Németh István Péter

KERÉK IMRE

Németh István Péter: Gyöngytár és teklatéka

A tapolcai születésű s mai ott élő Németh István Péter par exellence költő, vagyis a szó legteljesebb értelmében vett, igazi istenáldotta poéta, aki már eddig is jelentékeny teljesítményeivel kápráztatott el bennünket. Sokoldalúsága bámulatos: eredeti verseinek kötetei mellett műfordításokat tartalmazó füzetei keltettek meglepetést pályatársaiban, olvasóiban. (Klasszikus irka, Janus-irka, Rilke-képeskönyv, Heine-daloskönyv), ezenkívül remekbe szabott naplójegyzeteivel vall mestereiről, kortársairól, olvasmányairól (Kihultt lapok egy naplóból).
    Gyermekverseinek pajzán humora, nyelvi játékossága pedig méltó egyik nagy mesterének darabjaihoz, Kormos Istvánéihoz. (Angyalvihánc Manophülében). S mindezek mellett könyvsorozatot gondoz, szerekeszt: a Balaton Akadémia Kiadványait, antológiákat, helytörténeti jellegű, értékes munkákat; s hűséggel és szeretettel ápolja szülővárosa nagy szülöttjének, a gyémánt jellemű Batsányi Jánosnak és feleségének, Baumberg Gabriella költőnek emlékkultuszát (utóbbinak verseiből kötetnyit is fordított korábban). Fogoly és filoméla címen pedig tűnődéseit szedte csokorba Batsányi és felesége költészetéről, izgalmas, olvasmányos, tiszta nyelvezetű elemzésekben legutóbb. Németh Gyöngytár és teklatéka című, akár zsebben hordható, ízlésesen egyszerű küllemű, újabb kis kötetében apró versekből (négysorosokból, háromsoros haiku-félékből), rímes vagy időmértékes versminiatúrákat sorakoztat fel, melyek a költő alapos megfigyelőkészségéről, ötletességéről, játékosságáról adnak mívesen kimunkált összképet, nagy örömére e kisműfajok ínyenceinek. Egész kis dunántúli mitológia kerül, bontakozik ki „körömverseiben”. (Kosztolányi szavával), ám sokoldalú érdeklődése folytán nem csak a dunántúli táj nyelvi ízeit, hangulatait, jelentős alkotóit jeleníti meg, de a világirodalom immár klasszikus nagy poétáit is „érmekkel” tiszteli meg, egy-egy kis leheletnyi opusszal, olykor egy-egy négysorosuk remek átköltésével, lásd a Hölderlin-érem címűt, vagy az alábbi, nyelvünkre többektől is átültetett, híres Villon-négysorossal:

Ferenc volnék. És született francia.
Párizs, azaz Potoise lelencfia.
Árva gigám, ha hurok nem ereszthet,
Nehezled majd hátsóm, fokhagymagerezdet.

          (Villon-érem)

Hosszan sorolhatnánk még a megszólított, megidézett, Némethnek különösen kedves elődöket: Ányos Pál, Egry mellett Pierre Emmanuel, Po Csü-Ji, Wihelm Busch, Puskin nevét említve csak ezúttal – ezek az opuszok sokkal többek puszta tisztelgésnél, itt Németh legsajátabb ihlető vonzalmai, érdeklődésének irányjelzői villannak fel, bennük sajátosan egyéni megformálásban magáévá hasonlítja a mester-elődök művészetének lényegét, máig szóló érvényű üzenetét. Egyhelyütt Kosztolányi boszorkányos rímbűvészetét idézően verseli meg például a Káli medencét, „szerelmes földrajzának” kitüntetett részeként:

Neve is véletlen szerencse, adoniszi sor:
KÁLI MEDENCE.
Körben bazalthegyek, hűlt kemencék,
Nézik, mint melencét.
Majd rákattan a korom éj, akárha szelence.
Ő nékem a szépség, miképpen másnak velence.

          (Tá-titi-tátá)

Szemmel-szívvel lapozgatva könyvében, megtapasztalhattuk témagazdagságát, változatos formavilágát: Németh istván Péter mindent tud a költői mesterségről, nyelvről, ritmikáról, műfajokról, amit érdemes, amit hasznosítani képes. Színek, ízek, illatok elevenülnek eszerszínű palettáján sorainak, érzékletessége, plaszticitása, hangulatfestő ereje megejtő, már első olvasásra bűvkörébe vonja olvasóját.
    Néhol epigrammatikus éllel szól közelmúltunkról, jelezve mintegy, hogy szemmel tartja a társadalmi-közéleti változásokat is:

Hát végül senki, semmi sem marad?!
Az ember ily magányosan oson ma.
Nincs munkásosztály. Nincsenek szamarak.
Kikkel menjek a paradicsomba?

          (Polaroid a kilencvenes évekből)

Másutt az elmúlásról is van szava, mintegy életfilozófiájának részeként, mindannyiunknak szóló vigaszul, biztatásul:

A halálfélelmet is meg lehet szokni.
Előbb-utóbb tán el is marad.
Lényeg, hogy egy tiszta pár fehér zokni
Mindig legyen a párnád alatt.

(Anyám öccse tanít)

A kötet valamennyi darabjára találó a költő fülszövegnyi vallomása: „Mert ezek a kicsi formák olyanok, mint megannyi ezeregyéjszakabéli lámpácska, amiben egy pajkos dzsinn is ellakhat akár. E versek parányibbak csillagnál, szappanbuboréknál, üveggolyónál. Csak amolyan apróka gyöngyfélék 2 félmarékkal az életemből” – ajánlja szerényen afféle füzérkészítésre a kötet darabjait a költő. Magam alig tudok mást hozzátenni szavaihoz, mint hogy munka utáni szabadidőben, utazás közben s más lehető alkalmanként, szemelgessük ezeket az üde hangulatú, varázsukkal megejtő vers-miniatúrákat, melyekben különböző és a miénkkel mégis rokon kultúrák (görög, latin, német és más) égtájainak csillagai tündöklenek fényükkel átszűrődve egy szenzibilis, kiváló képességű poéta szellemiségén.
(Tapolca, 2001)

Sopron. Várhely

Vissza

Powered by www.lesliesikos.com
Apró betűméret Normál betűméret Nagy betűméret Óriás betűméret
Copyright © Németh István Péter