(versek)
Versek a semmiből
"Hazája álom és titok,
szem-nem-legelte pázsitok.
Egyszerre csak itt van s mint kis ér,
csilingel és kisér, kisér."
(Áprily Lajos)
1
tararam - tira - rim
rögvest itt egy tistózta rim
éppen csak el nem nevetem magam
úgy szól ez a tirarim - tara - ram
s hogy magam el nem nevetem
mondjuk az együgyű rimképleten
az ok mintha munka se volna írásom
nevetésen innen és túl a síráson
valahogy úgy jött akárha ima
jött sorra sor ti - rimm ta - ramm ami
máris - észre se venni - tercina
vagy hát ottava után hallani
a hozzám tönkölődött dalt oly nettnek
hogy végül kiadja mégis a szonettet
2
a szonettre míg megszületik
várnod kell kisideig
hisz ez szinte csak eleje
alig haladtál lefele
aztán haladás-e no mondd
a válaszrím nyilván te bolond
halad-e mindenik
kő ha szabadon esik
ha lurkó kezéből kútba hull
ki ott ácsorgott fönn volt vödre még
csak nézte a mohos mélyet legalul
rajta az arca mását s mennyekét
míg össze nem zúzta a kő egyetlen
kő a káva-keretű képet lenn
3
ha már belekezdél e sorba
mit teszel a lappal hogy csorba
ne maradjon de legyen ép
anélkül hogy betűid eltörlenéd
csupán mindet tovább róhatod
lám megvan a hatod
ik sorod mit áttörtél hetedikbe
tán ihlet hozta vagy tollad vitte
ami mégis oly lendület
miből megszület
het a szeplőssé tett fehér
oldalon valami újra
álmodott egész mely elér
lapszéltől lapszélig s azon is túlra
Virágének
most arra gondolok édes
tudod ha 40 éves
leszek te is 40 leszel
2000 lesz 2000
gondolhatnék arra is tán
még mi lehetnék Istáng
jaj ha te meg Ilonc leszel
mikor 2000 lesz 2000
Angyal és ördög
- ad notam Pálóczi Horváth -
nem anyától lettél
rózsafán termettél
nemisvolt bűneimtől
messzire vetettél
eb anyától lettél
kökényfán termettél
verseim kútjába
ki hamut temettél
Kertbelátó
Magot köpdösve szerteszét
a létralányok terpeszét
bámulhatod, kamasz Kaján -
meggy vérzik mindnek ajakán.
A kamasz esti imája
Énistenem, Jóistenem!
Én fogok aludni. S Te: nem.
S mondanám: Ő is... Csak mamlasz
ne volnék! Ki szerelmem lesz.
Vigyázz kutyusára! Szutyok.
Innen tudod, mit én tudok,
az Ő nevét bár ez ima
nem mondaná ki ma.
Ő az. Elesett. Azóta
homlokán heg. Oly apróka.
Nekem lábfejemen friss seb.
Akár Fiadén. Csak kissebb.
Alba
nem legyez rám többé füge-
bokrom már égnek sem ügye
tán egy részeg ki künn fagyott
utolsó álma még vagyok
lakolt otthonaim jég a
kőben szobrok hasadéka.
versem lehullt madár sorsa
mert nem jutott napi morzsa
ujjhegyemben kesztyűtlen tél
mégis mégis te lüktettél
egész időn zsebben lapult s
rád gondolt a korcsolyakulcs
pihékkel most lombos nyárfák
havaznak be minden árvát
Kihűlnek kékei
fűznek sátra volt haja
volt haja simálása zöld zene
zöld zene sátra
alatta mintha ő pihenne
igen igen igen isten báránya agnus dei
fölémhajolta égből most kihűlnek kékei
hiánya homorú párna
Majdnem szomszédos szobák
füzek haját csapta szemembe szél
virgácsolt eleget sírás
de csúnyaságomra
varasodott kendőd lett arcom
lett az arcom
és egy a pribékek közül majd
olyan szép is leszek neked
mire elalszom
Utak szeptembere
milyen jó lett volna milyen jó
ha láttad volna Te is
az út két széle
csupa kék kikerics
láttam a zöldben a többi nem számít
visongó lányok közül Csobánc alatt
míg velem egy sápadt autóbusz
szaladt szaladt szaladt
bevallom nem ilyen őszre vártam
30 fok majdnem húsmohó
de majd hopp karambol-tél jő
géz és vatta lesz a hó
kései kék jó lenne milyen jó
együtt nézni az úton az ablakon át veled
s hogy miként vetkőztet fákat a szél
vadul mint kamasz képzelet
Naplósorok bor mellett
azt mondta tegnap
hogy most pedig inni fog
inni inni inni
minden korty után
régi lányok emlékén
pörgette meg poharát képzelete
míg aztán tényleg elébe nem tűnt
egy messzi szent város
annak is egyik ódon tere
és ez ódon térnek a szökőkútja
miből ágaskodott és zokogott
felé egy ottfeledett delfin.
Krokodil-zsoltár
Hiába húnynám szememet.
Napod gyűrűje fénylik már fölöttem.
Szívemet lassún körülmelengeti.
Hát nem mozdulok.
Zúzott fogaim közé szorult
ételmaradékot csipegetni
tátott számhoz röpülnek
el nem ijedő madarak.
Ha megmoccannék, jaj nekem.
Bendőmben egészbe lenyelt
évek s még órjásabb kövek robaja.
Kamaszkori napló üresen maradott lapjaira
1
(utolsó bejegyzés)
Ha most kaphatnék meg egy lányt
ha sánta is, súgnám neki: repülni tanítasz
ha vak is, súgnám neki: látni tanítasz
ha süket is, súgnám neki: szeretlek
2
(10 év múltán)
1974-ben bő trapéznadrágot hordtam,
hogy tessek Neked, mit ugyanezen okból
1978-ban csövesre szűkíttettem a szabóval.
Elkoptattam azóta pár BLUE JEANS-t.
Végül azzal sem törődtem, hogy föl van-e
hajtva rendesen a száruk.
Pedig, hogy tessek Neked,
csupán az érdekelt tovább is az egyre
fojtogatóbb nyakú pulóverekben.
3
(20 év múltán)
Mikor ültetted, bűnöd is ekkorka volt
kamaszfővel tegeztél egy fáradt pincért,
most bocsánat-szódra int ez a rajtad is
túlnőtt rózsa, hogy nincs miért, hogy nincs miért...
Kihullt lapok a tapolcai irkából
1
Vadgesztenye
Lucsokban és fagyban ablakom
alatt ácsorogtál mindeddig,
barátom, bütykös nagylábujjad reggelre
rojtolta szét a fűből való deres fuszeklit.
Hányszor nem fogództam beléd
arany fényben barna könnyeid amíg
kopogtak köröttem? Kifosztott, drága
méltóság, legalább Te ne hagyj itt!
2
Hegy, vadgesztenye mögött
Lerogyott, behavazott bölény
lett a Szent györgy-hegy az idén
is, és marad már a télen át.
De roppantul megrázza magát
majd langyabb éjen, ha egy szösz rügy pattan.
1 000 000 éve moccanatlan.
3
Malom a Baumberg sétányon
Egy molnárkéztől várna
tán valamit még? Ahogy rajta igazgat.
De moccanatlan a malomkerék,
s csak nézi, nézi a tó tükörét,
hogy mért nem forgó magzat
az árnya?
Rímes sorok egy naplóból
Kamasz szerelmünk lánggal égett,
és ég felé vadul úgy
szökdeltünk, mint bozóttűzben
a kerge kis kenguruk.
Nevetségs, milyen magam vagyok.
És az is, hogy úgy rogyok térdre már,
ahogy terhével csak a földre,
Ura előtt egy vén dromedár.
Sylvie
"Ermenonville-nek nincs is közvetlen postaútja már!"
(Gerard de Nerval)
1
Idáig fénylik
a kölyökkorból egy utcalámpa,
minek alatt
végig-
simítottam
cserebogarak
hátán,
s azok szállva
szálltak pléh-glóriába,
és izzott mindnek a háta
ottan.
5 meg 5 körmöd lakkját
most ujjbegyeim éppúgy simogatják.
De mégsem. Nem
ám!
Csak 10 cserebogár
száll el innen,
szállva
száll.
Az ál-
mom:
lábukra hurkolt cérnaszál.
2
Ajtón jött be a tenger is. Láttam én,
ahogy mezítlábalsz a szoba közepén
és lábad ujjain mint tündökölnek
föl a kagylófényű körmök.
Hány perce is ennek? Mióta elmentél. Hiszen
1 000 000 éves mészkőpor ül cipőimen.
Gubbio
ordas voltam leginkább ordas
mit mondjak az is vagyok
ordas
szamárkoró cirógatott
álmom fölszúrta moha
s csak nem leszek csak lennék kesztyűd kabátkád
hogy holtomtól holtodiglan hordhass
hát
így s nem terelt falkába félelem soha
bár űzdös egyre űzdös
az egyetlen emberi tűzhöz
Házsongárd
fejfák mikorra kiszántatnak
érettünk virágok sem vetélkednek
soha soha többé
összeszedik hogy a városban feledett
fogkeféinkkel és ép szárnyaikból
kihúzott tollakkal
végre megérinthessék
citeráik az angyalok
Út, havak emléke
Farkaslaka felé buszon
hagyom szaladni utam búcsuzom
sófejtők havasok kopjafák
határ elkobzott könyv ifjúság
22 év a hágón túl
tablettáimba tömörült hó hull
és nem tudok semmit semmit se már
kapaszkodó fenyők felnőtt rozmaringszál
csak azt hogy SÉTÁL EGY MADÁR
valahol sétál felszállt a madár
hogy horzsolt zöld mező maradt íze számon
hogy kútba hajított pisztráng merül álmom
Zsoltár-töredék
maradék egemen
körmöd sarló-holdja kélt fel
látom bűneim kútjából látom
vacogva átkulcsolt térddel
Jób
hogy bőröm feketül hámlik
strucc meg sakál társa lettem
van porból takaróm állig
nincs ki megálljon felettem
homokba hull s elhever
Uz földjén gyerekkor álom
tevém volt 3000
csak számukat nem számlálom
mert valahány kesitám
vihették egyre gazdagabb
lettem s ki még lesi tán
vagyonom szörnyed s megtagad
mint forró sivatagi kő
tömbje ha fagyni fog éjjel
széthasadoz majd szét az idő
s én pillanatok cserepével
vakaródzom hisz az épet
visszavette tőlem az Úr
és szilánkokban a Szépet
adta szebb egész vigaszul
h g hangtalan hangja a tébolydából
széthull minden dolgom
szét
szét
kalászaira
a fanyar fény
szűkölő pupilla
kérlel
tarts egybe
mint testet az arzén
Etűd
szárnyad is ép volt
finom himporát
még föld víz égbolt
sem maszatolták
szépség-valaha
szépség-valahol
most tű parafa
s tiszta alkohol
több testmelegnél
ki voltál ki vagy
ne kérdd megérte
lepke lehettél
végül egy izzadt
gyerek-tenyérbe
Tükör
ő nincs ő nincs ő nincs sirályok sikoltják
fölém egem boltját
voltál voltál voltál a végtelen vizek alól
gyöngyökbe zárva szól
voltál
csöndemnek koccanó fény
ő nincs
nevetése tart meg üvegén
Túlsó part, október
csak még egyszer még visszhangzana
neveddel alámerült kavics
kisímul kiáltozásom tava
beleihattam kávédba is
Magdolna
lennék csak
sarudból kihulló kavics
csak lehetnék
hogy nagyon ne hiányozz
hozzáhűlnék
a sétány harmatához
Énekek éneke
szeretlek
mintha volnál anyám
mintha nem lennék fiad
éretted virággá mennék
fény leszek lépted alatt
Szent Antal a Balatonnál
Udvardi Erzsébet képe alá
ma ámulnátok a fiún
a párakék kámzsa miatt
de nem lát ide Patavium
e tóra nem láttok atyámfiak
ma fénybe aranyozzák pénzeik a halak
felém hajítja magát ponty balin
csak állok alkonyég alatt
nékik morzsálva szét szavaim
mit bizton elmondhattam volna
míg befut az öbölbe
pontban naplementkor ma
a lélek csurompiros szörfje
Születésnapomra
az nem lehet hogy
ne találjak egy sorra sem
vállamig dőlt fejfa a szerelem
Átkulcsolt térddel
szemedben már
sirálynyi rebbenés
sem vagyok
tekinteted partjára
kiültem és
hallgatok
Az élet dele
8-9 esztendős lehettem.
A balatonfüredi mólón,
ha arra nem jön egy felnőtt,
kezem között a játék
horgászdamil végzetesen
összegubancolódott volna.
Most miért ne vetődne
ide valaki nálamnál hatalmasabb,
hogy kibogozza az életem?
Naplósorok 3 év után
"... akik keze beszennyeződött a háborúban,
3 évig tartózkodjanak a szentáldozástól!"
(Szent Vazul)
Hosszú háborúból jöttünk.
Nem is titkolják a krónikák.
Gyönyörű fejek vesztek oda.
Róluk a hóhér műgondja
vette elébb le az ókulárét,
vagy minden rendezés nélkül
hullottak gyönyörű fejek.
Ahogy ez minden időben lenni szokott.
De volt, ki csak diók
kobakjait roppantotta be,
s mostan széjjelnéz.
Hogyan álljon meg ő
a harcosok között,
akik derékig, már
legalább derékig megtisztálkodtak?
A csonthéjasok burkának zöldje
lemoshatatlanabbul a vérnél
kezéhez tapadt.
Dugná háta megé avagy zsebre,
ám hasztalan rejti jóideig még.
Aztán furcsálnák, tanácstalanul
mennyire furcsálnák a többiek,
hogy, jaj! nincsen olyan tág tenger,
ami összehúzná sebeit.
Triptichon Szent Viborátának
1
menza-asztalon tányéra
paradicsomlevesében
betűtészták úsznak
játszásiból egybeolvassa mindet
nyeli a vérpiros löttyöt
engedelmesen csak
mit ki nem mond többé
2
tücsök tévedt szobámba
vissza akartam
vinni a kertbe
de húgom évek óta néma
zongorája alá szökkent
s onnan szól most is
egyre khrí-khrí-khrí- - -
azóta igen óvatosan
járok a szőnyegeken
nehogy rátapossak a költészetre
3
már sírni sem tudunk tőlük
szemünkből annyi böhöm gerenda kiáll
azért látom és ne félj kiveszem
szemedből ügyesen e szálkányira sem nőtt
vétlen bogárkát
Kisörsi zsoltár
Halak aludtak alattam
és télikabátomra szürke szálanként
kaptam
a fényt,
hogy betegen álltam legutóbb itt.
Most e deréknyi vízig szaladva
mint akin órjás arany hullám lódít
letérdeplek a fínom iszapba.
Emily Dickinson Fürednél
Még ujját sem
mártotta belé,
de hányszor már,
de hányszor, hogy
körbe-körbejárta
tétova tapintatával,
akárha egyetlen
hosszú
nyilt
sebet -
a Balatont.
Háromkirályok
- sorok Várhelyi Görgy szobra köré
Lesencevölgyétől jár előttünk, jár egyre, járhat
évre év a Szent Család. Szállást Szalának partjain
keresett és nem talált, idén se talált a Szent Család.
Tapodott bazalt-sütte mezítláb megint, újra a
hőből szüreti ködbe jut meg hóba is majd József és Mária.
Oda a nyarunk ismét, komák, csordapásztorok.
Örömünk kecskekörmeit mind kivetette túlnan a Balaton már.
Ijedett csibefia-csillag szalad előttünk, ismerős.
Mögöttünk maradott a termőre se fordult fa tavalyról,
dobtuk az ólak tetejére pedig. S kívántunk eleget:
papírhéju diót, mosolygós almát, nagycsöcsü szöllőt,
szőrös barackot, harangkötél-kolbászt, kitty-kotty, leánynak szerelmet.
Ám jó kedvünk kiholt lápi póc fickándja ma, csak emlék,
bőségünk alámerült bödönhajó lett.
Küntről vicsorítani fognak az ordasfogu házereszek a fagyban.
Bent vacog a Bárány.
Terítünk reá hajdinaaszár-köntöst.
Ne fázzon! Inkább cserfakéreg-bocskorunk
lesz kályhában a gyújtós.
Vigyázzuk ígyen is.
Moccanatlan.
Míg fölvágott verőér minden szalmaszála e jászolnak.
Amíg egyszer háladalba nem fogunk
itt, a világ vasgolyónál is bizonyosabb origója körött.
Fröccsen Heródesékre a fény.
Balatonboglár, 1997. szeptember 19.
Újesztendei naplósorok soliloquiumról
Ónos eső zuhog 1995 szilveszterének
éjszakáján. Micsoda pocsék útviszonyok
perceken belül egy dunántúli kisvárosban!
Azért Wim Wenders filmje (Az égbolt Berlin fölött)
láttán mégis arra gondolok, ha nehány
vagy egyetlen árva angyal ama erősebb létezésből
pont' erre volna kiváncsi, mit hajtogatok
magamban, azt hallaná, hogy most minden ima
helyett folyvást egyvalakihez beszélek,
aki éppen ember és nő és nincs velem.
Ezek a szavak azután bele-belefonódnak
jóvátehetetlenül elalváselőtti fohászom szövetébe.
Hogy' van ez,Istenem, hogy így is kedves
lehet előtted valaki rebegése?
Naplósorok a fehér sportról
- a '96-os wimbledoni döntőkkor
Mint igazi teniszező, mondjuk,
Szeles Mónika az ellene elkövetett
késes merénylet utáni sokadik napon,
vagy hogy mást ne mondjak, miképp egy szöget
beverő szekercés a szerszám nyelét, szabályosan,
úgy fogtam ütőt újra kezembe.
Sok éve,hogy fölhúroztattam Keszthelyen,
pendül is még, akárha lírai hangszer,
csak fakeretéről itt-ott már lepattogzott
ragyogó gyászfekete lakkja. A garázs oldalának
szerválgatok egyetlen, innenső, pár négyzetméternyi
térfélről vele. Aztán gyorsítom a tempót:
tenyeres, tenyeres, fonák, röpte satöbbi.
A mindre hosszabb és szebb labdameneteim végén
mégiscsak a fal győz. Állok alatta, amíg
vakít,vakít rám ráérősen s mindentudón, mintha egy
sokszor átmeszelt napóra homloka volna.
Naplósorok egy nap végén
Az 1979/80-as tanévben történt.
Az Eötvös Collegium alagsorában
néztük a filmvetitést:
Ingmar Bergman A NAP VÉGE,
azaz SMULTRONSTLLET című alkotását.
A nyitó képsoroknál - mikor álmában
Isak Borg professzor ama halott
város utcáit járja, annak mutatók nélküli
óralapjaira lát, majd találkozik
a Szentmihálylováról lecsusszant koporsóból
kigörbedő kezű önmagával -,
bevallom, félni kezdtem.
Olyan gyáva voltam, hogy belefúrtam volna arcom
bárki leányzó hajfürtjeibe, ott a homályban, menten.
Most 33 éves vagyok.
Egyedül nézem a tévét:
Ingmar Bergman A NAP VÉGE,
azaz SMULTRONSTLLET című alkotását.
Tudom a címről, hogy szamócákat jelent.
Tudom Hamvas Bélától, hogy ezen illatos,
apró epreket uzsonnázza a Jóisten is,
kinek ölébe ma menten lehajtanám a fejem.
Naplósorok a lánynevekről
Akár a paraszt, aki komisz hírt hall
övéiről, földjére kimegy, s ekéjével
találomra belésebez a sorba,
mitsem érdekli,
hogy haszonnövények avagy gazok
szárait és gyökereit metszi is el,
ugy szántja a tollam most a papirost,
augusztus elseje van s
mintha örökké ugyanazon történés
cserepeit vetné ki magából a föld:
Krisztus után 120-ban
az udvaron 3 pöttöm lánykák játszadoztok;
Fides 12 éves, Spes 10,
Charitas meg 9,
míg vértanúkká -
no meg mindannyiónk hugaivá nem lesztek,
Te, árpaszőke Hit,
Te, fűzkócos Remény s
Te, szegény, tetvek miatt csúfolt és kopaszra nyírott,
így még nagyobb szemű Szeretet!
Naplósorok a furdalásról
Hányszor meg hányszor föltúrtam már a múltam,
akárha szölleje gyökerét féltő őseim közül bárki,
aki képes volt fölásni az egész domoldalt
egyetlen lótetű után, -
mi lehetett a bűn?
Amit ha megtalálok én,
a Jóisten is horgára tűzheti majd,
s oly csodás, szivárványos halat fog ki vele,
hogy összeszaladnak körötte a gyerekek.
Naplósorok magamon hordott tekintetekről
1973 őszén úgy járkeltem
Tapolca városka utcáit az alkonyatban,
mintha Ilona nevű osztálytársnőm figyelné
valamennyi léptemet.
Az 1980-as években úgy jöttem-mentem
a nagyvilágban a legkisebb üldözési
mánia nélkül is,mintha egy titkos
kamera követne mindig és mindenhova.
Most, 1996 augusztus vége,
pompás gyurgyalagok gyülekeznek,
s én fölnézek,
vajon röptükön át leskel-e még rám valaki?
Naplósorok a naplósorokról
"Nem volt ilyen nyugodt még,
hogy bevárta az őszt most.
Ki bízik hóhérában is már,
az a virág." - Ezeket a sorokat
írtam le 1982 szeptemberében
napéjegyenlőségkor. Ha valaki
pocsék szövegnek tartja,
szó nélkül bólintok rá.
De azóta bárhogy rövidültek
és hossabbodtak a napszakok,
elmondhatom, hogy ezt a kis vicik-
vacak verset éltem pontosan.
Tapolca, 1996. szeptember 13.
Kamaszkori napló üresen maradott lapjaira
1
(utolsó bejegyzés)
Ha most kaphatnék meg egy lányt
ha sánta is, súgnám neki: repülni tanítasz
ha vak is, súgnám neki: látni tanítasz
ha süket is, súgnám neki: szeretlek
2
(10 év múltán)
1974-ben bő trapéznadrágot hordtam,
hogy tessek Neked, mit ugyanezen okból
1978-ban csövesre szűkíttettem a szabóval.
Elkoptattam azóta pár BLUE JEANS-t.
Végül azzal sem törődtem, hogy föl van-e
hajtva rendesen a száruk.
Pedig, hogy tessek Neked,
csupán az érdekelt tovább is az egyre
fojtogatóbb nyakú pulóverekben.
3
(20 év múltán)
Mikor ültetted, bűnöd is ekkorka volt
kamaszfővel tegeztél egy fáradt pincért,
most bocsánat-szódra int ez a rajtad is
túlnőtt rózsa, hogy nincs miért, hogy nincs miért...
Szárnyas Zsuzsanna-oltár
1
Minden fürdőszobáknak dúdolója:
Miképpen rózsa
a szirmát
- mégpedig ahogy a zsoltárok irják -,
úgy ejted szoknyád
és inged le,
hogy 100 csélcsap
vízsugárka
zuhanna
rögvest önként két kerek
melledre,
s akárha
gyerek
kivánna
hörpölni
köldöködnyi
szép csészéből csak -
mohó nyelvem ízlelné meg
onnan elébb a verítéket,
ZSUZSANNA,
ZSUZSÁNNA,
HOZSANNA
NEKED,
NÉKED
HOZSÁNNA,
ZSUSZANNA,
ZSUZSÁNNA!
(P.s. - azaz dúdoltam még egy
strófát utána:)
ZSUZSANNA,
ha leskelnének
rád a vének,
már a
kendőd ez az ének.
Már a
kendőd ez az ének.
2
Miniatúra
- az Dániel könyvéhöz
Zsuzsanna-Rózsa,
Zsuzsánna-Bárány,
5 szirom-körme
a kert vizét fodrozza.
Enyves fa, tölgyes fa árnyán
ott kajáni hernyókok vagynak
s levelen át is téged döfölne
szeme két ordasnak, aggnak.
Zsuzsanna-Rózsa!
Zsuzsánna-Bárány!
Szellőcske sincsen
ami rajtad csisszen;
kármin köpenyed nélkül mióta
őket reszketed, reszketed csak árván.
3
A másik agg levele
"Szeretlek. De ne mond senkinek,
Mert vén vagyok
S az emberek nevetnek."
(Füst Milán: Az egyik agg levele Zsuzsannának)
Kút
fölött
a szélben két
fa rám zörög:
Guvadó gubacs-szemeit
égre fordítva a tölgy.
Meg a mézga; zöld
könnyeit tegnap óta, ni,
derekánál még nem tudta alább csordítani.
MÁR NEM HAJOLSZ FÖLÉM?
TÖBBÉ NEM CSOBBAN LE A NEVETÉSED?
MIFÉLE POCSÉTÁKBAN RESZKET TOVÁBB A TE ORCÁD?
- folyvást
ígyen dörmöl hozzám a-
lul
Zsuzsannátkanul
a fáradt forrás
minden
szava,
míg
csak kerengek
itt
a káva
peremén.
SZIVEMBEN
MEGSEB-
HETTEM
VALA.
ÉN: A VÉN
EX LIBRIS
istvánbirsnek láttalak ifjúságom
amint lányingek csücske fényesít színaranyra
mióta nem csüngsz Ág-anyácskádon
visszakötöződni hiába szőke a rafia
fanyar havadat hogy irgalom kérd
még
ne hámozza ezüstös vasával a vénség
Októberi vázlat
I.Gy.-nak odaátra
Tavasszal talpig zöldben,
illatozva hajladozott a fa,
s tovább ropogott a széltől
egész nyáron át dereka.
Aztán jött nap, hogy lombjába
ökörnyálat, akárha ősz
hajszálat egy kontyba
sodort füstszaggal az ősz.
Elpirult. És sárga
leveleit lábához engedte, ő
a hársfa, miként rikító szoknyájából
már kilépni erőtlen, megalázott szerető.
Happy Prince
Ősz ez már.
Őszi este.
Ma rúgta el magát
utolszor itt
házfaltól egy fecske.
Örömöm a begyében parány lazurit.
Naplósorok 4 évszakból
1
Csatakos bolondul észre sem vettem,
hogy már egy órája labdát kergetek,
s azt sem, ahogy végig a zsebben
rázkódtak, mint gyereksírás, a szívgyógyszerek.
2
Még csak kerti nyugágyban fekszem hanyatt.
Új kutyám van. Nyalja lecsüngő kezem.
3 hű ebem pusztult el 35 év alatt.
Gazda vagyok. És emlékezem.
3
Velencébe tegnap beszökött az ősz.
Szent Mihály szigete belenyugodott.
Magam meg itthon kútban hagyom hűlni,
mint sárgadinnyét, a szeptemberi napot.
4
Én nem hinném, hogy túl
korán jöttem, s azt sem, hogy sokat késtem.
Csak mint részeg, ki mezítlen szobor-vállra
teríti most a kabátját, majd indul a hóesésben...
Reformkori anzix Füredfürdőről
Tolakvás. Oly megszokott
a ruhatár előtt. Mikorra kong már
a táncterem, és jó a csönd s a homlokot
hűtni verítékező ablakoknál.
Ó, nem a kedves, hidd, ma barát se hiányzik.
Talán a hó csak. Távozni, amint épp hull a hó.
S a hóhullásban éjszaka dúdolni hazáig.
Hogy LEGÉNY VOLTÁL. UTOLSÓ BÁLOZÓ.
Naplósorok a kegyelemről
Ma is vártam a versre.
Hogy tán bolondosan
szobámba bukfencezik.
Avagy küszöbünkön botlik,
akár papirosbetlehemével
s szántszándékkal valaki gyermek.
Ide is tévedhetett volna, mint hajdani
tavaszokra nyitott ablakon át
egy döngicsélő méh,
de porszemként sem csapott
szemembe a huzattal.
Megyek hát, ahogy évekkel ezelőtt
a tenger felé útrakeltem,
egészen a kertkapuig
a mai postáért.
A képeslapról Havasi Ágnes
3 szava világol:
LEGYEN SZÍVED JÁSZOL!
Boglári képeslap
- Parti sétány
Milyen nehéz a könnyű könny ma a szélben, akárhA
Ágat hajlítna... s haránt hullanI
Reszketeg falevélen volna máR
Itt csak esőcsöpp, ami nemsokÁ
A mélybe ránt mégis, angyaloM
!
József
Parancs Jánosnak
A rókafarkú fűrészt. A gyalut. Leteszi.
Lába előtt, ahogy a homályba tapos,
[mint elharapott félmondat zárójelei]
hever illatos forgácson 2 ácskapocs.
Öt Berzsenyi-könnycsepp
1
(Avena)
Úgy simítottam valahány leánynak
a haján, mint vissz//afelé kalászon
gyermekujj- - - Még nem hiszem azt, ahogy már
csordul a vérem.
2
(Angst)
A szorongásból finom izgalom lett
lám, ahogy nyirkos tenyerembe fogtam
óva, mint szeplős pici lánykamellet:
őszi barackot.
3
(Melancholia)
Hallom gesztenyelomb hüsse alól amint
csúfol gerleburukk, zengi "vidéki vagy".
Régtől néma a szám. Rátelepült madár
borzolt szárnya bajúszom itt.
4
(Stella)
Csonka kúp ez. Az legyalult koporsó.
Más bazalthegy rőt sziluettje nőtest -
domborul lágyan a ruhák redőin,
átüt a mennyen.
Alkonyat kattog vonatom feléjük.
Ablakából víz ege ég vizétől
nincs külön már. Mint kavicsot, fürösztnek
éngemet ők majd.
5
(Donator)
Borostyán kötele nyakamon,ne fujts,
nem raktam sohasem én ide műromot!
Hattyúszárny. De levarrt. Ennyi voltam épp -
hullámolt epekormu tó.
P. S.
(Niklai képeslap)
Szomszédos faluból, Táska felől, szeme
mit látott? Vizesincs kék Badacsonyt meg a
túlpart többi hegyét; mind Balatontalan
és oly száraz, akár a Hold.
.
19 + Karácsonyi ágaskodók + 96
Köröttünk milyen fa, mondd,
mely csak így égig ér?
Földben a lomb.
És mennyben a gyökér.
Paulus Ányos: Kérdése őrangyalához
Itt vagy-e még, mondd, itt vagy-e velem vajon,
ki edddigelé őriztél, Te, angyalom?
Álltál gyermekimámnál. S most? Immáron
ne hallnád befelé való motyogásom'?!
Naplósorok meg-megcsillanó boglárokról
Kölyökként azzal szaladtam mindig anyám elé
hajdani késő délutánokon, hogy MIT HOZTÁL?
Mit is hozhatott volna a tapolcai járási-városi könyvtárból
egy betűket még csak nem is ismerő gyermeknek?
Aztán egyszer mégis: kaptam tőle egy jelvényt.
Magas homlokú, bajuszos és nagyon szomorú bronzarc
volt domborítva egy nyitott könyvre -
az OLVASÓ NÉPÉRT mozgalom kitűzője
József Attila portréjával, tudtam meg később valamikor.
Több mint 30 esztendeje ennek, ám bárki lefülelhet,
hogy a boglári partot járva ma is ugyanazzal az izgalommal
kérdem a Balatont: MIT HOZTÁL? MIT HOZTÁL?
S csak 1998-ban máris kaptam tőle:
jópár gyönyörű kagylót,
zebrahalcsíkos kavicsot,
egy 50 fillérest,
piros-sárga tollaslabdát,
pinduri kék horgászúszót,
smaragdszínű víz csiszikolta uszadék fákat,
sehol a szálkák,
gyerekkézbe is bátran adható zöld üvegcserepet,
sehol a volt pengeélek,
dióhéjat, akárha manók révbe ért csónakját...
Lassan le se hajlok már, annyi csudás darab!
Míg ez áprilisi alkonyon a nap végiggörg a Badacsony
bányáksebezte gerincén s Tihany két tornyáig ellátni,
képtelenség unatkoznom (mint annakidején anyám nélkül
gyerekkorom délutánjain) ekkora gazdagság fölött:
minden hullám egy-egy partra göngyölt alapítólevél,
s a föveny ében, ametiszt, topáz és rubin szemcséi
rajta ragyognak.
Legény
Csíkszentmihályi Róbert balatonboglári szobra szól:
"Így állottam meg vizitálók előtt sorozáskor is valaha
és így fogok az utolsó itéleten is állani pőrén
akárha a márvány,
akárha a holt halak hasa.
Itt őszi ökörnyál szállong tekergőn, a széllel
jő s billémre tapad árván.
Én akartam a legnagyobbat ölelni köztetek és
most ökleim a combomhoz szoritom egyre csak
a parti jegenyéknél feszesebb vigyázzban."
