Képeslap és Imádság Európába Deák Ferencné fotói mellől
Emitt egy bazaltoszlop, amott a gulácsi gulya. Ez a badacsonyi borház, az a kisörsi harangláb. S ez már a víztükör. Lám, a sárga tavirózsa lángja. Tűnődöm Deák Ferencné balatoni fotói előtt állva. Majd önkéntelenül hasonlítgatni kezdem a látottakat a híres európai tavak képeivel. Egy ízben álltam már alkonyatkor a Blednél és a Gardánál. Majdnem olyan szépséges volt, akárha Balatonboglár felől nézhettem volna a Badacsony mögé lehulló Napot. A Genfi tó partját még nem láttam, de Ramuz leírásaiból tudom, hogy ugyanúgy futnak a szőlősorok a hegyekről le a habokig, mint emitt a vulkáni bazalttól egészen a nádasokig. Láttam tengert is, de a hatalmas víz engem szintúgy a Balatonra emlékeztetett, mint ahogy Széchenyit és Egry Józsefet is. Kossuth Lajos holt tengerként írt róla, ám életre keltette kortársaival. Wesselényi az öblét úszta át Füred s Tihany között, s hamarosan a Kisfaludy gőzös szelte a hullámokat. Helka nevű hajója Ady Endrét ringatta, akinek Párizs volt a Bakonya. A nagyvilágban számtalanszor elfogta a magyar utazókat a déja vu érzése, az a pillanat, melyben igazi otthonérzetük lett a távolban: Vas István szemében az ádriai Lido egy nagy Siófok volt, barátomat a hegyek medencéjében fekvő Este Tapolcát juttatta eszébe, Bodosi György Sirmionéjának földnyelve úgy nyúlt bele a tóba, mint a tihanyi félsziget. S voltak kiváló elméink, akiknek pedig e táj formái asszociálták a messzi csodákat. Takáts Gyula a Gulács-hegy kúpját a Fudzsijamával vetette egybe, többen a Szent György-hegyet a magyar Pellegrino-nak nevezték. Lóczy Lajos a Himalája közelében sem tudta magát függetleníteni a Balaton-felvidék meseszép geológiai képződményeitől... Nem tudok betelni ezekkel a hasonlításokkal és hasonlatokkal... Ded tenger így becézte még a tavat Palóczi Horváth Ádám. Bárki, aki tengerhez hasonlítja a Balatont, annak képzelete és szeretete át kell hogy lépje az országhatárt, különben nem jutna erre a költői képre. Balaton = tenger! Tengerecske! Egyedül a képzeleterő maga sem volna az ember számára elegendő, hisz szeretet nélkül holmi túlzás maradna a tó tengerhez való nagyítása. Mindannyian el tudjuk sorolni a Balatonunk adatait átlagos mélységéről, hosszáról és szélességéről. Gyönyörűségének érzékeltetéséhez mégis versek, festmények és e fotók - Deák Ferencné több albumban is szereplő fotói - lehetnek méltók. Vigyék csak hírét továbbra is Európába, mekkora gazdagság a mi manapság emlegetett - hozományunkból csupán ez az egyetlen vidék is. Fölemelt fővel és szívvel üzenhetünk általa, hogy íme, embertestvérek, ez az a táj, ahol élünk, s hogy mindenféle nacionalizmus giccs, ám hazafiságunk: naplemente a Balatonnál. A szlovén honszeretet is oly szép, mint a bledi alkonyat, az itáliai szintúgy a Garda-tónál... Testvériesülésünk Úrfelmutatása.
Üdvözlettel: Németh István Péter
Szép Ernő: Imádság
Ki ülsz az égben a vihar felett,
Én istenem hallgass meg engemet.
Hozzád megy szívem, itt szavam dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.
A népekkel ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.
Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáljad, szeresd.
Szeresd, vigyázz rá, istenem atyám,
El ne vesszen veszejtő éjszakán.
Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó mint a falat kenyér,
Hogy nem szokott senkit se bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.
Édes istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.
Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, mily kellemetes.
Te látod életét minden tanyán,
Te hallod, hogy beszél: édes anyám.
Te tudod a barna kenyér ízét,
Te tudod a Tisza sárga vizét.
Te tudod, hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a fűvesen.
Tudod a nyáj kolompját ha megyen,
Édes szőllőnket tudod a hegyen
S keserű könnyeink tudod, Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,
S hogy víg esztendőt várunk mindenér,
Hisszük, hogy lesz még szöllő, lágy kenyér.
Oh keljetek a magyart védeni,
Ti istennek fényes cselédei:
Uradnak mondd el, arany arcú Nap,
Mondd el szerelmes délibábodat
Dícsérjed a Balatont tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.
Csillagok, értünk könyörögjetek:
Kis házak ablakába reszketeg
Szerteszét este mennyi mécs ragyog...
Könyörögjetek értünk csillagok.
Tapolca, 2003-04-04