A Földrajzi Közlemények oldalain 1930-ban emlékezett meg gróf Teleki Pál dr. mint Lóczy Lajos tanítványa a mesteréről. A politikus és a geográfus e soraiban Lóczyra, az EMBERRE emlékezik, s olyan örök emberi vonásokból állítja össze a tudós arcképét, amely portré szemünkbe néz, s kinek tekintete bizonnyal követni fog bennünket az újabb évezredben is, legalábbis ez a magam reménye.
A Trianon utáni évtized sokkja helyett inkább férfias szomorúság és elszántság van jelen Teleki Pál írásában, amely másoknak is élni segít. Tudjuk Illyéstől, hogy vannak korok, amikor bátrabb dolog emlékezni, mint tervezni, a jövőben gondolkodni. Ezt a merészséget izmosítja Teleki Pálban az elhúnyt professzor emléke, hogy a továbbiakban tehesse dolgát, akár a reformkori elődök, példáért fordulhasson vissza a múltba. Ismétlem, 1920 és 30 között könnyebb lett volna a jövőről ígérgetni valami lelkesítőt, ahogy a politikusoknak szokása, ám Teleki Pál szívszorítóan a megélt közös élményekhez és elvégzett munkákhoz fordult, amiknek segíteniük kell a holnapokban.
Lóczy Lajos gyermekkorából azt az egyszerre konkrét és jelképes részletet ragadja ki, ami tán a legtöbbet üzenhet:
Lóczy Lajos vidéki magyar nemes családból származott. Gyermek- s részben ifjú éveit Arad megyében, a magyar Alföld és hegyvidék határán, oly nemzetiségi vidéken élte át, ahol korán kidomborodtak és összeütköztek ezek az érdekellentétek. Meleg családi körben teltek el ezek az évek, a fián határtalan szeretettel csüngő anya oldalán. A szülőknek szép szőlőjük is volt az aradi borvidéken. A földben és a magyar középosztály, a magyar nemesség hazafias traditioiban való erős begyökerezettség, a meleg családi érzés, az anya iránti tisztelet és gyermekeinek szeretete, a szőlőkultúra iránti előszeretet, de ezen keresztül a mezőgazdasági és általában a gazdasági érdekek benső megértése végig vonul Lóczy Lajos egész életén és kisugárzik tanításaiból éppúgy, mint legbizalmasabb leveleiből.
Figyeljünk csak arra az egyensúlyra, amit a XX. században már annyiszor elveszítettünk s megkíséreltük visszanyerni: érzelemnek és értelemnek, szívnek és észnek harmóniájára, amit épségben kaphatott még meg Lóczy Lajos a gyerekkorral. Pedig nem bethleni tündérkertbe született a tudós. Milyen szép, ahogy Teleki a szőlőről, ez ősi hagyományos növényünkről ír, - nem kevesebbet vetít előre e motívummal, hogy Lóczy számára az arácsi szőlősorok is majd éppoly otthonérzetet fognak adni rendjükkel, mint az Arad környékiek hajdanán.
Lóczy Lajos édesanyjával való kapcsolatát csak Petőfi ragaszkodásához tudom hasonlítani, melynek utóbbi versekben is hangot adott. Nem kisebb érzelmi hőfokon szólnak azonban a Teleki által közzétett Lóczy-levelek szintén:
Indiából Lóczy emígy írt édesanyjának:
…kis körünk öröme akkor, amikor majd tényleg ismét egyesűlve leszünk, soká-soká zavartalanul tartson. Te nagy áldozatot hoztál nekem, amidőn távozásomba, bármily leverő volt az, belenyugodtál. Legyen vigaszod az is, hogy nekem kötelességet engedtél általa teljesíteni. Nekem nem volt szabad a meghívásra nemet mondani. Szégyenteljesebb lett volna reám nézve ez, mint a pályaválasztott katonára háború esetén futni az elől. Eddig, ha a dolgot magát tekintem, örvendenem kell, hogy jöttem. Ismételve tehát köszönet Neked, hogy itt vagyok. Hogy mindenki szeretetét, tiszteletét birom, az is a Te érdemed.
Mintha ama Jókai-hősök, a Baradlay-fiúk édesanyját látnánk a megszólítottban, aki féltené, óvná a gyermekeit, de határozottan érez és cselekszik, amikor tudja, hogy a haza számít a fiaira, minden túlzott patetizmus nélkül, magától értetődőn.
Egy másik levelét pedig már Szingapúrból datálhatjuk, melyben távoli tájon gondol a hazájára, éppen úgy, mint hajdanán Göröghonban utastársának, Széchenyi Bélának az édesapja (a legnagyobb magyar) vagy miképpen föl-földobott kőnek érezte a sorsát Ady Endre Párizsban.
Hadd idézzem előbb Széchenyi Istvánt, aztán rögvest Lóczy Lajos levelét, hogy mennyire egyforma a hangütésük, ha a hazaszeret fogja el őket:
- Hiosz, 1818. december 4-én - " Emlékezetemben elevenen él a csesmei csatorna. A Balatont juttatja eszembe. A Mimas ( a Bos Dag, a félsziget északi részén lévő 1200 méter magas hegy ) Badacsonyra hasonlít, csak sokkal hatalmasabb, és mintha különböző színekben pompázna. Szegény kis hazám, nem vagy szép - gondoltam. Még nem ismerlek egészen, de majd bejárlak, mert szeretlek." ( Széchenyi István )
A világ most nyílik meg előttem csak igazában. De ne félj, azért hazatérek én mielőbb, mivel minden kellemesség mellett hazavágyom én is és a legelőbb otthon kívánnám érvényesíteni az itt szerzett előnyöket (Lóczy Lajos levele édesanyjához)
Tán Veres Péter verse tudja érzékeltetni, mit jelent a haza, hogy az ő szavaival én nem mehetek innen el. S a nagyvilágból is mindazt ide, erre a helyre kell hozni csak, amiért élni érdemes. Édesanyjához 1899 októberében, tehát pontosan 100 esztendővel ezelőtt írt hasonló sorokat a Széchenyi szavával megnevezett érzésről, a hűmaradásról, vagyis a hűségről, a hon szolgálatáról a nagyvilágban:
Utazom haza a berlini kongresszusról. Örömmel és gyönyörűséggel eltelve, mert annyi kitüntetés, elismerés, dicséret és ami még ennél is több, szeretet-nyilvánítás ért engem Berlinben az 1200 tagból álló kongresszus részéről, hogy álomnak is sokalltam volna. Soha magyar tudóst egy tekintélyesebb nemzetközi sokadalomban annyi és olyan osztatlan elismerés nem ért, mint most engem. Hálát adok a sorsnak, hogy megengedte nekem a magyar tudományosságnak becsületet szereznem. Ezután kel még csak szorgalommal dolgoznom, hogy az elnyert becsülést megtartsam és ha lehet, fokozzam."
Íme magyarság és emberség ars poeticája a legtisztábban megfogalmazva a szemünk előtt. Lóczy hazafisága itt nem kisebb Széchenyiénél, aki arra buzdított, hogy ne szájjal legyünk hazafik, de vállal. Tehát tetteinkkel, vállalásainkkal és vállalatainkkal, utóbbi alatt a mai vállalkozás szavunkat értette a nagycenki gróf. Teleki Pál is megcsodálta e hazaszerető gyakorlatiasságot Lóczy Lajosban: … nem volt hangos hazafi. Nem is sokra tartotta az ilyeneket. És ebben igaza volt. De erős magyar volt, akinek magyarsága ott volt minden tettében és minden gondolatában. Tanításában és tanítványai nevelésében éppúgy, mint külföldi tudósokkal való levelezésében. Éppúgy abban, amikor azt írja haza, hogy rossz angolságát semmiért sem adná el, mert ebből látják, hogy ő nem angol, hanem magyar, egészen odáig, amidőn Shanghaiban mindjárt a magyar bor és befőtt exportlehetőségeivel foglakozik. Ebben különben a szőlőbirtokos gazdasági vénája is megnyilatkozik.
[Portugáliában Széchenyi István gondolt a magyar borra hasonlóan, a száműzetésében pedig Szemere Bertalan volt így a tokaji nedűvel. megj. Tőlem NIP.]
Jelleme egyenes volt, nincs pontosabb s jobb szó rá anyanyelvünkben. Teleki Pál fölsorolja mindazon erényeit, amely jó tulajdonságok gyakorlása szinte kötelező ezen a tájon, ahol élünk, mivel ezekre tanította már Szent István a fiát, Imre herceget, ezekre figyelmeztette szintúgy Széchenyi István azt a Béla fiát, akivel Lóczy Lajos kézfogásközelben utazhatott és élhetett évekig. Egyszerű, becsületes ember és tudós volt, nem ismerte a haragtartást, a féltékenységet, a süket hivatalosságot, ő maga mondott le magas tisztéről, ha már úgy látta, a fiatalabbak ideje jött el. Pedagógusként példamutatóan viselkedett, ahogyan élt, az volt a tanítványok iskolája, ahogyan végezte tudós munkáját, a szűkebb kutatási területé, a geológiában, azzal munkamódszert adott a más földrajzi ágakban kutatóknak. Cholnoky Jenő és Teleki Pál s még sokak így lehettek nagy mesterek őutána, hiszen vele egyenrangú felekként ülték körül az arácsi malomkő asztalt. (Milyen szép egyezés ezen a tájon, hogy Tihanyban Illyésnek s a Tamás-hegyen Déry Tibornak is malomkő volt a kertben asztala, amin remekművek születtek.
Hamvas Béla Az öt géniusz című esszéjében úgynevezett népkarakterológiát vázolt föl, melybe a táj és a néplélek között a legszorosabb szellemi-lelki összefüggésről vall. Lóczy Lajos ugyanezen párhuzamot már földrajztudósként megvonta: Minden földrajzi tény, - tovább megyek a földfelszíni életnek minden ténye, az emberiek is, végeredményben a domborzat és klíma tényezőire vezethető vissza. Ez a tudományosan művelt gazdaságföldrajzanak és politikai földrajznak a conclusioja. Idézi Lóczy Lajost emlékbeszédében utolszor Teleki Pál. Ha a nagyvilág által megcsodált, s gyönyörűnek tartott Balaton-felvidék legalább nekünk is ennyire csodás, akiknek birtoka e táj, kötelességünk ettől a szépségtől, ami alakított minket, el nem deformálódnunk. Lóczy Lajos 60 munkatársával 20 esztendőn keresztül mintegy 7 000 oldalas munkában foglalta össze Balaton-kuatásait. 300 000 korabeli forinttal támogatták - a mai szóval - projektjét. Őutána akár magányosan is kötelesség dolgozni a folytatáson: geográfiai és morális értelemben is. Tovább.
Köszönöm a figyelmet!
Balatonboglár, 1999. November 3-án.
II.
Kihullt lapok egy naplóból
egymásra rímelő képsorok Lóczy Lajos életéből
1999 szeptemberében Lóczy Lajos geográfus tudós alakja, szellemisége, a Balatonhoz kötődő ragaszkodása verset íratott velem. A hajdani lángész pedig sosem írt le verses sort, még csak nem is olvasott holmi költői faragványokat, nem szerette az efféléket. Mégis úgy vagyok vele, mint Széchenyi Istvánnal, aki meg éppen próbálkozott, csak éppen nem sok sikerrel, a verscsinálással. Úgy érzem, nékik a legfőbb poézissel ér föl az életművük, amiket tervekre, további álmokra, elvégzendő munkákra s számos megvalósult műre: például a Lánchídtól a felfedezett Transzhimalája vonulatáig.
Rímelnek egymásra Lóczy Lajos életének képei. Megannyi szép szinkronitások.
Pályafutását az ópálosi szőlőrendektől kezdte s arácsi hegyoldal tőkéinek közelében végezte.
Pozsonyig kellett menekülnie 1849-ben szüleinek, mivel a román fanatikusok - azidőben gyilkolták meg Madách családtagjait is - nem hagyták szülőföldjükön őket.
1877-ben indult Lóczy Lajos Széchenyi Bélával a távolkeleti útra, ekkor született Ady Endre.
(Széchenyi Bélához írta Széchenyi István gróf az intelmeit, miképpen Szent István Imre herceghez.)
Nem tudok nem gondolni arra, hogy eszébe ne jutott volna Kínában, mikor a lösz-mélyutakat rajzolta, hogy résük oly szűk, mintha a Békás szorosban állna csak meg az utazó.
Benáreszben a Gangesz partján éppolyan vidám és színes lampionokra látott, amilyeneket a füredi szívhalászok is csónakjuk orrába tettek díszként.
Amikor megáll a kínai Kuku-nór tónál, (1879. július 29-én pillantotta meg) a Balatonra emlékezteti, a hasonlatot otthonról hozta. (Akár Széchenyi Istvánt a görög tenger: - Hiosz,1818. december 4-én - " Emlékezetemben elevenen él a csesmei csatorna. A Balatont juttatja eszembe. A Mimas ( a Bos Dag, a félsziget északi részén lévő 1200 méter magas hegy ) Badacsonyra hasonlít, csak sokkal hatalmasabb, és mintha különböző színekben pompázna. Szegény kis hazám, nem vagy szép - gondoltam. Még nem ismerlek egészen, de majd bejárlak, mert szeretlek.")
" A tó megpillantásakor hangos örömrivalgásban törtem ki, mert hiszen Belső-Ázsiának földrajzi tekintetben egyik legnevezetesebb vidéke tárult ki előttem. A tó 3300 m magasságban van a tenger színe felett. Kiterjedése megközelíti a Balatonét."
Élete alkonyán meg a távoli tájhoz hasonlítja a Balaton-környéke szépségeit:
"Azok a sivatagi képek, melyeket negyven esztendővel ezelőtt a földkerekség egyik legsivárabb kő- és homoksivatagján, a belső-ázsiai Góbin láttam, megelevenedtek előttem újra a Balaton felvidéken. Tapolca környékének remek bazalthegyei körül 100-160 méter vastagságú homokréteget hordott el a szél. A Haláp, a Badacsony, a Szentgyörgy-hegy, a Tóti-hegy, a Gulács és a többiek bazaltjai magasan a Pannon-tenger üledékein terülnek szét, s ezek a rétegek csak a bazaltkúpok alatt maradtak meg, a kemény, súlyos bazalt levélnehezékként védte őket. A bazalthegyek körüli tágas részekről úgy eltakarította a szél a homokot, mintha csak száraz, fagyos hó lett volna... " (Még hogy nem volt költő L. L. ! - megjegyzés tőlem!)
Hölderlin vágyott nagyon a vulkánokat közelről látni, sőt, még vascipőkben alá is akart szállani a kráterbe. Lóczy megmászta Jáván a Merapi-vulkánt, majd 1906 áprilisában, mikor kitört a Vezúv, azonnal Itáliába utazott. VII. Edward angol királyt fölvitte magával a kráter peremére.
Lóczy Lajos nagyon szépen rajzolt és festett, bár ahogy a versek világa, úgy a festőiség sem érdekelte. Mégis Egry Józsefhez áll a legközelebb, aki azt mondta, hogy ő nem a Balatont, hanem annak világát festi. "Lóczy Lajos - tanítványa, Halász Gyula szerint - sem a tájképet látta meg a tájon; mögéje, alája, beléje hatolt tekintete, - meglátta és megmérte, miből lett, hogyan és miért létre, mi volt és mivé lesz…"
A történelemben, amikor csip-csup, eseménytelen időkre rácsúszik a sors akkora darabja, s makacsul mindennek ellenáll már az idő árján legfelül, éppolyan jelenség, akár ama takaróredő a hegy tetején. A magyar történelem vonulatának is van tektonikája: ilyen fölgyűrődése valamennyi szabadságküzdelmünk.1848 és 1956 minden eseménye a mélyebbről jövő múlt hordalékával érkezett, s fényre került általa egy nép életében a következő korszak, ahogy önnön déli lejtőinek üledék-köpenyére egy sokkal ősibb fillit- és geisz-réteget öltött a Himalája.
Végezetül hadd illesszem ide életem egyik legkedvesebb sorsmetaforáját, amit éppen Lóczy Lajos egyik törvényéből számítottam át a szellemi világra. Lóczy szerint a folyók nem a könnyebben alakítható talajt választják, hogy abba kivájják a medrüket. Nem homokra, nem löszre építenek, ahogy Jézus is tanítja, hanem inkább a szilárdabb anyagra, a kőre. Akkor lelik meg legmegfelelőbb útjukat, amelyben otthonérzete van már sodrásuknak. Így lesznek Pascal szavaival mozgó útjaink, melyek célunkhoz vezetnek minket. Amen.
IRODALOM
Vendl Aladár: Lóczy Lajos emlékezete. Bp. 1928. (MTA Emlékbeszédek XX. köt. 9. sz.)
Cholnoky Jenő: Lóczy Lajos az ember és a földrajztudós. Földrajzi Közlemények. 1920. 48. kötet 33-82.p.
Papp Károly: Emlékbeszéd Lóczy Lajosról. A Szent István Akadémia Emlékbeszédei. 1922. I. kötet 5. sz. 1-28.p.
Teleki Pál: Lóczy Lajos az ember és a professzor. Földrajzi Közlemények 1930. 58. kötet 101-105. p.
Halász Gyula: Széchenyi Béla és Lóczy Lajos. 1936. (Öt világrész magyar vándorai című könyvéből. Megjelent reprint kiadásban is 1993-ban.
Printz Gyula: Lóczy Lajos helye a magyar földrajzban. Földtani Közlöny. 1949. 79.köt. 9-12. füzet. 320-324.p.
Antalffy Gyula: A Himalájától a Balatonig. Móra Könyvkiadó 1964. Lóczy Lajos kismonográfia az íjúság számára.
Végh Sándor: Lóczy Lajosra emlékezünk Föld és Ég. 1970. 3.sz. 66-68.p.
Jugovics Lajos: id. Lóczy Lajos, a Himalája első magyar kutatója. Természet világa 1971. 2.sz. 70. p.
Böckh Hugó: Lóczy Lajos és a magyar geológia. Földrajzi Közlemények 1930. LVIII. kötet 106.
Fülöp József: Lóczy Eszméinek időszerűsége. Földtani Közlöny. 1970. 100. kötet 4. füzet 337-342.p.
Tasnádi Kubacska András: Lóczy Lajos. Bp. Akadémiai Könyvkiadó. 1974.
Tasnádi Kubacska András: Lóczy Lajos Kelet-ázsiai utazása. Élet és Tudomány 1972. 9. sz. 407-412.p.
Tóth Kálmán: Névadónk: Lóczy Lajos
1849-1920
A balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium. 1955-1979.
szerkesztette Czingráber János. Balatonfüred. 1979. 13-18.p.
Krizsán L.:Adatok Széchenyi Béla belső-ázsiai expedíciójának történetéhez. Földrajzi Múzeumi Tanulmányok. 2. 1986.
Reich L.: Id. Lóczy Lajos belső-ázsiai felfedező útjainak tudománytörténeti jelentősége. Földtudományi Közlemények. 1986.
Magyar utazók lexikona. Szerkesztette Balázs Dénes. Panoráma Kk. Bp. 1993. 240-245.p.
Tari Endre: Földrajzi felfedezők. Bp. é. n. Junior Kk. harmadik kiadás.
Fábián Edit dolgozata A modern magyar földtudomány megteremtője, Lóczy Lajos címmel A kultúra története című főiskolai jegyzetben jelent meg. Összeállította Gazda István.
Magyar Tudománytörténeti Intézet kiadványa. Bp. 1996
115-122.p.
