Tűnődés a költő Egry Józsefről
"Amit a magyar víziós festői irány mestereiről általánosságban megállapítottak,
hogy nem epikus, hanem lírai költők, Egryre a legfokozottabb mértékben igaz."
/Farkas Zoltán/
Kállai Ernő nem tudott különb dícsérő jelzőt mondani Egryre, mint azt, hogy Ady mellett ő a mi lírikusun. Ám nemcsak a színekkel bánt mesterien. A szavakkal is. Mivel a helyesírás volt a legfőbb gondja, olyan tisztelettel bánt az anyanyelvével, hogy ne vétsen ellene, mintha élő anyagot kellene alakítania. Ezt a törvényt csupán a legjellemesebb s legkiválóbb írástudók ismerik már csak, ám Egry tudta még jól, ösztönösen. Írásai erre vallanak. Pilinszky vitte tökélyre a szó-szegény lírát, nála a hitelesség eszköze volt a tömörség, addig Egry József egyszerűen ebből a vele született készletéből építkezhetett.
Ha Pilinszky a költészet Szent Ference volt, mivel verseinek gazdag eszköztárát egyszercsak szétszórta, hogy igazabbul szólhasson, addig Egry mindvégig az igazi szegénység (amit tudjuk, megvásárolni sem lehet) szófukarságával élt, beszélt, s írásaira pillantva kimondhatjuk: alkotott általa is, nemcsak a rajzolt és festett képeivel.
A Keresztury Dezső kérésére az unalmas téli estéken Badacsonyban megfogalmazott önéletrajzának inicialitása rögvest olyan írói teljesítmény, olyan bravúros hasonlat, amit a szavak műhelyében dolgozók máris megirigyelhetnének:
"Március 15-én zászlók rengetegében nézem az ünneplő-vonuló tömeget. Valami furcsa érzés fog el ebben a kimagasló ünnepi hangulatban, ha rágondolok, hogy valamikor én is e napon láttam meg - mint Styx ölén kelt kis cinege - az első napvilágot."
A tárgyias ábrázolástól a látomásig jutott el a szavakkal bánva is, első mondatainak szárnypróbálkozásakor Egry József. A nemzeti ünnepünkkel egybeeső születésnapja alakalmával megpillantja a hömpölygő tömeget. A jelző, amit az ünnepi hangulatra akaszt, még suta mozdulat és választás eredménye. "Kimagasló ünnepi hangulat..." Mint elsőreptű madárka, - megbocsátható néki. Hiszen könnyen lehet, hogy erre a vertikális képzetet fölkeltő jelzőre épülhetett (alkotáslélektani magyarázat szerint) a tömeg mint folyó (Styx) álló egyén mint cinegemadár allegória. A megfeleltetések egyértelműek, mégis olyannyira távoli pólusok egymástól, hogy a szimbólumok izgalmával tudjuk csak befogadni őket. A lét és nemlét határán hömpölygő Styx s a fölötte lélek-szimbólumú kismadár képe danteien eksztatikus. A konkrét, valóságos ábrázolásoknak is olyan szuggesztív erejük van Egry füzetében, hogy azokról nem kevesebbet állít Fodor András, mint hogy a "fölidézett gyermekkori proletárnyomor döbbenetes-pontos realizmusának nincs párja a magyar próza lapjain". Déry Tibor és Kassák után (bár költők is voltak ők egyben!) már ez sem volna kevés túlzásnak, de hát egyrészt nem az, másrészt Egry lapszéltől lapszélig rótt sorai ennél is tovább mutatnak. Biztosan nem olvasta Proust többkötetes regényfolyamának emlékkép-sorozatát, ám ahogy a gyerekkorból őrzött "életeseteit" őrzi, az egészen egy ilyen modern füzér, vagy mintha egy XX. századi szürrealista-expresszionista film álomszerűen, de gyorsan pörgetett részlete volna, sőt, akár litániaszerűen is tördelhető, hogy ismét a líra nyelvén szóljak felőle:
"... emlékszem az akkori világunkra.
Különböző vándorlásainkra
(apám nyakába kapaszkodva),
nagy havazásokra - vizekre -
idegen falukra - templomokra -
szentképekre.
Uradalmi bérlakásokra, bivalyokra,
vályogvetőkre, füstös odúkra,
büdös trágyadombokra.
Ordítozásokra, sírásokra, veszekedésekre.
(Elhagyott macskánkra, kis fekete kutyánkra - rókánkra)
Ereszről lecsüngő jégcsapokra,
miket szopogattunk. Búcsúra, édes márcra,
bábokra, húsvéti hímes tojásokra.
Szarvasbogarakra, madarakra."
A gyerekkorban rögzült képeknek vagy a valóság elemeinek ilyen leltárszerű számbavételét elvégzik majd az Egry után jövő költők, az Európaszerte híresek, például Danilo Ki sem tett mást Szeméttelep című versében, mint hogy Jób szemétdombjának elkészítette a tárgyankénti leírását, hogy az elszórt rekvizitumok, civilizatórikus kellékeink pusztulásának pontos ábrázolása vallhasson a XX. századról. ((Zalában volt kisiskolás a szerb költő! Kerkabarabáson. Kiss Dániel névre kiállított vasúti igazolványt is kapott 1943-ban.)) A Zalaújlakon született Egry pedig a saját életét, sorsát nem kicsit meghatározó benyomásairól.
A kamaszkor még megelőző pesti évekről a zsoltárok paralelizmusát utánozva szinte dalformába ír:
Emlékszem a környéki üzletekre -
az Andrássy út-Izabella utca sarki fűrésztelep sipító hangjára.
A különböző szagokra,
melyek nekem szokatlanok, újak voltak.
Emlékszem az emberekre, gyerekekre,
akik accinek neveztek, mert az "add ide"-t zalaiasan acce-nek mondottam.
Emlékszem a Hunyadi téri piacra,
ahol téli reggeleken befagyott jeges tejet ittam.
Emlékszem a sarki kofára, akinek a taknya állandóan csöpögött a tökre, amit sütött.
Emlékszem a suszterre, akinek oroszlánra nyírt fekete kutyája nyakában kosárral járt a piacra.
Emlékszem az Aradi utca környéki mély, üres telekre, pocsolyákra,
ahová mindenféle szemetet, döglött állatokat hoztak, ahol turkáltunk.
Emlékszem a sípládás szakállas emberre, mellén letyegő érmekkel és a batyus handlékra, éneklő hangjukra.
A vastag kardú, lószőrös kalpagú rendőrökre, akiktől igen féltünk, meg a papagájos planétásra,
szájában valami madárfüttyöt utánzóval."
Feltűnő, de semmi csodálkozni való nincs e tényen, hogy a festő írott soraiban is mennyire képszerűen, mennyire élesen van jelen minden emlék. A kis Egryt legjobban maga a kép érdekelte: nemcsak múzeumi festmény, de képeslap és cégér-ábra is! S lám, nyelvezetében is a k é p az uralkodó. Az anyagtalan festmény mint hipotézis, azaz költői feltevés is már akár, ott van Kassák Lajos (aki szintén képzőművész és költő) Egryvel készített interjújában is:
"Hirtelen közbevágom[Kassák]:
- No, no, várjunk egy pillanatra. És mi történne veled, ha börtönbe zárnának, és semmiféle eszközhöz nem tudnál hozzájutni, amivel festhetnél vagy rajzolhatnál?
[Egry] Egy gyerek boldogságával elneveti magát.
- Hiába zárnának be minden eszköz nélkül, én akkor is festenék. Nem vászonra festenék, és nem foglalnám keretbe, de magamban mindig festenék. Ezt semmiféle börtönrendelet nem tilthatja meg nekem. Amíg élek, addig mindig folytonosan festek. S ha egyszer bejönnél hozzám a börtönbe, és beszélgetnénk kicsit egymással, s aztán, ha elmennél, akkor az lenne az érzésed, hogy milyen szép új képeket láttál Egrynél. Mert amit én mondanék neked, az mind kép lenne, azok a képek, amiket ott az üres, sötét négy fal között magamban festegettem."
Bizonnyal képpel kezdődik a költészet is, a felidézettel, amin már csak ráadás cicoma a ritmus és a rím... Amelyekből szintén találunk ösztönösen és így mértéktartóan, nem bűvészkedve, alkalmazott eszközöket a festő lírai prózájában. Aszerint is tördeltem, emeltem ki ezeket a fogásokat: ismétléseket, szabályos időközönként, az elbeszélő lélegzésének ritmusát követő azonos toldalékok visszaköszönését a sorvégekre helyezve. Az amerikai hippiköltők számára ez a versépítési mód már általánosan elfogadott, például Ginsberg így írja a világhírű Üvöltésé-t. Nyilvánvaló, hogy az amerikai szerző is valami ősibb formához nyúl, amikor megújítja a modern hangzást.)
A képsorokat, mert bizonyos, hogy szinte zuhogtak rá, filmes szakszóval élve, úgy "vágta meg", ahogy a vizualitással foglalkozó, legkiválóbb szakemberek, legyenek festők azok, vagy filmrendezők, - amely tevékenység már ismét a festőkre oly jellemző képesség, adottság.
A vallomásos Egry füzetéből még jónéhány oldalt idézhetnénk, a mely hasonlóan értékes, és a legkényesebb szépírói és költői követelményeknek is megfelel.
Íme csupán mutatóba, hogy nem egyszeri, véletlenszerű írói megvillanásról beszéltünk:
Kevés bútorunk van, de azok se szépek.
Kicsi könyvtárunk van, de az se valami értékes.
A lakásunk elég átlagos, de azért jól érezzük magunkat benne.
Műtárgyunk sajnos igen kevés, de annál több az elérhetetlen vágyunk.
Néha az az érzésem, mintha értékeink egy részét igényünkkel együtt zálogházba tettük volna.
Egy ecset - egy toll - egy üres felület mennyi mindent eszünkbe tud juttatni.
Amúgy, természetesen, nem egyenletes ez a költői szakaszokkal dúsított széppróza, mert meg-megszakítják olyan részek, amelyben nem az úgynevezett ihlet s nem az augustinusi értelemben vett forró-őszinte de míves sorok az uralkodók, hanem az egyszerűbb curriculum vitae-k és visszagondolások, szándékosan nem viszaemlékezést mondok, ami líraibb hangot idéz föl, s pontosan annak felel meg a festő, akinek kezébe Kersztury adta az írószerszámot egy önéletrajz erejére, nem pedig múzsa, hogy mondja el a mondhatatlant is. Az elemi helyesírási hibák, az alany-állítmány egyeztetésének elhibázásai mind-mind azt mutatják, hogy Egry nem a hatásosságért, nem a tetszeni vágyásért küszködött a nyelvi anyaggal, hanem a jellemes igazmondásért és pontosságért. Gyönyörű ráadás, szinte kegyelemszerű, múzsai állapot meghaladása ez a hideg, téli, badacsonyi házban, hogy mégis olyan szakaszok kerültek ki keze alól, amiket csak Pascal, Wittgenstein, Simone Weil passzusaihoz, irkalapjaihoz, cetlijeihez, axiómáihoz, gnómáihoz stb lehet hasonlítani csupán.
[V.ö.: "...a filozófus is akkor igazi, ha már-már költői szárnyalású" /Illyés Gyula/!]
Eredetiek, összetéveszthetetlenek, kinyilatkoztatás szerűek.
Közöttük olyan páratlan tömörségű "lekoppanások" vannak, amik meg a legtökéletesebb egysoros versekhez foghatóak, vagyis: azok.
Pilinszky és Weöres Sándor költeményeivel egybevethetőek a következő lapidáris föliratok:
Az igazi művész könnye letörölhetetlen.
Egy művésztől minél többet vesznek át,
annál többje marad.
Egy rövid művészi élmény több egy átlag életnél.
Soha nem felejtem el,
hogy a táj,
ami előttem van,
mögöttem folytatódik.
A Balatonnak nincs hétköznapja.
A Balatonon még a tehénbőgés is megzenésül.
A Balaton pálmája a fűzfa.
A Balaton a természet örömkönnye.
A Balatont a szegény emberek avatták szentté.
Azt, hogy Egry József költő is volt, azt hiszem lehetne bizonyítani azzal a jól hangzó paradoxonnal, hogy versek írása nélkül is az lehet valaki. (Hamvas Béla ír ilyen múzsai állapotokról, amikor az abban lévő joggal szólhat így: I am musing.)
De Egry Józseftől költemény is maradt fönn. Áthúzta a noteszében, de ettől még megőrződött, így nem csak legenda, hanem érinthető valóság a verse:
Hajón
A horizontba sárga lilák kapaszkodnak
A közeledés párába hagyja a távolodást
A kikötő ágaskodik. A tülk ijesztőt bődül
A békaretyegés jelzi a partot
Élmény-pakkom összefogom
Kiszállok.
(Fonyód, 1947)
Igazi költemény : leltárral. [V.ö.: Kosztolányi Boldog-szomorú dalával!] Valamennyi sora határozott névelővel kezdődik, utalva a látottak és az élménnyé vált jelenségek elvégzett számadására.
A hatsoros költemény nem is oly távoli rokona a távoli Kelet költőinek szemlélődve épített verseinek. Egry nem egyetlen hajóutat rögzített itt ebben az opuszban. Az útról is beszél, tanít, ama tao-ról. Amikor egy konkrét utat jelenített meg, bár azon is eszébe jutott egy m á s i k , akkor elegendő volt a naplószerű elbeszélés:
"A fonyódi hegyek mint tompa piramisok tükröződnek szaggatottan a párás vízben. A hajó tutulása visszaemlékeztet egy pillanatra sziciliai utunkra. Fonyódon esti madarak. Takáts Gyula vár - látom a kikötő végén horgászfelszereléssel, kínaias bajszával."
A leheletfinom vers olyan, mint egy kevéske vízfestékkel készült japán kép. Az ellentétes dolgok, érzetek szerepelnek egymás mellet, ahogy a jin és a jang szerint létezhet ez a világ. Nincs külön boldogság és szomorúság. Közeledés és távolodás olvad egymásba, ijesztő nagy hang (tülk) bődül, de a halk békazenét is meghallani. Mi van birtokában a versben-képben szereplő embernek? Egyszerre a fogható és a foghatatlan. Az élmény elvont, észlelt és érzett fogalma valamint a pakk konkrétsága. S egyetlen szóösszetétel testében: "élmény-pakk". Amivel kiszáll az út végén. A hajóút mint életút (via vitae) áll már előttünk. Ahogy a tengerészsipkás költő Illyés Gyula is láttatta a vízi utakat, Kháron ladikján vagy csak a Balaton két partja között:
Ez volt. Velem is. Így esett.
Jött hajó, fölvett, útirány
szerint haladunk!... Tiszteleg
hídján a kapitány.
A festő Egry József szájában is obulus volt a költői tiszta szó.
Balatonboglár-Tapolca, 1999. május.
Irodalom:
Farkas Zoltán Egry József. Bp. 1959.
Egry József: Emlékek életem körül (Visszaemlékezések részletekben)85-176. p. Egry breviárium. Veszprém, 1973. szerkesztette Éri István.
Fodor András: Örökségünk : Egry József, megj. Szó, zene, kép. Bp. 1983. 401-407. p.
Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1961-1972. Bp. 1989. 148. p.
Illyés Gyula: Közügy. Bp. 1981. 92. p. (Idézett vers: Nyári hajnal, hajóval)
Kassák Lajos: Egry József. (K.L. 1942-es interjúja megj. Egry József arcképei Bp. 1980. 66-70.p.)
Ex Symposion 1993/3-4. szám. Veszprém.Danilo Ki emlékszám.
Allen Ginsberg: Halál Van Gogh fülére.Bp. 1996. 35.p.
