt kocsikázni tanítja (dombormű az Albani-féle villában). A rómaiak trágár költemények tárgyává is tették Priapost (Lásd: Priapae).
Catullus a Helléspontos mellett láthatott számtalan Priapuszt, a kultuszuk azonban másutt is elterjedt. Még Pannóniából is kerültek elő korabeli madár- vagy tolvajijesztő leletek. (Például Dunapentele-Öreghegyről való egy kicsiny terracotta szobor a szakállas Priapuszról: "The deity is beadedm wears a short-sleeved, plaited tunic, holding it up with both hands making thus his oversized phallus visible." - olvasható a Csók István Galéria kiállítási katalógusában. (Religions and Cults in Pannonia, 1998.) A madárijesztő figurája, aki nemiszervével kénytelen-kelletlen szüntelen szerelmi készenlétben létezni, Catullus számára egyrészt az életerőt, a vitalitást jelentette a tolvaj- vagy átvitt értelemben bármi rossz-szándékkal közeledő ellen, másrészt önmagát is láthatta szomorún és átkozottan, hiszen Lesbiátlan nem kicsit a saját sorsát láthatta bennük, mint a XX. századi művészek önmagukat a komédiásokban, bohócokban és egyéb mulatságos, vagy éppen mulattató alakokban. (Fellini le is rajzolta magának a hajdani Priapuszokat.) A csók-csatatér lovagja Herkules helyett igazabbnak látták a madárijesztő-szerepet nemegyszer. Alakját akkor láttatja Catullus, illetve Bodosi, ha a testi szerelem kelléktárából az orális büntetés változatát verseli meg:
MARCUS
Ciceró szónokol.
CAIUS
Szájlövetet neki!
MARCUS
Cézár új országokat hódít.
CAIUS
Neki is!
MARCUS
Mammura rabol, dőzsöl a hamis.
CAIUS
Bele a pofájába annak is!
MARCUS
Hát Lesbiának?
CAIUS
Ő is érdemes ugyanerre. De én adjam neki!
(Liber I/VII.)
[A Priapusz miképpen természetfeletti életerővel rendelkezik, legalább annyira kiszolgáltatott, örök (ön-)szeméremsértő és gúny tárgya is egyben. Ama mindenkoron beálló egyensúly és harmónia, melyben Bodosi hisz, csakis így állhat helyre a teremtésben:
...megálltunk a félsziget végfokán.
Átfogtuk egymást. Lecsillapodott
egyik felén a tó. A másikon
megindultak friss, nyugtalan habok
egy mélyebb kék végtelen felé.
(Liber I/XXXIII.)- megj. tőlem: NIP.]
Ady Endre szintén egy ilyen anti-hős, szomorú sorsú madárijesztő-alak vesztét láttatja, koldus férfiét, dehogyis világhírű poétáét:
Catullus költő halála
Mikor szegény Catullusnak
Beszélnie sem volt szabad,
Lesbia fülébe más súgta
Tovább a gáláns szavakat.
Mikor a nóták elhallgattak
S Catullus pihegett szegény,
Nótákhoz csábított fél várost
Egy hirtelen támadt legény.
Mikor a holttestet beszórták
A nyár vidám virágaival,
Körül a kertben csodamódra
Ezer új rózsát szült a galy.
Mikor a holtnak hű barátja
Már a sirástól berekedt,
Szomszédban egy patricius-hölgy
Szült pompás, erős gyereket.
S mikor Lesbia átokkal sírt,
Nem volt szörnyű ezt hallani,
Ruháját úgy tépte, hogy lássa
Szép fehér mellét valaki.
9.
(műfordítás - átköltés - pastiche - "saját vers")
A Sirmiói dialógusban rátalálunk azokra a verssorokra, melyek tulajdonképpen Catulluséi. Innen indul a dialógus-dráma költői nyelvének szövése. Kezdetben vala a latin epigramma, amit a XX. századi költő lefordít újra. (Csokonaiék, Illyésék után.)
Például nézzük rögvest a leghíresebbet. ("Felülmúlhatatlan tömörségét és dinamikáját, melynek fő eszköze a két sor nyolc igéje, régóta csodálták, és már az ókorban is reménytelenül igyekeztek versenyre kelni vele." - /Adamik Tamás/)
Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris.
Nescio, sed fieri sentio et excrucior.
Illyés Gyula műfordításában ekképpen szól:
Gyűlölök és szeretek. Kérded, mért teszem én ezt?
Mit tudom! Ezt érzem. Szenvedek, ezt tudom én?
Szabó Lőrincé:
Gyűlölök és szeretek. Mért? Nem tudom én se, de érzem:
így van ez, és a szivem élve keresztre feszít.
Balatonfüreden 1990-ben e sorok írója is megpróbálta a lehetetlen szépet:
Gyűlölök és szeretek: van ilyen, bár mit tudom én, csak
lelkemen érzem a kínt s testem is abba feszül.
Bodosi György színdarabjából is, mint koronából ékszert, kivehetjük e híres kétsorost, csak éppen epigramma-formájúvá kell a részletet visszaalakítanunk a "mert" szó első sorba való visszaigazításával:
MARCUS
Fél éjszaka sikoltott, verdesett
egy lépre ragadt, nyomorult madár.
CAIUS
Én voltam. Folytatom:
Gyűlölöm és szeretem, szerető szívvel gyülölöm, mert
rabja meg őre vagyok. Meggyötör, üdvözít Ő!
[ E tördeléssel jelent meg egyébként Bodosi György kötetében, A szólás vágyával című kötetében is, 1980-ban. Catullus Lesbiáról címmel pedig Az idő marasztalása című kötetbe került bele a két sor, előtte pedig a Sirmioi dialógus I/XXXII. darabja olvasható:
Lesbia szeret. Hogy mást is szeret,
s hogy kit, mikor, mint fog szeretni még,
nem tudható.
- megj. tőlem: NIP. ]
(Liber I/XXV.)
Műfordításnak is bátran felfoghatjuk, hiszen az említett nyolc igét igazán nem kérhetjük szigorúan számon, ha az elkészült műfordítás kevesebb verbummal igyekszik az ellentétes érzéseket hasonló dinamikával, képzetekkel visszaadni. Bodosi negyedrészt költött hozzá, a pentameter első felét, a vershez. Az egyetlen személyben rabságot s őrséget is átérző, a két ellentétes szerepben egyaránt vergődő személyiségről alkotott kép telitalálat. S e saját leleményhez írt Bodosi amoly hangulatilag előkészítő sorokat. Így lett teljes a hangképe. Törpe ecloga? Az is lehet.
Catullus harmadik carminájára ["Sírjatok, gyász Vénuszok és Kupidók, / Vénusz hívei szerte a világon! / Meghalt, meg a veréb, gyönyörű lánykám / legfőbb gyönyörűsége, a veréb…" - Szabó Lőrinc fordítása]pedig a következőképpen utal már átköltött szövegében Bodosi György:
MARCUS
Megsirattad Lesbia madarát,
meg a majmát...
S a többi Catullus-dal is fölismerhető, filológiailag is kimutatható. A Vivamus, mea Lesbia kezdetű 5. több helyütt is:
CAIUS
Hány csókot akarsz? Súgta s rám hajolt.
- Ahány csillag az égen, de elég,
adj csak egyet, az tartson soká,
míg életünk! - És mennyit adsz te, mondd?
- Kétszer annyit, mivel csókjaidat
én azon nyomban visszacsókolom.
(Liber I/XIV.)
CAIUS
Oldd és fond megint hajamba tincsedet,
Lesbia és szeress! Az irigy öregek
fejcsóválására te szét ne bontsd.
- Rájuk se ránts - a boldog fürtöket! -
(Liber I/XXIII.)
MARCUS
Így írtál neki rólunk egykoron:
- Bármit szólnak a morcos vének,
égető szerelemmel lángban éljünk,
ők locsogjanak irigyen, szeressünk!
(Liber III./I.)
Műfordítás, átköltés, pastiche s végül önálló verssorok, melyek már egészen Bodosi Györgyéi, de bennük még catullusi visszhangok élnek. Arra a részre gondolok Bodosi könyvében, amihez a motívumot (az indájával karóra kapaszkodó szőlőjét) Catullus 62. carminája szolgáltatta. Bodosi itt a mondandója érdekében ellenkezik Catullusszal, legalábbis az ókori költő versének mondandójával. Lássuk csak!
Mint ha csupasz földön társ nélkül nő fel a szőlő,
föl nem emelkedhet, sosem érlel mézizü fürtöt,
földrekonyulva lapul súlyától gyönge alakja,
hogy már-már gyökerével a legmagasabb kacsig ér el;
gazdák nem keresik, borjacskák nem keresik fel.
Majd ha a véletlen nőül társítja a szilhez,
gazdák fölkeresik, borjacskák fölkeresik már:
így van az érintetlen szűz is, míg csak öregszik
társtalanul, de időben méltó nászra találva
drágább férjének s nem utálja meg apja sem akkor.
(Catullus)
Férfi és nő összetartozásának szép jelképe tehát a szőlő és a támasza (Babits kései versében a karó és a rózsa hasonlóképpen). Bodosi Catullusának Lesbiája pedig pontosan ebből nem kért:
MARCUS
Utánam szaladt és megszólított
tegnap egy szőlőkötöző leány: -
- Nagybátyja vagy annak a szomorú
római költőnek, ki ül csak ül
a lugasodban és sóhajtozik?
Mondd meg neki, hogy egy szép leány
nőtt e dombok közt, ki baján segít.
CAIUS
Van-e annak a leánynak oly erős
fonala, mely úgy hozzám kötözi,
mint vesszőt fához? - Kitépi magát
Lesbia úgyis s vadon nő tovább.
Nem nyugszik, amíg arra nem mehet,
ahol szabadságát élvezheti!
(Liber I/10.)
Ilyen metamorfózison megy át s tér meg oda s vissza az ókortól a napjainkig e költői játék. Hasonló dolog történik, mint Krúdy Gyula hangjával történt Márai Sándor Szindbád hazamegy című regényében. S Faludy György Villon-átköltései is arról vallanak, hogy nem Villon-sorokkal hogyan lehet Villont utánozni? Bodosi György mintha egy elő nem került Catullus-kódexet rekonstruálna, s töltene meg XX. századi miniatúrákkal s iniciálékkal, csupa olyan színnel, amit a Balaton partján lelt, s miket viszontlátott a Garda-tónál.
Bodosi György 1999 nyarán, a Somogy tó- s tenger-számában adta közre a műfordításról való vélekedéseit, Babits műfordítói eszményéhez közelálló állásfoglalását e kérdéskörben. (Versfolytatások Massimo Moretti verseire)
Az olasz költő, akinek verseit magyarította Bodosi, a Garda-tó partján él.
Az olasz költőt bemutató ciklust azzal az utóirattal rekeszti be Bodosi György, hogy "a maga legszemélyesebb mondanivalóit" mondta el ő is, akár az öreg Babits. Bodosi György a maga ars poeticáját, illetve a maga Catullusának is közeli szellemmását lelte meg Massimo Moretti Miként Catullus című versének fordításában, jóllehet az eredeti olasz szövegre a sensus már nem hogy nem hasonlít, hanem ellentétes következtetésre jut:
"Végezetül egy olyan vers inspirációját közlöm, amely igyekezett némi szöveghűségre, de a magam vérmérsékletét követve - szinte ellenkező végkifejlethez vezetett, noha mindketten ugyanarra az általunk mélyen tisztelt és szeretett költőnagyságra, Catullusra hivatkoztunk"
[Eripite hanc pestem
perniciemque mihi
Non puó non deridermi
l'astuta Afrodite
la Bella fra tutte le dee
Fra i rotti dirupi
s' accoppiano gli orsi
e lupi e pantere
la selva rallegrano
ringhiante corteo...]
Az istennők közül csak őt,
Aphroditét dicsőítem. Őt
a gyönyörű Nőt.
Izgasson másokat a pénz
az arany csengése, a hírnév,
a siker, akármi más.
Húzzák izzadva mások szekerét.
Tülekedve a nyers hatalom után.
Én nem tűrök nyakamon más igát.
Íme a Garda tavi Szirmió és a balatonfelvidéki Pécsely valamint Bodosi György és Catullus kézfogása, mégpedig a harmadik személy, a közvetítő olasz kortárs segítségével. Bodosi György a maga arcvonásaihoz igazította az olasz költő Catullus-portréját…
A mennyei örömet s a pokoli kínokat egy szerelemben megélni inkább érdemes, mint a zsarnokságban teljhatalmúvá istenülni-ördögödni? Figyelmezteti kérdésével olvasóit Bodosi György. A válasz a darabban egyértelmű, s az Olvasó is megfogalmazhatja, akár elutasítja, akár helyesli, magamagának.
A harmadik könyvben, mikor már eltűnik szemünk elől végképp Caius, az addig a mértékletességről, a bolondéria ellen beszélő Marcus (v.ö. "Minden szerelem őrület." Thorton Wilder: Caesar és "Téboly minden szerelem!" Bodosi György: Sirmiói dialógus II/XXX.) a veronai költőnek ad igazat látomásában (nem képletes, hanem valódi karambol a vég, melyben Catullus és Lesbia találkoznak) a Garda-tó partján:
Nem volt még kocsi zörgése vadabb,
indulatosabb, türelmetlenebb,
mint az övé. Hamar áttüzesedtek
az induláskor kigyúlt kerekek.
Hát még, mikor elérték az imént
még előttünk futó kocsi nyomát!
Fellángoltak egymást súrolva és
egymásra borulva égtek tovább.
Lángolva ragyogták be az időt,
a különben szánalmas éjszakát.
Arannyal futtatták be és
járhatóvá tették a Föld sarát!
(Liber III/II.)
Ha a boldogtalan szerelem forróságának és hidegségének párbajából a mindent elemésztő tűz kerül ki győztesen, megkockáztathatjuk, hogy az odi et amo összeférhetetlen igepárból mégiscsak az utóbbi az erősebb végezetül.
Tapolca, 2000. április - május.
