Kalauz az Aranyhídra

Olvasónapló Lipták Gábor könyvéhez

- balatoni bringakörútra és benső használatra

Ajánlom Tapolcai Kerékpáros Barátaimnak

írta: Németh István Péter

Ha most összekötném
a Tamás hegyet a tihanyi templommal
s tarisznyámba kapaszkodva
átsétálnék mint egy kötéltáncos
nem félnék széltől vihartól
sirály-sikolyoktól sem félnék
azt mondanám gyertek utánam
mert ezt a kötelet Gábor bácsi fonta
balatoni regékből legendákból
nem szakad ez el soha többé

(Gaál Antal: Aranyhíd - Lipták Gábor emlékére)

    Balatonfürednek a reformkorban 14 forráskútja volt. Lipták Gábor író a XX. században ennél is több kútforrásból merített, amikor megírta Aranyhíd című balatoni regés könyvét.
    E lírai munka fölött Czingráber János is egy költői kérdés fölött tűnődött: "Kell-e hivatkozni másra, mint az Ezüsthíd vagy az Aranyhíd című kötetekre? A címben foglalt fogalmak persze nem csupán a Balatonra való utalások, hanem az író egyéniségének is legjobb kifejezői: a tó szépségét, romantikáját, teljesen meg nem ismerhető gazdagságát, az emberi lelket ma is megmozgató sejtelmességét visszhangozzák. Lipták Gábornak a Balaton kicsit az univerzum teljességét jelentette, beleértve az emberi tulajdonságokat is: intimitást és kitárulkozást, szelídséget és tomboló vihart, csobogó habot és fölé boruló csillagos eget, vitorlást és halászlegényt. S ha Balatont mondunk, akkor Lipták esetében nem csupán magára a tóra kell gondolnunk, hanem annak természeti környezetére, a Badacsony bazaltorgonáira vagy a kenesei löszfalra, tihanyi barátlakásokra és megbúvó présházakra, mindarra az értékre, amit ember és természet létrehozott ezen az istentől megáldott vidéken."
    Lipták Gábor felesége, (Piroska asszony) Pulcsi néni a Gyapay családban született lányként hozományul kapta azt a füredi házat és birtokot, amiből - Keresztury Dezső tréfás költői képalkotásával - a magyar irodalom "rendező pályaudvara" lett, annyi kortárs író fordult meg, pihent, kvaterkázott vagy alkotott benne. Az író Nyitott kapu című könyve háza vendégforgalmának írott, irodalmi értékű! dokumentumait adta közre. Ács Anna a Balatonfüred és Balatonarács című monográfiában fejezetet is szentel 1999-ből visszatekintve a Petőfi Sándor utcai ház 1985-ig tartó kivételes, szellemi paradicsomára. (Az enyészetttől az utolsó pillanatban mentették meg a magyar irodalom műfordítói számára a romlásnak indult épületet alkotóháznak.)
    Az Aranyhíd szerzőjének és házának Tüskés Tibor állította tán a legszebb írott emlékművet, mely vallomás a Gyönyörű magyar tengerke című, balatoni írásokat tartalmazó gyűjteményében is megjelent:
"Kapu nem volt az oszlopok között. A járdát valamikor megemelték, ezért a kerti salakos út először kissé lejtett, majd enyhén emelkedett. Így jutottunk a házba vezető lépcsősor elé. Kétfelől zöld fák, zöld bokrok, valóságos park. Egy kiszáradt fenyőfa csontvázát zöld repkény futotta be. A fák között a fűben fehérre mázolt kerti bútorok. Csupán húszlépésnyire jutottunk a forgalmas úttól, és máris madárszó és méhzümmögés vett körül.
    A földszintes ház magasabb volt, s tágasabb belső tereket sejtetett, mint amilyenek a balatoni villák és családi házak. Hat-nyolc kikopott lépcsőfok vezetett egy fedett, teraszszerű részre. A bejárati ajtón, az ablakon leeresztett, zárt zsalu. A teraszon pad, a falon térképek, az ajtó mellett szögre akasztott jegyzettömb és ceruza azok számára, akik üzenetet akarnak hagyni, ha a ház gazdáját nem találják itthon. Mindenütt a célszerű szervezettség jelei.
    Bennünket már várt a gazda. Lipták Gáborban volt valamiféle várúrszerű komolyság. Ősz volt a haja már akkor is, magas, testes alakja betöltötte az ajtókeretet, a lépcső tetejéről nézett le ránk, s széles mozdulatokkal invitált befelé. Tartása volt, s hogy mire lehetett büszke, azt belépve tudtuk meg. Egy múzeum hűvös gazdagsága és egy lakás meghittsége fogadott. A falak mellett könyvekkel rakott polcok, a szabadon hagyott falfelületeken festmények, grafikák. Egry József és Borsos Miklós műveire emlékezem. Oldalt zöld mázas cserépkályha körbefutó padkával. Szemben papírokkal, könyvekkel föltornyozott íróasztal. Újságok, folyóiratok szerteszét. Az előző szoba, amelyen keresztül a dolgozószobába léptünk, valóságos néprajzi gyűjtemény. Kovácsoltvas szerszámok, népi faragások, párnák, szőttesek, intarziás asztal, faragott és festett népi bútorok, régi metszetek. E szobák mögött további helyiségek sejlettek. Hálószobák, konyha, fürdőszoba, vendégszoba. Mindezt a látogató fokozatosan ismerhette meg. Először hellyel kínálták, aztán parasztkancsóból zöld mázas poharakba bort töltöttek neki, ha kezet akart mosni, megmutatták a fürdőszobát, ha a bor eredetéről érdeklődött, kisétálhatott a ház mögött húzódó szőlősorok közé."
Lipták Gábor szűkebb, varázslatos tárgyi környezete körött a szellemi makrokozmosza is megannyi szépséggel, legendás titokkal teli. Tüskés Tibor eképpen folytatja Lipták-portréját:
"Liptákról köztudott volt, hogy balatoni ügyekben szakember, avatott "balatonológus"... [...] A balatoni regék, mondák és legendák földolgozásával kezdte (Aranyhíd, Regélő Dunántúl), s talán maga sem sejtette, hogy kiapadhatatlan kincsesbányát s egy sajátos, rászabott, csak általa művelt műfajt talált. [...] Nem lesüllyedt, hanem fölemelkedett az ifjúsági író rangjára."     A füredi házról és regeíró gazdájáról igen sokan megemlékeztek még Lipták Gábor életében. Alig győzöm föllapozni a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek folyóirataiban és újságjaiban a róluk szóló írásokat.
Fonay Tiborét a Jelenkor 1964/7-es számából (686. p.): "A mondák, történetek, regék valóságos történelmi esemény, vagy tárgyi emlék köré kerekednek. Így ábrázolja az Aranyhídban Csobánc várának küzdelmeit, a szigligeti vár körüli harcokat. Kinizsi Pál nagyvázsonyi életét, Noszlopi Gáspár legendáshírű átkelését a Balatonon és más történeteket. [...] Lipták minden írásának beszédes tanítása van. Nem tanmeséket ír, hanem hőseinek cselekedeteiben ábrázolja az eszményeket, a hazafiságot, a hűséget, az emberséget... A kötet a legjobb ifjúsági irodalmat reprezentálja, de felnőtteknek is szórakoztató olvasmány. Egy méltatlanul mellőzött irodalmi műfaj kiváló újraélesztésének lehetünk tanúi, amely honismereti mondanivalójával a patriotizmust erősíti, megszerettetve a balatoni és dunántúli tájat, s a tájban a szabadságért, az emeltebb életért, a magasabb emberi eszményekért küzdő embert."
Thiery Árpád szintén a pécsi orgánum hasábjain A füredi ház címmel adta közre a közelmúltra való visszaemlékezését (1966/7-es szám, 658-660.p.). Mintegy mellesleg örökítette ránk a Lipták-ház leltárát:
"A ház, melynek sohase tudtam pontosan a címét, most se tudom, csak azt, hogy barátságosan, mindig nyitott kapukkal áll ott a 71-es számú út kanyarulatában, régiesen, mint egy század eleji kúria, színeiben ilyenkor már a természet dominál, a futózöldek s a fák, a levelek zöldje s az ég kékjének tisztasága. Ha a házhoz vezető kis úton megroppan a vendég lába alatt a kavics, a fehér komondor felfigyel a verandán, mordul is egyet vagy kettőt, azután kitárul az ajtó. Az embert az első pillanatban meglegyinti a tárgyak különös, kissé zsúfolt hangulata. A tárgyak. Biedermeier garnitúra és magyar parasztharisnyákból készült párnák, 17. századi orosz madonna s nyolcszáz éves kínai imaharang, óriási asztal, melynek berakásában az 1563-as évszám szerepel s ezüst kancsók, szelencék, metszetek a Balatonról s a fehér kemence, sárközi terítők és csont- s fafaragások, modern hangvételű festmények s szentgáli kancsók, Mária Terézia korából származó barokk szekreter, benne régi herendi, meisseni porcelánok, a falon pásztorbot gyűjtemény, a dolgozószobában pedig sokezer könyv és művekben képviselve a század magyar képzőművészetének legjobbjai. Összesen körülbelül nyolcszáz tárgy, de nem hiszem, hogy bárki számontartja ezt. Hat, hét évszázad keveredik egyetlen szobában, nyolcszáz tárgy így együtt könnyen stílushalmaznak tűnhet. Lipták Gábor azt mondja: nincsenek stílusok és korszakok, csak jó és rossz dolgok vannak."
    Passuth László az Élet és Irodalomban emígy köszöntötte a hatvan éves írót (1972. július 1. 11.p.): "Lipták-porta... Szabó Lőrinc sok-sok hetet töltött ebben a házban, itt írta A huszonhatodik év verseinek javát. A kéziratot akkor olvastam, csaknem húsz esztendeje, amikor már napokat tölthettem e kedves otthonban. Ebben az időben bontakozott ki Lipták Gábor a szűkebbre szabott balatoni monográfusok közül, akkor ismertem meg első, valóban szépirodalmi írásait. A regényírás soha nem kísértette meg, de Szabó Lőrinc s Keresztury Dezső is mintegy megmutatták Gábornak azt az utat, amely a benne felhalmozódott (nemcsak balatoni, de főként dunántúli) ősanyagnak irodalommá váló beérése felé vezetett. A füredi enciklopédikus már az első könyvében, az Aranyhídban megtalálta a sajátos ritmust, az elbeszélő próza baráti közvetlenségét. Szerencsés hangvétele megteremtette népszerűségét. Minden újabb kötete gazdagabban orkesztrált, szorosabbá válik a kimeríthetetlennek látszó matéria s a forma egyéni szintézise. [...] Van-e titka frissességének, változó színvarázsának, érdeklődésének, a maga köré varázsolt kisvilág forgási sebességében? Talán... Mindig a maga ura volt; nem hordott soha - sem a valóságban, sem jelképesen - formaruhát. Áramlatok, feszültségek, olykor félelmek balatoni nádasában ez a valójában magános író, amikor saját múltjára borul, felidézhet valamit a hazai írás és művészet titkából - élők és árnyalakok a füredi szobában -, mind előtte vonultak el. Itt vár még a mű befejezésre, Lipták Gábor emlékezéseiben."
    A hetvenedik születésnapján ugyanebben a hetilapban Bán Magda köszöntötte (1982. június 25. 8.p.): "Amikor a tó vize fölött megjelenik a hold, s a víztükrön aranyhidat látok, vagy a parti kavicsok közt kecskekörmöt-formázóra bukkanok, Lipták Gáborra gondolok. Ő, azaz könyvei mondják el, hogyan kelt át a fiú az aranyhídon, szerelmeséhez. Tőle tudom a kecskekörmök történetét, vagy a még régebbit, a Balaton keletkezéséről; mely szerint a valaha e tájon járt óriás súlyos lépte nyomán tört fel a víz. Az ott lakók regéit, mondáit, s a néphagyomány magvait költői képzelettel szépséges mesékké, elbeszélésekké formálva ő tanította az olvasót, hogy titkokat, kincseket tudjon ott, ahol "be nem avatott" vizet, szőlőkertes lankát lát csupán. [...] Ha most, hetvenedik születésnapján azt kívánjuk, hogy még hosszú ideig folytassa azt, amit negyven esztendeje elkezdett - tudjuk, ez mindannyiunk önös érdeke is." Ebből az esztendőből való Kellei György prózája is, amely pedig a győri Műhelyben látott napvilágot, Lipták életművét mérte szép metaforával: "Most, a pálya csúcsára érkezett hetvenéves íróról elmondhatjuk, hogy célját megvalósította; művei és az olvasók között kiépített híd gyémánként csillog."
Ekkor nevezi egyik - még életében elfeledett - népi írónk Kopré József Lipták Gábort "régmúlt idők krónikásának": "Balatonfüreden mindenki Gabus bátyánknak szólítja. Dúslombú, gondozott park mélyén, a ház, ahol él - ma hetvenévesen - írók, művészek zarándokhelye. Írószobájának polcain kultúrtörténeti ritkaságok, néprajzi, népművészeti alkotások alatt roskadoznak. S ha a polcoktól tolókocsijával íróasztalához kerekezik, mosolygós arcáról a napsugár, élénken csillogó szeméből a Balaton kékje sugárzik a látogatóra. Lipták Gábor, az író, közel fél évszázada gyűjti és dolgozza fel a Balaton vidékének irodalomtörténet, kultúrtörténeti emlékeit. Útikalauzok, népszerűsítő kiadványok szerzője; mesék, mondák, történetek kutatója, megmentője, továbbszövője, gyökeréig lenyúlván a régmúltba, hogy a jelennek felragyogtassa."
    Balatonfüredre e sorok írója akkor érkezett, amikor Lipták Gáborról már a nekrológok beszéltek, no meg az író barátai: személyesen, vagy még személyesebben: versekben és tisztelgő művekben. Pulcsi nénivel még együtt tölthettünk időt a Jókai Kör fölolvasó rendezvényein (diákkoromban, 1976-ban tőle vehettem át az Egry-múzeumban egy pályázat díját), ám hamarosan követte élete párját.
    1992. szeptember 27-én, egy vasárnapi napon pedig a balatonfüredi Városi Könyvtár tartott megemlékezést Lipták Gábor szeletésének 80. évfordulóján.
    2000-ben a füredi téka vezetője, Sárköziné Sárovits Hajnalka arra gondolt, hogy minden gesztusnál több, ha egy író emlékét magával a művének újrakiadásával és újbóli fölfedezésével tiszteljük meg. Így lapozom megint az Aranyhid egy régi példányát...

I.

A Balatonról szóló regék gyűjteménye mi mással is kezdődhetne, mint a tó keletkezésének mitoszával? Természetesen a való sem lett volna kevés, az is nagyon szép, hogy a Balaton az utolsó eljegesedés végén keletkezett, s mint ily fiatal képződmény, 18 000 - 20 000 év előtt gyűlt össze medencéjében a csapadékvíz, ám az író fantáziájában, no meg a nép kollektív tudatában élő eredetmonda sokkalta színesebb. Lipták Gábor tulajdonképpen két hagyomány között választhatott. Egy, a Genezis hagyományaihoz kötődő mesei forráshoz (monoteistához) s egy pogányabb, görögösebb politeista vagy héroszi legendához. Az előbbi szerint a Balaton a teremtő Isten örömkönnye, amit akkor ejtett, mikor gyönyörködhetett már az alkotásában. Garay János, de még Egry József, a szomorú balatoni költő Soós Lajos ("Mert tehozzád nincsen hasonló, / Ez a világ óh! bármi nagy; / Hozzád: ki az Isten szemének / Lecseppent örömkönnye vagy!" Soós L.: Nem tudok én betelni...) és Latinovits Zoltán is ekként gondolta:

És a mint lenézett
Csodaszép müvére,
Kéje' érzetében
Köny tolult szemére.

A könyű lecseppent
A legszebb vidéken;
A föld meg nem itta,
Megtartotta épen.

Tükre lőn az égnek,
S szép Magyarországnak...
Nevezik e könyet
Balaton' tavának.
(Garay)

Az utóbbi változat szerint pedig isteni vagy félisteni hősök, óriások műve lenne a Balaton. Lipták Gábor e variánsra szavazott. Még az sem érdekelte, hogy Fonyódtól Györökig azt beszélték az idős emberek, hogy a Balaton helyén valamikor Szodoma és Gomorra volt. Az óriás által fölemelt hegynyi kő helyén fakadó forrás - Tihany körül a juhászok, halászok hittek hasonlón - buzogtatta föl a tó vizét. A parti jegenyékkel egy magas óriásnak, Balatonnak és lányának, Halápnak története édes-bús mese. Csupa szépség és melankólia. ("Az óriásnemzetség utolsó sarjának egyedül, szeretet, szerelem nélkül kell elpusztulnia.") Az isteni örömkönny helyett inkább nagy, emberi vigasz lett a tó maga. Ember és óriás egymásra találása lehetetlen. Nem lehet az istenekkel együttélni az "erősebb lét közelében" (Rilke), mivel Csilla, az e vidéken született kislány (a füredi szívhalászokról tudósító Vörösmarty leleménye e tulajdonnév, ne feledjük!) különben úgy járna, mint Szemelé a görög mitológiában (őt Berzsenyi idézte halhatatlanul). Az óriások kihalnak, az ember él. (Az utolsó óriás)

II.

    A gyermek olvasó (példul magam is, aki voltam az Aranyhíd első kiadásakor) nem érti még az inicialitás szomorúságát, hogy vajon miért vegyít az író ily búskomor színeket a Balaton születése előtti táj színeibe? Aztán a fölnőtt később érti meg, rögvest a második történet láttán. (A véres nyíl) Innen nézve már az is érthető, ami miatt Lipták Gábor nem az Isten vagy a természet örömkönnyének dicséretét zengte el modern Szent Ferencként. A parton élő nép sorsáról és a körötte lévő tájról egyszerre próbálja a valót és annak égi mását megértetni az olvasóval. Képzeletünket nemcsak a szivárványos, regés múltba, de a véres történelembe is katapultálja. Ez az első történet, amiben már hús-vér elődökre ismerünk. A harmónia, amit megkapott az ember balatoni párák, fények, tükröződések ég-vízkék és fűzöld közegében, azt az egymásközti viszállyal veszti el. A XIX. századi szépirodalmi alkotások, amelyek földolgozták a honfoglalás és az államalapítás közti időintervallumot, egészen Szent István király Koppány fölött aratott győzelméig, romantikus hevülettel érezték át a magyarság már akkor látnivaló megosztottságát és széthúzását. Fáy András lírai prózáiban (Szépirodalmi összes munkái, Pest, 1853. Edelmann Károly sajátja) és Roboz István A Balaton szerelme című regéjében (Pest, 1856. Müller Emil könyvnyomdája, Dorottya utcza 12. sz.) a "szép táj" idilljét a harcok zaja váltja föl:

Balaton vidéke szép táj, s gazdagságban,
Egyetlen tartomány széles e hazában.
Győrtől a Dráváig és föl a Dunának,
Félvilágon nincsen párja e szép tájnak.

Galerius maga, Rómának császára,
Hogy nagy legyen e szép paradicsom ára;
S örök hirt adjon a drága tartománynak,
nejéről nevezte szép Valériának.

Krisztus születése után négyszáz évre,
Telepedett itt meg Rómának hős népe.
S rá ezerszáz évre már népünk virága
Harczban állt, és nyögött a török igába'.

Állt már Koppán, Somogy erős vára..."

Fáy András lírai szépségű prózáját használta alapul Lipták Gábor, hogy egy balatoni Rómeó és Júlia történetet mesélhessen el, általa - ha mai történész szemmel eltúlzott kontúrokkal fölvázolt, sajátos, de mégiscsak nemzetkarakterológiát állított elénk. (László Gyula szerint elcsigázottabbak, fáradtabbak és lelkileg meggyötörtebbek voltak óhitű honfoglalóink [éppen hitüket és halottaikat kellett hátrahagyniuk], semmint egészséges és életerős duhajok.) Krisztus születése után még ezer évet sem írtunk, s a testvérharc már el is kezdődött, amiért majd - Zrinyi és Kölcsey szerint - a törökvésszel figyelmeztet minket Isten. Ibolya, az óhitűnek maradt lány és Sándor, a krisztianizálódott, mondhatnánk: européerré vált legény szerelme oldalról-oldalra a tragikus vesztébe tart. Két magyar lény szerelme nem teljesedhet be. Hiába üzen rovásírással Ibolya, amit frank szolgalány ad át Sándornak, hiába Sándor minden elegáns vitézsége, a két szomszédvár (Matács és Máma) pogány és megkeresztelkedett harcosai egyként elesnek, s egymás kezétől! A régi lelkek a Hadak útján és az irgalmas új Isten egyformán csak csillagmesszeségből kísérik, de nem óvják a regében szereplő szerelmeseket. Sándor és Ibolya akárha Veronában két ellenséges család sarjai (titokban esketi őket is össze, e tájon egy bencés szerzetes), belehalnak a véres eseményekbe, s ugyanúgy nem születhetett közös utódjuk, mint az imént olvasott első mesében az óriásoknak. S mindez miért? Már nem azért, mert a teremtmények számára egy magasabb szempontból nem helyeselte valaki sorsintéző a beteljesülést, ellenkezőleg, ők a megkapott édent, paradicsomkertet veszítik újra el olyan emberi szándékok és indulatok miatt, melyek éppen ellenkeznek az isteni törvényekkel. Csittény vezér Sándort "Azért gyűlölte, mert más volt, mint ő." Lipták Gábor rövid mondatában ott csírázik már a harminc évvel későbbi politikai szlogen, mégis Antigoné "szeretni születtem csak" életszentségéhez érzem közelebb azt. Egy ifjúsági könyv hány réteget is bír el, most láthattuk.

III.

A legfiatalabb olvasókat bizonnyal magával ragadja, ha eddig ugyan már meg nem tette - a könyv harmadik regéje. A déli part valahai lápos-berkes világában járunk néhány esztendővel az előző mese után. Bravúros hang- és írói nézőpont-váltás tanúi vagyunk. Jó és rossz küzdelmének örök dualizmusa ezúttal is a pogány vallású Türje-nemzetség s a pannonhalmi bencésrend által kiküldött Péter fráter és német zsoldos-kíséretének összeütközéséről szól e fejezet. Ám Lipták előadásmódja inkább hasonlít egy üde Tamási Áron-novella történetkezelésére és székely góbés humorára. Péter testvér ereiben Bulcsú vére folyik, s e nemzetségben tanulta a szabadságot, a lovon való száguldást, no meg megannyi "édes babonát" (Nagy László), ami élni segíti az embert, ő volt Zamárd, mígnem az irgalmas Istenben nem kezdett hinni, s míg terjeszteni nem kezdte az újmódi vallást. Két világ között úgy mozgott, mint egy igazi sancta simpicitas, azaz szent együgyűségben, derűben élt, mint egy kissé kótyagos, nem ez ellenséges világra való szerzet. Lipták Gábor kiválóan oldja meg és fel a skizoid helyzetet: Zamárdként vagy Péterként miképpen lehetne boldogulni?
"Az "egy" szentet jelentett a magyar nyelvben. Egyháznak hívták a szent házat; egykútnak vagy áldó-kútnak a szent forrásokat; egykőnek a szent követ, melyen az isteneknek mutatták be áldozatukat örömükben vagy gyászukban..." Péter testvér neve a keresztény kultúrkörben kősziklát jelent, hiszen Jézus nevezte így az apostolt: TU ES PETRUS, ám Lipták kihasználja azt a jelentését is, amit az óhitű magyarok a bálványkövekre értettek, s róla neveztetik el majd a rege végére, Zamárdról a bálvány, a Szamárkő. Mindkét "sziklához" köze van a szerzetes hősnek tehát, s a kétféle szentség között kocódik ide-oda megnevettetésünkre. Lipták mintha megérezte volna, hogy további árnyalásokra van szükség ahhoz, hogy eleinkről pontosabb képet fessen. Egyenes jellemű, bátor, összetartó közösség a berkieké. Természetszeretetük, munkakedvük, életszokásaik méltóbbak az üdvösségre, mint a germán zsoldosok, akik éppen a művelt Európa hírhozói. Zamárd-Péterünk igen komolyan éli meg a tanítást: "nagyon sokféle szeretet van a világon". Péter-Zamárd hordanái is szívében az ősmagyar és az újkeresztény szeretetet egyaránt, ám amikor Ditrik lovag ezt arra használja, hogy megokoljon vele gaztettet, tudja, két urat bajos szolgálni. Választ, s a szebb és etikusabb, boldogabb utat választja. A berki tegzes lánya - aki Máriás-jelenésként bukkan fel előtte, kiről a Boldogasszony-anyánk és az Aranyasszony mítosza mesél népmeséinkben és dalainkban, kiről a görög kultúrkör Szép Helénaként emlékezik meg, kiből a mi Tündér Szép Ilonánk is lett, a sáraranyhajú szépség és jóság a Magos a rútafa kezdetű népdalunkban - égi és földi ragyogással tölti be a történetet. Ő lesz a Péterből újra Zamárddá lett legény hitvese. Lipták Gábor anekdotázó meseszövésére - mit Tamási Áronéhoz hasonlítottam - álljon példaképpen az a jelenet, mikor Zamárd barát és a horka meghányják-vetik a legfőbb életparancsot, s mintha csak a monarchia-korabeli viccek dialógusát hallanánk két rabbinövendék szájából: - Csak azt áruld el nekem , fiam, hogy most melyik istenhez tartozol.
    Ez a kérdés váratlanul érintette a barátot. Törte, törte a fejét a helyes válaszon. De Isten, aki már nemegyszer megélesítette elméjét, ezúttal nem mutatott semmi segítőkészséget.
- Nem is tudom, mit mondjak - szólt végül, hosszú és eredménytelen töprengés után. - Muszáj az embernek valamelyik istenhez tartozni?     Ez a kérdés a horkát ejtette gondolkodóba.
- Voltaképpen nem is muszáj - mondta azután. Ha azonban itt akarsz időzni körünkben, mégis el kell döntened, hogy milyen néven nevezzünk. Péter akarsz-e lenni vagy Zamárd?"
Zamárdi helység területén ősi határjelnek számít a Szamárkő, ami alapján tudjuk, hogy már a honfoglalás előtt is áldozatokat mutattak be őseink. Anyaga - olvasom Zamárdi monográfiájában (szerkesztette Friesz Kázmér, Zamárdi, 1997. 53.p.) - tengeri homokkő; geológiai és történeti emlék. Népi hiedelmek és vallási legendák fűződnek a kőhöz, a látható gyermeklábnyom és szamárpata alapján. Zamárdi helység nevének eredetéről megoszlanak a vélemények, de annyi bizonyos, hogy személynévként már 1138-ból van előfordulásáról való írott nyelvemlékünk. S ami bizonyos, Lipták Gábor a számtalan eredetmonda közül csak keretet választott egy olyan történet elmesélésére, ami a gyermek olvasót még idősebb korában is majd töprengésre, mérlegelésre, gondolkodásra készteti. Mintha verssorok úsznának a mese fölött... Radnóti diákkori babonájáról, arról a kőről a járda peremén, amire rálépett valahányszor félt a feleléstől. Utassy József pedig azt írta, hogy "ím, itt e kő" - s ha e kő pogány oltár, ő hisz benne. Anekdotikus fordulatokban gazdag novella ez, a kötet egyik legmívesebb darabja. Mintha József Attilát is megidézné: Ahány igazság, annyi szeretet. Csak éppen a humornak és a szeretetnek a közös diadaláról szól. 2000-ben Zsávolya Zoltán [bencés diák, akárcsak Zamárd-Péter testvér!] beszél egymásrautaltságukról: "Talán csak a szeretet fontosságát hangsúlyoznám még, a szeretetét, amit kétségtelenül érzek a megjelenített tárgyakkal, szituációkkal kapcsolatba. Döntő a szeretet az egész világban, a művészetben, az irodalomban is. A szeretetnek azonban szüksége van valami szabályozóra, valami visszametsző felügyeletre, különben könnyen nyálassá válik. A hamiskás irónia talán a leghatékonyabb szabályozója a szeretetnek." (Hitel, 2000/2. 2. sz. 77. p). Lipták Gábor 30-40 éve ezt gyakorolta már az Aranyhíd oldalain.

IV.

A hősök lélekábrázolása mindeddig romantikusan szélsőséges jó és gonosz erőknek kitett mesei lényekre vallott. A tihanyi visszhang és a kecskekörmök legendájában azonban már olyan szereplővel találkozunk, a ki egy testben s személyiségében éli meg az emberi tulajdonságok negatív és pozitív jegyeit. (Rege a tihanyi visszhangról) E Lipták-feldolgozás a rövidebb terjedelmű opuszok közé tartozik a kötetben. Garay János elbeszélő költeménye nyomán született ez a novella, amely egyfelől híven követi a XIX. századi sorokat, ám szálai visszafutnak a koraközépkor világáig, valamint Freud évszázadáig is, előre. (Garay János Balatoni kagylók című könyvét, mely az első önálló verseskötet a Balatonról, s amit 1847-ben egy balatonfüredi nyaralást követően írt meg, megtalálhatják az érdeklődők a füredi helytörténeti gyűjteményben. A 'kilencszázharmincas években országosan ismertek és híresek voltak a zsolnai Plossek Aladár illusztrációi a tihanyi kikötő várócsarnokának falain.) Íme a versszakok és átirataik prózában:

Garay János: A tihanyi visszhang

A régi szép időkben
Egy szép királyleány
Arany szőrű kecskéket
Őrzött Tihany' fokán.

Sok kinccsel ért föl a nyáj,
Melly a hegyen legel;
Még többel a leányka,
Szépsége' ékivel.

Szemének, éjhajának,
Arczának párja nincs;
Csak rózsabimbó-ajkán
Van néma, bús bilincs.

Lipták Gábor kibontja, amit a vers nem magyarázhat, hogy azért voltak ama régi idők szépek, mert mindenki király lehetett a maga életében és hivatásában, legalábbis annak érezhette magát. Ady szerint "ha ki király: sorsának királya", amit csak heroikusan érhet el a modern időkben, ezzel szemben a liptáki tán-sosem-volt hajdanában mindezt erőfeszítés nélkül megélhették az emberek a természet édenében. Ebben a miliőben, ahol - akár a chartres-i katedrálisban a szentség és a hétköznapi profanitás keveredett a gótikus időkben - a tihanyi pásztor-királylánynak aranyszőrű kecskéit Fogdmeg nevű igazi puli tereli. (Babits Mihály hasonlóképpen elegyít tündérséget és realizmust A második ének című művében, s ő is Szekszárd szülötte, akár Garay, s szintúgy a tihanyi regét dolgozza föl, amit Lipták Gábor is igen jól ismert, s mely nyilván hatott e prózájára!)
"A királyleány nemcsak szép volt, hanem jószívű is, szelíd is, türelmes is, okos is, készséggel segített mindenkin, akin csak tudott, és örökké mosolyra állt az arca - pedig szegényke néma volt. Néma, mint a sír." Lipták Gábor hősnője nem csak éteri, kitalált személy, hiszen a nép számon tartotta mindig is azokat a jókat, akikről úgy lehetett beszélni, mint egy falusi Karamazov Aljosáról. (Csoóri Sándor jegyezte föl a Nomád napló-ban, hogy úgy beszélnek valakiről, hogy "tedd a sebre, s meggyógyul", t. i. olyan az az ember.) A gyógyító tihanyi pásztorlány pedig "Beszélni nem tudott, mert néma volt. De a szeme nézésével, mosolyával vagy a keze mozgásával jobban ki tudta fejezni magát, mint akik beszélni tudnak, és senki sem ment el tőle elégületlen szívvel, dolgavégezetlen. Csak a maga némaságán nem tudott változtatni..."
A megváltás, amire önerőből mindnyájan képtelenek vagyunk, sem várat magára, a hullámok királya hozza azt:

"Adj, szép leány, nyájadból
Egy csésze friss tejet,
Beteg fiam' számára,
S megoldom nyelvedet."

Szólt Balaton' tündére
Az ősz hullám király;
Ajkáról térdig érvén
A hófehér szakáll.

Adott tejet fiának
A szép királyleány,
S a szót a víz' királya
Megoldta ajakán.

S csengőbb lön szép ezüstnél,
A méznél édesebb
A szép leány beszéde:
Meggyógyult a beteg.

Lipták Gábor meséjében azt is megtudjuk, hogy a hullámok királyának fiát milyen betegség gyötri. Szinte kórlapot tölt ki az író (Földényi F. László: Melankólia című kötete előtt évtizedekkel.):
"Meg is gyógyította a hullámkirály fiát, pedig abba már csak hálni járt a lélek. Se nem evett, se nem ivott, napról napra fogyott az ereje. Aznap, amikor fölvitték a néma királylányhoz, már jártányi ereje sem volt. Két halász cipelte föl a hegyre, kétrét hajtott kerítőhálóba fektetve. Pedig nem volt a királyfinak semmiféle betegsége. Ép volt a tüdeje és testének minden porcikája. A hullámkirály fiát megfoghatatlan és testetlen kór emésztette: a szomorúság. Még senki sem hallotta a nevetését. Még sohasem látták mosolyogni. Mert ha nyíló virágot látott, menten arra gondolt, hogy majd eltapossák, s elszomorodott. Ha egy galamb boldog burukkolását hallotta, megrémült, hogy majd elragadja és széjjeltépi a vércse, és még jobban elszomorodott." A végesség tudatától való visszarettenés és életképtelenség az emberiséggel majdnem egyidős rossz élmény. Nádas Péter így jellemzi Caspar David Friedrich (s persze esetünkben a hullámkirály fiának) életérzését: "A mélabús lélekállapot színe a fekete, évszaka az ősz, napszaka az éjszaka, égöve az észak. A mélabúra sokféle szó van: világfájdalom, búskomorság, melankólia; és sokféle meghatározás: kórosan levert, betegesen csüggedt, kitartóan nyomott hangulat, az életerők pangása, kedélyünk apálya, hiány, üresség, apátia. Újkori szóval depresszióként szoktuk emlegetni..." A királylány a királyfit ebből a rémületes létből hozza vissza a megváltó szerelemmel az éjszakából az aranyhidak, a tóparti ragyogások világába, északról újra mediterrán tájunkba, apátiából jó közérzetbe. Már azt sem tudjuk, hogy a megváltásban ki volt a megváltott és a megváltó. Lány is, fiú is meggyógyult. Kiegészítették egymást, mint ama gömblények (androgünök) az aranykorban, kikről Platon lakomáján szó esett. S ekkor, a visszakapott édenben, bekövetkezik, amire senki nem számít. A megváltást is el lehet tékozolni emberi részről. Ha az narcisztikusan öncélúvá lesz, s nem irányul másokra tovább.

De büszkeség kapá meg
A lánykát s vad negéd,
Hallván, mi szép, mi bájos
Most ajkán a beszéd.

Mint pénzfukar kincsével,
Bánt nyelve' bájival;
Nem zenge, csak magának
E csattogányi dal.

Isten' dicsőségére
Meg nem nyitotta azt,
Szegénynek panaszára
Nem zenge vigaszt.

Testvérnek és barátnak
Irigyen zárta be,
Az esdő szerelemnek
Nem nyilt meg kőszive.

S mily hamar megnyerte
Sok ifjúnak szivét,
A rózsalánczot gőge
Oly rögtön tépte szét.

Csak egyet vitt sírjába
A mélyebb érezet;
Fiát a tókirálynak,
ki érte elepedt.

Az aranyszőrű nyájnak
tejéből itt szegény
Bűvös, varázs szerelmet,
mely méreg lett szivén...

Az önmaga hangjától, csattogányi (filomélányi, fülemülényi, csalogányi) dalától meghatódó, önmaga dicsőségét zengő lány taszítja vissza saját szenvedésének bugyrába majd vesztébe a fiút. Vagyis nem hogy nem sáfárkodott jól a rábízott tálentumokkal, de az életparancssal szembehelyezkedett, üdvösségellenesen viselkedett. Menny és pokol összeért. "[A meggyógyított, megváltott fiú] Elfelejtett mosolyogni, nem nyitotta szóra az ajkát [Azonosult, egy lett ezzel az imádott lány régi szépségével-jóságával! - megjegyzés tőlem: NIP.], s hetednap estére leszaladt csillaga az égboltról." A hullámkirály bosszúja elkerülhetetlen:

A tónak ősz királya
Haragra gyulladt ezért,
A bércztől a leányra
S a nyájra átkot kért.

A bércz tüzet bocsátott,
Sziklája mind kigyúlt,
Három nap, három éj, mint
Ítéletnapja dúlt.

A nyáj a Balatonba
Rohant, de benn veszett -
A tó máig kihányja
A kecskekörmöket.

A lányt pedig örökre
Bűbáj kötötte meg,
Foglyául tartja máig
Ki tudja mely üreg?

Szemmel nem látja senki,
kézzel nem fogható -
De, bárki ki megszólítja,
Visszhangja hallható.

Mert büntetésül mondta
A tündér' átka ki:
Hogy nyelvével lakoljon,
mellyel vétett neki.

S ki csengő, szép szavával
kevélyen visszaélt,
istennel és emberrel
Negédből nem beszélt:

Most - bár ki szóljon hozzá,
Bár gazdag és szegény:
Felelni köteles rá
E bérczek' tetején.

Az eredetmonda (kettő is) erkölcsi intéssel, tanulsággal is párosul. Dalformája nyomán válhatott igazán népszerűvé, ám filozófiai és morális kérdésfelvetései is tovább izgatták - láttuk - az utókort. Bonyhay József a tatárjárás utáni haza képét tárja elénk a dalmát tengerparttól éppen visszatérő IV. Béla királyunkkal:

Napi járóföldön
Hire sincs embernek
Úton és útfélen
Tört fegyverek mellett
Holttestek hevernek.

Ragadozó vadak
állják útját sokszor,
Utat vág azok közt
Kardja, - de szemében
Fájdalom könnye forr.

Így jut a regényes
Balaton partjára;
Elandalogni bájain
Egykor idejára.

Most véráztatott hantú
Pusztaság köszönti,
S holttestek, melyeket
Haragos árjával
a Balaton önt ki.

De mi méla búsdal
Hangzik a távolból?
El-elkapja a szél - -
Élő embernek kell
Ott lenni valahol.

Arra tart a király,
És lát kecske-nyájat,
Egy percig szelided
Örömmé változik
lelkében a bánat

Lipták Gábor az Aranyhíd szerkesztésekor kronológiai sorrendbe igyekezte fölfűzni a történeteket, s a kecskekörmök és a visszhang legendájának asszociációs ideje bizony a szomorúság, a pusztulás, a "méla búsdal"-ok: a jeremiádák korszaka felé mutat már. A zalai variánsban IV. Béla nem lánnyal, hanem pásztorral találkozik. Enni-inni kér a pásztortól, aki visszautasítja. Ráadásul hazug szavakkal, esküvel:

Ha van egy falatom,
Vesszen kecske-nyájam
A mély Balatonba!

A "vesszen" szót tulajdonképpen csak megismétli a király, akárcsak az Echo. Ám a költemény csupán a kecskekörmök születését foglalja magába, a visszhangról hallgat (Kizárólag arról pedig Vörösmarty írt verset - megjegyzés tőlem: NIP.) :

"Vesszen" riadt a bús
fejedelem, s szavára
Nekirohant a nyáj
A mély Balatonnak
szemeik láttára.

Füttyenget a pásztor,
Fut a nyáj elébe,
Terelgetné vissza;
de az átok gyorsan
Ment teljesülésbe.
- - -
Századok folytak le,
És a kecske-nyájnak
Körmei csodásan
A tó kebelében
Kővé változának.

Most is hány ki a tó
ilyen körmöket még,
Intő például, hogy
Iszonyú vétek a
Könyürületlenség.

(Megjelent az Adatok Zalamegye történetéhez című könyv IV. kötetében.)

Babits Mihály a király átkát szinte látomásos lírába tágítva mondja el:

Csapjon be a villám a magas toronyba,
Rohanjon a rossz nyáj a rossz Balatonba!
- - -
Hányja ki a körmét a Balaton szerte
S sohase nyughasson rossz pásztor lelke,
Mint juhai körme, váljon dala kővé,
Maga meg szavában örökös élővé.
Legyen szava visszhang fenn a magas bércen,
melyet a kiváncsi kényére idézzen.
Hányja a hab testét, ne aludjon nyugton,
lelke pedig minden zivatarban zúgjon.

Az ártatlan, pannon-tengeri megkövesedett kagylók (latin nevükön: Congeriák) és a - beépítések miatt - azóta már nem is létező visszhang keletkezés-történetét így zárja le Garay, Babits és sokak után Lipták meséje, mintha még egyszer föl akarná idézni a vulkántevékenységek millió éves látványát: "Megnyílt a föld, izzó sziklák lövelltek az égre, tüzet okádtak a tihanyi hegyek, égő szurokpatakok folytak le a selymes füvü legelőkön, s a nyáj, a híres aranynyáj a tűzhalál helyett a vízhalált választva, belevetette magát a tóba, és örökre eltűnt az emberek szeme elől. Körmeiket, a tihanyi kecskekörmöket mindmáig kiveti a víz. [...] Nyoma veszett a tündöklő mosolyú, gyöngyöző szavú királyleánynak is. talán egy barlangba, talán egy fa odvába húzódott a tűzvihar elől, s ott utolérte a hullámkirály átka. Látni nem látja senki, de hangja a tihanyi visszhang szavában máig is hallható. Aki gőgjében a szép szót embertársaitól megtagadta, most válaszolni köteles mindenkinek, gazdagnak és szegénynek, szépnek és rútnak, egészségesnek és elesett nyomorultnak egyaránt."

V.

Az Oroszkő című történet ott játszódik, s akkor is játszódhatna (Orseolo Péter idejében), ahol és amikor a királylány az előző mesében tán éppen egy vájt barlangba bújt el. (Egy lánykalélek két sorslehetőségének beteljesítői eképpen ők.) Ez a mese az előző tihanyi regének a visszaéneklése (palinódiája), hirdetve, hogy mégiscsak van a sorsok közt találkozás (Weöres Sándor). A szomorú legendát mintha az az új öröm váltaná föl, ami Jókai Mórt fogta el a tihanyi Garay-kunyhó avatása alkalmából. Verse erről tanúskodik:

Hol hajdan remeték Istent vezekelve imádták,
    most öröm és vigság hordja az égbe imánk.
Szent föld ez! Multunk sok gyászát zengte a visszhang:
    Hadd visszhangozzák bércei most örömünk.

A legenda alapja egy kérdés? Zákonyi Ferenc cikkének címével élve: Éltek-e orosz szerzetesek Tihanyban? (Magyar Nemzet, Balaton-melléklet, 1983. jan. 22. 4.p.) A hajdani társszerző idézi Füred-monográfiájában annak a forrásnak a fordítását (Zeiller Márton utazó könyvének passzusát a XVII. századból), amely alapján akár történelmi hitele is lehetne mindannak, ami színigaz lehet itt mesei síkon:
"A vártól egy puskalövésnyire jó forráskut van és mellette egy régiség, nevezetesen egy sziklás hegyben kőből kifaragott szobák, kamara, konyha, pince, kápolna asztal és ágy, úgy ahogy évekkel ezelőtt lakták. Arról azonban, hogy kitől származik ez a sziklába vágott mű, semmi biztosat nem lehet tudni. Azt tartják, hogy a remeték végezték ezt a munkát, akik ott laktak. András magyar király szivesen tartózkodott ezen a vidéken és ő ott egy templomot és abban márvány oszlopokkal ékes kápolnát épített..." Majd hozzáfűzi: [A Ciprián forrást]"A tihanyi nép "orosz kút" néven ismerve, öntudatlanul is emlékezett az állítólag I. András király által 1055-ben a tihanyi apátság alapítása alkalmával ott letelepített és ugyancsak állítólag Kijevből magával hozott görögkeleti vallású szerzetesekre. Fent a kolostorban a Szent Benedek rendjéhez tartozó barátok laktak, ők kapták az 1055. évi oklevélben - magyar nyelvünk első írott emlékében - feltüntetett sok és értékes birtokot. A kijevi szerzetesek pedig az Óvár alatti sziklafalba vágott cellákban tanyáztak, úgy, mint a Krim félszigeten, ahol még ma is láthatók ilyen cellák, Bahcsiszeráj közelében. Számos cella volt itt bevágva a könnyen faragható bazalttufába és azokban laktak a szerzetesek, akik az oroszkői Szent Miklós apátságot alkották."
Uzsoki András történész a segédtudományok eredményeinek figyelembevételével sem tartja kizártnak - bár bizonyíték sincs rá - az oroszkői mese valós magját: "Az Óvár északi lejtőjén leereszkedünk és a Balaton felé kanyarodó turistaúton, déli irányba fordulva jobb felől csakhamar feltűnnek a bazalttufa sziklafal első csoportjai. innen utunk lombsátor alatt vezet végig; a legszebb tihanyi turistaút ez. Jobb oldalon a sziklafal egyre meredekebb és magasabb. [Hát erre járt Elekes Katica!- megj. tőlem. - NIP.] Érthető, hogy miért éppen itt találjuk az Árpád-kori Barátlakásokat. A tihanyi alapítólevél 1055-ben Petra néven említi ezt a helyet [v.ö. a Szamárkőben Petrus-szal! - megj. tőlem: NIP.], az 1211. évi birtokössszeírásban pedig Oroszkői (Horozcueh) Szent Miklós egyház néven említik. Az 1267. évi pápai oklevél is Oroszkő (Vruzku) néven nevezi és itt szerepel oklevélben először, hogy szerzetesek cellái vannak itt. A veszprémi káptalan 1270. évi oklevelében az Oroszkői Szent Miklós egyház perjele Salamon testvér, s 1329-ben szerepel utoljára egy ugyancsak Salamon nevű perjel, azóta nincs említés Oroszkőről... Valószínűnek látszik a feltevés, hogy I. András király idejében települtek ide - talán Kijevből - ortodox szerzetesek..."
Miért ne fessünk magunk elé egy kis magyar Pathmoszt?
Nagy László Inkarnáció ezüstben című versében a szerelemért a múmiák is elmozdítják ezüst maszkukat, s ettől kezdve a verselemző Kecskés András szerint már minden megtörténhet - fel is szökik a szerelmespár a város fölé. Elekes Katica jobbágylány, akit gazdája, Zsófia asszony (neve bölcsességet jelent a szerzetesek nyelvén, de nem jellemző rá!) éppen úgy ver, ahogy önmagát ostorozza Timotheusz fráter.
Zsófia asszony "olyan erővel húzott végig a lány lába szárán, hogy kiserkedt a csapás nyomán a vér." Thimoteusz vezeklése után "...másnap, amikor fölébredt, alig bír kiegyenesedni, s a háta tele volt kék csíkokkal." Mi más is történhetne, mint hogy az üldözői elől a barlangvájatba bújt libapásztor Katicát a néki megjelent Alexandriai Szent Katalinnak véli a fráter, s előbb égi szrelemmel, szent szerelemmel (amor sanctus-szal) kezdi szeretni, mely érzésből nagyon is földi frigy lesz a humoros-kedves mese végére. Lipták Gábor a szerelmeseket a mese fonalával kivezeti ebből a kegyetlenebb valóból, vissza a keleti puszták felé.
Ez már az elbeszélő hatalma. Ki is jár ennyi a képzeletnek legalább, ha arra gondolunk, hogy Csokonai is állt itt Lillában csalódva és korának munkanélküli értelmiségijeként ( e kettős kudarcélménnyel) Füred partjain. Ráadásul éppen az egyik barátbarlangba vágyott az emberek elől:

Ó, van-é még egy erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél,
Mellyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást
E setét hegyekben lél?
Hol csak egy kő lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
Melly megháborítana.
Melly megháborítana.         (A tihanyi ekhóhoz)

VI.

A könyvben e fejezetek lapjain Lipták Gábor megállapodik az itteni, északi parton Szigliget, Csobánc, Udvari vidékén. A legintenzívebb emberi érzések érdeklik: a szerelem vagy a hazaszeretet, az önfeláldozás és a mások s a másik boldogságának az óhajtása, a többiek életének szép igenlése. S természetesen azok a sötét erők, amelyek e szándékok ellenében dolgoznak, hatnak. Lipták Gábor tudja, hogy a világ így megyen, s nem egyszer az utóbbiak győznek. Szíve szerint lehet, hogy úgy bonyolítaná a cselekményeket, hogy jóra forduljon minden szerelmes tragédia vagy mohácsi bukás, de akkor nem volna hihető a mese sem. Egyik balatoni története (a Hínártündérek - Bp. 1968. 26-30.p. . záródarabja) tulajdonképpen nem más, mint Oscar Wilde A boldog herceg [The Happy Prince] című könyvének átigazítása, melynek happy end-je van: a balatonparti fecske a dunántúli mandulafácska sorsával dacolva nem fagy meg az itteni télben. Kínálná magát az alkalom, hogy Kisfaludy Sándor Csobánc-regéjéből is elhagyja a szomorú véget. Nem teszi. Mindaddig életben tartja a szerelmes Gyulaffy Rózsát, amíg szerelme, Szentgyörgyi László a halálos ágyához haza nem ér az erdélyi hadjáratból. Lipták Gábor e mulandóság elleni reflexeiben az őszikéit író Illyés Gyulával rokon. A történetet úgy vezeti végig, hogy közben az általa teremtett műfaj próbáit kiállja. Legelőször a történelmi légkört teszi ábrázolása hitelessé. Ezt úgy éri el, hogy a régmúlt s a jelen között közvetítő irodalmi források ereit a saját prózájának medrébe tereli. Kisfaludy ( Himfy-dalainak eredeti példányait őrizte lakása polcán) regéjét beleszövi a sorokba:

Ülj mellém a kandallóhoz,
Fel van szítva melege;
Csobáncz-várról, édes-kedves,
Im, halljad egy agg rege: -
Múlt szüretkor Badacsonyon
Ezt múzsámtól vettem én,
Egykor, midőn magam bolygék
A hegy szirtes tetején.

(Kisfaludy)

Odahúzódott a kandalló mellé, s míg kifagyott arca lassan fölengedett, s olvadni kezdett szemöldökéről a dér, bajuszáról pedig a ráfagyott jég, mind sűrűbben és sűrűbben verdestek pillái, ahogy a lány szemében észrevette az öröm könnyfátyolát." (Lipták)

Bő, víg s népes volt Badacson
Az akkori szüretben:
Mozgott, hangzott az egész hegy
Fenn és alatt, kinn és benn.
Urai és asszonysági
Veszprém-, Somogy-, Szalának,
Ifjai és leányai
Mindnyájan ott valának.

Durrogtanak a mozsarak,
Hogy a bércek ropogtak,
Kongtak a még üres hordók,
Az ostorok pattogtak;
Harsogtak a tárogatók,
A hegedűk zengének,
Szólt a duda, tapsolt a tánc,
S a sarkanytyúk pengének.

(Kisfaludy)

"Hatodnap volt a badacsonyi szüret. Gyulaffyék egész háza népe átkocsizott oda, s mikor forogni kezdtek a prések, énekbe fogtak a szüretelők; két dudás húzta a talpalávalót, és velőtrázóan durrogtak a mozsarak. Mindenkinek jókedve kerekedett, s Rózsa együtt örült az örvendezőkkel..."
(Lipták)

Kisfaludy és Lipták között hídnak számít még Eötvös Károly leírása a Balatonról. Így érkezik meg egy-egy kép a magyar előidőkből a mába:

"Hát Gyulaffy Róza, akinek szíve meghasadt, mert jegyesét holtnak hitte? Hangzik-e még a hegy az ő jajszavától? Pereg-e még forró könnye, amikor a vár ablakából el-messze néz a völgyeken, s nem látja mátkáját?   Elmúlássá lett életük, porrá harmattestük, dallá, feledéssé emlékezetük. Csak Kisfaludy lantján szól még róluk a hang, gyöngén és édesen, mint az őszi bogár hangja.
De virágos kertük megmaradt."
(Utazás a Balaton körül)

Lipták Gábor regéin kívül alig vigyázta a hatvanas években a Gyulaffyak emlékét valami, de a Kisfaludy-strófák is tán csak Szécsi Pál slágerében éltek tovább, amiket a kerthelyiségekben itt-ott még lehetett hallani nyaranta:

Úgy cselekszik a távollét
A szerető szívekkel,
Valamint a szél fuvalma
A lángoló tüzekkel:
Ha csak kicsiny s gyenge a láng,
A szél mindjárt elfojtja;
De ha már elharapózott,
Azt még inkább felbojtja.
(ugyancsak Kisfaludy Csobáncz-ából)

A balatoni tájat a Szigliget és a Csobánc között tán csak Kodolányi regényeiben csodálhatjuk meg hasonlóan, s ha játszva szeretnénk komoly kultúrtörténeti adalékokhoz jutni (pl. ebből az írásból a korabeli étkezési szokásokra gondolok), akkor is ezeket a történetek üthetem föl. A tanítás, a tanulság sohsem megy kioktatás számba, így e kötetben. Kisfaludy idézi is Horatius intelmét, ami miatt megírta a versét: "Szép halni a hazáért". Lipták szerelmesei figyelmeztetnek: éljünk is szépen érte. ((Vachott Sándor költeményét jól ismerte Lipták Gábor, melyet Petőfi kortársa Füreden írt 1842-ben, s melyben Rózsa alakját is megidézi e történetből. S mondhatjuk Lipták Rózsa-ébresztése méltó e múlt századi Kisfaludy-tisztelgés után:

Balaton vidékén

Az vagy, kies vagy, fénylő Balaton!
Ölelve tartnak a part karjai,
S mert mondhatatlan szép ezüst öled,
El nem bocsátnak, a gyönyör miatt.
Megáll a vándor csöndes partodon,
S bár hűvös ősszel lásson tégedet:
Fürödni benned élénk vágya jő.
Midőn a nyájas este szétborong,
Leszáll a holdnak szellemrésze rád,
Leszáll a fényes csillagtáboré,
És fenn az égen csak testök marad.
Lágy habjaidnak búskomoly zaja
Felkölti a szív mély sejtéseit.
Szép vagy te, oh hullámzó Balaton!
Közel hegyekről rád zöldellenek
Végtelenül a jókedv bokrai,
Miktől a bornak dús gyümölcse függ.
De homlokodra tőn, óh Badacsony,
Az alkotó kéz sziklakoronát,
Hogy légy királyné a hegyek között.
Hadd nézzek én szét bérceid fokán.
Előttem áll, mint összedőlt remény,
Miként kirablott fészek, Szigliget.
Az őszi nap bágyadt sugáriban
Látom Csobáncot, Tátikát, Rezit,
S a messzekéklő Szent Mihály hegyét.
Költőd regéi, gyönyörű vidék,
Örök zománcot vontanak reád.
Az utazóra, látván váraid,
Eltűnt időknek levegője száll.
Víg Badacsony még, víg és népes is:
Szüretjein ki lenne szomorú?
Régen keserge a szép Rózsa itt,
A vén diófa már kiszáradott,
Melynek tövében ült. És a rigók [kiemelés tőlem: NIP.]
Csak vigalomnak hallják hangjait.
Még összegyűlnek a termő hegyen
Szomszéd megyékből hölgyek és fiak.
Bájlók a hölgyek, mint a táj maga,
De nincs komor bú arcaik felett.
Szemök vidám, mint a szőlő szeme,
Élénk daloktól zengnek ajkaik,
S az éjszakákat táncban lejtik el:
Ím zeng az este víg zenéje már!
Jertek barátim, minket hí e hang!
Örüljük át a holdvilágos éjt.
S midőn a hajnal első fénye kél,
Fogjunk kezünkbe habzó poharat,
S éltessük e táj őszülő dalnokát!

Kisfaludy sorai, melyeket megidézett Vachott:

Badacsonynak szüretjében,
A hegy felső felében,
Hol nehezen fogamzik már
Szőlő a szirt keblében;
Alatta egy vén diónak,
Senkitől sem láttatván,
Egy legördült ormon űlve,
Csak rigóktól hallatván!

Imígy zengé, elmerűlve
Tengerében kínjának,
Szíve gyászos történetét
Egyedűl csak magának,
Szegény Rózsa, Balatonra
Meresztvén le szemeit...

És Lipták ugyanerről:
"Egy hosszú asztalnál ült a népes család, egy öreg diófa árnyékában. Nem bírtak betelni a gyönyörű kilátással. Épp alattuk csillogott a Balaton, melynek partján a poros országút sárga szalagja nyúlt el a végtelenbe. Rózsa szeme végig-végigfutott az úton..."))

VII.

    Balatonudvari igen kicsiny település az Aszófő felől Zánka felé szaladó úton. A legújabb kor utasa tán ki sem száll autójából, úgy halad át e falun. Pedig igen érdemes a 71-es útról letérni a régi temetőhöz. A régi kertben szív alakú sírköveket találunk, mészkőből faragott jeleket, miket csúcsuknál nyomtak földbe, fejfa helyett, mementóként a valahai emberek fölé. Mintegy félszáz darab emlékjel súg titkokat hajdanvolt sorsokról, no meg arról a szintén régholt alkotóról, aki ilyennek álmodta, formálta meg e sírköveket. Lipták Gábor számára is írói kihívásnak számított tehát, hogy a rejtélyt föloldja. Eötvös Károly így próbálta a múlt században:
"Volt Balaton-Udvariban valaha egy szegény ember, valami furcsa ember, találékony elme, olyan falusi ezermester. Kitalálta, hogy a sírkövet szív alakúra kell faragni. legyen lába, amelyet elültessenek a sírban nyugvó fejéhez, de ami kimarad a földből, olyan legyen az, mint az ember szíve. Arra jöjjön rá az írás. A régi szokás hívei ellenkeztek. De a furcsa ember nem engedett.
    Nekem van igazam, nem kendteknek. Hiszen a halott szíve is kővé válik. Előbb porrá, aztán kővé. Honnan lenne az a sok kő a mi határunkon? Azután, aki élve maradt, annak is kővé válik a szíve. Hát nem felejti el mindenki a maga halottját, akár vén volt, akár fiatal? Hát követik az emberek a holtak jó tanácsát? Követik jó példáját? Követik ám a rosszat, nem a jót. Hát lehetne az, ha az élő ember szíve is meg nem kövesednék? Azért csak azt mondom én: olyan legyen az a sírkő, mint az ember szíve. Ez illik a holtakhoz is, az élőkhöz is.
    Addig beszélt: elfogadták."
Sági Károly és Zákonyi Ferenc Balaton-útikönyve írja, hogy "Hasonló, szív alakú sírkövek akadnak ugyan hellyel-közzel a közeli Balatonfüred régi temetőjében is, de csak kis számban." (Bp. 3. kiad. 1989. 272.p.) Zákonyi Ferenc Füred-monográfiájának 540. oldalán, éppen a Lipták Gábor sírjáról szóló résszel szemközti lapon - látható egy szép reprodukció egy ilyen szív alakú sírkőről. Bodosi György pécselyi körorvos és költő is lehajolt egy-egy kő föliratát kibetűzni. "A Balaton-felvidék kő kultúrájú vidék. A sírkövek, a falusi kőfaragó emberek által kialakított tömbök anyagszerűek, a lapokon elhelyezett díszítőelemek tárgyhoz illőek, egyszerűek. Azt bizonyítják, hogy a népi alkotások a maguk erőteljes megformáltságukban felveszik a versenyt a korabeli műalkotásokkal... A kőtáblákról a felirat ritkán olvasható könnyen. A nehéz lap megbillent, megdőlt, vagy besüppedt a puha talajba. Le kell térdelni, vagy hasalni, hogy a kereső alkalmas helyzetbe kerüljön a betűzéshez. A vállalkozás így is hiábavaló lehet: a betűk elmosódtak ahogy a kövek mohásodtak-koptak az elszállt évtizedek során. Ha mégis sikerül némelyik felirat teljes szövegének megfejtése, a mainál ízesebb magyarsággal, olykor verses formában tanúsítanak a gyászeseményről." (Weöres Sándor Ócska sírversek és Nagy László Sírföliratok című ciklusai ezen pannon parasztbarokk epitáfiumok pastiche-ai.) Szentkirályszabadjától Udvariig a következő föliratokat sikerült többek közt megmenteni, följegyezni a pusztulásuk előtti utolsó pillanatban:

Ifjú Egyed János teste
melyben Jézusét kereste
nyugszik e sírverembe.
43 éveket élt
de már jobb életet tserélt.
Jézusával van már szembe.

(Nemesvámos)

Vándor ki ez gyászos sirbolt
felett megállsz Horváth
Mihály hideg poraira
találsz ki 18 évet
élt tsak s szüleinek
gazdag reményei
hamar eltüntek
1837 eszten
dőben

(Balatonfüred)

Megholt 1857. év máj. 6-án
Élt 36 évet
Hű férjének sirján nő
és az elárvult gyermekek
a gondos hű édesatyának
korán hunytán keseregnek
Az itt porló elhunyt felett
minden ember áldást rebeg
Aludd csendesen álmodat
sötét a sír de éjjelét
a boldog örök életnek
ragyogó napja váltja fel.
Dicsőbb lét szép hajnalára
ébredj Jézus szent szavára.

(Balatonudvari)

A kőszivek hajdan élt kifaragója, messzi tájak fia, hegyekben nevelődött legény Lipták Gábor meséjében is névtelen marad. A szépséges halászleányt viszont Veronikának hívják, "halász Veronkának" - s neve: az "igazi arcképet" jelenti, Isten képmását. A lány alakja Heine Loreley-ét juttatja eszünkbe. Hogy a balatonudvari és a rajnamenti lények között mi a hasonlóság és a különbség, arról az egymás mellé helyezett szövegek szembetűnően árulkodnak:

Nem értem, a dal ma mit idéz föl,
s hogy oly bús mért vagyok:
egy régi, régi regétől
nem szabadúlhatok.

Már hűvös az este; a Rajna
nyugodtan folydogál;
a hegycsúcs lángsugarasra
gyult alkonypírban áll.

Ott fent ül - ékszere csillog -
a leggyönyörűbb leány;
aranyhaja messzire villog
arany fésűje nyomán.

Aranyban aranylik a fésű,
s közben a lány dalol;
hatalmas zengedezésű
varázs kél ajkairól.

Az Aranyhídat író Lipták egy aranyhajú német tündér után egy aranyhajú magyar lányt írt regéjébe:
"Szép volt a kislány szeme hajnalban, mikor a csillagok oltogatták benne apró lámpásaikat, és szép volt napkeltekor, mikor rőtvörös fényben emelkedett ki a tó vizéből a napkorong. Nem is hitte Veronka soha másként, mint hogy a Balatonból kél fel mindennap az aranyfényű nap... A nap lassan emelkedik a tihanyi hegyek fölé, lassan úszik a ladik a sima vízen, halkan, csendesen suhan a parthoz. Végében aranyhajú halászleány ül, mint a mesében..."
A germán szirénlány szerelmes énekével csábítja az arrajáró ladikost a pusztulásba. A magyar halászleány, Veronka, egyenes jellemű, nem a férfi vesztét kívánja a szerelem csábításával, hanem mindenét elhagyná a szeretett férfi boldogságáért, teljes életéért. Még a szülőföldjét, szülővizét is.
Loreley szépsége elérhetetlen. Önmagáért és a végzetért szól.
A balatonudvari aranyhajú szépség: hallgatag. S szolgáló alkat. Lemond önmagáról. Annyira szereti a Balatont, hogy a Balaton is megszereti, s az nem ereszti el, mikor bibliás parancsot követ, tudniillik elmenne jövendőbelijével a hegyek világába feleségként. Irgalmasságot akar. Vele szemben a Loreley áldozatot követel:

A hajósnak a kis ladikban
szive fáj, majd meghasad;
nem le, hol zátony, a szirt van -
fel néz, fel a csúcsra csak!

Végül ladikot s ladikost a
mélységbe nyel - úgye? - az ár...
S hogy ez így lett, ő okozta
dalával, a Loreley.

(A Lipták-házban annyiszor vendégeskedő ((!)) Szabó Lőrinc fordítása!)

    Veronka föláldozza magát a szeretett tájnak: ott hal meg, ahol született. "Erős a szerelem, mint a halál." /Énekek éneke/ S ezek szerint a "szülöttem föld" a legerősebb. Erről a minden időre kisugárzó erőről, századok szellemiségét folyton megtermékenyítő hagyományról vallanak a regében megjelenített szív alakú sírkövek formáinak XX. századi ábrázolásai. Lipták Gábor is megcsodálhatta Keserü Ilona festményeit, amelyeken főmotívummá avatódtak az udvari temető köveinek hullámmozgást, szívalakot, madárszárnyakat vagy a kettős végtelen nyolcasait asszociáló ívei. Ahogy Tandori Dezső látta:
"A sírkövek, vibráló erő-tér-utalásaikkal, szinte tájképekké válnak. Az egymásba épp ellentéteikkel átjátszó színek virtuális teret képeznek, e sajátos festőiség fizikai árnyalatait akár úgy is érzélkelhetjük tehát, mint a távlatos megjelenítés természetes elemeit. Holott Keserü jelszerű sírkövei várhatóan síkban maradnának; mégsem ez történik. Mint amikor a láthatár kezd vibrálni, képekkel és képzetekkel, így lépünk egyre távolabb, ha akarjuk, a múltba, e formák láttán. Ez az a bizonyos eleven tér, amely több, mint a festői megoldás korrektsége által kívánt eredmény, és nem is elemezhető szakszempontúlag. Összetevőire próbáltunk kitérni itt, értelmezése már a mindenkori nagy festészet ún. titkai közé tartozik."

VIII.

A szigligeti leányrablás története következik. Újra azt a vidéket látjuk, amit a csobánci fejezetben megcsodálhattunk már. Az 1479-ben játszódott, ez pedig "amikor - száz éve is elmúlt - Buda elesett, szabad lett az út a Balaton somogyi partja felé. Fokon hamarosan kiépítette a török erős sáncait, megerősítette Balatonendrédet, és Szemesen várat építtetett a gyűlölt fonyódi várkapitány, Palonai Magyar Bálint ellenében." Öt évvel a békekötés után vagyunk, tehát 1575-ben. Szigligetet is Kisfaludy Sándor regéje tette ismertté a hazában először. Dukai Takách Judit, akihez Berzsenyi ama levéltöredékét írta, megkapó strófákban ábrázolta a Balatont s Kisfaludy Szigligetét:

Itt csillámlik vize a szép Balatonnak;
Dagadó habjai mérgöket itt öntik.
Itt Tihany sziklái magas bástyát vonnak,
S e Délosz szigetből szirének köszöntik
    Somogy géniusszát!

Györki parton egy domb és azon kápolna,
Tolongó hullámok mossák oldalait;
Csendes, mintha azon szentséges hely volna,
Hol a múlóság letépte fátyolait
    És világi jussát.

Ott egy vár, melyet a meglábolhatatlan
Időnek vaskarja föld poráig rontott:
Szigliget! Tégedet ama halhatatlan
Kisfaludy lantja halhatatlanított
    S léted örök itten.         (A Keszthely-vidék leírása)

A XIX. század elején költőnőnk már romját látja csak annak a várnak, ami török kézre sohsem került annakidején. Lipták Gábor meséjében a szigligeti Aranykagyló és a Rókarántó környékének szép leírása egyfelől hagyomány a múltból, másfelől eleven látvány, no meg a barátok (Örkény István és Déry Tibor) biztató kísérlete a jelenből egyformán kiváló minták Lipták előtt. A szigligeti Alkotóház mindenkori vendégei át-átruccantak Liptákhoz, ha már a Balaton partjára lejutottak a fővárosból, s így keletkezett a híd egy hivatalos és egy "magán" alkotóház között. (V. ö. Nyitott kapu) Szigligetet hozták is magukkal a látogatók, személyesen. A szigligeti szerelmes történetet már ennyi közvetett és közvetlen élményből összegyúrhatta volna Lipták, ám látni fogjuk, az elbeszélésnek több olyan rétege lesz, amiken megint ámulhatunk, hogy ifjúsági irodalomban ágyazódnak egymásra.

1. réteg
Egy szerelem tája

A szigligeti öböltől (Réhelytől) a siófoki (foki) kikötőig és vissza, - ezt az utat teszik meg hőseink. A balatoni víztükör hol síma, hol vihartajtékos.
Somssich László latinul, majd magyarul már Palóczi Horváth Ádám, Péczeli József, Kazinczy Ferenc, Garay János, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Kisfaludy Atala (költőnő) és Csokonai ábrázolták versben és prózában a Balatont először (a fölsorolás nem teljes, csak egyetlen előadás neveit ragadja ki, a Laczkó Andrásét), utánuk Lipták Gábor úgy tesz, mint egy impreszionista festő, aki több időpilllanatban festi le ugyanazt a témát, nappali verőfényben és éjszakában, nyugalomban és viharban.

2. réteg
Egy szerelem ideje

a)
Három napszaka van.
Nappal, éjszaka s megint nappal. A szerelmes fiú egyszer Buvár Kund hősiességét idézi, amikor a török hajóhadat összekötő köteleket széjjelvágja sorban, másszor pedig hűséges szerelmével Orfeuszt, aki a pokolba is követi Eurydikét. A pannon Orfeusz kiállja a próbát. Hazaszeretete és szerelme szétválaszthatatlan érzelmek benne, ezért is sikerül hőstettét végrehajtania. Az idegen megszállók kezéből kimenti szerelmét, s kárt tesz hadifelszereléseikben, míg meg nem érkeznek a szigligeti sajkások, mint Illyés Gyula Ozorai példa című versében a fölmentő seregek.

b)
És történelmi háttere.
A fegyverekre emelt béke, tudjuk, nem igazi, csak látszat. S ami ennél is rosszabb: demoralizál. Tétlenségre kárhoztat, s e cselekvésszegény intervallumban az emberek gondolkodni kezdenek. Még a harcok értelmét is megkérdőjelezhetik. Főleg az idegen megszállók, otthonuktól távol. Szilágyi István novellája 1987-ből való, amikor még hazánkban ideiglenesen a szovjet csapatok állomásoztak. (Lipták Gábor sokat tudott erről, mikor az Aranyhidat írta. Az orosz népet szeretettel említette például a Szamárkő című fejezetben, de e történetben a korabeli olvasók közül nem egynek eszébe juthatott a párhuzam.) "Ahogy múlott az idő, bomlott, romlott az idegen tájakon vonuló sereg. Gazdag ország szép serege. Mert ellenség sehol. A hadnagyok öregje tudta, lappangó ellenségnél nincs átkozottabb, nincs gonoszabb, mert az nem vállalja a nyílt csatát, képtelenség megütközni vele." [...] "Romlott, bomlott a sereg... Mert ilyen sereg nem térhet vissza, csak diadalmasan. Míg nem hozza valamely győzelem jelét, ne jöjjön haza. Hozzon kincset, zsákmányolt lobogót, rabszíjra fűzve foglyokat, és kopjára tűzve hozza el az ellenség vezéreinek fejét." Tudja ezt Ali Korbudzsi, aki ugyanúgy szeretné az időt kitölteni valami katonához méltó cselekedettel - ézért küldi rabló portyára Szigliget ellen a hadát, mint Örkény őrnagy ura (Tóték), hogy katonái ne unatkozzanak, ne legyenek tétlenek a lövészárokban, levagdossa, majd fölvarratja zubbonygombjaikat.

3. réteg
Kik vagyunk? Kik lehetünk?
Amit csak a szerelem és a művészet mutathat meg.
Egy janicsár-lélek ürügyén.
A szerelem létérték volt a többi regében is, és itt is az.
Ali Korbudzsi azért válik méltó ellenfelévé a hősi szigligeti diáknak, hogy a drágakövek helyett a leányt választja, jelezve, hogy ő a legnagyobb kincs. Ezt érzi és tudja. S amit Ali nem tud, hogy ki is ő, önnönmaga?
Magyar árvagyerekből lett török katona. A magyar lány, Szegfű Rozinak szépsége és a lány szerelmének, Darabos Ferkónak muzsikája olyan lelki mélyrétegeket érint, ami fölött nincs hatalma.
((Égető Eszter - Németh László regényhőse - él át hasonlót Tornyai János (a regényben Kotormán) festményei előtt.)) Belőle támadó erő ez, melyről a XX. században Jung beszélt legpontosabban.
Lipták jellemábrázolása e történetben már nemcsak a jó-rossz ellentétpárjára épül, nem is elegyítése a kettőnek (mint a tihanyi regében), hanem ókori és örök emberi konfliktusokat is láttatni képes, s a fiatal olvasóval megsejteti, hogy mi fán is terem az a bizonyos identitás, ami a felnőttek világában eleddig a legnagyobb tragédiákhoz vezet a mai napig.
Darabos Ferkó amikor muzsikál, egy lesz hangszerével és önmagával. A tekerőlant apollói (és orfeuszi, ami jelen esetben egy és ugyanaz) szimbólum. A hangszer megszólaltatója erősebb a fegyverek tulajdonosainál:

"Sírhat az az édösanya,
Kinek két fija katona,
Összeborul mind a kettő,
Úgy sír, mint a sebes eső.

Hallgatta, hallgatta Ali bég a dalt. Eleiben csak valami édes nyugtalanság lepte el szívét. Elzsongatta a húrok zokogása, meglegyintette, mint hűs szél, a fiú hangjának simogatása. Ajkán szelíd mosoly bújt elő. De ahogy folytatódott a dal, melynek szavait nem is értette, tünedezni kezdett arcáról a derű, mind szomorúbb lett a lelke, ismeretlen fájdalmak szaggatták, értehetetlen aggodalom [V.ö. angst erre az orvosi kifejezés- megj. tőlem: NIP.] gyötörte. A muzsikának van valami titka, amit még senkinek sem sikerült megfejtenie. Valahonnan a mélyből tör fel, s felzendül tőle emlékeink fenketlen kútja. [Vesd össze Thomas Mann híres regény-indításával! - megj. tőlem: NIP.] Ali Korbudzsi is, a török janicsár vezér, úgy érezte, hogy ezt a dalt már hallotta valahol [V.ö. Jung archetipikus tudásával! - megj. tőlem - NIP.] Talán ölbéli kisfiú korában - az édesanyjától; talán egy akácvirágos estén, a csillagos ég alatt - az édesapjától."
    Darabos Ferkó és Ali Korbudzsi nem ismerte a szüleit. Lehet, hogy testvérek voltak?

IX.

Horka és Helka viszont egészen bizonyos, hogy azok a következő történetben. (Helka és kelén) A régi szép időkben legalábbis, - így írja Lipták. A német balladaköltők, akik szintúgy a múltba fordultak témákért, mint a mi Kisfaludynk, Biederzeit-nak mondták e mesés régvoltat. (Pl.: Stolbergék.) A két tihanyi királylányról szóló mese azért íródott, hogy a balatoni hajók nevéről megemlékezzünk. Helka és Kelén gőzösök, majd korunkra motorosok nevét minden indulásnál és érkezésnél bemondták a mikrofonba a hajóállomásokon. A Helka volt Ady Endre legkedvesebb hajója, melynek fedélzetén gyakran megállt, hogy a partokat s a Balaton víztükrét csodálhassa a költő. A nyolcvanas években aztán partra tették Balatonfüreden a Helka nevű hajót, s bizony, táncos szórakozóhely lett a karcsú teste. Kubai lányok köldökén ámulhattak a szórakozni vágyók, ám a hajó moccanatlan állt a mulatós éjszakákon. A kilencvenes évek második felében aztán újjászületett, mint egykoron Festetics Phoenix nevű hajója, mihez Batsányiék zengtek ódákat. (A Helkáról ki fog verset írni?)
    Lipták Gábor a történetet Fáy András könyvéből veszi és hangszereli át a XX. század irodalmi nyelvezetére. Egyik szemünk sír, hogy a hatvanas években, s előtte sem, egyáltalán nem adták ki Fáy András könyveit, s e gyönyörű meséjét sem, pedig a Balaton partján bizonnyal megvásárolták s olvasták volna számosan. A másik szemünk nevet, hogy Lipták Gábor átirata legalább a regét átmentette a modern időkre. Én már az ő fuvolaátiratát hallottam. Fáy Andrástól pedig csak egy állatmese-példázatot olvastunk az iskolában. (A közjóra való restség allegóriáját majmokkal mutatta be Fáy. A tűzbe pottyant gesztenyét egyik majom sem vette ki, hogy megégeti a kezét, így maradtak csemege nélkül, ami elszenesedett végül. A történetet a Füredieknek 1989-ben fölolvastam Fáy András emléktáblájának avatóján, nem kis derültséget keltve ezzel. Ma sem bánom. - megj. tőlem: NIP.) Fáy András regéje az Auróra hasábjain látott napvilágot. Ma már nehézkesebben értenék meg a legfiatalabbak, de a mű veretessége, ódon hangulata még titokzatosabbá teszi mindazt, amit megörökített. Lipták Gábor érintetlenül hagyta a személyneveket, nem változtatott jottányit sem a meseszövésen. A jók: Helka és Kelén egymásra találását, a rosszak megbűnhődését pontosan viszontlátjuk-halljuk ebben a feldolgozásban. Lipták Gábor ebben a történetben ragaszkodott leghűbben a szövegforrásához. Elég, ha a nyitó és záró fejezetekből egymás mellé állítjuk a következő sorokat:
"Nem illyen vala Helka [ti. mint Horka!] a' kisebb leány, szemfénye az öreg Rohánnak. Nyájas lélek bája terűlt el minden tagjain, mik szépek valának a' mindent-elbájolásig. Mosolygása képes fogna lenni sötét borúra napot derítni fel; éj ült szemeiben, csillagai ragyogásával, fölikbe az ég, maga legszebb ívét kölcsönözé át pompás bóltozatának, szácskáján nyitogatá hajnalát, 's majd ezt arczain özönlé el; lehellete, tengeren-túli viránypartok fűszereit hordó szellő, termete sudar fiatal fenyő, 's hajszálai ennek fürtjei éji homályban, miket játszadozó szellők ollykor liliom-halmokon ringattak. Lelke megfelelt teste bájainak; tiszta volt az és ártatlan, kedélye lágy és hajlékony, 's elégedett azon kis körben, mit nénjének uralkodása számára még fenhagyott. Minden kincse, és azoknak kik őt ismerték, szeretetök vala, 's a' nyájból egy aranyszőrű kis gödölyécske, melly míg virágait szedé körűlte legelt, 's míg azokat koszorúba foná, lábainál nyugodt." (Fáy András)
Lipták Gábor tömörítésében emígy hangzik:
"A herceg másik leánya , Helka mintha a tündérek birodalmából szállott volna le a tihanyi sziklák közé. A sudár termetű, szőke leány mosolya a sötét, borús napot is felderítette, fekete szemében az égbolt minden csillaga ragyogott. Szép volt ez a lány, bájos, ártatlan és jóságos szívű: igazi mesebeli hercegkisasszony."
    Sió nevű tündérünk, a magyar Hydra alakjának megfestése a legbravúrosabb: " Egyszerre [Thúz] megálltához közel, körben kezdenek zajlani a ' tó habjai, 's örvénynek közepéből feltűnik, kezében arany buzogányos nádvesszőt tartva, Sió, Balatonnak tündére. Alabást tagjain szellemi igézet terűlt el, arczai szépségét, szelíd szenvedésnek vonásai még bájolóbbá tevék; de borzalom futá el a' herczegfi tagjait, a'mint a' tündér szép hó-nyakán hajfürtök helyett, pattogó kígyókat szemléle karikában pergeni. - Ne rémülj herczegfi! szól ezüst húrokkal játszadozó szelletnek hangjával a' tündér, segélyeűl jövék aggódásodnak." (Fáy András) Lipták Gábor változata a következő: "Csend volt körös-körül, csak a parti nádas suhogása hallatszott, s a távolból egy kései pásztorkürt szava. Aztán egyszerre felborzolódott a tó tükre, s a habok közül párrába burkolt leányalak emelkedett ki. Sió volt, a Balaton tündére, aki aranybuzogányos nádat tartott ezében.     A herceg lélegzete elállt, előbb a gyönyörűségtől, aztán a borzadálytól. A tündér hófehér nyakán aranyfürtök helyett csúf kígyók tekergőztek.
- Ne rémülj meg, herceg! - szólt a tündér."
    Nem pusztán a hármasság hangzata miatt idézem újra párban Fáy András és Lipták Gábor prózáját. E harmadik passzusok átvezetnek ugyanis minket a hévizi fejezetbe. A gyógyító víz mint motívum ugyanis megjelenik a történet végén. A jó erők diadala nyomán fakadnak föl ezek a források, amikre aztán Berzsenyi Dániel, Garay, de napjainkban a soproni poéta, Kerék Imre is dicsérő verssorokat írt:

Hol Veszprém Megyének vagyon végezete,
Következik Szala Vármegye kezdete,
Ebben a helységben Füred nevezete,
Savanyú vizérül van emlékezete.
- - -
Az itt való népnek ez a Patikája,
Ha ebbül ihatik, szűnik nyavalyája,
Újul belső része, vidúl szeme, szája,
Mint jó bortul táncra kész lába bokája.

(Fejér Antal, 1777)

Japet fiának sassa dulá vesém,
S a mennyből lehozott szikra emésztve ölt,
Midőn, dicső forrás, sebimre
Aegli balzsamot áldva öntél.

(Berzsenyi Dániel : A füredi kúthoz)

Éljen, aki feltalálta
A füredi borvizet,
Mert e víz volt, melly bennünket
E bor mellé ültetett.

(Garay János: Füredi bordal)

Forrás, buzogsz még, életadó ered
még most is ontja aegli balzsamát.
Kristályvized, mely sebre gyógyír,
csillapítója a szomjazóknak.

(Kerék Imre)

Az idézetek szerzői közül Lipták Gábor még az 1942-ben született Kerék Imre első verseskönyvét is kézbevehette (Zöld parázs, 1977). A füredi forrásokról, még a héviziek előtt, álljon itt a Fáy András és Lipták Gábor által szerzett eredetmonda:
    "A' hű szerelmi pár közt foga Sió a' csolnakban űlést; örvendő nymphák repűlének azzal partfelé, Bakony irányában. Partra kelve, leborúltan fogadá a' pár, a' varázs és tündér áldásaikat. - Adjuk késő időknek által kibékülésünk malasztját! szól Kamór 's főldre dobja zőldellő cser-ágát: e ' helybe gyűljenek, mond ő, hegyeim érczeinek legjótékonyabb erői! - És vizeimnek legjótékonyabb forrása! mond, aranybuzogányos nádját Kamór cser-ága mellé dobva, Sió - és ím, a' két hatalmas nemtő áldó szavára, felbuzog gazdagon Füred jótékony érczes forrása, 's áldja őket e' malasztért ma is a' hálás emberiség!" (Fáy András)
    "Jer te is, Sió! - tette hozzá. - Lépj ki habjaid közül, és ünnepeljük itt együtt szabadulásodat s megbékélésünket.
Ezzel Kamor földre dobta cserfaág varázsvesszejét. [Pannon Prospero - megj. tőlem: NIP.]
- Ezen a helyen gyűljenek össze hegyeim érceinek legjótékonyabb erői. - kiáltotta.
- És vizeimnek legjótékonyabb forrásai - tette hozzá a Balaton megszelidült tündére, aranybuzogányos nádját odadobva a cserfaág mellé.     Abban a percben, azon a helyen felfakadtak Füred gyógyító forrásai." (V.ö. a későbbikben következő füredi történettel! - NIP.)

X.

A magyar Bethesda-tó a hévizi. A csodatevő tó. Eredetmondája monda a regében, egy jobbágyember szájából hallható:
"- A vénasszonyok úgy mesélik a gyerekeknek, hogy valamikor az ördög szántott ezen a tájon, s ekéje nyomán valahonnan a pokol mélyéről tört fel a tó vize. Merthogy egyformán meleg télen-nyáron. Mikor meghűl az idő, fehér párafelhő borítja vizét."
Lipták Gábort a tó keletkezéséről ennyi érdekelte. A rege volt számára az izgalmasabb, amit köré álmodhatott. Ám ez az álomszerű mese, amiben ismét a jó a diadalmas, de még a dorbézoló uraság személyiségében is átfordítja a negatívumok a szív-meleg emberségbe, telistele van realisztikus elemekkel, sőt, a csoda lélektanáról is földközeli, racionális tudósítást ad. A Csodatevő tó mellé tegyük az író fürdőlevelét Hévízről (Megjelent a Jelenkorban, Pécsett s a Vallomások a Balatonról című könyvében!), s látni fogjuk, hogy mese és való mint egyetlen érem két oldala jelenik meg előttünk. Lipták a vallomásában megírja: "Azt, hogy Páh földje már a tizenötödik században a Keszthely környéki erdők, hegyek, várak országrésznyi területeken uralkodó kiskirályainak, a Gersei Pethőknek birtokába került, jól tudjuk, a tóról azonban még évszázadokig hallgatnak a krónikák. Hiszen arról, hogy ama "közönségesen Hévíznek mondott hely" forrásvizét valaha fürdésre vagy gyógyításra használta volna valaki...nem esik szó." (118.p.) A szerelmes történet tehát költött, bár Náray Szabó Gyulától eredezteti Lipták, de N. Szabó is a legény alakját, a Rezy Sándorét, Kisfaludy Tátika című regéjéből kölcsönözte.
Kisfaludy Sándor alkotása teljességgel a szentimentalista szomorúballada. Hasonló Lipták Gáboros írói megoldással találkozunk, mint a Csobánc című rege esetében. Rezy Sándor úgy áll az olvasó előtt, mintha lovageszmény a feudális anarchia kellős közepén, kinek ereje ama finom remegések, ahogy Ady Endre versében szerepel, s szinte tényleg a Gangesz partjairól is jöhetett volna, hiszen a hévizi tó és a távoli folyó tükrén rokon virágok nyílanak. [Igaz, ma már kevesen tudják, hogy a lótusz-virágokat csak dr. Lovassy Sándor telepítette mesterségesen a tóba, s azóta szaporodtak el ilyen csodálatosan. Tehát az Aranyhíd-beli történet idején még nem ringatta a hévvíz ezt az ázsiai és afrikai pompázatos vegetációt. - megj. tőlem: NIP.] Olybá vehetjük a dorbézoló urak között, mint a Hortobágy poétáját a Dunántúlon: "Harcos apák elszelídűlt késő ivadékát" /Lipták/. Erő és szellem, meg finomság lakozik benne. Kezdetben Pethő Gábor várúr meg is mondja: "Vőmnek férfit kívánok, nem poétát." Rezi Sándor szerelmesét szintén egy Ady-vers hősnőjéhez tudom hasonlítani: Szent Margithoz a Nyulak szigetén. Lipták Gábor Klárának nevezi el, Klára ő, akár Assziszi Szent Klára:
"Ott ült tavasszal, amikor lent a szelíd völgyben virágba borultak a fák, s a zöld ezerféle árnyalatában pompáztak a tátikai Várhegy erdei. Elnézte nyáron, amikor tiszta alkonyatokon a távoli stájer hegyek hófödte csúcsait látni lehetett, s szerette ősszel is a vidéket, mikor a végtelen erdők rőt színekbe burkolóztak. Télen pedig, amikor hatalmas fahasábok pattogtak szobája kandallójában, s a torony körül fergeteg kavarta a havat, azon örvendezett, milyen jó, hogy nem kell kint fagyoskodni a hidegben.
    Klára nem volt hát szomorú, s nem is értette, miért kellene neki bánatosnak lennie, mikor így is olyan szép a világ. Meggyógyulni elsősorban édesapja kedvéért akart, mert homályosan sejtette, milyen nagy bánatot okoz bénasága a dacos szívű öregnek, aki azt hitte, hogy kislányának örökös szomorúság az élete."
Madarak, pillangók szállnak erkélyére. [Ezt a Szent Ferences természet-isten élményt közvetíthette és közvetítette is Lipták Gábornak Tagore világszemlélete. Kosztolányi és Babits Tagore mellett Szent Ferencet idézik tanulmányaikban mint testvérgondolkodót és alkati rokont. Megj. tőlem: NIP.]
    A szerelmesek boldogságához a gyógyuláson át vezet az út. Kell hozzá egy gyakorlatias szív és elme, aki amolyan egregyi Tiborcként, akit vadkantól mentett meg Rezi Sándor, a csodatóhoz viszi hőseinket. (Náray Szabó Gyula regéjében cigányasszony, akit emberszámba vesz Rezy Sándor.)
Hát így: "A tó vize, a szerelem ereje és ez a gyógyulás utáni vágy talán együtt segíthette a leányt."
Lipták Gábor átemelte regéjébe a kulturtörténet által följegyzett emlékeket (egy római légiós sírföliratát pl.), beleírta meséjébe a másoktól hallottakat, de azokat a realisztikus elemeket is, amiket megfigyelt vagy szó szerint megfigyeltetett a tájban egy-egy alkalmi ismerősével, mintha csak tulajdon érzékeinek képességét tudta volna megnövelni baráti kéréseivel. Álljon erre bizonyságul az a dolgozat-részlet, mit balatonboglári tanítványom, Ittzés András írt:
    A családi könyvtárunkban Balatonnal kapcsolatos írásokat kutatva ráakadtam Lipták Gábor: Vallomások a Balatonról című könyére.     Lipták Gábor Budapesten született 1912. június 30-án. Szülőhelyén közgazdaságtudományi egyetemet végzett. Hétköznapjai sokrétű kutatómunkából álltak. A magyar monda- és regevilágot kutatta és dolgozta fel. Megörökítette a Dunántúl és a Balaton környékének néprajzi, kultúrtörténeti hagyományait. Balatonfüredi otthona valóságos "irodalmi szalon, kulturális központ" volt. Minden vendégének be kellett jegyeznie magát a vendégkönyvbe. Úgy, ahogy Németh László, Szabó Lőrinc neve szerepelt a vendégkönyvben, úgy szerepelt Lipták Gábor neve az ő naplóikban, leveleikben. Barátai egyszerűen csak "Gabusnak" nevezték. Matyikó Sebestyén József a mai siófoki szellemi élet és kultúra egyik meghatározó alakja - akivel volt alkalmunk a Balaton Akadémián megismerkedni - így ír róla: "Személyesen 1973 őszén találkoztam vele először, s azóta majd minden esztendőben, siófoki iskolásokat kalauzolva honismereti kirándulásokon kerestük fel." Műveiből kiérződik a Balaton iránt érzett szeretet. A Vallomások a Balatonról című írásában a Balaton különböző tájait, településeit mutatja be élményekkel és személyes élményeivel tarkítva. Ebből a könyvből kiemelném a Hévíz című részt, egy konkrét családi élményre hivatkozva, ezzel is növelve az író népszerűségét. Ő tényleg igazi kutatómunkát végzett egy-egy könyve megírása előtt.
    Az 1960-as évek valamelyikében a hévízi tó meleg vizében egy 13-14 éves kisfiú lubickolt a forrás közelében, le-lebukva a víz alá, hosszú időt töltött el ott. Egészen leúszott a mély kráter bejáratához. Lipták Gábor éppen ott töltötte a szabadidejét, csodálva a kisfiú ügyességét, beszélgetni kezdett vele. Érdekelte a tó minden részlete, kíváncsi volt, hogy milyen a víz alatti világ. Kérdezett, a kisfiú készségesen válaszolt. Ezt az élményt a kisfiúból érett férfivé vált édesapám mesélte el, amikor kezembe vettem a könyvet. Jó érzés lehetett neki, talán egy kicsit úgy érezheti, hogy ő is hozzásegített véleményével, élményei elmeséléseivel a könyv megírásához.     Lipták Gábor persze nem csak szubjektív dolgokra támaszkodott, könyveiből kiderül, hogy tényeket, adatokat is gyűjtött. Írásában megemlíti írótársait, szól Jókairól, népszerűsíti Szabó Lőrincet, de megemlíti Csokonait, Adyt is." Nagyon jó érzés nekem is, hogy amit filoszmód próbálok Lipták Gábor munkamódszeréről elmondani, hogy hogyan elegyít mesét és valót, azt már diákjaim élményszinten is tudják. Az adalékokat meg magam megpróbálom összegyűjteni. Pédul hadd idézzek Náray Szabó Gyula regéjének szövegéből, hogy az Olvasóknak már csak össze kellje vetniük a két történetet, hogy megállapíthassák, Lipták Gábor ezúttal is úgy használta az előtte leírtakat (ahogy a Helka-rege megkomponálásakor Fáy András prózáját), mint műfordító a nyersfordítást:
"Másnap már vágták az évszázados tölgyeket Rezy Sándor és Pethő Gábor jobbágyai. Három nap múlva pedig már csinos faház állt a tóparton- Abban lakott a szépséges Pethő Klára két hétig. A harmadikon már karonfogva sétált Sándorral és együtt szedték a pipitért, s erdők, mezők száz virágát.

---

Más rege gyönyörű grófkisasszonyról szól. Ott lakott valahol Szentmihályhegy, talán Csobánc, talán Veszprém körül. Azt is a gőzölgő "tsudató, a hévviz" gyógyította meg. Annak is volt szerelmes, hű vőlegénye. A grófkisasszony tíz esztendeig nem tudott járni, de a kéne, iszapos, meleg víz hét fürdő után talpraállította. /N. SZ. Gy./

 

"[Klára] Három hét múlva üzent atyjának s mátkájának: jöhetnek! Mikor a nagyúr megérkezett, nem akart hinni a szemének. Klára könnyes izgalommal, kipirult arccal, de saját lábán jött elébe. Pethő Gábor nem tudott szólni a boldogságtól, csak állt, mint akit villám sújtott, s a szeméből ömlöttek a könnyek. Először sírt életében.
    Rezi Sándor is akkor ért oda. Egyvágtában érkezett Csobáncról. Három hétig kétség és aggodalom között hányódott, most egyszerre elmúlt minden gondja, szomorúsága. Amit látott, több volt, mint amit legszebb álmában megálmodott.     Mátkáját meggyógyította a csodató."
Vas István egyik elégiájában azt írta, hogy él magyar, áll Buda még / csodának ez is elég. Bizony, a tó Simon István téli versében, amit éppen akkor írt, mikor leánynézőbe ment öccsével, - s minden más szépírásban is: tovább gőzölög.

XI.

Nagyvázsony és Kinizsi Pál neve szétválaszthatatlanul egybeforrott a környék lakóinak tudatában. Jankovich Ferenc Mátyás-regénytrilógiája és Tatay Sándor ifjúsági regénye mellet a Lipták Gábor regéje valami más. Nem Kinizsit teszi története főhősévé, de jelzi: a nép fiából lett vitéz lovag minden időben jelen van, alakítja a sorsokat, akár Szent László király, akinek a váradi kriptában csatakos volt a ruhája a csata után. Divina machinák vannak tehát, lehetnek akkor is, amikor a csodákban hívő felünk a realitás fogódzói után kap. Lipták Gábor a hévizi csoda után egy vázsonyiról szól. A szerelem hatalma hasonképpen ezúttal is meghaladja a józan földhözragadtságot, mely - ahogy már csak szokott lenni - nagyon is önös érdekekkel, ravasz számításokkal párosul. A történet csirája ismét a történelmi tények, írott és iratlan tárgyi emlékek közt keresendő:
    "Vázsonykő várromja eredeti épületét talán a Vázsony nemzetség építhette ismeretlen időben. Okmányaink először 1469-ben említik, Udvary Pál várnagysága idején. A Vezsenyiek kihaltával Kinizsi Pál kapta Mátyás királytól. 1483-ban már az övé és apjáé, Magyar Balázsé. Változatos sors után 1553-ban Tuigan basa foglalja el. 1557-ben felszabadul, 1593-ban Szinán pasásé. 1598-ban Pálffy és Schwarzenberg visszaveszi a töröktől, 1605-ben Bocskay vezére a némettől. 1663-ban Köprüli Achmed porrá égeti. A szatmári béke után senki sem törődik vele. 1756-ban pálinkafőzőnek használják. Ezután rohamosan pusztult, csak öregtornya állja az időt." (Radnóti Aladár - Gerő László: A Balaton régészeti és történeti emlékei. 106-107.p.) 1952-ben legalábbis ezeket az állapotokat rögzíthette a szemtanú Lipták Gábor is.
"Kinizsi Pál építtette ki Nagyvázsony ősi várát, melynek máig épségben maradt középkori lakótornyában élt hitvesével. A várat későbbi tulajdonosai pusztulni hagyták, s lakótornyának pincéjében börtönt, emeletén pálinkafőzőt rendeztek be." (Lipták Gábor jegyzete az Aranyhíd végén.)
    Római kori kőkoporsót használtak lóitatónak valahol, templomokból lettek raktárak másutt, az elenyésző, összedőlő malmokat pedig csak elsiratni tudta Rab Zsuzsa a Tapolca partján, Pápa környékén. Utóbbi még fájóbb, mintha valami profán dologra, de mégiscsak emberek használják a hajdanvolt csodákat. Lipták Gábor el sem rejti azt az ellenszenvet, mellyel a vázsonyi vár pálinkafőző vén svábját, Günther Mártont ábrázolta. Shakespare velencei kalmárjára s Tóth Árpád aquincumi ravasz kocsmárosára ismerünk benne. Ellentéte annak a Kinizsinek, aki - volt úgy is már, hogy - egymaga gondolta csak komolyan a haza védelmét, s szembe találta magát a Fekete sereg züllött katonáival és a törökkel egyaránt:

Kevésbeszédű és komoly
Pillájú volt Kinizsi hős,
Gyökér magyar faj, nem szava,
De karja vallá, mily erős.

Szent volt előtte a haza,
S ezt nem fitatta senkinek,
Miért is azt kimondania,
Ha hinni kelle tettinek.

(Czuczor Gergely: Kinizsi)

    Lipták együttérzéssel rajzolta meg Barabás Lóri cselédlány és szerelmese, a jobbágyfiú, Sarlós Andris alakját. Andris erejében - a hagyomány szerint - Kinizsi Pál ereje él tovább, Lóri pedig, ha ne is oly művel, mint a hajdani várúrnő: Magyar Benigna, azért csak oly áhítattal betűzi kedvese levelét, mint a vár lakótornyában, imazsámolyán a hajdanvolt reneszánsz dáma az imádságos kódexét. ("Kinizsi Pálné Magyar Benigna számára készült horárium - imakönyv világiak számára - a középkorból ránk maradt legfényesebb magyar kézirat. A körbefutó díszekkel, címerekkel, iniciálékkal gazdagon díszített és sok színben pompázó hártyakódex a XV. század végén, a kilencvenes évek elején készülhetett a Kinizsi alapította nagyvázsonyi pálos kolostorban. A kódex jelentéktelen kivétellel egy kéz írása. A benne található zsoltárfordítások az Apor-kódex fordításain alapulnak, de attól nyelvileg eltérnek. A kódexet egykori birtokosáról a Festetich családról nevezték el." (Molnár József) Miképpen a Temesvárott megbetegedő Kinizsi fölgyógyult, míg érte hitvese imádkozott a kódexből, úgy szabadult ki Andris a nagyvázsonyi pincebörtönből Lóri érte való szerelmes aggodalmai idején, egy kísérteties, mennydörgős éjszakán. A fiatalok történetét a Kinizsi Pál korát fölelevenítő első rész előzi meg, majd egy jelenkori toldalék követi, melyek a halhatatlan szerelem időtlenség hirdetik. (Jókai Mór regénye, a Fekete gyémántok épült hasonlóan e három idő-pillérre.) A vén pálinkafőző árendás úgy szemeli ki magának az ifjú Lórit, ahogy a nevettető vagy tragikus írások és festmények ezer esztendeje, vagy több is már, hogyát az öreg vőlegény és a fiatal menyasszony groteszk portréját láttatják. A kastély (ráismerni a mai Zichy-kastély a gyöngykavicsos udvarára!) gazdái és szolgái jellemzésekor megjelennek az első igazán szociális feszültségekről tudósító bekezdések. (Az egregyi Tiborc és Rezi Sándor párbeszéde még nem mondható annak.) Az intézőné úgy beszél Lóriról és Lórival, mint Kosztolányi Dezső regényében Vizyné az Édes Anna nevű cseléd lányával. A szerelem a szegények szemében szent ezen a tájon - hirdeti Lipták, s akik e szentség ellen vétenek, azok valamennyien egy gazdagodó, elanyagiasodó világ küldöttei, akik sem a régi szép idők emlékeit, sem a természetet nem becsülik. A világ harmóniájának megbontói ők, s már időben a mi világunkhoz esnek közelebb. A legfiatalabb olvasók számára a liptáki üzenet máig érvényes, nem kell feltétlen a gazdag s szegény érdekellentétekre redulkálni a konfliktust.
    Herczeg Ferenc amolyan balatonparti Szentivánéji álmot gondol ki (Balatoni rege címmel Szentmihálykor, szüreten), mely történet annyiban rokon Liptákéval, hogy abban éppen Mátyás királynak tetszik meg a szép vázsonyi özvegy, aki Kinizsi felesége lesz. Lipták Gábor számtalan fordulatot, képet merít ebből a színpadi alkotásból (nád-lányok, hínártündérek, harcsán lovagló Tókirály stb.), de ő nem vígjátékot szándékozott írni. (Az Szép Ernő Mátyás király tréfái című könyvébe fért volna bele csak...) ((Az Aranyhidat író Lipták ars poeticáját egy régholt költő versében találjuk:

Hullámzó keblű tündér Balaton!
Tükröd honunk szépségét adja vissza...
Istent imádni: tenger megtanít,
Te megtanítasz: imádni hazát! - Ábrányi Emil))

Lipták Gábor nem akarta profanizálni nagy királyunk emlékét. E ponton az ifjúsági irodalom keretei valóban figyelmeztették. Mindenesetre a herczegi mű humorához hasonlítható, mérhető az övé is. Álljon itt Madarász Flóris összegzése a darabról, végén a vígjátékból vett idézet:
Megkezdődik a szerelmi bohózat, amelynek szövésében vezető szerep jut Siónak [itt rosszcsont balatoni tündérfiú - megj. tőlem: NIP]. A szép Benigna inkább hajlik a molnárlegényből lett vitéz Kinizsi felé és a darab vége az, hogy egy pár lesz belőlük. A kelepcébe jutott király kénytelen jóképet mutatni a dologhoz. Ámde míg minden rendbe jön, mennyi tündéri játék, mennyi jókedvű móka! Végre jön Mátyás király és búcsúzik a Balatontól. "Dereglyére urak! Somogy már vár. Isten hozzád Balaton, Isten hozzád szép ősz! Magányos szarvas bőg a berekben, már hull a lomb és holnap reggel zuzmarás lesz a haraszt. Kiki szálljon a maga téli fészkébe. Pihenve hallgatjuk a hóvihar üvöltését s ha újra rügy fakad, zászlót bontunk és olyan politikát csinálunk, hogy zúg tőle Európa asszony feje."

XII.

Echo: ...és olyan politikát csinálunk, hogy zúg tőle Európa asszony feje." Csináltunk is 1848-ban olyant. Ám addig a betyárok voltak csak azok, akik a vármegyék hivatalosainak és az arisztokráciának valamint az újgazdagoknak főfájást okoztak határainkon belül. Úgy az Alföldön, mint a Drávától a Bakonyig.
Katonaszökevények, enyves kezű makkoltató pásztorok, alföldi lovas emberek, egytől-egyig, akiknek meggyűlt a hatóságokkal a baja. Ám betyár - akit a nép annak nevezett s kiről a dalokat szerezte - nem lehetett akárki közönséges bűnöző. Előttem Király Zsiga spanyolozott népi faragásának reprodukciója. (Keresztury. Balaton. 84. p.) Pompás szűrben, virágmintás betyárkalapban, bal kezében fokos, jobbjában pisztoly, így áll előttem a hős, csizmái elé hullva pedig - elejtve puskáját - a zsandár úr. A magyar Rinaldo Rinaldiniket Zákonyi Ferenc is ekképpen jellemezte: "A hatóságok előtt tehát betyár volt a lókötő, haramia rabló is, de a nép szemében csak az volt betyár, aki bár társadalmon kívül élt, kezéhez ártatlan vére nem tapadt, aki lóvátette az urakat és erőszak-szervezeteiket, megtréfálta az osztrák zsandárokat és tisztviselőket. A betyár szilaj, virtuskodó menyecskéző, aki kitört az úri elnyomás, a dézsma, robot világából, aki a nép szemében megtestesítette a szabadságot, akinek tetteit mesélték és akinek szomorú elmúlásán bánkódtak." Kikről megkapó versorokban számoltak be a világirodalom rangos költő is, a mi Petőfink és a németajkú Lenau is például:

A pusztai csárda

A széles magyar ég alatt
jártam, vigan bucsúzván
fától, falutól, s utamat
kint róva már a pusztán.
- - -
Szinte részegen lobogott
fent a zöld csárda-cégér;
füleltem: kik danolnak ott
tüzes cigányzenénél?

S már bent is voltam, a sarok-
padkán, egy icce mellett,
és néztem, tánca hogy forog
az ujabb förgetegnek.

Friss volt a lány mind s fiatal,
arc és termet sudár, szép:
csakúgy perdültek! S a duhaj
legények? Vad betyárnép!

Tenyér csattog, sarkantyu peng,
ütemre, mint a nóta,
ujjong a dal, majd sírva zeng,
s szilajjá komorodva.

Hang kurjant: Fiúk, szabadok -!
Hej, ez aztán az élet!
De a száj felé könny csorog,
mig viharzik az élnek.

A barna betyárkapitány,
fejét öklére hajtva,
néz, mintha itt se volna: tán
a jövőjét kutatja.
- - -

Még a vezér is enyhül, óh!
bármily szigoru máskor: -
eszembe sajdúlt a bitó
és kiszöktem a házból.

A puszta néma volt s halott,
élet csak fent az égen;
néztem a tenger csillagot
s anagy holdat az éjben.

A kapitány is kiosont,
járt-kelt, halkan körözve,
fülelte, ott, messze, mi zsong,
és fülelt, le a földbe:

hogy nem tör-e rájuk a baj,
rém, ott, az árnyakon túl,
s nem jelzi-e rezgő talaj,
hogy rajtuk üt a pandúr.

Semmi nesz. Megállott tehát,
bámult a csillagokra,
bámulta a hold udvarát,
mintha azt mondta volna:

Ártatlan hold, te szűz, hideg,
és csillagmilliók, ti,
biztonságban be jó lehet
ott fönt kört körre róni!

Megint figyelt - s pattant legott,
bekiáltva a házba
és szavára elhallgatott
a hejehuja, lárma.

S még hármat se vert a szivem,
lovon mind, tovaszáguld,
ill a berek - vészterhesen
döngött a föld utánuk.

A banda meg húzta tovább,
szíve tűz is, keserv is,
s árnyként ébredt, nótáin át,
Rákóczi, a rebellis!

Szabó Lőrinc fordítása

(Örök barátaink II. 581-586.)

A romantikusok kiszínezték a betyár-portrékat, túl idillivé is retusálták, ám a XX. századból már hitelesebb képet tudtak rajzolni róluk a poétáink, köztük Takáts Gyula a somogyi, Simon István a zalai népi héroszokról:

Simon István: Betyárok csárdája

Áll még az út mellett ez a nádas csárda,
hajdan a betyárok mulató-tanyája
volt; még az öregek mesélgetnek róla:
esténkint a füstös, borgőzös ivóba
tért be Savanyó és látták Subri Jóskát,
képüket a falra oda is rajzolták -

Pappot a fokossal, Vak Illést puskával,
a csaplárosnét is, ahogy sürög, tállal,
hozza a rezi bort, amíg a betyárok
bajsza közül vidám nótájuk szivárog.
Mulatósak voltak, a vérmes menyecskét
jókedvükben sokszor hajnalig pörgették.

Betyár volt az mind, méghozzá a javából.
aki ha búsul is, iszik, danol, táncol.
Az volt a hibájuk, hogy nem álltak sorba
szolgálni a császárt Majlandba, Tirolba;
na meg kezük néha az urak alá nyúlt,
azért küldték sebten a pandurt utánuk.

Üthették nyomukat végig a Bakonyba,
betakarta őket bokor, erdő lombja,
s a szegény nép óvó szava szállt utánuk.
Csak az urak féltek, lúdbőrzött a hátuk.
Nem is mentek volna velük egy dülőre,
ha nem kapják őket sunyin puskacsőre.

Ebben a csárdában durrantott a pandur,
Subri földre rogyott, Vak Illés följajdult,
de nem adták ingyen, míg volt a golyóból,
folyt a pandur vére, mint a tocsó bor.
Puskával kezében, hogy mindenki lássa,
halt meg a püspöknek hajdani kanásza.

Ha most élnének - gondolom magamban -
itt ülnének velem körül az ivóban.
Nem kellene már a rézfokos kezükbe,
puskájuk se volna s pláne csőre töltve.
Az egyik traktoros, a másik mint szurtos
gépész jönne velem fizetni a pulthoz.

Körül a falakról a füstös betyár-kép
néz rám, s a lugasból beszürődő árnyék
telepszik a pezsgő három deci fröccsre,
míg szótlan fölhajtom igaz emlékére
annak a betyárnak, aki hetven éve
már elnyomott, szegény népem ügyét védte.

Illyés Gyula betyáros versét, az Églakók címűt egy egész ország ismerte és szerette: Bibó István még verselemzést is diktált róla magnetofonba:

Felhők közt vígan fut a hold,
kulacsot nyújt Sobri, a holt,
s tágul mind vígabbra a kar
Milfajttal, Angyal Bandival.

[Illyés versében] Egy valóságos betyár-Olimposzon vagyunk.

Őket várták a béresek,
nem Jézust, a kis édeset,
nem a Szentek, a Máriák,
nekik ez volt a másvilág.

Séta Pista, a marcona
a hetyke szökött katona -
Pogány istenként léptetett
a néma szolganép felett...

S a betyár-Olimposz most már konkurrenciába van helyezve, éspedig győzelmes konkurrenciába az egész keresztény túlvilág nagyjaival szemben... A béresek számára, akiknek a meséit a költő gyerekkorában hallotta... valóságos, aktuális túlvilág mindez. Séta Pista tehát megteszi az utolsó lépést, immár isteni rangra emelkedett. Kiknek az istene? A néma szolganép vágyképe az, amely itt zsánerjelenetként indul és egy keserű, irreális vágyképben végződik. (Bibó István)
A megváltó személy utáni áhítozás csendül ki betyárdalainkból is. Lipták Gábor számára a népdalok kincsestárul szolgálnak. Gönczi Ferenc 1944-ben könyvet jelentet meg a somogyi betyárvilágról, tán az utolsó pillanatban gyűjti össze azokat a történeteket s adatokat, mikről Illyés Gyula gyerekkorában még hallott a tolnai pusztaiaktól. Lipták a betyár-szüzsékből formálta meg Bogár Imre tündöklését és bukását. Hívhatták volna Sarlós Andrisnak is a nemeslekű betyárt, aki szintén tömlöc elől szökött az előző mondában a kastélybeli ellenségei elől, de Lipták ügyelt arra, hogy a névadásban egy igazi betyár neve is fölismerhető legyen, a Bogár Imréé, aki 1842-től 1862-ig élt. A somogyi betyárok közül Juhász András viselt dolgaira emlékeztet még Lipták betyárfigurája. Sobri Jóskáról, Patkó Pistáról szóló dalt idéz az író, s a Kaposvár melletti Jutáról valót:

Isten teremtette a betyárokat,
Azok által veri a gazdagokat;
Ha betyárgyerök nem találkozna,
Gazdag ember sohasem imádkozna...

Illyés Gyula verséből, Bibó István elemzéséből és a népdalból is kiderült, hogy a az a legfőbb kérdés a történetünkben, hogy Bogár Pista méltóan viselkedik-e a a megváltói szerepben, ama betyárbecsület a szegénység krisztusi tisztaságához vagy a XIX. század eleji magyar társadalom (mindegy, hogy gazdag vagy szegény) jellemtelenjeinek maguk által szabott törvényihez fog igazodni? Emberi erő elég-e ilyen sorsvállaláshoz és életprogramhoz? Vagy tényleg csak a mesében, a népdalban léteznek a betyár-Olimposz lakói? (A többi néptől is megkérdezhetjük: a kleftiszek, a hajdukok, a hajdutok, a Vukovállászok, a Radulok, a Radojicák, a Korbeák, a Jánosikok, ugye, koholt személyek aligha lehetnek csak?)
    Bogár Pistának Az volt a híre, hogy nem fogja a golyó. Nemegyszer közel eresztette magához üldözőit, bevárta, míg rálőnek, de azok sohasem találták el. /Lipták/
Még nem tudjuk, hogy ez a képessége isteni vagy ördögi adomány-, képesség-e? Ördögi volt Fatia Negráé (Jókai Mór negatív [!] regényfigurájáé). Mindenesetre a somogyi és a nyírségi emberek kollektív tudatában is él ez a hiedelem a sebezhetetlen hősökről:

Mészáros Paliról (1860 körül), az egyik múlt századi somogyi betyárról egy öreg pásztor azt mesélte, hogy nem fogta a puskagolyó, ezért pipaszárral lőtték agyon. De nem akármilyennel! olyannal, amelyet 7 éves sörgye (feketegyűrű) juharbokorról metszettek le, s 7 évig használták mint pipaszárat. Ezt a titkot Mészáros egyik komája is tudta, ki később pandúrnak állt be, s szerezve egy pipaszárat, mint a közbiztonság őre lőtte le Mészárost. Ezzel szokták a boszorkányokat is agyonlőni, mert nekik sem árt a puskagolyó.
(Gönczi Ferenc gyűjtését idézi Küllős Imola.)

Elment Geszten Jóska Hortobágyra,
Hortobágyon tanyát vert magának,
A gulyással frigyet kötött.
csendőrök hajhászták,
De nem tanáták.
Lőttek utána,
A golyó nem járta. (Nyírbátor, Szabolcs m.)

Lipták nem e világra való képességekkel rendelkező betyárja igaz betyár, nemes bandita a történet első felében. Nem kegyetlen, hanem irgalmas-igazságos. A népe, a kétkezi szegények oltalmazója. Szerelme is a földvári csárdában nevelkedett lány: Geiger Rozi. Ahogy Goethe mondta, s ahogy szinte minden eddigi Lipták-mesében láttuk, hogy csak az örök női emel magához minket, úgy jár-kel, lovagol a betyár a Balaton déli partján Somogyban:
Bogár Pista csakugyan szerelmes volt a szép Geiger Roziba. Amitt tett, érte is tette, s nagyrészt arra való volt minden virtuskodása, hogy a lánynak tessék. Három vármegye minden zsandárja hajszolta a nyomát. Hétszámra elállták a földvári csárdába vezető utakat, de Bogár Pistának még színét sem látták. Pedig ő - ha kedve volt rá - mindig odatalált a csárdához, s a nádirigó füttyét utánozva kihívta a leányt az erdőszélre vagy a tóparti nádasban elbujtatott csónakjába.
(A betyár és a csárdában fölszolgáló lány szerelmének megható és idilli történetének ábrázolásához példaként szolgálhatott Eötvös Károly fejezete Sobri Jóskáról és Répa Roziról. - Nem véletlen, hogy a lánynevek, a Rozik megegyeznek.) Ha Bogár Pistát nem fogja a golyó, majd a legsebezhetőbb pontján, a szerelmén kell sebet ütni, halálost. Ezt tudja és vallja a Géczy Zoltán uraság. A kerítés sikerül, s innentől Bogár Pista elszenvedi és egyben el is követi, sajnos, a züllés és a bűn fokozatait. Nemes banditából nemcsak kapcabetyár, de gyilkos haramia lesz. Megsiratnivaló a történet, hogy miképpen nem sikerül a megváltó imitációja Somogyban, ahol, Csokonai szavával, tényleg bunyikká lesz Bogár Pista. A lengyeltóti gyilkosság (a valóságban a kötcsei zsidót ölték meg brutálisan az útonállók), amit elkövetett Bogár Pista, a mai ifjú olvasók számára azért is érthetetlen cselekedet, mert hasonló helyzetben Kukorica Jancsi a zsiványok kincsiből semmit sem vett el, pedig, modern kifejezéssel élve, új életet kezdhetett volna szerelmesével, Iluskával, másutt. Vitál Jóska orgazda vagyonát Rozi ölébe hullajtja aranyanként, bankónként Pista, de ezzel csak méginkább eltávolítja magától kedvesét. Az igazságosztóból lett gyilkost ekkortól már a nép is kiveti a szívéből, s tragédiája akkor válik teljessé, amikor önmagát is meggyűlöli. Saját pisztolyával végezhetne magával, de nem önmaga cáfolja meg a legendáját, hanem a zsandár-sortűz. Sobri öngyilkosságában is volt valami heroikus, hogy nem adta magát akasztófára, de Bogár Pistát akkor sem szánta volna már senki, ha sajátkezűleg röpít golyót a fejébe. Lipták körülbelül ezt üzeni a legfiatalabbaknak. Sió tündére rossz volt, majd jó lett. Bogár Pista ezzel szemben a kárhozat fele járta a stációkat. A szerelmi érzés amennyivel röpítette s magasba emelte, úgy a tönkrement érzése legalább oly mélységekbe, pokolbugyrokba vetette. Az ármánykodó gróf nem merte szemtől szemben megvívni a betyárral a küzdelmét, így állt bosszút. Az emlegetett betyár-szüzsékből nem lett e kötetben olyan végkifejlet, amelyben szép búcsú adatik meg a somogyi zsiványnak, olyan, amilyen a nép emlékezetében megőrződött:

Betyár-bucsu

Sok százezer példát immáron láttatok,
Azért ez világrul hozzátok nem szólok,
Csak vég bucsuzáshoz immáron én fogok,
Egy kevés hallgatást ti tőletek várok.

Kivel az hitemet én öszve kötöttem,
Halla beszédemet, itt áll én mellettem.
Lopott portékákat én annak szerzettem,
Meszelőt, borostót sokat megkötöttem.

Ilyen vesződtséggel folya mindég életem,
Kesztheli vásárba mikoron elmentem,
Egy krajczárom sem volt, mégis szoknyát vettem.
Isten hozzád Keszthely, kiben illent tettem.

Juhász legényektül korcsmán verettettem,
Sümeg városában sátorhoz köttettem.
Fejér Várra kocsin magamat vitettem,
Ez árnyék világban illenképpen éltem.

Szala Vármegyének panduri köröztek,
Egerszegre engem ló mellett vezettek.
Ottan kegyetlenül sokszor meg is vertek,
Mindgyárt loptam, mihelt haza eresztettek.

Kedves szép Nemzetem, tőletek el válok,
Szántói asszonyok, többet nem csalhattok.
Azért mind fejenként Istennek ajánlok,
Basai korcsmában titeket elvárlak.

Egy szóval már minden kedves kalmáraim,
Koptsásim, szabóim és csizmadiáim,
Görögim, zsidóim és fazokasim,
Istennek ajánlak, kedves korcsmárosim.

Lak, Szőlős, Udvarnok, Szentgrótnak szép vára,
Szántó, Karmacs, Páhok, Keszthel nagy kastélla,
Csehi, Bazsi, Prága, Sümegh magas dombja,
Istennek ajánlok Foknak forgó malma.

(XIX. sz. első fele)

XIII.

A következő mesében viszont ismét kerek lesz a világ, újra visszaáll a rend, mert mégiscsak az a természetesebb és épebb, ha legény és leány egymásratalál a valóságban és az irodalomban egyaránt. A szerelmes legény ezúttal is próbákat áll ki, álom és ébrenlét határán imbolyog a történetben, elrévül, mint a régi sámánok, akik átutazták az időt, hasonlóképpen jár a szegény, dörgicsei Bátor János is. Beszélőneve az alkatára s jellemére vall. Hasztalan állja ki a próbákat, mint a népmesebeli erős Jánosunk, mire hazatér, már az imádott gazdag lány, Bari Mária az esküvőét tartja mással. Heine versében, a Szegény Péterben élőhalottként jár-kel az emberek között a címszereplő, mivel a vőlegény s a férj nem ő lett. Ő a sír fele tart. Jánosunkat a rámálma eligazítja: a kőkecskében rejlő kincs megszerzése árán sem lehetett volna boldog. A balatoni mondában szereplő kőállat, ami aranyat őriz, megfeleltethető a bibliai bálványnak, az aranyborjúnak. Lipták Gábor szerint A kőkecske alighanem valamilyen római vagy román kori építmény díszítő állatszobor maradványa lehetett. (Egészen pontosan Darnay-Dornyay Béla számol be arról a leletről, amit a tördemici templomkertben őrzött meg, majd adott ki magából a föld, s az bizony a kecskéhez hasonlított. Elkopott már, az is lehet, hogy oroszlán volt. A bensejében lévő kincs reményében az ottani emberek széjjelzúzták, ám nem találtak semmit. [Hangodi László helytörténész szóbeli közlése. mej. tőlem: NIP)] E szobrok az egész tájon mindenütt kerültek elő: a Szentgyörgyhegyen például kősárkány, de Borsos Miklós bejáratát is faragott ragadozók őrizték. Nem haragom, alakom / őrködik a falakon... - írta róluk Illyés Gyula. Herczeg Ferenc Balatoni regéjében is az elsüllyedt, elsüllyesztett kincset szeretnék egyesek megtalálni, ami még Koppány vezéré volt. Az Aranyhíd jelképes és konkrét útja azonban a legegyenesebb, a célhoz legelőbb érő. Mintha Szent Ferenc olvasná fejünkre intésképpen a jézusi szavakat: Ne gyűjtsetek kincseket a földön... Ott van a ti kincsetek, ahol a szívetek. Dörgicse és Boglár között a Balatont átszelő fényes viziut a révész lánya szívéig vezet. S ahogy Déry Tibor mondja Füreden írott regényében: ez így van rendjén.

XIV.

Az emberi rosszindulat s kapzsiság ha szám szerint féltucat plusz egy fő, akkor is keservessé tudja tenni negyven becsületes halász és az egész partszakasz tisztességes embereinek a sorsát, képes volna el is veszejteni mindnyájukat. Csoda kell hozzá vagy gondviselés, kereshetjük rá a pontos kifejezést, mitől mégse következik be mindig a legrosszabb - sugallja az Emberek a jégen című legenda. Az 1902-es, az 1957-es és az újabb,1989-es Balaton-kalauzokat ütöm fel, hogy a történet felől érdeklődjek. Mindegyik kiadásban szerepel a Balatongyörök - Szentmihálydombhoz tartozó szakaszokban. Kezdjük a régebbi kiadások soraival!
A mostani csinos kápolna 1870-ben épült. Bemenve, kis kép tűnik szemünkbe. Ezen a régi kápolna látszik. Alatta nagy jégdarabon 20 halász imádkozik a kápolna felé, mig másik 20 halász hajón menekül. A kép alatt ez a felírás van: Az jó Isten segedelmével 40 ember egy jégdarabrul megmenekült 1729. [Az évszámot, nyilván sajnálatos nyomdahiba történt. - megj. tőlem: NIP.]
A 40 ember ennek emlékére föstette meg a képet.
E kép emlékeztet a Balaton bősz hullámain és recsegő-ropogó jegén lefolyt számos tragédiára. (Sági János, könyvének 79. oldalán. )

Ez a jórészt fenyőkkel, bokrokkal benőtt, igen bájos fekvésű domb szép kilátást nyújt az alatta hullámzó Balatonra, a hegyekre stb. Tetején kápolna, ép. 1870. és temető... A török ellenében - Keszthely és Szigliget fiókváraként - kisebb erősséget (fortalitium) emeltek itt, az akkori kis szigeten. Györök várát Mezőlaky Ferenc, Sárkány Miklós és özv. Nádasdy Tamásné is birták. Később a rombadőlt váracskába remeték fészkelték be magukat. [A történetben Liptáknál meg is jelenik utolsó hírmondójuk - mej. tőlem: NIP.] E domb közelében, rianás következtében, 1739-ben 46 jégi halász szerencsétlenül járt a Balatonon. Közülük 40-en jégtáblán megmenekültek és ezért hálából építették itt a kis kápolnát. Ma is megvan az a korabeli festmény, amely az esetet, igen naivul megörökíti. Kisfaludy Sándor többször fölkereste ezt a regényes helyet és meg is énekelte A szentmihályhegyi remete címmel: nádfödeles régi kápolnájának képét pedig közli a vers felett. Jókai Mór is lerajzolta a Vasárnapi Újság számára 1858-ban, amely játékkártyákra is rákelült több más balatoni rajzával együtt. (Balaton útikalauz. Bp. 1957. 178.p.)

 

Lipták Gábor számára még közvetlenebbek voltak az élmények, az emléktárgyak pedig még nem tűntek el. Illesszük utána a másik, harminc esztendővel később készült tudósítást! Zákonyi Ferenc szerzőtársa az előbbi idézetben Dr. Darnay-Dornyay Béla volt, a következőben pedig Sági Károly: Tény az, hogy Bíró Márton veszprémi püspök 1755-ben engedélyezte, hogy remeték telepedjenek meg a Szentmihály-dombon. Ezek általában a keszthelyi ferences barátok közül kerültek ki. Szent Mihály képe díszítette pecsétnyomójukat, életüket pedig alamizsnából tengették.
    A templomban sokáig őriztek egy naív bájú festményt, amely 40 halász szerencsés megmenekülését ábrázolta. 1739-ben a befagyott tó jegén sokan halásztak, amikor hirtelen enyhülés állott be, és a jég olvadni kezdett, és egy elszabadult jégtáblán 46 halász rekedt. Családtagjaik a vonyarci és a györöki parton várakoztak, kétségbeesve figyelve, hogyan sodorja a jégtáblát, és a 46 halászból sikerült valami csodával határos módon negyvennek megmenekülnie.
    Ezt a menekülést festette meg valamilyen kezdetleges művész a kis kápolna oltárképének. Ott is volt hosszú éveken át, amíg 1964-ben valamelyik kempingező el nem vitte emlékbe. Szerencsére a festmény fényképe megmaradt, és azon látjuk a nádfedeles kápolnát, a domb tövében egy hajót fohászkodó emberekkel, a nagy hálót és a két vezérrudat, amelyekkel a hálót tolták a jégbe vágott lékek között. Fogadalmi kép volt, amilyen igen kevés van hazánkban, a Balaton környékéről pedig csak ezt az egyet ismertük.     1993-ban újraálmodta a képet samottba Németh János keramikus. A legenda továbbélése tehát eleven, évente megemlékeznek, ünnepséget tartanak a halászok mementójául, akik e veszélyes mesterséget még télen is folytatták. Emléküket Hermann Ottó kezdte azzal ápolni, hogy az eddigi legalaposabb könyvet írta szakmájukról, mely alapműhöz a tárgyi néprajz, a Balaton élővilága, halászat és a hagyományok kutatói azóta is pontos adatokért fordulnak. Lipták Gábor is ezt tette. (V.ö. a halászmódszerek és szerszámok leírásával!)
    Ám nézzük a művészileg megszerkesztett s formált történetét. A halászlegenda szereplői a már többször megcsodált (mert a mesében miért ne lehetne így?!) jó és rossz ellentétpárja szerint sorakoznak egymással szemben és egymás mellé. A bandagazda, a halászbokor vezetője: Joó Ferenc. (Beszélő név: nomen est omen.) [A szövegből Lipták mesemondása nyomán kiderül, hogy mi is az a halászbokor, de álljon itt Entz Béla könyvének definíciója: A halászbokor létszáma 17 és 21 között változott a jég vastagsága szerint. Ott volt mindig a halászmester, a két rúdhajtó, 12 halász és 10-15 cm jégvastagság esetén két, 40-60 cm-es jég esetén viszont hat jegellő, akik a halászmester által kijelölt helyeken a megfelelő léket kivágták. - A felelőtlen, lumpen 6 halász tette e szigorú regulák felől rögvest fölmérhető.- megj. tőlem: NIP.] A rossz oldalt Joó Ferenc édestestvére, egy züllött káini alak testesíti meg. A liptáki filozófia a legelső testvérgyilkosság képzetét kelti föl az olvasóban. A kajáni szereplők egy Steiner nevű urasági intézővel is többen vannak féltucatnál: Urak szolgája a legrosszabb fajtából. Meghunyászkodó, alázatos, vakeszköze a hatalmasoknak; mindig helyeselte, amit gazdája mondott, akár igaza volt, akár nem. A szegényt meg ott és úgy taposta, ahogy lehetett. Lipták Gábort szociális indulata s bizonnyal az alig másfél évtizede befejeződött II. világháború fasisztoiddá torzult emberekről maradt emlékei vezették, mikor Steiner figuráját megrajzolta. Egyetlen dologért lehetünk hálásak az elvetemültnek: amíg keresi a berényi gróf lányának lakodalmára a halászembereket, majdnem megkerüli a Balatont: Vonyarctól Keszthelyen át Fonyódig, majd Szántódig, Tihanyig és vissza, alakja mögött megcsodálhatjuk a téli Balatont, s a parton élő szegényhalászok szolidaritását, testvériségét a többi szegényhalásszal. A jó és rossz küzdelme tulajdonképpen a történet legelején eldőlt. Steiner és a testvére helyébe törekvő Joó Pista ellenében nem 40 halász sorakozik föl, hanem az ő oldalukon van a nyilvánvaló, de örökké megfoghatatlan igazság mellett a Természet. Amit ismernek, becsülnek, legfőképpen nem becsülnek alá, mint a kapzsiak, törtetők, a bosszúvágyók, a piszkos lelkűek /Lipták/, a sötét oldal képviselői. Steiner javíthatatlan, vagyis megválthatatlan Lipták szerint. S ugyanúgy kárhozottak a halászok, mivel őket Joó Pista sátáni megszállottsága nem ereszti. valahogy úgy járnak vele együtt, mint Verne Gyula utópisztikus regényében az a kapzsi szereplő, akit a súlyos kincsek húznak a tenger mélyére végérvényesen, pedig a gazdag nehezék nélkül megszabadulhatna a veszedelemből. Joó Ferenc tudja, hogy a melegedő időjárásban nem szabad a Balaton jegére vinni sem magát, sem a társait. Körülbelül a tragédia bekövetkezésig (akkor elsőként gyakorlatiasan segít, hősien) szemléli az eseményeket, mondhatni: tűri azokat, mint Kutuzov tábornok a Tél tábornokot. Az emberség és a természet pártján áll, úgy, hogy nem meglepő, hogy valamiképpen az isteni szubsztancia képviselője a történetben, kiért nem meglepő, hogy akár angyal is leszállhat abban a harangzúgásban. Joó Ferenc s halászbokra megmenekedett. A jó erősebb, mint a rossz.
Mese ez, vagy a világ tételmondata?

XV.

Legenda a füredi savanyúkútról? De hisz azt már ismerjük a Helka-történetből. Legenda? Hiszen csak egy anekdota, hogy hogyan fedezték föl a savanyúvíz szívre gyakorolt gyógyhatását az orvosok egy úrhatnám polgár, az újgazdag győri disznókirály, Vlassek Ferdinánd tünetein 1831 nyarán. A gutaütésre hajlamos szereplő mégsem válik Disznófejű Nagyúrrá - Ady jelképével élve -, hiszen pénztárcáját megnyitja a Kisfaludy által írott nemzeti ének hallatára, de még leánya kezét is odaadja a szegény jurátusnak, tehetséges szinészpalántának, Varró Tivadarnak, kiről azt hitte, hogy bajor arisztokrata. Ha előző történetben Steiner és Joó Pista aláhullott sorsú, akkor ebben az írásban - ami inkább emlékeztet Moliere és Kisfaludy Sándor vígjátékaira vagy Szigligeti Ede Liliomfijára - Vlassek Ferdinánd az eredeti tőkefelhalmozás magyar viszonyai közepette az Aranyember vagy Berend Iván valószínűtlenül nemes, már-már nem e világba való alakjáig emelkedik. Együttérző humorral, rokonszenvvel ábrázolt figura. Szinte hihetetlen. Ám azok a kulisszák, amiket köréépít Lipták Gábor a reformkori Füredfürdő házaiból, sétányaiból, kőszínházából, az szemünk előtt valósággal megelevenedik. Nem véletlen, hiszen a kiserdő, a vízpart van legközelebb a Petőfi Sándor utcáig, ahol a Lipták villa található. Ahogy a könyv elején két tihanyi mese fogta össze abroncsként a könyv anyagát, úgy most a végén két füredi történet pántolódik a történetekre. Térbeli és szívbeli közelség ez, de időbeli is: hiszen a kultur- és fürdőváros, amelyben Lipták élt, tulajdonképpen ekkor született.
Lipták Gábor a második bekezdésben napra pontosan megjelöli a dátumot: 1831. június 20-án indul a történet s a színházavató utáni Anna-bálig tart.
Tartsunk egy szimultánt, hogy kik s milyen gyönyörű paneleket hagytak az utókorra, mikből képzeletünk könnyűszerrel bármikor rekonstruálni tudja a majd két évszázada volt világot, mikor még 12 órán át utazott a pesti vendég a Horváth-házig. Ma két óra, néha több, vonattal - a századelőn is 3 óra alatt tették meg a gőzmozdonyok a régi menetrendek szerint ezt az utat. Az 1830-as években nemcsak a színészek névlistáját, de a fürdővendégekét is vezették. A vendéglátókon kívül fürdőlevelek is seregszámlát tartottak. Vörösmarty, Egressy Gábor, Déryné, gróf Andrássy György és Széchenyi István, Wesselényi, Benyovszky Péter ügyvéd, Berzsenyi, Bártfay lászló, Fáy András. A negyvenes években már mégtöbben jönnek. Garay akkor írja majd az első verseskönyvet irodalmunkban, mely elejétől a végéig a Balatonról szól.
    Az Aranyhíd című könyv kedves története elképesztő színház- és helytörténeti adatmennyiségből kapott hitelesítő tényeket. Lipták Gábor igazán hazai pályán érezhette magát. A Festetics gróf által a színháznak adományozott hat jón oszlopnak ugyan már csak csonkjai álltak háza közelében, de a könyvtárak s a levéltárak 125 esztendeje őrzött fóliánsai valamint a naplók és levelézesek közelünkbe hozzák a múltat, s igen hűen. 1956-ban Lipták Gábor Zákonyi Ferenccel közösen adott ki egy Füred-könyvet, melyből megtudjuk, hogy 1831 július 2-án Füreden ünnepélyesen átadták a színházat (Eötvös Károly két avatásról is megemlékezett.): Komlóssy igazgató július 2-ra nemzeti ünnepet és szabad előadást hirdetett a népnek. Ünneplőben, a lányok virággal kezükben, énekelve gyűlt egybe a nép a megnyitásra. Kevés szebb napja volt ennél Füred történetének. A másik napon a vármegyék s a nemesség számára nyitották meg a színházat. Komlóssy igazgató mondotta el Kisfaludy prológusát a virágokkal és cserfalombokkal feldíszített teremben:     Hazafiúi buzgóságtok tavaly ilyenkor azt mondotta: Legyen meg! és meglett. Itt, ahol tavaly ilyenkor az ezen helyen állott fákat és fűszálakat a szél ingatta, most a nemzetiséget terjesztő Színművészeti Intézet áll: - a tavaly gondolt Magyar játékszín szép valósággá lőn! És az önnön hazájában eddig zsöllérkedni kénytelenített magyar színművesség tulajdon házra vergődhetvén, azt sóhajtja: - Itt most tulajdon Hazámban én is már itthon lehetek!
(Lipták - Zákonyi: Balatonfüred. 56.p.)
A Lipták-legenda pontosan adja vissza a hajdanvolt szinházi személyek regiszterét, hiteles Komlóssy alakja is. Róla a következőket kell tudnunk:
...ki is volt Komlóssy Ferenc, és milyen színészek játszottak társulatában? Az igazgató nem volt kezdő a pályán, életének 35. évében járt ekkor. Társulataival bekóborolta az egész országot. 1828-ban Győr, Sopron, Vas, Zala, Veszprém megyék indítványára megalakult a Dunántúli Színjátszó Társulat. Ezt 1831. május 25-én Kiscellben tartott közös tanácskozásukon véglegesen megalapozták és a társulat rendszabályait is megalkották. Főigazgatóvá Kisfaludy Sándort választották, az igazgatást Komlóssy Ferencre bízták...Kisfaludy természetesen ezt a társulatot szerződtette Füredre is. [ A sorokat Kőhegyi Mihály tanulmányából merítettem, aki a jegyzeteiben megköszönte Lipták Gábor szakmai segítségét, mit a füredi színházra vonatkozó adatok összegyűjtése során nyújtott. ((73. számú jegyzet)).]
Lipták Gábor tudta, hogy e legendának más a műfaja, mint a színháztörténeté vagy az utikönyvfejezeteké. Még elbeszélői (narrátori) szerepében is olvasmányossá és érdekfeszítővé tudja tenni - parafrazeálva - Kisfaludy veretes szavait. Íme Lipták rájátszása Kisfaludyra:
Hazafiúi buzgóságtok tavaly ilyenkor azt mondotta: Legyen meg! és meglett.
(Kisfaludy)
Azt, hogy a magyar nemzetnek magyar nemzeti színháza legyen, Széchenyi István akarta. Meg is lett.
Azt, hogy a szép Fürednek kőből épített, négyszáz személyes színháza legyen, Kisfaludy akarta. Az is meglett.
De azt, hogy ennek az épülő színháznak a felavatás ünnepi estjére piros bársonyfüggönye legyen, azt csak Komlóssy Ferenc akarta.
(Lipták)
    A Gyógy tér és környéke nem adatokkal népesíti be tehát Lipták, hanem olyan fiatalokkal, akik nyaranta azóta is, s eztán is még arrafelé sietnek, sétálnak vagy andalognak éppen. Libay-Alt A füredi színház című képe és Bartha László A balatonfüredi Gyógytér című festménye előtt mindazon nézők a helyszínen érezhetik magukat, akik még meg sem fordultak Füreden. Az író a humorral sem bánt ezúttal takarékosan, s a happy end is annyira valószínűtlenül szép a novella végén, hogy már-már aggódnunk kell, hogy nem fordul-e át az írás önmaga paródiájába. Nem. A balatonparti éjszaka föléjeborul minden rútnak, s elfedezi azokat. Másképpen Kosztolányi Dezső sem idézte volna Tissot sorait a Vérző Magyarország című antológiában: A Dunántúl áldott föld. Balatonfüred a magyar Trouville. A füredi nyári éjszakák oly enyhék és igézőek, mint a veronaiak, nápolyiak és firenzeiek. Aki a holdfényes, csónakos éjszakákat szereti, fölösleges Velencébe mennie, mindezt megtalálhatja Füreden. Amidőn ott jártam, az éj csodaszép volt. Balatonfüred úgy aludt az öböl mélyén, mint a gyermek bölcsőjében s hulló csillagok tüzében a tó violába, bíborba és aranyba játszott...
Lipták Gábor éjszaka-leírása szintúgy megkapó, s panteisztikus nyugalom és szépség árad belőle: A Balaton vizéből épp akkor kelt fel a hold, eloltván a csillagok fényét maga körül. A tó a kelő hold rézvörös fényében előbb aranyba öltözött, aztán, ahogy a hold színe fehéredett, ő is ezüstszínt öltött.
A nemesfémek föemlítése az örökkévalóság, az isteni tartósság, megbízhatóság képzetét is kelti.

XVI.

A vízen járó hadtest

    E történetnek is van egy olyan hőse, mely tárgy, de szinte az emberekkel érez. Hiszen - akár Szent Kristóf legendája - a Kisfaludy gőzös is embereket hordott a hátán a két part között. Az első vitorláshajót, a Phoenixet Festetics gróf építtette a Balatonnak, a másik nagy hajót, a gőzöst pedig már unokaöccse: Széchenyi. Előbbit Batsányi és költőtársai dicsérték verseikben, utóbbit Garay és kortársai. Még a szabadságharc kitörése előtt Garay János egy lebegő szellemalakot lát a víz fölött, nem másét, mint a hajó névadójáét, Kisfaludy Sándorét. Akkor még alig hogy eltelt a gyászév. Ez a hajó vitte 1949. augusztus 9-én Noszlopy Gáspárt a déliről az északi partra. Sajnos, a hatvanas-hetvenes években alig jelent meg a fiatalság számára Noszlopy Gáspárról olyasféle könyv, amiből erőt s lelkesedést meríthetett volna az ifjúság. Pedig a forradalmi tüzeket szították akkoriban, majd a hétköznapok forradalmiságáról szóltak csitítóbban a hivatalosok, ám Noszlopy Gáspár legendás alakjáról, hús-vér emberségéről és hazaszeretetéről éppúgy alig esett hiteles szó, ahogy az ötvenhatos pesti srácok bátorságát sem volt szabad hirdetni. Lipták Gábor ebben a történetben pedig nem függetleníthette magát a korabeli eseményektől, íme, az aki magyar velünk tart jelszó bukkan föl a fejezet legelején: - Beálltak Noszlopy Gáspár seregébe... Ma délben itt járt egy szakasz huszár. Azok hirdették meg, hogy veszélyben a szabadság, s mindenki, aki férfi és magyar, szálljon fegyverbe, és siessen a gyülekezőhelyre, Noszlopyhoz.
Az idegen megszállók fele húzók ugyanúgy becsmérelték a nemzet függetlenségéért harcolókat, mint ahogy csőcseléknek nevezték 1956 után is a forradalmárainkat sokak:
A Habsburg gróf és nyugdíjas tábornok szerint: Ezek az aljas lázadók, akik nem tisztelik sem a császárt, sem az uraikat, most, amikor ügyük veszve van, kirabolják és felgyújtják a kastélyokat... Kifosztják a kamrákat, elrabolják az ékszereket, véres bosszút állnak, mielőtt végképp bealkonyulna nekik...
Pedig 1849-ben és 1956-ban is a nemzet legtisztább pillanatai voltak ezek az eltiprásig. Az emberek nem nyúltak a betört kirakatok megetti árukhoz, sőt, a forradalom tisztasága lehetővé tette, hogy az utcán nyitott dobozokba gyűjtsenek pénzt az áldozatok hozzátartozóinak megsegítésére. Vas István költő, Lipták Gábor barátja, ezt a képet tartogatta önéletrajzi regényének a végére, hogy ezért a látványért már érdemes volt élnie.
Olyan hasonlattal vezeti be a Noszlopy-nóta (népdal) versszakát, hogy a próza szinte versbe csap át még az idézett lírai öt sor előtt:

...rövidesen úgy száll a dal az erdők fái között, mintha gótikus katedrális oszlopai emelnék az ég felé:

Hull a zápor, az erdőkön végigsüvít a szél,
Bujdosókhoz, magyarokhoz imigyen beszél:
Tartsatok csak errefelé,
A zöldellő lombok közé,
Noszlopy hadába álljatok bé!

Ki tudja, hogyan hallják meg messze vidéken ezt a dalt, ki tudja, hogyan terjed szájról szájra: De meghallják a bujdosók, akik menekülnek a császári hóhérok elől, a honvédek és a parasztok, akik nem akarnak belenyugodni, hogy elvész alig megszerzett szabadságuk. És ahogy a sereg húzódik a Balaton felé, úgy nő napról napra. Falvakból, pusztákról indulnak az emberek a dal s az erdei tábortüzek nyomán.
Lipták Gábor Noszlopy életéből most csak azt az epizódot mutatta be, amiért érdemes volt - valóban - élnie. S talán ez tényleg csak évszázadonként egyszer adatik meg a népeknek, ahogy Petőfi 48-at, majd utána Faludy a XX. században 56-ot, te csillag-nak szólította ódaian. Természetesen többféle olvasata létezhet s van is ennek a mesének vagy mondának csak a fordulatokat, színeket formáló képzelet miatt nevezhető történetnek, hiszen még a hajóskapitány sem koholt személy. Tolnai Kálmán hajóskarierrjének és sorsának is utánanézhetünk, s ma már a levéltári évkönyvekben is közreadta Noszlopy életrajzi állomásait és pályaképét Andrássy Antal. A becsületes marcali szolgabíró például 1848 szeptember elején térdizületei annyira fájtak, hogy mozogni alig tudott. Az erős férfi is a hévízi tóban gyógyíttatta magát, hogy hófúvásban, jeges viharban átkeljen majd a Dunán, s Kossuthtal találkozhasson, s Perczel tábornok és Szemere Bertalan miniszter utasításai szerint Somogy vármegyét védhesse. Természetesen emberi erőfeszítéseit vagy hadi sikereit ezeken az oldalakon nincsen mód bemutatni, de a legfényesebb pillanatát, az átkelést Lipták Gábor úgyis bemutatja. A legemlékezetesebb mondat ott áll a leírásban, melynek írói ereje abban is rejlik, hogy a Balatont az előző oldalakon is úgy tudta ábrázolni Lipták, hogy a víz együtt lélegzik a körötte s rajta élő emberekkel, aszerint, hogy sírnak, nevetnek, gyűlölnek vagy szeretnek. A tavat, mint valami nemes vadat vagy már emberen túli lényt mindig igazságosnak, méltányosnak rajzolta meg Lipták. Úgy érzem, e ponton az írás a legmélyebb lelki rétegek érintője.
A 40 halász legendájában Joó Pistával szemben ...mintha a vihar is megsokallott volna ennyi aljasságot, ismét fertelmeset dördült a jég, s a szél újult erővel söpört végig a tavon.
A vízen járó hadtestben A tó pedig, mintha csak tudta volna, milyen fontos, hogy most csendes maradjon, egyetlen redőt sem vont sima tükrére. Mozdulatlan vize úgy pihent partjai közt, a felhőtlen ég alatt, hogy a legkisebb lélekvesztő is nyugodtan indulhatott útnak. Még a visszhangnak is feladata lesz, először nem átok, hogy ismételnie kell:
Aztán egyszerre itt is, ott is felhangzott a nóta. A Kisfaludy fedélzetén kezdték, s aztán átvette minden dereglye, minden apró csónak. Míg aztán ezernyi hang énekelte, s a tihanyi hegyek zúgva visszhangozták:

Kossuth Lajos azt üzente...

Érdemes újra meg újra elolvasni a részleteket is. Lipták itt igazi csodát él át, pedig a bledi harangok alatt is igen szkeptikus volt utirajzai szerint. (Hogyan gondozzuk gyémántjainkat?) Érdekes, hogy még humora is merő realizmus, ahogyan a császárpárti arisztokratákat ábrázolja menekülés közben, nem maró gúnnyal s túlzással, hiszen akkor nem lehetnének méltó ellenfelei sem ellentét-típusai a hazáért élő-haló Noszlopynak. A jó erősebb mint a rossz. Még bukásában is, melyről már nem tudósít Lipták. - Miért is tenné? Amúgy is illethették volna az antropológiai pesszimizmus vádjával a vájtfülű kritikusok az utolsó mese miatt. Ki tudja, miért nem tették?

XVII.

Az ördög és a halász alakja nem ismeretlen a mesetipológiákat ismerők előtt. Kozma Imre két meséjében is szerepelnek Lipták Gábor szerint. Ám a hatvanas években nem ismertünk ilyen nevű szerzőt. Nem is volt fontos, hogy utánanézzünk. Aztán most nem állom meg, hogy Szinnyei József munkáját, a Magyar írók élete és munkái címűt fel ne üssem: Kozma Imre: ügyvéd, győri származású volt és ott ügyvédkedett. Győrmegyében 1848-ban népképviselőnek választották az országgyűlésre. A szabadságharcz után megfogadta, hogy mindaddig ki nem lép a szobájából, míg ború után derű nem jő Magyarországra. Nehéz fogadását meg is tartotta. 11 év alatt szobája küszöbét át nem lépte. 1861-ben Győr városa megválasztotta képviselőjének, de azután is többnyire visszavonultan élt szülővárosában. - Czikkei a Győri Közlönyben (1871. 45. 46. sz. Kossuth Lajos életrajza 1848-ig); országgyűlési beszéde: Felirati vita a Napló II. k. van. - Munkái: 1. Népbarát. 2. A magyar nemzet szebb jövője. 3. A magyar felelős minisztérium feladata.
A szócikk sem jelöli meg a meséinek lelőlhelyét, de amíg elő nem kerül a Lipták által is fölhasznált történet, jegyezzük meg a nevét! Kozma Imre különc és szép élete igencsak megragadhatta Lipták fantáziáját, hiszen a Füreden letelepedett pesti írót is a lexikonok visszavonultan élő alkotónak nevezték. S számítsuk mindehhez azt, hogy neve egy 1849-es történet, a Noszlopy Gáspáré után említődik. Véletlen? (Lipták Gábor ennél tudatosabb, s mint látjuk, játékosabb elme.)
    Az ember szerződéskötése az ördöggel fausti panelnek is mondható. Lipták értelmezésében az ember kitolhat az ördöggel is, de önmagával nem, hisz a saját kapzsiságát és irgalmatlanságát nem tudja túlnőni még. A szárazon vergődő halakat (krisztusi szimbólumok is, ne feledjük, egyben!) az asszony megszánja, ám a halász nem. Zsákmánya terhétől alámerül a berekben az ember, majd asszonya is elbukik. Miképpen az Ekhónak a hangokat, neki meg örökkétig a patak vizét kell Szentgyörgy közelében paskolnia. (Az örök asszonyi sem emelte föl ezúttal magához a férfit.) Az eredetmondával utolszor ennyit üzen még kesernyésen Lipták az ifjúságnak, no meg, nekünk, értelmező, üzeneteit kibogozó felnőtteknek.
A XX. század átélt borzalmai közepette és után a Faust-legendát többen újragondolták a világirodalomban, hogy a jelenről szólhassanak. Például Bulgakov az orosz szerzők közül a Mester és Margarita című regényében. Hogy az ördög, a sátán nem valami kénköves bűzt árasztó alak karikatúrája csak, azt sokan megtapasztalták, s föl is fedezték mint az emberben testet öltött rosszat és gonoszt. Akinek nemet kell mondani. Amit tenni meg igen nehéz, főképpen, ha külseje és modora megnyerő, s valamely vágyunk teljesítését igéri. Nincsen ebben már semmi transzcendens élmény, köznapjainkról szóló történet ez. Döbbenetes és humoros, igazi tragiko-groteszk az, ahogyan Örkény István megjelenteti egypercesében a sátánt, éppen Füreden, s éppen Lipták Gábor házából kilépve. Az utas kilépett a kert kapuján, kezet nyújtott L. G.-nek, aki idáig kísérte, aztán útnak eredt a vasútállomás irányában. Még egy órája volt a veszprémi vonat indulásáig, tehát kényelmesen lépkedett az átforrósodott úttesten, fehér sortban, kihajtós fehér teniszingben, egy kis borjúbőr táskát lóbálva a kezében, dudorászva. - Az ápolt megjelenésű démoni lény a kánikulában hat munkást kísért meg pénzígérettel, hogy munkagépüket adják el neki. Tán éppen azért, mert előzőleg maga Lipták Gábor volt az, aki minden ajánlatát visszautasította?

 

Lipták Gábor főbb munkái:

Balatonfüred és környéke. Bp. é. n.

(Zákonyi Ferenccel) Balatonfüred. Balatonfüred, 1956.

(Zákonyi Ferenccel) Veszprém megye a szabadságküzdelmekben. Veszprém, 1957.

(Zákonyi Ferenccel) A Balaton a magyar irodalomban. (1957) Mindaz a szépirodalmi ismeretanyag, mely bekerült e könyvbe, magától értetődően hatott vagy hathatott az Aranyhidat író Lipták Gáborra.
(Anonymus, Kézai Simon, Heltai, Oláh Miklós, Evlia Cselebi, Martonfalvy Imre, Pálóczy Horváth ádám, Kazinczy, Kiss János, Csokonai, Berzsenyi, Dukai Takách Judit, Baróti Szabó, Kisfaludy, Vörösmarty, Vachott, Kossuth, Fáy, Vitkovics, Czuczor Gergely, Garay, Jókai, Eötvös Károly, Vas Gereben, Vajda Lajos, Ábrányi Emil, Kis József, Endrődi Sándor, Gárdonyi, Cholnoky Viktor, Krúdy, Babits, József Attila, Takáts Gyula, Kodolányi János, Keresztury dezső, Jankovich ferenc, Képes Géza, Keszthelyi zoltán, Somlyó György, Szabó Lőrinc és Illyés.)

A tihanyi ekhóhoz. szerk.: Lipták Gábor. 1958.

(Somogyi Mariannal) Rabindranath Tagore. Veszprém, 1961.

Aranyhíd, 1961

Regélő Dunántúl, 1963

Délibáb, 1966

Sárkányfészek, 1969

Vallomások a Balatonról, 1969

Jókai Balatonfüreden. Veszprém, 1969.

A két Kisfaludy. Veszprém, 1969.

(Zákonyi Ferenccel) Balatonfüred város. H. n., 1971.

Duna-Tisza regéi, 1971

Ezüsthíd, 1977

Hogyan gondozzuk gyémántjainkat?, 1979

A soproni ötvös

A sümegi fazekas, 1981

Nyitott kapu, 1982.

A hajómalom kísértete. 1985,

A Lipták Gáborról szóló főbb irodalom:

Kellei György: A kövek fölfelé esnek. Veszprém, 1997. 41-44.p.

Bakony-balatoni kalendárium. Veszprém, 1990-től. A sorozatot szerkeszti Varga Béla.

Csulák Mihály: A sümegi fazekas. Lipták Gábor könyvéről. 1982.

Kopré József: Régmúlt idők krónikása. 1982.

Czingráber János:A Balaton írója: Lipták Gábor Veszprém, Megyei Pedagógiai Körkép. 1987. 61-68.p.

Tüskés Tibor: A füredi ház. Gyönyörű magyar tengerke. Kaposvár, 1998.112-115.p. 1994-ben született írás.

Cséby Géza: Lipták Gábor emlékezete. Hévíz, 1993. I/2 pp. 27-29.p.

Cséby Géza: Nyitott kapu. - könyvismertetés - Georgikon, 1983. XXXVI/1.

Balatonfüred és Balatonarács története. Veszprém, 1999. Ács Anna: Balatonfüred irodalmi életének nagy korszakai A füredi Helikon, a Lipták-ház irodalmi szalonja 677-680.p.

Gaál Antal: Aranyhíd Lipták Gábor emlékére Hajnali szél. Balatonfüred, 1986. 23.p.

Fonay Tibor: Lipták Gábor. Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989. 79-82.p.

Irodalom az Aranyhíd fejezeteihez:

- köztük a Lipták-mű lehetséges forrásai, melyek az Aranyhíd kiadása előtt jelentek meg -

I.

Az utolsó óriás

Könyvek és írások a Balatonról:

Fonay Tibor: Irodalmi őrjáraton Tapolca és környékén. Veszprém, 1995.

Sági Károly - Zákonyi Ferenc: Balaton. 3. átdolgozott kiadás. Budapest, Panoráma Kk. 1989.

Váth János: Balatoni emberek. A Balatoni Szövetség kiadása. Dombóvár, 1920.

Dornyay Béla: A Balaton és környéke útikalauza. Bp. 1934. 256.p.

Váth János: Magyar költők dalaiban a Balaton.
A Balatoni Szövetség kiadása. Celldömölk, 1937.

A festői Balaton. Magyar Királyi Balatoni Intézőbizottság. 1942. Pesti Llyod-nyomda.
Benne Keresztury Dezső: A Balaton kulturális világa. 13 - 35.p.

Keresztury Dezső: A Balaton. Bp. 1960.
Keresztury Dezső Balaton című könyvében olyan versekre és festményekre talál az olvasó a tóról, miket együtt, mint valami ritka tárlatot és gyűjteményt, csak néh-néha láthat. Egy képzeletbeli katalógust érdemes éppen ezért összeállítani, melynek költő írta bevezetését:

Jankovich Ferenc: Csatatáj

Gulács, Szentgyörgy, Csobánc és Szigliget
s ti valamennyi környező hegyek -
ti kővé dermedt harci seregek,
ti tudjátok, nagyok,
mint dúltak ezredek és századok,
rengetve itten földet és eget.
(13.p.)

A Balatont megfestők közül a kövekezők szerepelnek e "tárlaton":
Ligeti Antal, Telepy Károly, Bernáth Aurél, Rippl-Rónai József, Illés Árpád, Egry József, Diósy Antal, Emil Adam, Vaszary János, Mészöly Géza, Vass Elemér, Lázár deák, Maulbertsch, Ludwig Rohbock, Petrich András, Libay Lajos - Rudolf Alt, Molnár József, Király Zsiga,csók István, Borsos Miklós, Szentiványi Lajos, Brodszky Sándor.

Illyés Gyula - Reismann János: A Balaton. 1962.

Balatoni Almanach. Veszprém, 1969.

Balatoni mindentudó.
Bp. 1958.

Szabó Lőrinc (1900-1957)
Napló, levelek, cikkek Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó.1974.

Kanyar József: A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai. = Kanyar József : Múzsáknak szentelt kis tartomány , Kaposvár, 1983.

Kardos Ignác - Simály V. Ferenc: A Balaton összes fürdő- és üdülőhelyének leírása , Kaposvár, 1907.

Lóczy Lajos: A Balaton környékének geológiája és morfológiája. (A Balaton tud. tanulm. eredményei). 1913.

Lóczy Lajos: Jelentés a Balatoni Bizottság 1892-93. évi munkálkodásáról. Földrajzi Közelmények 1984.

Jankó J.: A Balatonmelléki lakosság néprajza. 1902.

Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája. 1918.

Bernáth Aurél: Így éltünk Pannóniában. Bp. 1956.

Bernáth Aurél: Utak Pannóniából. Bp. 1960.
Szépirodalmi kiadó.

Bertha Bulcsú: Balatoni évtizedek. Budapest, 1973.

Bertha Bulcsú: Balatoni évtizedek. (Szociográfia.) 3. Kiadás. Bp. 1983. Szépirod. Kiadó.

Bánó Dezső: A Balaton értékei és reformjai.
Rádióelőadás. Bp. é. n. Magyar Idegenforgalmi Érdekeltségek Szövetsége

Behyna Miklós: Balaton sporthorgász abc. Kiad. a Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottság. [Bp.] 1940.

Bíró József: Hajók a Balatonon. (Kiad. a Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága. 2. Jav. Kiadás.) Tihany, 1971.

Csorba József: Somogy vármegye ismertetése. Pest, 1857.

Darnay-Dornyay Béla-Zákonyi Ferenc: Balatoni útikalauz. Bp. 1957, Sport Lap- és Könyvkiadó.

Endrődi Sándor: Balatoni ég alatt. (Elbeszélések.) Bp, 1884, Aigner Lajos.

Entz Géza - Gerő László: A Balaton-környék műemlékei. Bp. 1959, Képzőműv. Alap.

Eötvös Károly: Balatoni utazás. Utazás a Balaton körül. Bp. 1982, Magvető. I-II. kötet.
(Van az ötvenes évekből is kiadása)

Fekete György-Zoltán Béla-Várfalvi Tamás: Balatoni mindentudó. Gyakorlati tudnivalók és tájékoztató helységtérképek balatoni nyaralók, üdülők és kirándulók részére. Bp. 1956.

Garai István: Pannónia ékkövénél. Balatoni kalendárium. [Versek.] Siófok, 1970.

Gertig Géza: A Balaton helye és szerepe Magyarország idegenforgalmában.Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv. II. kötet. Kaposvár, 1980, Somogy Megyei Levéltár.

Hankó Béla: Balatoni kirándulás. Bp. 1956, Ifjúsági Kiadó.

"- Hol az az ember, aki valaha is szebbet látott az alkonyati "aranyhídnál", amikor a tó ragyog és sziporkázik, mintha lánggal égne a vize. Vagy milyen bűvös, csodás, langyos nyári éjszakákon, a hold enyhe fényében sziporkázó, csillogó "ezüsthíd", amely a tó tükrén a holdhoz vezet." 21.p.

Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban. 1944-1945. Kaposvár, 1970. Somogy Megyei Tanács.

Kisfaludy Sándor: Összes költeményei. Bp. é.n. Lampel Róbert kiadása. remekírók képes könyvtára sorozat. I-II. kötet.

Kogutovicz Károly: Balaton.K.K.: Dunántúl és Kis-Alföld írásban és képben. I. Kötet. Szeged, 1930. Tud. Egyetem.

Lamp Hugó-Pataky Béla: Balatoni kikötők. Bp. 1938, Egyetemi Nyomda.

Lipták Gábor-Zákonyi Ferenc-Huba László: Balaton
(Bp. 1958.)
Második, átdolgozott kiadása 1963-ban jelent meg.
454 p.

Lóczy Lajos: A Balaton földrajzi és társadalmi állapotainak leírása. Bp. 1920, Hornyánszky Ny.

Lukács Károly: A Balaton. 2. átdolg. kiadás. Bp. 1941, Magyar Szemle. (Kincsestár)

Lukács Károly: A Rákóczi-szabadságharc Balaton-környéki hagyományai. Kiad. a TIT. H. Kézirat.

Lukács Károly: A Balaton. Kincsestár sorozat. Bp. 1931. (Magyar Szemle Társaság)

Lukács Károly: Utazás a Balaton körül. Siófoktól Siófokig. Siófok, 1947. (Siófoki füzetek, Turista sorozat I.)

A magyar birodalom ásványvizei és fürdőhelyei. Bp. 1907, Magyar Balneológiai Egyesület.

Margitay Richárd: Balaton, Tájak-emberek. Bp. 1943.

Mátrai Rudolf: Balaton. Kirándulási útmutató. Bp. 1914?, Magyar Földrajzi Intézet. (Kárpátoktól Adriáig 2.)

Radnóti Aladár - Gerő László: A Balaton régészeti és történeti emlékei. Bp. 1952, Közokt. Kiadó.

Sági János: A Balaton írásban és képben. Keszthely, 1902. Keszthelyi Hírlap. (Fischel Fülöp Ny. Nagykanizsa.)

Sági Károly-Zákonyi Ferenc: Balaton. 2. Átdolg. kiadás. Bp. 1974, Panoráma (Útikönyvek)

Somogy Megye földrajzi nevei. Gyűjt. Vez. Várkonyi Imre, Király Lajos. Bp. 1974, Akad. Kiadó.

Szeghalmi Gyula: Dunántúli vármegyék. Bp. 1939. Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala.

Szelényi Károly: Balaton és vidéke. Táj változó fényben. [Fotóalbum] Bp. 1979. Corvina Kiadó.

Sziklay János: Balatonunk egészségügyi, gazdasági és turisztikai értéke. Bp. 192?. Danubia Kiadó. Valamint: Balatonunk. é.n.

Tavunk, a Balaton. (Szerk. Illés István.) Bp. 1981. Natura Kiadó

Tomka Sándor: A Balaton és vidékeiről. Keszthely. 1928.

Tüskés Tibor: A déli part. Kaposvár, 1968. Somogy Megyei Levéltár (Somogyi Almanach 10.)

Vajkai Aurél: Balaton. (2. Kiadás.) Bp. 1971, Corvina Kiadó. (Corvina útikönyvek)

Vajkai Aurél: Balaton-melléki présházak. Bp. 1958, Képzőműv. Alap. (Műemlékeink)

Várkonyi Imre: Somogy megye helységneveinek rendszere. Kaposvár, 1984, Somogy Megyei Levéltár. (Somogyi Almanach 41.)

Zákonyi Ferenc: Balaton. 2. Átdolg. és bőv. Kiadás. Bp. 1973. (Panoráma mini útikönyvek.)

Újdonságok:
Laczkó András: Balaton és költészet. Hévizi Almanach. A Csokonai Asztaltársaság találkozói. 1. Hévíz. 1992.

A Somogy kaposvári irodalmi folyóirat, nyári, balatoni számai.

Németh István Péter: Vitéz Joannes Háry füredfürdői megemlékezése Garay Jánosról - dolgozat és ünnepi beszéd. "...a természet örömkönnye" Vörösberény, 1993. 63-68.p. Balaton Akadémia Könyvek 3. (E kötetben mese Lipták Gábor tollából is.)

"Boglár partjain" szerk: Németh István Péter. Balatonboglár, 1998. a Balaton Akadémia Könyvek 35. A boglári Lipták-fejezet elé Ittzés András főiskolai hallgató készített portrét L.G.-ról. (49-51.p.)

Nádas Péter: Játéktér. Bp. 1988. 52.p. (a melankóliáról)

II.

A véres nyíl

Zákonyi Ferenc - Pethő Tibor - Lipták Gábor : Balatonalmádi. Balatonakarattya. balatonkenese. Balatonfűzfő. Vörösberény. Bp. Műszaki Kk. 2. kiad. 1965.

Bálint Sándor: Sacra Hungaria. Tanulmányok a magyar vallásos népélet köréből. Bp. é. n. Veritas Kk.

A mámai kolostorromokról lásd a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményeit.

III.

Szamárkő

Zákonyi Ferenc -Pethő Tibor - Lipták Gábor: Balatonföldvár. Zamárdi. Szántód. Balatonszárszó. Bp. Műszaki kk. 2. kiad. 1965.

Zamárdi. szerk.: Friesz Kázmér. Zamárdi, 1997. A helynevekk etimológiájáról szól vers is, nem csupán nyelvészeti-történeti tanulmány. Vikár Béla költeménye valósággal fölér egy ilyen munkával:

Balatoni disztichonok

Baglad, Agárd, Ölved, Füred - ah, rejtvények a névben!
baglyot, agárt, ölyvet, fürjmadarat jelölők.
Fürjnek ugyan hire van Füreden még; ámde ki látott
bagladi baglyot, agárdi agárt, avagy ölvedi ölyvet?
Eltüntek! Szőlő s vetemény települt le az ősi
erdők fái helyén, s csak a név veti vissza regényes
régi napok sugarát a jelenkor szép mezejére,
ősi pagonyt pótló mennyei pompa fölé:
Tündérkert sürüjén kukucsál be a déli verőfény,
csillagkert mosolyát tükrözik az esti habok;
nappal földieket játszodtat a Vízanya keble,
Holdlány fürtjeivel játszadoz éj ivadán.
Így építi tovább, ó, Természet, palotádat
emberi ész, Istent megközelítve dicsőn:
Új Édent bűvöl, hol előbb a vadon feketéllett,
s ördögként ugyanazt rontja le majd ugyanő.

Balatonfüred, 1929.

megj.= Századvégi költők. I. Bp. 1959. 298.p.

IV.

Rege a tihanyi visszhangról

Sági János Balaton-könyvében (161. p. - tól) a Tihany-fejezet kiváló forrásmunka. A Balaton írásban és képben. Keszthely. 1902.

Garay János: Összes költeményei. Pest, 1854. Müller Emil könyvnyomdája.

Jókai Mór a Garay-kunyhó avatására olyan epigrammát rögtönzött, melyben végre jó hír, víg esztendő hangjait várja visszazengeni az Ekhótól. A teljes szövegét itt közlöm:

"Éljen a honnal a nép! Szól üdvriadója Fürednek.
Visszhangozza Tihany: éljen a néppel a hon!
Hol hajdan a remeték Istent vezekelve imádták,
Most öröm és vigság hordja az égbe imánk.
Szent föld ez! Multunk sok gyászát zengte e visszhang,
Hadd visszhangozzák bérczei most örömünk!

(1883)

V.

Oroszkő

Radnóti Aladár - Gerő László : A Balaton régészeti és tötrténeti emlékei. Bp. 1952. Közoktatásügyi Kiadóvállalat.

"Korai Tihanyban az I. Endrétől feltehetően Kievből idetelepített görögkeleti barátok megjelenése is, ami az árpádházi királyok bizánci kapcsolatával magyarázható. Bizonyítottnak vehetjük, hogy az oroszkői görögkeleti Szt. Miklós perjelséghez hasonlóan a tihanyi barátbarlangokban is görögkeleti barátok kolostora volt. Előszeretettel laktak a barlangkolostorokban, ahogyan ez a Szovjetúnió területén is kimutatható. A legészakibb üreg volt a templom, keletelt szentélyében felismerhető apszis és ikonosztáz nyomokkal. Az üregek homlokrészeit valamikor szépen faragott kváderkő-falazat burkolta, benne ajtó-, ablaknyílásokkal. Ezek Rómer Flóris idejében, a 80-as években még megvoltak, azóta pusztultak el. Legutóbb Csemegi József tanulmányozta őket és a nép nyelvén barátlakásoknak nevezett egykori kolostor még megközelíthető részeit felmérte." (79.p)

Zákonyi Ferenc: Tihany. Balatonfüred, 1963.

Zákonyi Ferenc: Tihany és környéke. Bp. é.n.

Zákonyi Ferenc: A tihanyi vár három alaprajza. Műemlékvédelem, 1963.

Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Veszprém, 1988.

Martinkó András: Értjük vagy félreértjük a költő hangját? Verselemzések. M.A. kitűnő tanulmányt ír pogánykori magyar és keresztény elemek együttes jelenlétére népdalköltészetünkben. Csokonai versében (A tihanyi ekhóhoz címűben) rámutat a barátlakások motívumára.

Kecskés András: Versek tükre. Veszprém, 1985. 211-256.p.

Uzsoki András: Balatonfüred, Tihany. Panoráma, 1983. 2. jav. kiad.

VI.

Csobánc

Radnóti - Gerő: Csobánc vára öregtornyának dongaboltozatai biztosan középkori eredetűek. A vár építését 1255-ben kezdték. 1300-ban Rátóti Gyulafi Demeteré. 1491-ben Kinizsi Pál somlói várnagyát, Leányfalusi Ágostont hívják ide erődítési munkákat megbeszélni és irányítani. 1554-ben és 1559-ben a török hiába ostromolja. A vár ura Gyulaffy László 1568 végén hagyja el. Az 1613:17 törvénycikk intézkedik élelemmel és zsolddal való ellátásáról. 1707-ben Rabutin emberei ellen Csobánc várát, mintegy 60 környékbeli férfia és asszonynépe két 2 fontos ágyúval és egy ötcsövű seregbontóval megvédte; 350 katona és 50 tiszt veszteséget okozva a labancoknak. Köztük otthagyta fogát a vezénylő Kreuz tábornok is.105.p.

(Lipták a Regélő Dunántúl című könyvében visszatér Csobánc várának történetéhez.)

Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül.
A Lipták-kötetben szereplő történetekhez fontos inspirációkat nyújthatott, hiszen nemcsak Gyulaffy Rózsáról emlékezik meg benne, de a betyárokról, a tihanyi barátokról (A remetebarlang lakója című fejezetébe pl.), megannyi motívumát örökítette ránk. Sajnos, éppen azokban az esztendőkben, mikor Lipták írta az Aranyhíd fejezeteit, éppen nem volt új kiadása Eötvös alapművének.

Illés Mária: Gyulakeszi és Csobánc története. Gyzlakeszi, 1994.

Hangodi László helytörténész sorozata a Csobáncról megjelent a tapolcai Pikoló című heti lapban 1999-ben. A helytörténész írónak azóta megjelent több kötetesre tervezett Csobánc-monográfiájából az első könyv. Tapolca. 2001.

VII.

Kőszívek

Tandori Dezső: Keserű Ilona. Képzőművészeti Kk., 1982.

Bodosi György: Régi sírversek a balatonfelvidéki kisfalvak temetőiben.Jelenkor, 1965. 7. sz. 641-644.p.

Horváthy György: Rusztikus, szív alakú sírkövek. Füredi Napló, 2000. február 17. 9.p.

Horváthy György szép írása tartalmazza az udvari legendát a nép ajkáról, ami a Lipták Gábor által elmesélt mondában is szerepel. Az irodalmat is megjelöli: Burgyán Miklós tanulmánya az Etnographia 1972. évf. 2.3. számában található.

(("Bár szív alakú, vagy szív elejű sírkövek az ország számos katolikus és protestáns temetőjében találhatók, de mindegyikük más stílusban faragottak. Katolikusoknál a Jézus szíve kultusszal függ össze, a protestánsoknál a Luther és Kálvin pecsétjén alkalmazott szívszimbólumhoz köthető..." - idézet H.Gy. cikkéből.))

Eötvös Károly: A balatoni utazás vége című könyvében ír az udvari temető sírköveiről.

A temető történetét Udvariban Marton Jenő dolgozza föl. Eredetmondája a szív alakú sírkövekről eltér Eötvösétől . (Ám a Lipták-mondában is szereplő legényről, aki egymaga faragta ki a köveket, megegyeznek mindnyájan.)

VIII.

A szigligeti leányrablás

Radnóti - Gerő: Szigliget vára a bazaltláva keskeny tarajára épül IV. Béla adományából 1262-ben. A királynak annyira megtetszett, hogy átvette Janus pannonhalmi apáttól. Azóta királyi vár 1411.ig. Ekkor I. Ulászló Kolos Jeromosnak és Barócz Balázsnak és Mihálynak adja. 1054-ben, mint Ujlaki Miklós vára szerepel.
Enyingi Török Bálint alatt Martonfalvay Imre deák vezetésével erősítik. Majd Tóti Lengyel II. Boldizsár kezdeményezésére javítják - akinek a címere faragott kőtől, az újbarokk ízlés első megjelenése (1638) vidékünkön. 106.p.

Zákonyi Ferenc - Vajkai Aurél - Lipták Gábor: Badacsony. Balatonszepezd. Révfülöp. Balatonrendes. Szigliget. Tapolca. Bp. Műszaki Kk. 2. kiad. 1965.

Kodolányi János: A holdvilág völgye. Bp 1942.

Dukai Takách Judit: Válogatott versei. Sárvár, 1988. Második kiadás. 43.p.

(Cséby Géza: Adalékok Festetics György irodalompártoló tevékenységének összegzéséhez. Hévizi Almanach 1. A Csokonai Asztaltársaság találkozói. Hávíz, 1992. 92- 98.p. Dukai Takács Judit versét idézi. Cs.G.)

Szilágyi István: Bolygó tüzek. Látóhatár. 1987. november 133-139.p. Kortárs, 1987. 8. sz. 42-47.p.)

Örkény István: Tóték. Ö.I.: Glória - Macskajáték - Tóték. Regények. Bp. 1974.

Örkény István: Négykezes regény. Bp. 1979.

Szigliget. Szerkesztette Koczogh Ákos. Bp. Képzőművészeti Kk. 1988.
Benne a következő, Szigligetről szóló versek:
Tóth Endre: Szigligeti vasárnap. Vészi Endre: Királyné szoknyája. Mészöly Dezső: Magyar rokokó. Bisztray Ádám: Sziget. Keszthelyi Zoltán: Szigliget. Ágh István: Napló. Jánosy István: Balatoni csönd. Molnár Imre: Szigligeti szobatársam. Zelk Zoltán: Levél Szigligetről. Hajnal Anna: Szigliget. Devecseri Gábor: Szigligeti fehér fűz. E. Kovács Kálmán: Himaláji selyemfenyő. Gereblyés László: Öröm. Vészio Endre: Karácsony Szigligeten. Vidor Miklós: A kert. Kartal Zsuzsa: Hajnali rövidzárlatok. Sipos Gyula: Vadludak. Parancs János: Szigligeti közjáték. Berda József: Libakörmenet. Kerényi Grácia: Szigligeti szüret. Ágh István: Szigliget, április. Csanády János: Csillagzárban. Pilinszky János: Novemberi elízium. Balogh László: Búcsú Szigligettől. Kerényi Grácia: Szigligeti balázsolás. Bihari Sándor: Nyarak. Nemes Nagy Ágnes: Balaton.
Több vers is szerepel itt, amit még 1958-ban Lipták a maga Balaton-antológiájába beleválogatott. (Pl. Sipos Gyuláé, Nemes Nagy Ágnesé.)

A tihanyi ekhóhoz. szerk.: Lipták Gábor. 1958.

Németh László: Égető Eszter, Bp. 1971. életmű (6.) kiadás

Sági Károly: Siófok török vára. megj. = Siófok. Várostörténeti bibliográfia. Siófok, 1989. 129-143.p. Bibliográfiával. A kötet végén kiváló Balaton-bibliográfia található.

IX.

Helka és Kelén

Fáy András: A Sió. Pest. Fáy András szépirodalmi összes munkái. Hetedik kötet. 1853. Edelmann Károly sajátja.

Csörlőzik a Helkát. Kurír. 1994. 48. sz. 2.p. Helka másodvirágzása. Szabad Föld. 1994. 5. sz. 8.p.

Kelén a vízen. Mai Nap. 1994. 92. sz. 3.p.

X.

A csodatevő tó

Radnóti-Gerő: Tátika vára kazamatái is feltehetően középkori eredetűek. Szeremley Miklós 1849-ből való rajzán még emeleti ép helyiségei is voltak. Keletkezését 1248-1257-re teszik. Nevét a Tátika nemzetségtől kapta. Nagy Lajos idejében Laczkffy István az ura, akit Zsigmond 1397-ben lefejeztetett. Utána királyi vár. Sorsa egészen párhuzamos Rezi várával, abban is, hogy a Pető-család kihaltával (1766) ez is a Festeticheké lett. 104-105.p.

Sági János: Keszhely. Balaton- és Héviz-fürdő. Keszthely, 19??. Mérei ny. 84.p 11 t.

A keszthelyi Héviz ismertetése 1795-ből. Dr. Babótsay József zalavármehyei főorvos műve után közli: Dr. Dornyai Béla. Keszthely, 1941. Helikon-nyomda.

Náray Szabó Gyula munkáját jelöli meg Lipták Gábor forrásként az Aranyhíd végén.

Könyvlista található Szabó Gyula, N. : Jegyzetek a magyar tenger partján című könyvében. Bp. Merkantil Ny., [s.n.]

Hévizi mozaik Zalaegerszeg, 1927. A szerző kiadása.

Héviz monográfiája
Nagykanizsa, 1931.
Délzalai Nyomda és Lapkiadó vállalat.

Ság regéi. Vasmegyei mondák.
Zalai évkönyv I.
Nagykanizsa az etnográfia tükrében. (Megjelent Nagykanizsa monográfiájában.)
Göcseji képek. Megjelent a Zalamegyei Újság politikai napilapban.

A Balaton turisztikai értékei. Közli a Balaton című folyóirat.

Millió szín hazája. A Balaton vizének, színeinek, hegykoronájának festői leírása. Kiadta: Egyházmegyei nyomda és könyvkereskedés, Veszprém.

Minden bizonnyal N. Sz. Gy. következő ( a Jegyzetek a magyar tenger partján megjelenésekor még sajtó alatt lévő) munkái közül L. G. a negyedikre is támaszkodott:

A téli Balaton.
Gyémántég alatt.
Balatoni halászok és orvhalászok.
A Balaton mondái
Balatonlidó és a téli sportok.
A Balaton nagy kalauza.
Tihany.
Badacsony.
Balatonfüred.
Zalai Évkönyv II.

Csekey István: Hévíz bibliográfiája. Hévíz, 1961.

Eckert József Frigyes orvosdoktor könyve Dr. Dornyay Béla könyvtárából:

Hévviz und Balaton. Eine balneologische Skizze von Josef Friedrich Eckert. Pest, 1864. Buchdruckerei von Khór und Wein, Dorotheagasse Nr. 14.

Die Therme Hévviz bei Keszthely in Ungarn. (Zalaer Komitat) von Bernhard Singer. in Keszthely und Hévviz. Zweite Auflage. Gross-Kanizsa. Schnellpressendruck von Philipp Fischel 1875.

Cholnoky Jenő: Hogyan keletkezett a hévízi melegforrás? Országjárás. IV. évfolyam. 1944. jan. 14. szám.

Zákonyi Ferenc: Hévíz múltja és fejlődése 1820-ig. (Hévizi Füzetek 3. ) Hévíz, 1974.

Zákonyi Ferenc - Pethő Tibor - Lipták Gábor: Hévíz és környéke. Bp. 2. kiad. 1965.

Takáts Sándor: Rajzok a török világból.

Dobrossy-Sobók: Hévíz. Bp. 1955.

XI.

A vázsonyi rab

Éri István: Nagyvázsony. Veszprém, 1971. (Harmadik kiadás már!)

Tatay Sándor: Kinizsi Pál. (Az én könyvtáramban egy dedikált 1968-as, hatodik kiadású kötet van me.g.)

Rómer Flóris: A Bakony. Harmadik, szemelvényes kiadás. Veszprém, 1971. (Azóta újabb, teljes kiadása is létezik.)

Madarász Flóris: A Balaton költészete. Eger, 1910.

Dr. Molnár József: Veszprém megyei nyelvemlékek. Bp. TIT Kk. 1974.

XII.

Akit nem fog a golyó

Gönczi ferenc: A somogyi betyárvilág. Új-Somogy nyomda és lapkiadó Rt. kaposvár, 1944.

Zákonyi Ferenc: A gyöngyösi csárda. 2. kiad. Balatonfüred, 1988.

Czine Mihály: Móricz Zsigmond. (kismonográfia) Bp. 1979. 169-170.p.

Bibó István verselemzése megjelent a Tiszatájban. 1981/2. 48-51.p.

SOBRI JÓZSEFről (1810-1837)

Ki volt az Ürgelyuki csárda híres betyárja?

Tapolcai Világlap szerk. : Somogyi György

ÖRÖKSÉG rovat

Sobri Jóska - egy angol úr szemével

[Ki volt az az angol úr? - Dini bácsi lefelejtette.]

"Répa Rozi Billegében Játszik a Sobri ölében A nyakát által szorítja Száját csókra csucsorítja." (Népdal)

Répa Rozi volt Sobri Jóska szeretője.
Sobri Jóska volt az ország legdelibb betyárja.
Ifjú, bátor, csodaszép,
legények büszkesége,
asszonyok bálványa.
Vér nem tapadt kezén.
Kincset nem gyűjt,
szegény embert nem bánt.
Amit úrtól, paptól, zsidótól elszed:
felosztja a szegények közt.
A Bakony az ő országa,
bujdosó legény kisérője.
Senki se tudja azt:
ki volt az apja-anyja.
Senki se tudja azt,
hol volt az elmúlása.

"Megérkeztünk a bakonyi erdőségbe. A Dunától szinte Horvátországig összefüggő dombvidék terült el, s mindenütt sűrű erdő borítja, ahol bizony rablóbandák is menedéket találhatnak, mint ahogy tanyáznak is benne elegen. Rablókat illetően nem vagyok túlságosan hiszékeny, de annak nagyon is hitelt adok, hogy ezen a környéken mindig akad belőlük, s be kell vallamon, nagyon nem tetszett nekem annak a tíz-egynéhány fickónak a képe, akik kocsink nyomába szegődtek.

Mikor megérkeztünk Tapolcára, s igen szerették volna megtudni, továbbmegyünk-e még aznap este, megpróbáltam kifaggatni a fogadó pincérét, ő azonban tagadta, hogy gyanúmnak bármi alapja lenne. Amikor azonban kissé a sarokba szorítottam, beismerte, hogy a faluban látták Sobri tizennégy emberét asszonynak öltözve, s mint mondta, az egész környékre őrjáratot köldtek szét az elfogásukra. Jó ideje voltunk Magyarországon, de Sobrinak eddig a nevét se hallottuk, pedig most alighanem az ő birodalmába tévedtünk.
Azóta Sobri nevét egész Európa megismerte, s a halálával még azt is elérte, hogy nevét népdalba foglalják. Szerte az országban katonákkal kutattak utána, már hosszú ideje vadásztak rá, amikor valaki besúgta üldözőinek, hogy éppen egy bizonyos kocsmában iszik az embereivel. Még mielőtt a betyárok észbekaptak volna, egy lovasosztag körülfogta őket, de ők még nem adták föl a reményt, hogy bemenekülhetnek az erdőbe, mindenre elszántan megpróbálták hát átverekedni magukat a katonák között. Sokan elestek a csetepatéban, betyárok is, katonák is, az osztag vezetője is csak hajszál híján menekült meg. Amikor elindult Sobri felé, mert élve akarta elfogni, a betyár előrántotta övéből pisztolyát, s a tiszt homlokának szegezte. De Sobri már korábban megfogadta, hogy nem hagyja magát élve elfogni, s mikor látta, hogy úgysem menekülhet - maga felé fordította a pisztoly csövét, és agyonlőtte magát..." Mayer Dénes gyűjtése

Békefi Antal: Bakonyi népdalok Veszprém, 1977

Nagydém, 1954. Borbély József, 1865. (1. vsz.)

Erdélyi János: Népdalok és mondák, 1846. Pest, 239. 1. (2-4. vsz.)

- Sej, haj, Sobri pajtás,
Hogyan tetszik a vándullás?
- Sej, haj nem jól tetszik,
Barna babám halva fekszik.

- Hej, huj, Sobri pajtás,
De régen nem láttuk egymást,
- Hej, huj, ha nem láttuk,
Csak hogy jó hírét hallottuk!

- Hej, huj, Sobri pajtás,
Endöréden mi a szokás,
- Hej, huj, az a szokás,
Díszlik a szeretőtartás.

- Hej, huj, Sobri pajtás,
Micsoda ott az a nagy ház?
-Hej, huj, Sümeg város,
Ott lakik a komiszáros.

Küllős Imola: Betyárok könyve. (94- 111.p.) Mezőgazdasági Kk. Bp., 1988. Néprajzi Kiskönyvtár.

Népdalok a könyvből

Sobri Józsi híres zsiván,
Kit megfogni már sok kíván.
Kerek-piros az orcája,
Ezer csók illenék rája.

Sobri Józsi sarkantyúja
Színezüst, mindenki tudja,
Hej, ha én csengését hallom,
A szívem megfájdul azon.

Sobri Józsi a pincében,
Kalamáris a kezében,
Csak azt írja levelében,
Porkolábné az ölében.

Sobri József nehéz vasba van verve,
Bilincse a porkolábné szerelme.
Tömlöctartó őrizi a rabokat,
Sobri Jóska az asszonnyal mulatgat.

(Gönczi Ferenc betyármonográfiájában!)

Sobri és társai

Éhes legény a Sobri,
Nagy vitéz a Milfait,
Jó strázsa a Pap Andor,
De mégis jobb a Mógor.

Sobri Józsi a nevem,
Milfait vagyon velem,
papp Andor körülöttem,
Mógor pedig előttem.

Petőfi Sándor aszódi leveléből

Irtam Jan. 13. 1837... A mi tájékunkon Schobrit nagyon félik, sokat beszélnek felőle; az a hír is volt, hogy Aszódra a Bárókhoz szándékoznék, minélfogva mind Aszódon, mind más szomszéd falukban őrök állanak... (Vaklárma volt - megjegyzés tőlem: NIP.)

A keszthelyi malom alatt
Sobri Jóska majd ott maradt;
De németek nem ismerték,
"Hol fan sifán", azt kérdezték.

Harminc(három) német ment ki
Sobrit hármával megfogni.
Mikor trombita szólamlott,
Sobri Jóska elinallott.

Lápafő határában búsul az a nagy fa
Szegény Zsubri aluszik alatta.
Olyan mélyen alszik a fekete földben,
Nem is tudja, sírját hogy a fű benőtte.

Répa Rozi Billegében
Játszik a Sobri ölében;
A nyakát által szorítja,
Száját csókra igazítja.

Répa Rozi Billegében
Nyugszik a Sobri ölében,
Magát avval vigasztalja,
Sobri Józsi a galambja.

Ne higyj Rozi a Sobrinak,
Kedves ő a kiasszonynak,
Kivel hogyha mulatozik,
Rólad nem is gondolkozik.

Sobri Józsi gyojcsgatyája,
Kivarratta figurája;
Répa Rozi varrta rája
Az volt a kedves babája.
(Baktüttös, Zala megye)

A műköltészetünkben még a századvégen és az e századelőn is tartja magát a betyár alakja. Vargha Gyula versének címe:

Ének Sobriról

( s a betyárt e verssorokban sem fogja a golyó ... - megj. tőlem: NIP.)

- részlet -

Köröskörül egész nádas lánggal ég,
Fegyver csattog, golyó pattog mint a jég,
Sobri Jóska cifra szűrét ledobja,
Melege van, ha golyó hull, mi gondja.

De a golyó egyre fütyül élesen,
Sok jó betyár végigterül véresen;
Égő nád közt aki futhat, menekül.
Sobri Jóska maga áll csak egyedül.

1909
megj.: Századvégi költők. i.m. 134.p.

Szántó Imre: Egy dunántúli falu, Alsópáhok története. Bp. 1960.
( A búcsuverset ebből a kötetből vettem!)
Tüskés Tibor: Szántód az irodalomban. Szántódi Füzetek VI. sz. 1981. (Betyár-fejezettel.)

Egy új földolgozás:
Ujkéry Csaba: Zsiványok. 1998.
(Regény a somogyi betyárvilágról.)

Akasztott zsiványok leírása Veszprém mellett 1838-ból. Bártfay László naplóját közreadja Vörös Károly. Veszprém Megyei Múzeumok Évkönyvei, 3. sz. 113-123.p

XIII.

Aranyhíd

Barokk és Maulbertsch. Pannon Panteon. Veszprém, 1992.

v.ö. Egry József "aranyhidas" és "aranykapus" festményeivel!

1999 nyarán Balatonbogláron egy osztrák költő, Herbert Zinkl, Szent Iván éjszakáján a következő (arany- s ezüsthidas) verset írta:

Juninacht am Balaton

Sechs silberne Brücken
baut der Mond
über den Balaton
sonntags
eine goldene.
Auf welcher du wandelst
jede endet
zwicshen Sternen.

Nachts noch die Rucherstbchen
des verbrannten Junitags
spter im Schlaf Schrifte
vom Reigen ums Feuer
halb Tanz und halb Flucht
Hand in Hand mit dem Nchsten
und an den Nchsten gelegt.

Der schrille Dudelsack
die dunkel vibrierende Saite
Musik aus der Erde erinnert
ab dem zum Spiegel des Monds
geschliffenen See.
See aus der Zeit
da Orion und Mars
und die milchige Schleifspur
der Schöpfnung
noch nicht bennant war.
Werden sie demnchts
wieder namenlos funkeln
über dem verbrannten Rückstand
unsrer verwilderten Tnze.

Júniuséj a Balatonnál

Hat ezüst hidat
épít a hold
a Balaton vizén
meg egy aranyat is
vasárnaponként.
Válasszad bármelyiket,
a csillagok közé
ívell mind.

A júniusi napok
ellobbant füstrudacskákká
lesznek az álmokban -
a tűzkörüli tánc
meg félig menekülés már
kéz a kézben tovább
beléfogódzva a másikba.

A fölbuffanó duda
a sötéten penegő húr
a földből támadt zene
akárha az elsímuló habokon
lebegő Hold tüköre
Tó az időből
ott az Orion és a Márs
és a Tejút köszörűnyoma
a Teremtés koronája
a még meg nem neveztetett.
Ám újra s újra ha névtelenül is, de
fölszított csillagokként fognak e sorsok sziporkázni
az elvadult táncunk hamuja felett.

XIV.

Emberek a jégen

Lásd a Balaton-utikönyveket! i. m.

Zákonyi ferenc - Sági Károly - Lipták Gábor: Keszthely. Gyenesdiás. Vonyarcvashegy. Balatonederics. Balatongyörök. Bp. Műszaki kk. 62, XVIII p. 2.kiad. átdolgozott 1965.

A Napút 1999/5. számában reprodukció a 40 halász emlékhely modern "fogadási" alkotásáról. Készítette Németh János. Halászkápolna domborműve. Vonyarcvashegy. Agyagmázas samott, 200X200 cm. A fölirat a régi fogadalmi kép szövegére rímel: "Az jóisten segedelmével egy jégdarabrul 40 ember megmenekült." 1739. (Műmelléklet a 48. és a 49. p. között. Itt található az alkotóról Juhász Ferenc írása.
Németh János alkotásáról elemzést írt az Új Horizont 1994/1-es számában Benedek Katalin. (Regél a Balaton 50-51.p.) Az 51. oldalon az alkotás és környezete egy fotón: "Szerdahelyi Károly ravatalozófülke-rekonstrukciója. A fülkében németh János Negyven halász legendája című kerámiája - 1993. Vonyarcvashegy, Szent Mihály-domb.
A folyóirat borítóján Németh János alkotásának reprodukciója.

Entz Béla: Változó Balaton. Natura Kk. Bp. 1983.145-151.p.

Cholnoky Jenő: A Balaton jege. Bp. 1907.

XV.

Legenda a füredi savanyúkútról

Antalffy Gyula: A reformkor Balatonja. Bp. 1984, Panoráma. Balatonboglár Harmath István-Katsányi Sándor: Veszprém megye irodalmi hagyományai. Veszprém, 1984.

Magyar játékszín. Bp. 1954.

Hrabovszky Dávid: Néhány levelek Balatonról, és Balaton mellyékéről. Keszthely. 1998. (Balatoni Füzetek I.)

Vörös Károly: Füred és vendégei 1838 egy nyári hetében. VMMK/3. Veszprém.

Kőhegyi Mihály: Adatok a Kisfaludy Sándor alapította balatonfüredi színház történetéhez. VMMK/9. Veszprém. 1970.

Zákonyi Ferenc bibliográfia. Veszprém, 1995.

XVI.

A vízenjáró hadtest

Noszlopy Gáspárról:

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár szolgabíró évei
Noszlopy Gáspár kormánybiztossága
Noszlopy Gáspár illegális évei
Kaposvár, 1980, 1981, 1982.
Somogy megye múltjából
Levéltári évkönyvek
A három életszakaszt áttekintő tanulmány végén ott a forrásjegyzék. Benne Noszlopi Antal könyve s a Somogy Megyei levéltárban megtalálható iratok jegyzéke s a többi őrzött dokumentum leírása, melyből Lipták is meríthetett.

Balatoni hajókról:

Hajók a Balatonon.
Tihany, 1971. második. jav. kiadás

A balatoni gőzhajózás 125 éve Bp. 1971.

Bíró József: Hajók a Balatonon 7. Balatoni Kikötők. Hajó. 1994. 7. sz. 18-20.p. A balatoni hajózás válogatott irodalma. Hajó. 1994. 7. sz. 20.p.

XVII.

Goethe:Faust. Bp. Európa Kk. 1963.

Örkény István: Egyperces novellák. Bp. életmű sorozat Szépirodalmi Kk. 74-77.p.

Vissza

Copyright © Németh István Péter