Janus Pannonius
félszáz epigrammája
Németh István Péter
fordításában
Laus Pannoniae
Quae legerent omnes, quondam dabat Itala tellus,
Nunc e Pannonia carmina missa legit.
Magna quidem nobis haec gloria, sed tibi Maior,
Nobilis ingenio, patria facta, meo.
Pannónia dicsérete
Egykor a talján-föld maga adta az énekeket, most
Hallani pannoni dalt ottani tájakon is.
Épp elegendő volna nekünk ekkorka dicsőség,
szellemem által e hírt túlnövöd ám, Te, Hazám.
Ad Gallum
Galle, rogas quae sit perfectae regula vitae?
Ne facis, nolis quod fieri ipse tibi.
Gallushoz
Gallus, kérdezed azt, mi az élet szent regulája?
Mással olyat ne tegyél, mit te magad se kivánsz!
In Gryllum
Cum tu, Grylle, sonas, reticent per tesqua cicade,
Malo sonent illae, dummodo tu taceas.
Gryllusra
Gryllus amint a dalába fog, elnémulnak a tücskök.
Gryllus, félre a vers, s zengjen a pusztai kar!
De munitionibus ab archiepiscopo strigoniensi constructis
Pannonici dum sceptra tenet felicia regni
Matthias clarum stirps imitata patrem:
Condidit hoc pastor Ioannes nobile septum.
In patulo positae ne raperentur oves.
Pro quibus officiis, suprae tu ianitor aulae,
Sidera, Petre, duci, sidera pande gregi.
Az esztergomi érseki építkezésekre
Atyja nemes hagyományát Mátyás őrzi tovább,
pannon-föld virul is mára a trónja körött.
Védni juhát ide János, a pásztor, emel hires aklot.
Tág legelőin a nyáj el ne veszítse fiát.
Péter Urunk, kérünk, csillagkoszorúzta magasban
nyisd ki a menny kapuját pásztor s nyája előtt.
De Catharina regina Hungariae
Nostri primus amor, strips regis clara Boemi,
Post matris lacrymas, oscula pauca patris,
Cum iam Pannonicas avecta inviseret oras,
Edidit hos praesens Calliopea sonos:
Mutasti patriam, mutare vocabula debes,
Sis Catharina, volo, quae Cinigundis eras.
Katalin magyar királynéról
Messzi Bohémia tájairól jött drága királyné,
még bucsuzóban amott hullt anyakönny, apacsók
rá, s mire már Pannónia szép mezejéig elért, az
isteni Kalliopé várta e szókkal emitt:
Mint ahogy új haza földjén állsz , s tiedé! - nevet is válts:
mert Kunigunda valál, légy ezután Katalin!
De electione Matthiae regis Hungariae
Cum videt Hungarici vectum ad fastiga regni
Matthiam: presso gutture corvus ait:
Illa ego vexillis, ales gestata paternis,
Iam fateor geminae cedere laeta cruci.
Sin vel sculpar adhuc, vel pingar forte sub illa,
Ingens, et voto gratia maior erit.
Mátyás Magyarország királyává választásakor
Látja a holló Mátyást mostan szállani trónra,
és kántálja dalát holló-hangokon így:
Szélbe kitártam a szárnyamat atyjának lobogóin,
hajdani zászlairól már lekivánkozom én.
Kéz ha netán cimerébe faragna, kihimezne korom szál
selyme felére - dicsőbb kegy nem volna nekem!
Ad Matthiam regem
Iure colis Venerem mediis, rex inclyte, castris,
Illa tibi Martem conciliare potest.
Mátyás királyhoz
Mind, aki bölcs, a csatáknak sík mezején se felejti
Vénusz halmait el - megnyeri Mársot is így.
De arbore pomis gravata
Furca levat, quam poma gravant: sic saepe fuerunt
Praesido externi, quis nocuere sui.
Egy gyümölcsétől lehajló fára
Ipszilon-águ favilla a támasza, roskadozik, hogy
hitvány tolvaja is megváltója lehet.
De Sclavinia
Pars ea Pannoniae, quae nunc Sclavinia fertur,
Pagos complures, oppida rara gerit.
Szlavóniáról
Ó, Szlavonország, kit Pannon-föld hordoz a hátán,
púp meg púp: faluid, - vannak-e városaid?
Fragmentum
Magna fuere quidem, et quae ullis promittere votis,
Vel quamvis avidus non foret ausus homo.
At quantum est minimo totum se immittere pani,
Et magnum exiguo claudere in orbe Deum?
Quantum est, se nobis totum praebere fruendum,
Et tamen a toto comminuisse nihil?
Cum dedit illa quidem, vicit sua munera Christus,
Cum dat se, donis vincitur ipse suis.
O amor, o pietas! post omnia se dedit ipsum,
Qui se iam dederat, plus dare quid poterat?
Töredék
Tán nem e földre való csoda volt? Amiket megigért, mind, -
most közülünk kicsoda merné, bármi merész?
Itt lakozik kenyerünkben azóta, beteljesitette:
rejtez az Isten, a Nagy! ily kicsi csillagon is.
Teste s lelke miénk, odanyújtja akárha az étket,
osztja magát, de sosem érzene lénye hiányt.
Osztja magát Krisztus, betakar sebe győzedelemmel,
osztja legyőzve magát, osztja csak azt, mi övé
szerte de széjjel, a legfőbb Jó, szeret mindeneken túl
és maradéktalanul szét így osztja magát.
De Narcisso et Pygmalione
Visa in aquis suamet Narcissum torsit imago,
Pygmalion mutum stultus amavit ebur.
Nárcisz és Pigmalión
Mit szeretett? Maga képét víz tükörén. Elefántcsont nőt.
Ostoba két fiatal: Nárcisz s Pigmalión.
De Laurentio Valla
Saecula tot cervus, tot vivit saecula cornix:
Valla obit ante diem, quis putet esse Deos?
Lorenzo Valla halálára
Század is múlhat amíg megvénül a szarvas, a holló.
Valla, az ifju, halott. Istent hinni nehéz.
De amygdalo in Pannonia nata
Quod nec in Hesperidum vidit Tirythius hortis,
Nec Phaeca, Ithacae dux, apud Alcinoum,
Quod fortunatis esset mirabile in arvis,
Nedum in Pannoniae frigidiore solo:
Audax per gelidos en! floret amygdala menses,
Tristior et veris germina fundit hyems.
Progne, Phylli tibi, fuit expectanda: vel omnes
Odisti iam post Demophoonta moras?
Egy pannon mandulafára
Színarany, illatos almafa-kertben Herkules ily csoda-ágra
nem lelt, de Ulissz se igen ám a phaiák szigeten.
Nincs is a mennyben, nincs is a mélyben az Éliziumban.
Pannoniában eredt, pont huzatos terein.
Bátran e mandula bontja virágát cidris időben,
kései hó veri bár majd kora-szép rügyeit.
Fácska, Te, lásd, hogy a fecske se jött még! Árva szerelmes
Füllisz, mégis ide vagy gyökerezve hiven.
In Vitum
Lector et auditor cum desit, Vite, nequiris
Cur sribam: Musis et mihi, Vite, cano.
Válasz Vidnek
Hogy mért szerzem a dalt, míg senki se bújja a versem?
Mennyei tetszésre és örömömre irok.
De signo Ioannis Vitézii archiepiscopi
Dum fera Matthiae premitur Molodavia regi,
Ioannis signum praesulis istud erat.
Rettulit hoc domino, fusis, sua turma, Valachis,
Devota templis obtulit ille manu.
Vitéz János érsekurunk hadi zászlajáról
Mátyás Moldva-hon elleni háborujába e zászlót
vitte Vitéz János, vitte a büszke sereg.
Hozta a selymet amint szétszórta hadát az oláh'knak,
adta urának, aki templomi falra tüzi.
Fragmentum alicuius epigrammatis sine lemmate
Invia saxa prius, Matthias pervia fecit,
Haec erat Herculea, gloria digna, manu.
Cimesincs epigramma-töredék
Oly csucson emberi láb még nem tapodott soha, Mátyás
ért föl először oda, Herkules érdeme rá!
Deridet euntes Romam ad iubilaeum
Hispani, Galli, Sclavini, Teutones, Hunni,
Clavigeri petitis limina sancta Petri.
Quo ruitis stulti, Latios ditare Telonas?
Salvari in patria siccine nemo potest?
Nevetve római búcsusokon
Hispán, francia, szláv, teuton, magyar és valamennyi
nyáj, ki a Pásztor elé szánta a lelkeket, itt
római alkuszok üres zsebeit tömi csak ki degeszre -
megváltódni lehet az anyaföldeteken!
Ad Galeottum
Et poma, et crudas, sumam securior, uvas:
Qui medicum mittis, tu Galeotte, facis.
Galeottóhoz
Zöld szőlő fürtjét, savanyú vackort ehetek már:
jőhet a hascsikarás, orvosod is közeleg.
De se ipso
Ille ego haec cecini Dravum generatus ad altum,
Perlege et haec, si quis cetera forte legis!
Önmagáról
Jöttem e könyvvel, küldött szép szüle, Dráva-apácskám.
Forgasd lapjait úgy, ha kezedbe akad!
De versibus Marcelli a se latine expressis
de eodem paulo aliter
Saepe suos ignes, veteres cecinere poetae,
Cuilibet et, pro se, Musa diserta fuit.
Ipse in amore rudis, Marcelli incedia lusi,
Ille ego Pannoniae, gloria prima, mea.
Szerelmes Marcello-fordításaira
- picit másképp ugyanarról
Hajdani költők versbe szedett szép hevülése
századok óta segít mondani szót, mire nem
s nem lel az ember... Marcellus dalait latinítom,
én: szerelembe' kölyök, s pannoni legderekabb.
De theatro Veronensi
Est tibi prostibulum, quod erat, Verona, theatrum;
Assidue Floram nunc colit ille locus.
A verónaiak színházáról
Már kupidórium, ó, a verónai régi teátrum,
Flóra leányainak bimbaja feslik emitt.
De Laelia
Laelia, quid nostram, toties petis, improba, linguam?
Si iuvat, hoc totum, vipera, sorbe caput.
Lejlához
Hányszor csusszan a számba a nyelved, Lejla, Te fajzat!
Nyeld be egész fejemet, tündöklő viperám!
De se ipso, cum virginitatem amisisset
Virginitas valeas: hodie mihi forpice crinem
Tondeo, et abiectis, sumo togam, nucibus.
Mikor ártatlanságát elveszitette
Szűz-korom, áldjon az Isten! Szétgurul annyi golyóbis.
Hosszu haj, ég veled is! Fölnőtt tóga: ruhám.
De vulva Ursulae
Totus devoror Ursulae brathro,
Alcide, nisi subvenis perivi.
Az órjás Orsolya-hasadéknál
Ágyék pokoli tölcsére tátong
s elnyel. Herkulesem, hozzá erőt ádj!
De Marsilio Ficino
Nuper in Elysiis animam dum quaero Platonis,
Marsilio hanc Samius dixit inesse senex.
Marcello Ficinóról
Bölcs Plátón, nem leltem a lelked a mennyei réten,
ám Pütagórász szólt: Marsiliusba' keresd!
In Gryllum
Aurea Pythagoras, argentea carmina fecit
Phocylides: sed tu plumbea, Grylle, facis.
Gryllusra
A Pütagorász- s Phókülidész-dal arannyal, ezüsttel
van tele, míg a tiéd tégelye ólmosat önt.
De se ipso
Laudas me nimium, priscis et vatibus aequas,
Mentiris, novi: me tamen, Ode, iuvat.
Önmagáról
Hajdani nagy költőkhöz emelsz a dicséreteidben.
Lódítasz, koma, ám nincs oda az örömöm!
In superflua quaeritantem
Hoc unum semper quaeris: superetne Maronem
Tullius? An maior sit Cicerone Maro?
Nescio; verum illud belle scio, quod tibi nunquam
Est vius, Procopi, nec Maro, nec Cicero.
Egy folyvást faggatódzóra
Hogy ki a jobb? Szüzi névvel a költő? Ékes ajakkal
szónokoló Cicerónk? Virgil? Tullius-e?
Békibe hagyhatnál, Prokop, éngem! Azt se tudod hisz,
Hogy kicsodák ők: Vergilius s Ciceró...
Ad Gryllum
Mordes, et patria pastum me dicis ab ursa,
Tam durus videor, tam tibi, Grylle, ferox.
Pannonis ursa dedit lac nobis, Grylle, fatemur,
At non ursa tibi, sed lupa, Grylle, dedit.
Gryllushoz
Megmartál, Gryllus, hogy a föld, ahol én a világra
jöttem: medve-hon az s medve-anyácska tejét
szíttam Pannoniában, medve csecsén nevelődtem.
A te anyád ki-mi volt? Tudtad-e? Egy szuka.
Ad eundem
Merdas, Grylle, tuas, meo libello
Te detergere velle comminaris.
Tergas, Grylle, licet; modo cruentas.
Ugyanahhoz
Grylluskám, fenyegetsz, hogy könyveim
Hószín lapjaival fogod törölni
hátsód. Rajtuk a vers. Akár a horzskő!
Ad Agapetum
Mitte tuos tandem nobis, Agapete, libellos,
Mitte inquam, censor non ero, lector ero.
Agapetushoz
Olvasnám már, hadd vegyem oeuvre-öd végre kezembe, -
cenzora nem leszek én, küldd csak el, édes öreg!
In Lupum
Grandem te et luscum, vere Cyclopa vocamus,
Verius id fiet cum, Lupe, caecus eris.
Farkasra
Küklopsz, várj! Most termetes és még félszemü is vagy.
Szemtelen: a becenév inább illeni fog...
In Carolum
Antiquarius es, dicis mihi Carole; certe;
Sed peius multo est esse neotericum.
Károlyra
Akkor már becsesebb, Károlykám, mindenik antik!
Menni? Fenének. Ilyen satnya modernek után?!
In adulterum
Dum quasses aliena fulcra moechus,
Uxori propriae, Severe, parcis.
Sic, cui cellula rumpitur Falerno,
Vicina bibit Hodus e taberna.
Egy félrelépőre
Míg más nők nyoszolyáit döngeted mind,
kíméled feleséged tiszta ágyát.
Így kocsmáz Hodus is. Jár lőre borért
s otthon szűrt, aranyos nektárt ihatna.
De Paulo summo pontifice
Sanctum non possum, patrem te dicere possum,
Cum video natam, Paule Seconde, tuam.
Pál pápáról
Szentatya volnál? Hogy lehet az, Pál? Csak zabi atyja
ennek a lánynak, aki hordja vonásaidat.
De Frando nufrago
Naufragus Eridani dum Frandus mergitur undis,
Siccine me miserum fata necatis? Ait.
Si fueram liquida periturus morte, perissem
Per latices potius, dulcis Ďacche, tuos.
Egy hajótöröttre
Frandus a Póba mikor belepottyant, küzdve az árral
- vízzel a torka telik -, vesztén így kajabált:
Édes Bacchusom, elfogadom, merülés ha a sorsom,
fúlnék boldogan én, bár jó borba öröm!
De manco
Arva fodit mancus, regit et iumenta flagello.
Redde manus illi: desidiosus erit.
Egy fogyatékosra
Nézd, nyomorék és hajtja az ökrét, túrja a földet.
Ám ha kinőne keze, újra henyélne hüsön.
Ad Laurum
Mortem, Laure, times? Frustra mors, Laure, timetur,
Sive Platon verum, sive Epikurus ait.
Lőrinchez
Légy epikúreus. Ám véd Plátón szelleme szintúgy.
Csak te ne féld a halált. Megholsz így is, ugy is.
Ad Antimum
Quid frustra miseros vitta tegis Anthyme canos,
Celari nequeunt tussis, amor senium.
Antimushoz
Mert elfödni hiábavalóság ennyire vénen,
vissza ne tarts kehölést már, se szerelmes imát!
E Graeco
Nudus humum scandi, nudus terrae ima subibo,
Quid frustra afflictor, nuda suprema videns?
Görögből
Pőrén jöttem e földre, ruhátlanul feküszöm majd
végső ágyamon is. Nincs helyed, aggodalom.
De homine praepostero
Quem tenebris vigilare iuvat, dormire diebus,
Cur non est versis vestibus ire iuvat?
Egy helytelen életmódúra
Folyvást éjszaka vagy fenn s nappal húzod a lóbőrt.
Rajtad a bunda miért nem fordítva feszül?
In Crispum
Das mihi, Crispe, nihil; vis dem tibi multa petenti,
Os tibi deest, deerit cor mihi, si faciam.
Crispusra
Mit tész, Crispus?! Kérincsélsz, s soha, még sosem adtál!
Míg te pofátlanul állsz, nem vagyok esztelen én.
Ad Galeottum
Qui pueros elementa doces, mutilare capillum
Si doceas, facias plus, Galeotti, lucri.
Galeottóhoz
Több dénárt keresett a falaknak piktora régen
részegen is, mint a bölcs tanitók... Mit akarsz?!
De Graeco
Nec Pelopis regnum, nec sit mihi divitis auri
Copia, neve leves antevolem Zephyros;
Hic te complexus moduler sed rupe sub alta,
Inter oves, Siculum prospiciens pelagus.
Görögből
Tantalosz ősi örökségét? Valahány aranyat? Nem!
Túlszaladozni Zefírt? Mért is akarjak ilyet?
Hadd fütyörésszek a közeledbe, hószinü nyájam
közt, mig a tengeri kék habba lecsobban a fény!
E Graeco
Tu, qui nocturnum tentas accendere lychnum,
Ne filicis venas quaerito, neve focos.
Cor tribuet nostrum lumen tibi, nam mea saevis
Flammavit facibus pectora durus amor.
Görögből
Már ne keressél éjjeli lámpavilágot a házban,
Kandallód parazsát szád sose fújja, ne félj
mert fölfénylik a tűz, ég, férfi szivemben a láng gyúl!
Lásd és jöjj közelébb, nem húnyó szerelem!
De iactura vitae humanae
Nocte cadente orimur, nihil anterioris habentes
Temporis, excepit nos simul alma dies.
Semper et hesterni vitam deperdimus aevi,
Principium reliquae lux modo nata facit.
Esse tibi multos senior se dixeris annos,
Nam de praeteritis nil hodie retines.
Az emberélet veszendőségéről
Az égbolton a Hold ragyogott, mikor édesanyád szült,
ám mire hajnali Nap kélt, más volt az a nap.
Minden elillan, mind ami egy nappal elébb volt csak
s elfogy a holnap is úgy, e mai reggel akár.
Majd megöregszel. Az évek nem lesznek tieid, nem,
Bármi sok esztendő múlott már veled el .
De arte
Ars iuvit nervos; tunc perfectissima rebus
Summa venit, cum vis nititur ingenio.
A művészetről
Szorgoskodj pici méhként, költő nem leszel ettől.
Pókmód add magadat, munkád géniuszi!
Ad Galeottum
Quaeris, amem quam te? Breviter, Galeotte, docebo:
Ante mori, quamvis junior, opto tibi.
Galeottóhoz
Ím, tudakolhatod immár, hogy mit is érzek irántad:
bátyám vagy te nekem, ám én haljak elébb.
Ptolemaeus
Novi ego mortalem, nec meesse ignoro diurnum,
At cum sideras, mente requiro vias,
Non iam tellurem pedibus contingo, sed alma,
Cum Iove discumbens impleor ambrosia.
Ptolemaiosz
Elfogadom már én a halált, hiszen egy nap az élet,
Ám míg számbaveszem égen a csillagokat:
talpam nem csiklandja a fű, moha, föld röge s fenn, fenn
édesen Isten öle s mennyei manna, mi vár.
Janus Pannonius moriens
Abstulit atra dies una cum corpore nomen;
Sic miseri nobis accumulamus opes.
J. P. búcsuja
Tolvaj-nap, mai! Hej, de setét vagy! Hírnevem, ékes
életem is tiedé. Gyűjteni kincset?! Ezért?
Tűztövis, hóban
- Lectori salutem! -
1978-ban a pápai Türr István Gimnáziumtól, alma materemtől, egy aranyszín borítójú Janus Pannonius-kötetet kaptam útravalóul.
1979-ben a hódmezővásárhelyi laktanyába, hozzánk, az előfelvételis állományhoz, V. Kovács Sándor tanár úr utazott le Pestről. Beszélgetett velünk s a táblára hova fegyveralkatrészeket rajzoltunk, őrszolgálati szabályokat írtunk föl azokban a napokban Janus Pannonius Várad-versének szépségeit vázolta föl. Ízlelgettük a szinte lefordíthatatlant, s kiskatonaként készülődtünk már: viam voremus...
A következő esztendőben a fővárosban, a Bölcsészkaron preparáltuk, értelmeztük latinórákon a pécsi püspökurunk verseit, gondolatban ott ülök néha ma is Hallai Csilla mellett, a Ménesi úton meg panaszkodom N. Pál Jóskának, hogy nem megy a fejembe ez a sok ragozási tábla! (Azért levizsgáztunk Bollók tanár úrnál.) Az akkori szószedeteimet a mai napig őrzöm és használom: füzettartóban Catullus, Horatius és Vergilius, no meg Janus Pannonius versei gépelt oldalakon. (Mayer Gyula tanár úrnak köszönet, hogy nyüstölt vele minket!)
1989-ben balatonfüredi tanárkollégám, Laszip Ferenc barátságából, Padova utcáinak kövét koptattam háromszor is az iskolai szünetekben. Nem tagadom, ahogy Borsos Miklós beszélgethetett Dantéval Firenzében, úgy magam is magával Janus Pannoniusszal és Garázda Péterrel váltottam szót, azt mondhatom. Elképzeltem Santa Sophia temploma körül, előttem egy 16 esztendős csodakamasz állt. Ő támasztotta a templomocska falát, Galeottóra vagy más barátra várva. Vagy éppen egy leányzóra. A diáktársakkal mi másról is szólt volna, mint verslábakról, Mantegna színeiről, hazai gyerekkorról, Ágnesekről és Orsolyákról. Csikófrizurás fiatal, ilyen volt a mi hajunk is az ezerkilensczázhetvenes években! Dunántúli mandulafák kisérték, majd itáliai ciprusok. Szerette a szőlőt, szerintem a szelídgesztenyét is. Ha a falernusi borról hallott, tudott a budai s tokaji nedűkről is. 16 éves, kicsit több is már. Bármi kihívás, öröm vagy bántalom érte az ellentmondásos világ részéről, olyan remek s csípős epigrammákkal felelt, miket Martialis is megirigyelhetett volna…
Horatius aeoli dallamot adott anyanyelve szavainak, Janus ezt a latin versbeszédet plántálta szülőföldünkre, a Dunántúlra. A deákul verselő csezmicei (cesingei) diák epigrammáiból az Írók, műfordítók II. világtalálkozójára, melyet Pannónia dicsérete címmel rendeztek készítettem magyar variánsokat először. A III. találkozáskor Somlyó György dicsérte meg ezeket a darabokat Balatonbogláron. Parancs János az Új Ember hetilapban pedig közölt is belőlük.
Mikor Janus Pannonius verseiből farigcsáltam a magam kedvére és tanítványaim okulására opuszokat, 2002 telén is láttam hóban a tűztövisbokor vörös bogyóit, s bizony a vért köpő költő jutott mindannyiszor eszembe, miképpen a tavaszban is majd, ha a húsvéti mandulafákat virágbaborulni látom Zánkán.
Tapolca, 2002-02-23. Németh István Péter
