a Pápai Református Főiskolai Könyvtár történetéről
"Idegen: Öcsém Uram a' mint látom Tanuló?
Pápai Tanuló: Igen is én Tanuló vagyok.
Idegen: Mellyik Oskolából való Tanuló Öcsém Uram?
Pápai Tanuló: Én Pápai Tanuló vagyok.
Idegen: Igen szeretem öszszejövetelünket, régen ohajtottam hogy valakivel ezen oskolában tanulttal beszélgethetnék..."
(Mándi Márton István: Philosophusi együttbeszélgetés...)
Bármely irányból közelítse is meg az utazó Pápát, ezt a Kisalföld déli részén s a Bakony lábainál elterülő kisvárost, először a Nagytemplom tornyai tűnnek föl, - int az Andruskó Károly Pápa-témájú grafikáit tartalmazó kedves, miniatűr könyvkiadvány, amit az ezekilencszázhetvenes évek közepén diákkoromban tenyerembe szoríthattam. A római katolikus templom melletti téren állhatott a XVI. század elején a reformátusok által alapított első épület. A homokos-kavicsos dombokra épült kisvárost észak, kelet és délkelet felől a középkorban a Széles víznek nevezett tó ölelte, s összefüggő várfal vette körül. A vár, mai pápai polgárok szavával: a Várkastély megépítése előtt is már lakott település lehetett a helység. A városka nevének eredetét annak a földesúri családéval hozzák kapcsolatba, mely a település déli birtokait mondhatta magáénak. Oklevél 1225-ben említi először Pápát. A hospesek s a királyi udvarnokok után a Garayaké 1389-től Pápa, majd Zápolya János 1499-ben a földesúr, s ezekben az években hallat magáról először pápai iskola. A mezővárossá fejlődött Pápát 1531-ben Bálint pap reformálta, s az új tanok hatása olymértékben terjedt, hogy a hatvanas évekre a ferencesek is elhagyták a várost, mivel a lakók között alig akadtak híveik. A református főiskola alapítását szintén ezektől az évektől számítjuk. A várost Török Bálint védi 1535-ben, mikor éppen oda Buda, híres kapitányok kezében a vár, közülük Huszár Pál tán a legnevezetesebb, - Pápa is török kézre kerül végül 1594-ben, s még egyszer, majd száz esztendő multán, újra.
Ezekről a fényes és véres időkről s Pápa első bibliotékájáról a következőképpen ír Szíj Rezső: "A Pápai Református Főiskolai Könyvtárról nem állíthatjuk azt, hogy - mint mai értelmű könyvtár - az iskola alapítási évétől kezdve létezett. A magyar könyvnyomtatás akkor még gyerekcipőben járt, és ha az iskola mégoly gazdag anyagi háttérrel rendelkezett is, gondoljunk a város korabeli földesurára, Thurzó Elekre és Enyingi Török Bálintra, alig hihető, hogy akár a humanista műveltségű Thurzó Elek, akár az országos gondokkal terhelt Enyingi Török Bálint elsőrendű feladatának tekintette volna a pápai iskola héber, görög, latin és még alig létező magyarnyelvű könyvekkel való ellátását. A későbbi évtizedekben Pápa végvár volta sem kedvezett a tudományos élet elmélyülésének, következésképpen az ehhez szükséges könyvtár kialakulásának sem. " S mégis: törökdúlás ide, reformáció és ellenreformáció harca oda, a szellemi életünk sem szegény: a mostoha körülmények közepette is Huszár Gál református lelkész nyomdát hozott a városba, 1577-ben - Balassi ekkoriban első verseit írta meg - a Heidelbergi Káté magyar fordítását szintén Pápán adták ki. Borsos István a könyvtárról írt munkájában Enyingi Török Bálintot úgy jellemzi, mint akinek igenis szerepe volt abban, hogy "Pápa egyike volt hazánk városainak, hol a reformáció tanai mindjárt föllépésük után ismertté lettek s befogadásra találtak." Borsos István további szavaival: "De legyen bár így vagy úgy, kétségtelen igazság az, hogy a pápai skola az ország nyugati részének nemcsak legrégibb, de legjelentékenyebb iskolája is volt századokon át."
Az iskolai könyvtár története tulajdonképpen egy a református főiskoláéval, aminek históriája pedig a református egyház mindenkori hazai állapotának sorsosa.
A legrégibb hivatalos adat 1647-ből származik, Perlaki-Könczöl Márton lévai lelkipásztor az 1640-1655 közötti egyházlátogatásáról írott jelentéseiben említi a főiskola könyvtárát. A főiskola legrégebbi épülete a Fő téren állhatott, valószínű a mai általános iskola helyén. 1662-ben költözött az iskola új falak közé; ez a második otthona nem messze az elsőtől, a mai Ruszek utca sarki háza volt, Hegyi István pápai református nemes ember ajándéka, mint azt a főiskolai értesítő 1930-31-es évkönyve is írja. Valószínű, hogy ebben az új épületben kaptak először külön helyiséget a könyvek. Ez lett a mai értelemben vett könyvesház, könyvtár. Könyvállománnyal ugyan már az előző években is rendelkezett az iskola, hiszen az állomány egyik 1637-ből való könyvében egy hajdani diák kézírása azt tanúsítja, hogy a könyv már a XVII. században a tanulók coetusáé volt. A kutatók ilyen, vagy hasonló, esetleg tréfás cirkálásokból próbáltak következtetni a téka egészére. A könyvtárra vonatkozó korai adatokat sajnos még a hagyományok sem őrizték meg. 1584-ből való az iskola legrégibb törvénye, idézi Borsos István, s ez sem tartalmaz helybenolvasást, kölcsönzést stb. érintő rendelkezést, sőt, egészen a múlt századig nem is lelünk hasonlót. Borsos István majd több mint a száz esztendeje igazgatóskodó könyvtárnok, Tóth Ferenc soraiban találja a következőket: "S hogy már a XVII. század folyama alatt eléggé jelentékeny könyvtárnak kellett lenni iskolánkban, kétségtelenül bizonyítja az, hogy 1660-ban külön könyvtárhelyiség volt. Tudjuk ugyanis, hogy midőn 1660-ban elvették tőlünk régi templomunkat, mely a mostani kéttornyú nagy katholikus templom helyén állott s vele együtt elvették iskolaépületeinket s a papok lakházait, őseink mindjárt új templomot, paplakokat s emeletes iskolát építettek a réginek tőszomszédságában. Ebben az új iskolaépületben volt "egy nagy auditorium, togatus deákoknak való öt tágas szobák, a tanuló ifjaknak két classicai, vagyis tanuló különös szobái, egy közönséges könyvesház, a professornak egy szobája és a felső emeleten egy múzeuma, kántornak is egy különös szobája."
A városka szellemi fejlődéséhez az ipar fellendülése nagyban hozzájárult, vagyis tovább erősítették egymást kölcsönösen. Az ezerötszázas évek első tizedétől kezdődően sorra alakultak a kézműves céhek: szabók, harangöntők, molnárok, borbélyok, vargák, aranyművesek, később mézesbábosok és kékfestők tömörültek szervezetekbe. A Tapolca és a Bakonyér partján egyre szaporodtak a malmok. ((XX. Századi múlásukat Rab Zsuzsa siratta:
Kelepeltek, doromboltak -
elnémultak, beomoltak.
A molnárok földbe dőltek,
sárga agyagot őrölnek.
Áll a malom, él a malom
roskatagon, hallgatagon.
Locsognak a rakoncátlan
fűzgallyak a Tapolcában.
Minek él az ilyen öreg?
Csak nyikorog, csak nyekereg.
Pocsolya a malomárok,
korhadt fogak a lapátok,
szemétdomb a döngölt udvar,
házereszig ér a dudva.
Áll a malom, él a malom,
roskatagon, hallgatagon,
Hogyha arra jár valaki,
marok búzát vigyen neki,
szórja bele garatjába,
szórja bele utoljára,
kegyeletből, irgalomból -
tán mégegyszer földorombol.))
1624-ben az Esterházyaké lesz a vár, akik tovább gazdagítják majd a családi birtokot, így a város javait is.
Veresmarty Mihály, a későbbi pápai református lelkész 1652-ben az iskola diákja volt, s ő teremtett könyvadományával hagyományt a jövendő időkre. 1690-ben ugyanis tekintélyes könyvtárát ajándékozta a kollégiumnak, melyből egy 1931-ben végzett számbavétel is megemlít negyven kötetet. Hogy hány könyvből állhatott a kollégiumra testált gyűjtemény, az már aligha derül ki, hiszen az ajándékozást követő évtizedben került a legmostohább körülmények közé az állomány. A diákok házának ránk maradt könyveiben található bejegyzések szerint a könyvtáros, vagyis a bibliothecarius a tanulók közül került ki, s ez így volt szokás a többi protestáns iskolában is. A diákok közössége a könyvet eladhatta, ám minden bizonnyal csak a duplumot. E hajdani időből való az a kézirat, mely Kocsi Csergő Bálint négy rektori beszédét fűzi egybe, természetesen anyanyelvünkön. E beszédek úgynevezett közvizsgálatok alkalmából hangzottak el a tanuló ifjúság és a megjelent közönség előtt - írja Borsos István. Kocsi Csergő Bálintot Pozsonyban rendkívüli törvényszék ítélte gályarabságra. Kocsi Csergő vállalta, átszenvedte fogságát, majd visszatért kedves városkájába, Pápára, újra az iskola tanára lett, s itt írta meg visszaemlékezéseit. Az ő és társai sorsából Moldova György regényt formált, mely Negyven prédikátor címmel látott napvilágot, s mely írásmű Kocsi Csergőék bátorító üzenetével még olimpiai aranyérmesünket, Balczó Andrást is képes volt csüggedtebbb lekiállapotából kimozdítani.
Valószínű, hogy a könyvtár kezelője, felelőse már a XVII. században is az iskola seniorja. Egy 1660-ban nyomtatott könyvben [Masenius Jacobus Exertationes oratioriae Coloniae Agrippinane címűben] talált följegyzés Kálnai Ferencet emígy jellemzi: Senior et Thecarius. Tóth Ferenc szerint a XVIII. század elején már katalógus is volt, azonban írott anyag e feltételezést sem bizonyítja.
Az Esterházy család döntő szerepet játszott a város és a főiskola könyvtárának életében. A kuruc időkben Esterházy Antal, a Dunántúl kormányzó főkapitánya Pápát fontos központtá emelte. Az ő életében, a XVIII. század elején gyarapodott a város, a könyvtár is leginkább. Az emlegetett könyvbejegyzések legtöbbike is ezekből az esztendőkből való. Majd olyan ellentmondásos kor jött, melyből az ország és szellemi életünk csak vesztesen kerülhetett ki. Esterházy Ferenc beadvánnyal fordult 1749 június 29-én a helytartótanácshoz, melyben a város reformátusai ellen lépett föl. Nem csoda, hogy 1752 május 12-én Pápán a reformátusok vallásgyakorlata s vele az iskola is megszűnt. Történt ugyanis, hogy az Esterházyak segítségével Bíró Márton veszprémi püspök, aki ugyan kálvinista családból származott ! - királyi parancsban jogot kapott Mária Teréziától a protestánsok ellenőrzésére. Az iskola és a könyvtár száműzetése vagy harminc évig tartott a Pápától tíz kilóméternyire, délkeleti irányban fekvő református falucskában, Adásztevelen. Ott kellett bevárnia a híres kalaposkirály türelmi rendeletét. A könyvtár túlélte ugyan a hányódó korszakát, de számos könyve, ki tudja mi?, kallódhatott el, vagy egyszerűen átkerült az ország más gyűjteményeibe. Még e megőrzött állományra sincsen biztos adatunk. 1793-ban tér vissza az iskola a városba, mely újrakezdés után rögvest két kiváló professzor lát neki a könyvtár helyreállításának: Mándi Márton István és - az említett - Tóth Ferenc. Ebben az esztendőben épült az ókollégium. Tulajdonképpen a harmadik nagy otthona az iskolának, ami évről-évre bővült, s 1793-ban már két utcára néző, egyik oldalán kétemeletes épület volt. (Diákkoromban kollégiumunk volt az akkori Április 4 utcában.) 1857-ig, nyugodalmasabb viszonyok közé, idekerült a könyvtár. Az 1798-i iskolai törvénykönyv rendelkezése szerint minden büntetéspénzt a könyvtár javára kellett fordítani.
Egy bejegyzés arról tanúskodik, hogy Mándi Márton István keze alatt a könyvvásárlás rendszeressé vált: "Liber scholae Ref. Papensis proprio aere emptus". Az ajándékozók száma is örvendetesen megszaporodott 1790-től. Chemel Sámuel kapitány 1796-ban teljes könyvgyűjteményét és ezer forintot ajándékozott a könyvtárnak. A majdani ajándékozók közt találunk egyszerű lelkészeket, nótáriusokat, pápai professzorokat és a szabadságharc hőseit, név szerint említhetjük Kerkapoly Károly pénzügyminisztert, aki 1583 kötetét s polcait hagyta 1894-ben az iskolára. [A XX. században inkább megszorító intézkedéseikről híresültek el pénzügyminisztereink, nem pedig hasonló gesztusaikról.]
Mándi Márton Istvánnak meg az köszönhető, hogy Napóleon bevonuló katonái egy ujjal sem nyúltak a könyvtárhoz, csupán a készpénzt vitték el.
Mándi Mártontól Tóth Ferenc veszi át a könyvtár igazgatását 1804-ben, s 1817-ig fáradozik újító könyvtárosként egy nagyobbszabású rendezésen. Az ő működése óta választottak mindig a könyvtáros professzor mellé egy segédkönyvtárost, általában a köztanítók (praeceptorok) közül került ki. Feladatuk a kölcsönzésekre és a helyben olvasók felügyeletére terjedt ki. Például ily feladatot látott el Tarczy Lajos is, aki Berlinben Hegel tanítványa volt, s aki majd Petőfi Sándor kedvenc tanára lesz Pápán.
Edelényi Sándort Zádor (Stettner) György követi a Főiskolai Könyvtár igazgatói székében, ő tölti be e posztot 1848-ig. Az iskola szellemi élete ekkor a legizgalmasabb; városi polgárok a tantermek nyitott ablakai alatt hallgatják az előadásokat. Nem véletlen, hogy 1841-ben a tanulói névsorban Petőfi Sándor neve is fölbukkan Jókai Móré, Orlay Petrich Somáé mellett. Számunkra különösen kedves és becses időszak ez. Illyés is megörökítette Petőfi-könyvében: "Másik versét [Petőfinek], a Szín és valót Kozma olyan sikerrel szavalta, hogy csak várták, mikor lesz vége a tapsnak. És az ő szavalatai! Az ólmos botoknak olyan hatása volt, hogy a megjelent Esterházy gróf a kitűzött két aranyat elragadtatásában egy harmadikkal megtoldotta."
Petőfi itt írta elbeszélő költeményét Lehelről, s milyen kitűnő jambusokban!, innen küldi el első nyomtatásban megjelent versének kéziratát, A Borozóét. Jókai rajzolgat, mintha Orlayt, a majdani festőművészt akarná lepipálni, csupán egy novella-kisérletéről van tudomásunk, a Rény és vétekkel, mely második címével, az Istenítélettel vett részt az önképzőköri pályázaton.
A diákok közül sokan jelentkeztek honvédnek. A belőlük verbuválódott sereget maga Bocsor István búcsúztatta el. A szabadságharc dokumentumai és tárgyi emlékei közül ritka ereklye-féléket mutatott be Pongrácz József könyvtárigazgató 1931. február 8-án a Jókai kör estélyén:
a przemysli Tábori Újság egy számát,
egy szabadságharc-korabeli bécsi kenyérjegyet
és egy Bibliát, egy Újszövetséget pontosabban, "amely egy pápai diák életét mentette meg a harctéren, felfogván a kabát belső zsebében a szívnek irányított puskagolyót".
A szabadságharc bukása után a könyvtár állományának harmada elpusztult. A könyveket csak ömlesztve tárolták.
1850-ben új könyvtáhelyiséget nyitnak, s új szekrényekkel szerelik föl azt.
A kollégium 1857-ben új épületbe költözött, mely a mai Kékfestő Múzeum mellett található. (A II. világháború előtt Nőnevelőintézet volt.)
Folyamatos a teológiai, a klasszika-filológiai könyvek és a hungaricák gyarapodása. Rózsa István (1868-tól 1877-ig vezeti a könyvtárat) elvégzi az első szakszerű rendezést. Viszont utódának, Tóth Dánielnek még mindig egérrágta, foszló könyveket kell mentenie. 1877-től nyarait áldozza fel az ottmaradó kollégistákkal együtt, s közösen alakítják ki az állományt. Sikerül húsz esztendei munkájával a könytárat létrehozni. Az ő könyvtárnoksága alatt szerezték be
a következő művek példányait:
Félegyházi Tamásnak A keresztyén igaz hitnek részeiről való tanítását (Debrecen, 1583) valamint Prágai András, Szenci Molnár Albert és Sárospataki István több munkáját.
1895-ben, immár ötödik, végleges helyére települ át a főiskola és könyvtára. Igazgatója Borsos István lett. 1899-ig 23 nyomtatott oldalon tűnteti föl a gyarapodást, mellyel kettős célt akart szolgálni: egyrészt a nyilvános ellenőrzésre adott módot, másrészt az adakozó kedvet is növelte. A gyarapításra különféle eszközöket, lehetőségeket próbáltak megragadni: például az Antall Gábor püspöki beiktatásakor rendezett bál jövedelmét is a könyvtár kapta. Felbecsülhetetlen érték került a könyvtár tulajdonába, mikor László József kocsi lelkész hagyatékát átvette 1900-ban: 43 oklevelet, s köztük a legrégebbi 1337-ből valót. Borsos István 1911 végéig 5082 művel, 12 269 kötettel bővítette a könyvtárat. A századfordulón készített katalógusát a pápai nyomda sokszorosította, s abban az időben a vidéki könyvtárak közül csak az egri érseki téka és a győri papnevelde könyvtára rendelkezett nyomtatott katalógussal. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelőségétől 60 000, a református egyháztól 2 400 korona keretet kapott a könyvtár. 506 állandó olvasóval valamint napi 2 órás nyitvatartással számolhatunk, de ne keveseljük a szánmadatokat, hiszen nem közművelődési, hanem kimondottan tudományos jellegű használatra rendezkedett be az intézmény. Borsos István 1917-ben , könyvtári tevékenységének utolsó esztendejében 45 426 könyvtári egységgel dicsekedhetett. Munkássága igen jelentős volt, s e tény azért is figyelemreméló, mert elődei között klasszikusainkat tartjuk számon. A Magyar Nemzeti Múzeum ( tehát maga a későbbi OSZK) katalogizálási rendszerét vette alapul és 32 szakba osztotta az állományt. Magukat a könyveket is szakok szerint raktározta. Abban az időben ez jelentette a korszinvonalat, s így e pápai iskolai gyűjteményről elmondhatjuk bátran, hogy hazánk egyik legrendezettebb könyvtárainak egyike lett.
" A könyvtár rendezésénél általában a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában alkalmazot rendszert követtem, melynek célszerűségét ott töltött két év alatt alkalmam volt kiismerni. - - - Az egész munka alapját képező írott szakkatalógusokban minden könyvnek száma van s ezek a számok nem folynak szorosan egymás után, hanem ugrálnak, úgy hogy 6 után pl. 12-es, erre 18 következik a hely tekintetében megfelelő kihagyásokkal azért, hogy az újabb szerzeményt tovább is teljes betűrendben lehessen bevezetni s a kellő helyre állítani. Ily módon ezt a most készült írott katalógust mintegy félszázadig lehet tovább vezetni. S ha egyszer betelik, akkor sem lesz újabb könyvtárrendezésre szükség, hanem egyszerűen le kell másoltatni a mostani katalógust megfelelő kihagyásokkal a tér tekintetében. Így azután - szükségesetén - bármely évben lehet újabb nyomtatott katalógust kiadni, mely a könyvtár akkori anyagát híven tünteti föl." (1900 december) [Íme egy nem is annyira naív, a maga nemében zseniális megoldás-javaslat egy rendszer bővíthetőségére!, természetesen nem számolt az úgynevezett információrobbanással, s azóta ai informatika ezt a gyakorlatot meghaladta. - NIP. ] A könyvtárt vezető utód, Pongrácz József (1964-ig állt a könyvtár élén) így vélekedik vagy harminc esztendő távolából:
"Ennek a rendszernek az előnye az, hogy mindig abc sorrendben maradnak a könyvek, de viszont hátránya, hogy folytonosan mozgatnom kell az egész szakot, ha új könyvek érkeznek, mert ha például megveszem Rákosi Jenő összes munkáit, akkor az abcben utána következő összes szerzők műveit arrább kell raknom a polcokon."
1919-ben az iskolai értesítő az adakozók nevét ismét közli, de az ajándék olyan hatalmas könyvanyag már, hogy tételes felsorolásukra nincsen mód. Antall Géza
nemcsak maga gyarapította az állományt, de kapcsolatai révén a Magyar-Holland Bizottság és a holland kormány is segített a könyvtár fejlesztésében. 1923-ban 52 226 könyvet lel az olvasó a könyvtárban.
1931-32-ben Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok, akadémiai főtitkár közbenjárására megkapta a MTA összes kiadványait, a kaphatók közül, az iskola könyvtára.
A könyvtárat a Tanácsköztársaság idején államosították. Pongrácz József irányítása alatt a könyvtár élete a kommün napjaiban, s az utána következő esztendőkben is rendes mederben folyt.
A két világháború között itt diákoskodók nevei mára ismerősen csengenek országszerte. Lőrincze Lajos, Somogyi József, Nagy László...
"Áldott és megpofozott vagyok az időben a város kezei által. Örökös harangszavában újraszületve rengtem a nyitott könyvben, bölcsőjében a megváltóknak."
Aztán a II. világháború dúlja föl Csoóri Sándor itteni diákéveit. Aki oly szépen írt az iskola könyvtáráról:
"A gimnázium földszinti folyósójának a végiben volt a könyvtár. Már ottlétem első napjaiban elterjedt, hogy több ezer éves múmiák feküsznek a könyvtárban üveg alatt, gyolcsba takarva, csontjukra tapadt bőrrel. Könyvek és halottak egymás mellett? Piramisképek, gályarabkéziratok és koponyák? Egyik a másiktól vált súlyosabbá és titokzatossá. Akár-hányszor szaladtam reggelizni vagy ebédelni a konviktusra, a könyvtár sárgásbarna ajtaja előtt lelassítottam: egy ismeretlen érzésvilág mágnese terén kellett áthatolnom. Az idő, a történelem, az elmúlás szelleméből érezhettem meg valamit, amit egy vadon nőtt parasztfiú tizenkét évesen megérezhet."
A háború alatt a könyvtári helyiségeket kórháznak rendezték be. A diákok az újjáindult iskola könyvtári polcaira 50 000 kötet hordtak vissza a templompadlásra menekített anyagból.
Az iskola könyveinek sorsára oly jellemző ez az időről-időre való költöztetés vagy pontosabb szóval: menekítés, és mégis: igazi kincsek maradtak, őrződtek meg a könyvtár falai között. 1972-es állapot szerint 130 000 kötettel rendelkezett az intézmény, mely 1980-ra 140 000-es könyvtári egységgé duzzadt. Egy egységnek számít e leltárban a gyászértesítő, de ugyanúgy egy lexikon több kötetes sorozata is. Ehhez az összesítéshez ugyanakkor még nem számítottuk hozzá a kódex-gyűjteményt, amelynek legrégibb darabja egy XIV. századból származó német dialektusban írt imádságos könyv. Oklevelet őriz a könyvtár1227-ből, s található itt kézirat V. Ferdinándtól, Kazincytól és Kossuthtól is.
Az ősnyomtatványok száma 11, Szíj Rezső újabb adata szerint csak 8. A téka legszebb darabja Egidius Romanus műve, a Romae 1482, kézzel festett díszes iniciálékkal, végig rubrikázva, piros, kék, zöld és sárga színekkel.- Még 1863-ban ajándékozta Sárközy József. A magyarországi nyomdák közül legértékesebbek a következők: Egervölgyi hitvallás (1562-ben nyomták Debrecenben), a már említett Heidelbergi Káté 1577-ből (helyi nyomdatermék), Bornemissza Péter Ördögi kisértetek című munkája 1578-as dátummal, Pázmány Péter Hodogeus, vagy igazságra vezérlő kalauzának 1637-es pozsonyi, harmadik kiadása. S ott a könyvtár külön gyűjteménye, az úgynevezett Papensia. Itt található minden olyan irat, amelynek a városhoz valamilyen köze van: pápai tanárok, diákok, pápai születésűek munkái, pápai témák stb. E gyűjtést még Pongrácz József indította el.
1. A könyvtárat a mai Petőfi Gimnázium épületében bárki megtekintheti és használhatja. A református egyház tulajdonában van, csak éppen a nagymultú iskola nincs meg. A Református Főiskola hiányát pedig még a könyvtár is megérzi, nemhogy a térség értelmisége, hiszen méltó számú és felkészültségű kutató nem látogatja a gyűjteményt. Ottjártamkor a könyvtárigazgató Miklós Dezsőnek mindössze két alkalmazottja volt csak, akik töménytelen mennyiségű kéziratot válogattak ki könyvek közül... Szomorúan ide csupán annyit írok végül, hogy ezt a könyvtárat még nem értékelte a művelődéstörténet, nem mérte fel igazán senki, hogy valójában milyen s mekkora szerepet töltött be nem csupán a református egyház vagy a Dunántúl, de az ország szellemi életében az elmúlt négy évszázadban. Pápa diákkorom térképén a főváros, de a kutatás területén máig fehér folt.
(1980 áprilisa)
2. Nagy László diákkorában siettette a Nagytemplom s a sétáló utca kirakatának óráit. Úgy érezte, hogy az a világ megvénhedett. Az ő szavait gyakran citáltam magamban magam is Pápa közléit róva, hogy nehogy "vénhedjünk sorra / lélekben szakállasodva". Türelmetlenül várt az ember a hetvenes években, tán egy randevúra, tán egy más korra. Mindkettőre.
Mintha Adásztevelről vagy egy más dimenzióból jöhetett volna vissza a száműzött iskola?
Alig hihető, de megtörtént.
Hogy van a könyveknek is sorsuk, újra megtudhattuk.
Nyugtalanítson hát Kovács István verse szép feladatainkra tovább:
Vallomás
Borbáth Károlynak
Tizenhárom éve jártam ott először,
s láttam múlhatatlan gyászú templomát.
Udvarán szarkofág állott: néma bölcső -
a csönd vetett benne mohát.
Lassan körbejártam, mint késő napóra,
ezer ember álmát, vak szemfedelét,
s szellemük leplébe őket begyolcsoztam -
sírgyalázóiknak kísérteteként.
Majd a Fejedelmi Iskolába mentem,
amelynek könyvtáros szentje fogadott.
A történelem volt nyomasztó keresztje.
Olyannyira, hogy már két éve halott.
A nap, hol nem szőlőt, sírköveket érlelt,
a professzorok megroppant hantjait...
A temetős dombot vele jártam még be...
S vele böngészem a neveket ma is.
És vacsoráztunk a régi épületben.
Kenyeret, vizet, mit századkon át
a hű diákok s a jó tanárok ettek...
És közénk ültettük Kőrösi Csomát.
A hosszú lócákon mennyien szorongtunk.
Meg se jegyezhettem mindenki nevét.
Mind, kit ellátott a Fejedelmi Fundus:
Barabás, Bod Péter, Báróczy, Kemény...
Láttam Vajna Antalt s Incze Dánielt is,
tetőtlen álmuk romjai között,
ahogy a krónikás pernyék alól mentik,
amibe a lándzsa-láng beletörött.
Szekrények alkotta könyves cella mélyén
folytattuk. Vigyázott fönn Apáczai.
Bár szuronnyal döfték keresztül a képét.
De megszokhatta már, mint a társai...
Szemüvegedet vedd le és töröld meg.
Nehogy az arcodba tapossák, ha majd...
És ne hagyj itt minket, kérünk, mindörökre -
a Te kálváriád nem őrzik falak.
Te maga-felejtő sorsunk halk tudója,
akit halálba száműztek. De vagy!
Fejedelmünknek is légy tanácsadója;
és mondjál el neki mindent, mi igaz.
A vers ősbemutatója 1982 májusában Veszprémben, a Dimitrov Művelődési Központban volt a Kilencek esten.
(1998 októbere)
+
Felhasznált művek jegyzéke
Borsos István: A Pápai Evang. Reform. Főiskola Könyvtárának KATALÓGUSA és rövid története. Nyomattatott a Főiskolai Könyvnyomda betűivel.
= Pápa, (Kis Tivadar) 1901.
Pongrácz József: A Pápai Református Főiskola könyvtára.
= Pápa, Főiskolai nyomda, 1931.
Lampert Géza: A pápai Református Főiskola története 1531-1931
= Pápa, Főiskolai nyomda, 1931.
A Dunántúli Református Egyházkerület Pápai Főiskolájának Értesítője az 1930/31-es iskolai évről
= Pápa, Főiskolai nyomda, 1931.
Szíj Rezső: A pápai Főiskolai Könyvtár és gyűjteményei.
= Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. 1978. 207.p.
