Kovács István első verseskönyvét a pápai Kossuth utcai könyvesboltban vettem meg néhány forintért elsős gimnazistaként. Havon forgó ég. Ez volt a címe. Egyik osztálytársnőm, Németh Livi, Balatonkeneséről személyesen is ismerte. Így aztán két Kovács-kötet is forgalomban volt a Türr István Gimnázium I. A. osztályában. Nagyon szerettem Kovács István Robespierre című négysorosát:
A szomjas fémlap ismét arcomba villan.
Rajtam a sor hát indulok.
Ellenem fordult eszmékben élek,
S három szaváért meghalok.
Ama három szót (SZABADSÁG EGYENLŐSÉG TESTVÉRISÉG) azóta is, az érettségim után is: tanulom.
1980 nyarán szíven ütött az Ördöglakat című verse, amely majd kötetének címadó verse is lett:
Nem tudjuk szétszedni
A történelem ördöglakatát,
Tudatunk,
Létünk
Cellányi zárját,
A fegyver
Szívünknek fordított závárját.
Nem tudjuk szétszedni
A történelem ördöglakatát.
Hurkai:
Szorulnak csuklókra, nyakra,
S behálózzák a lelket...
Hurkai
Évszámok,
Statisztikák,
Az egyenlőtlenség végtelen-jelei.
Forgói:
Tenyérre rajzolt hegylánc
És határ...
Csak a hóhér változik,
Meg a jós,
Nem a szög,
Csak a seb helye.
Tanú rá mind,
Aki az Úr egyszülött fia volt:
Szentek és júdások trénere.
Tanú a préselt havasi gyopár,
S nehezékül a Biblia,
Tanú a fölpuffadt világ,
S az ollós távcső
Halálba horgadó monoklija.
A badacsonyörsi strandon olvastam a Tiszatájban, mellette Vecsernyés Imre barátom, katonatársam Összetartozás című költeménye a 9.oldalon. Imre és menyasszonya, Teri, ott voltak a valóságban is velem. Meglátogattak. Tudták, hogy az előző évben veszítettem el fiatal orvos író nagybátyámat és középiskolai osztálytársamat, aki a seregben öngyilkos lett. Nagy vigasz volt, ahogy emelintettek söröskorsót Farkas Bercire, a csonka olimpián aranyérmet nyert Növényi Norbira, s a fürdőlepedőn elénekelték a SKÁLA KÓPÉ reklámdalát.
Majd az Ördöglakattal szemközti oldalra, az összetartozás mellé a következőket írta nekem Imre:
Kezdet
Az állatokat kihajtottuk
Az itatóhoz
Te belefeküdtél a ganéba
S mert a szépről akartál
Beszélni
Makogni kezdtél
Pistinek
Imre
’80. július 25.
[A címet és a sorkezdeteket is kis betűkkel írta vecsernyés Imre, de most 2002-11-07-én a számítógépem nagyokká változtatta automatikusan azokat, mintha Arany János korában vetették volna csak papírra őket... megj. tőlem: NIP.]
Kovács Istvánnal, a költővel és tanárral a Bölcsészkaron találkoztunk. Az Ördöglakat című kötetének megjelenésekor Czine Mihály tanár úr szemináriumán volt vendég. Megtelt a szoba lengyel és magyar szakos érdeklődőkkel. Éles Márti, N. Pál Jóska, Wild Robi, Bokor Erika... Ezzel a könyvvel a hóna alatt láttuk a 7-es buszon Pálfalvi Lajost, Galambos Csabát. (Utóbbi barátok lengyel műfordítók is lettek. Kovács Endre fotóművész édesapja is tanította őket szinte haláláig, 1985-ig.) Kovács István, Pista, fesztelenül és olyan nyíltsággal beszélt a gyermekkoráról és az indulásáról, hogy manapság úgy csak kevesen tennék, ki tudja, nem haszontalan dolog-e, vagy energiapazarlás ez már ebben a forinttal mérő világban. A gyermekkor tündökleté-t épp most sugározta a Magyar Rádió, de 1982-ben Pista már ott varázskört teremtett. Elmesélte, hogy Rákosi Mátyásról ő mindig azt hitte, hogy történelmi regényeket írt (később jött rá, hogy annak Viktor volt a keresztneve), hogy későn ért meg a költészetre is. Dehogy is készült költőnek, ám egyszer szobatársa a húgáról mesélt, s ő annyira szerelmes lett abba az ismeretlen leányba, hogy ez az érzelmi robbanása hozta felszínre a költeményeket. Sokat írt hirtelen. A Robespierre verse is hosszú poéma volt, abból hagyta meg a fent idézett négy sort. Az egyetemista társakkal kerékpártúrákon járta be Erdélyt a hatvanas években. (Vallomás, Csángók című versei őrzik ezeknek az utaknak az emlékét.) Ekkor már persze nem keverte össze Juhász Gyulát Juhász Ferenccel. Utassyval tudott verstani s műfordításbéli problémákról beszélgetni, ám úgy érezte, vakmerőn vágott neki a költészet erdejének így is. Szerencsére nem fordult vissza Orfeuszian.
1984-ben Nagy László házát avattuk Iszkázon. Amikor egy kis általános iskolás elém tette emlékkönyvét, a másik pedig a Szép versek antológiáját, hogy írjam alá, zavarba jöttem. Mondtam nekik, hogy összekeverték valakijével a bajszomat. De ugye a bácsi is költő? Néztek rám reménykedve. Kovács Pista szólt oda: Igen, ő is költő. Ez volt számomra a legnagyobb elismerés.
Akkor kapta a József Attila-díjat.
Kedves Pista!
Előttem a lista.
A díJ.A.soké.
Isten éltessen soká!
Rögtönöztem egy képeslapra írva néki.
1985-ben az Eötvös Collegium társalgójában újra, a szerzői estjén, találkoztunk. Stachura-fordításai is napvilágot láttak. Az El condor pasa dallamát Pelyach Pisti fütyülte el, hogy a hallgatóság igazán költői dalszövegben gyönyörködhessen:
Mert vándorút
Az ember élete...
Menni kell,
Míg van idő.
Lengyel költőkről, s ottani mindennapokról mesélt Pista. Ne feledjük, szükségállapot volt akkor Lengyelországban, Jaruzelskyről írtak a napilapok, s mi tudtuk, kikről hallgatnak. A lengyel-élmény mégis oly felszabadítóan hatott a nyolcvanas években mindnyájunkra, akár azok a dalok korábban, amiket Cseh Tamás énekelt zlotykról, koronákról, Krakkóig robogó expresszvonatokról és azok a novellák, amikben autóstoppal a lengyel vidékeken át elérik a tengert Bereményi Géza fiatal hősei.
Kovács Istvánnak 1985-ben már családja volt. A lányai akkor voltak kicsik. Korántsem gyerekversek azok, amelyeket hatásukra írt a költő!
Pár év múlva Balatonfüreden kaptam kézhez azt az Eötvös Colégiumi periodikát (RIANÁS, 2. évfolyam. 1. szám 1987. Szerkesztette Kosztolánczy Tibor.), melyben diáktársaimnak Pista interjút is adott:
A kollégiumban írtam első verseimet. Önmagam előtt is tagadtam őket. Mintha egy titokzatos betegség EKG-rajzolatai lettek volna, amelyeket jobb elfelejteni. Mintha esélyünk lenne a végleges gyógyulásra...
A kollégiumban akkoriban 1965-66-ban erős alkotóközösség működött. Kiss Benedek, Oláh János, Rózsa Endre, Utassy József, Győry László nevét említhetném közülük, akik tudatosan költőnek készültek. Én mindig történész akartam lenni. 1966 őszén említett kollégista társaim szóltak, hogy verseimet adjam oda nekik egy készülő antológia számára. Az antológia három év múlva keserves harcok árán jelent meg. Címe: Elérhetetlen föld. A múlt évben hasonmás kiadásban ismét megjelent. Bele-belelapozva elcsodálkozom, milyen jó verseket írtunk akkoriban. Két évtizeddel ezelőtt...
A kilencvenes években Kovács István diplomata lett, konzul Krakkóban. Salföldön kis házat vett, s az összegyűjtött verseinek födelére Somogyi Győző a Tapolcai medencét festette. Egyszer találkoztam is vele a Tapolca Fő terén, üdvözöltük egymást, s a kezébe nyomtam Pierre Emmanuel-fordításaim egyik példányát, csak úgy, mivel akkor léptem ki velük a könyvtár fénymásolójából...
Kovács István verseskönyvei:
Havon forgó ég. 1973.
Ördöglakat. 1982.
Véset. Bp. 1985.
A tér töredékei (válogatott és új versek, 1995)
A gyermekkor tündöklete. (Korai önéletrajz, lírai próza, 1998)
IRODALOM:
Az indulás és a beérkezés fogadtatása
Havon forgó ég Bp. Kozmosz Kk. 1973
Ilia Mihály könyvismertetése a Tiszatájban. 1973. 12. Sz. 90-92.p.
Kamocsay Ildikó: Tisztázott szépség. Élet és Irodalom. 1973. 50. Sz. 10.p.
Jankovics József: Két elsőkötetes költő. Magyar Hirlap. 1973. Dec. 29. IV.p.
Kartal Zsuzsa írása a Magyar Nemzetben. 1973. Dec. 16. 13.p.
Csűrös Miklós: Két költőről. Színképelemzés. (irodalomkritikák) Bp. Szépirodalmi Kk. 1984. 258-264.p.
Kiss Ferenc: Kovács Istvánról. Napjaink. 1974. 1. Sz. 8.p.
Alföldy Jenő: Változatok egy nemzedékre. Új Írás. 1974. 2.sz. 127-128.p.
Halász Géza Ferenc: A havon forgó ég alatt. Forrás. 1974. 2.sz. 95-96.p.
Juhász Béla kritikája az Alföldben. 1974. 10. Sz. 76-77.p.
Vasy Géza: Pályakezdő költők. Népszava. 1974. Január. 19.8.p.
Csűrös Miklós: Két fiatal költő első könyve. Kortárs . 1974. 4.sz. 600-662.p.
Ördöglakat. Bp. Szépirodalmi Kk. 1982
Bata Imre: Könyvszemle. Népszabadság. 1982. Márc. 16. 7.p.
Bécsy Ágnes: Elcserélhető életek? Új Forrás. 1982. 5.sz. 75-77.p.
Fenyő István: Egyoldalú költői történelemértelmezés. Új Írás. 1982. 7.sz. 118-119. P.
Mező Ferenc: Elérhetetlen esély. Élet és Irodalom. 1983. 17. Sz. 11.p.
Szörényi László írása a Mozgó Világban. 1983. 8.sz. 20-21.p.
Olasz Sándor könyvismertetése a Népszavában. 1982. Május 15. 11.p.
Bahó Endre írása az Alföldben. 1982. 6.sz. 91-92.p.
Görömbei András kritikája a Tiszatájban. 1982. 6.sz. 74-76.p.
Simon Zoltán írása a Kortársban. 1983. 3.sz. 466-467.p.
Szigeti Lajos Sándor: Apokalipszis és remény. Forrás. 1983. 2.sz.. 93-95.p.
Szekér Endre ismertetője a jelenkorban. 1983. 3. Sz. 284-286.p.
Véset. Bp. Szépirodalmi Kk. 1985.
Kállai Tünde: ...tudtál mindent jól csikókorodban. Népszava. 1985. Július. 6. 10.p.
Gróh Gáspár írása az Alföldben. 1986. 4.sz. 86-89.p.
Csordás Gábor: Jelenkor. 1986. 4. Sz. 337-379.p.
Tarján Tamás:: Könyvszemle. Népszabadság. 1985. Szeptember. 17. 7.p.
Monostori Imre: Tiszatáj. 1986. 1. Sz. 94-97.p.
Kabdebó Lóránt: Önmagunkhoz. Új Írás. 1986. 2.sz. 120-124.p.
Csontos János: Kilencből hárman. Napjaink. 1988. 4.sz. 33-34.p.
Emőkey István írása a Kritikában. 1986. 2.sz. 32-33.p.
Vári Attila könyvismertetője a Magyar nemzetben. 1972. Január. 12. 6.p.
Böröndi Lajos: Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. Kovács István lírája. Új Forrás. 1985. 6. Sz. 30-34.p.
Csontos János: Kovács István. Kötetben: Együtt és külön. Interjúk. Bp. Széphalom Könyvműhely. 1990. 29-36.p.
További írások a költőről:
Görömbei András: Egy fiatal költő világa. Tiszatáj. 1974. 11.sz. 52-57.p.
Görömbei András: Nem ismerjük eléggé egymás kultúráját. Beszélgetés Kovács Istvánnal. Alföld. 1977. 2.sz. 43-50.p. [fotóval]
Híradás a József Attila-díjról. Élet és Irodalom. 1984. 14.sz. 8.p.
Szekér Endre: Kovács István köszöntése. Forrás. 1984. 7.sz. 95.p.
Kis Pintér Imre: Szubjektív jegyzetek költőkről. Alföld. 1974. 4.sz. 79-87.p.
Szekér Endre: Mérhetetlen időben. Kovács István költő történelme. Napjaink. 1984. 9.sz. 27-28.p.
Kovács István-paródia Tarján Tamás és Reményi József Tamás tollából. Forrázó címmel. Forrás. 1979. 7.sz. 38.p.
