A falon túl tovatáncol szavam, ez a por vagy virágpor...
/Pierre Emmanuel/
Gaál Antal első költői sikerei közül tán a legemlékezetesebb az, amikor harminchét évesen verseivel bekerült a győri Műhely antológiájába, amelyet Fodor András szerkesztett. A költészet kedvelői akkor jegyezték meg nevét a Dunántúlon. Egy esztendő sem telt el, s a füredi költők versgyűjteményében is szerepelt. Balatonfürediként a szomszédos Tihany hegyén még Borsos Miklós szobrait is megérinthette. A Borsos-szobrok csiszoltsága és életöröme csillant meg ezeken a fiatalkori opuszokon. Még az ezerkilencszáznyolcvanas évek második felében megjelent egy közös könyve novellista barátjával, Kellei Györggyel. Aztán sokáig csönd, ha csupán a kötetekre gondolunk. Veszprémben és szülőföldjének megyeszékhelyén, Kaposban is közölték költeményeit a folyóiratok. Írótársa a következőket vallotta róla, mielőtt Gaál Antal maga is megmérettetett volna könyvével: Gaál Antal hisz az ihletben, az emelkedett lelki pillanatokban. A hangulatától függő belső feszültségeket vetíti ki verseiben. Még nincs önálló kötete. De összeállít egy kötetre való verset, hogy egy esetleges kiadás lehetősége ne érje váratlanul. (Kellei György A kövek fölfele esnek című könyvéből.)
Gaál Antal első önálló verseskötetét ajánlottam komoly hangon, a másodikat tréfás fülszövegben, s most harmadszor szeretném új könyvének oldalain köszönteni az Olvasót! Ezúttal nem csupán a ritmus kedvéért ismét tűnődve, a könyvárusok és kikiáltók harsánysága nélkül. (Bár a beharangozás bim-bamját is megérdemelné 2003-ban a szerző.)
100 verset ígér a versszeretőknek. Számoljunk csak utána, ám betartja a kerek és misztikus szám teljességét. (Így tett hajdan bizonyos Dante úr és így igyekezett födél alá hozni élete fő művét a mi Balassi Bálintunk is, háromszor harminchárom versből és plusz egy előhangból.) Azt hittem, hogy válogatott költeményeit kapom kézhez, aztán meglepetten tapasztaltam, hogy az utóbbi idők termése. (Változatlanul ceruzával írja a verseit...) Ezt a 100 opuszát ha mindenáron valamelyik világirodalmi jelenséghez akarnám hasonlítani, akkor Pablo Neruda 100 szerelmes szonettjét ragadnám ki a Guttenberg-galaxis millió csillagai közül. A faragott, rímtelen és érett ciklus a Föld túlsó oldaláról idedereng most a Balaton partjára. Gaál Antal itt megjelenő versei ugyanis szintén egyetlen tömbből lettek kibontva és kicsiszolva. (Hja, aki már Borsos Miklós kertjének falán is túljutott, egészen az ott őrzött szobrokig!)
Az új verses könyv egyrészt megbízható olvasmány mindazoknak, akik eddig is szerették Gaál líráját, másrészt a leghűségesebbek is meg fognak lepődni, hogy korunk tépettebb világában a költői én harmóniaigénye nagyságrendekkel megnövekedett. Törvényszerűnek kell vennünk a változást, hiszen az elveszített egyensúlyunk visszanyerése mindenkor csupán így lehetséges csak. A versíró márpedig nem kíván kevesebbet, mint jelzője: normális naplementét már első ciklusának az élén, majd a következő címet adja könyve vége felé egyik versének: Normális csütörtök. Amúgy minden akár a régi is lehetne... A költő ugyanúgy ceruzával írja a verseit, mint húsz esztendeje. S ez akkor is verséből derült ki, most is abból veszem, dehogyis jól értesültségből: Egy tiszta lapot teszek magam elé, / és a fiókból előhalászom a ceruzámat. (Elhatározás) Régi fölolvasásokra visszagondolva, mindig az jut eszembe, hogy a hallgatóság hányszor, de hányszor meglepődött Gaál rövidke szabadverseinek epigrammatikus csattanóin... Poénok ülnek a helyükön mostanság is, csupán sokkal szelídültebbek, a váratlanság-élményt a hosszabb s tartósabb érzelmi hatás váltja föl valamennyi ciklusban. (A ciklusok élén így szerepelhetnek önidézetek is. Jó ezeket kétszer hallani.) A szabad(-nak hitt!) versekben pedig megszaporodnak a szabályos metrumok, többek között a choriambusok és a daktilusok, aztán van, hogy a költő egyenesen beleszalad a kötött formába. Igazi dalt is ír, amolyan heinei Lied-et, miniatűr ellentétek-balladát Történet címmel. S aki még mindig kételkedne az önnön költői szabadságát is már megzabolázni tudó Gaál Antalban, lapozzon csak oda a Mert nem láthatod és a Tudom már című vershez! Tíz esztendeje sincs, hogy motívumként megjelent költészetében a szűk manzárdszoba s ellenpontjaként a tág tenger, az Ádria. A két tér egymáshoz való viszonya azóta már nem egyszerű hideg konstelláció, hanem szinte szimbiózis. Erről győznek meg a horvát tengerparton íródott versek és a Balaton északi partján születettek együttesen.
Az új verses könyvben a költő időélménye a réginél radikálisabb lett. Az új évezredben is természetesen változatlan megszokottsággal tagolódnak a napjai: Hosszúak a napok és némák az éjszakák, de a kötet legelső oldalától végigkísér minket egy másik, egy szubjektív időstrukturálás, ami szerint a költő számára Az idő két részre oszlik: veled és rád várva. Gaál új idő- és térjátéka ennek az érzésnek rendelődik alá. A lírai én és a megszólított körül a Balaton-felvidéki táj nem háttér csupán, a legszebb emberi vonzódások és a vidék csodás és jellegzetes részletei megkapóan hatnak egymásra: Még látlak elkanyarodni / a 71-es úton, a nyárfák mellett, / ameddig a novemberi nádas kiér. (Badacsony)
A költő versében és verscímében szereplő Árpád utcáról viszont nem tudjuk meg, hol található? Ismerjük még a házszámot is (9-es), de bárhol történhetne már mindaz, ami történt:
Valami végtelen csöndet bontottál ki
az imakönyvedből. Már semmi nem volt ott,
mégis megérintett mindkettőnket.
Az idő értelmetlenné vált, a valóság
fölöslegessé. Nem szóltál, mégis minden
úgy volt, ahogy te akartad. Nem emlékszem,
hogy jutottunk ki a városból?
Lehet a Balaton itteni partján is ez emlegetett település, ha meg behunyom a szememet, előttem Balatonbogláron fut föl a dombra a templom mellett az én Árpád utcám. A költő leheletfinoman fest meg egy modern angyali üdvözletet. E Magnificat-motívum időtlenség-élményének megismétlésével zárul a könyv is (Üzenetet hozott). Mintha csak egy 100 részes vers-regény hömpölyögne addig. Bízzuk hát rá magunkat!
Gaál Antal biztosan ismerte és ismeri a szántódi rév közelében álló Szent Kristóf szobrot s a Badacsonyban található Egry-festményt a Krisztus-hordozóról, miképpen mindannyian ismerjük, akik a Balaton körül élünk. De még mi is meglepődünk a férfilelken, aki e szent imitátorává válik kötete egyik legszebb versében:
Amire készülök
A legpuhább törvényt kerestem
Falból kilazult téglát
A legnagyobb embert
Aki a túlsó partra lát
Hiszek a versnek, Gaál Antal versének.
Kelt Tapolcán, 2003 Húsvétján. Németh István Péter
