Óvodás voltam az 1960-as évek elején, mikor először Révfülöpön 5 esztendős tapolcai társaimmal leszálltunk a vonatról, hogy a kikötő melletti park piros, sárga és kék hajóhintáit kipróbáljuk. Perlaky Pubi mamája s egy dada vigyázott ránk. Ekkor láttam először a Fülöp-hegyet s a szemben lévő Boglár sziluettjét. A (középsős) csoportunk körött fiatalok no meg kapás és gyümölcsszatyros öregek, csizmás bácsik, kivágott orrú tornacipőben nénik. Övük rafiakoszorú volt. Jókai regényeit ismerték, Fonay Tibor pedagógusnak pedig előre köszöntek, tisztelték. Már kamaszfejjel figyeltem föl a hófehér nyári ruhában sétáló színészre, Cserhalmi Györgyre, dicsérte a hegy nedűjét, majd Jancsó Miklós stábjának táncos és gyönyörű lányai sétáltak az Ibolya terasza felé, hogy két felvétel között kávézzanak vagy bevárják a celluloidra kívánkozó sárkányrepülők látványát. Berta Bulcsu jött Szepezdről, lám, vásárolni, s lám, mintha azt a másik arcot meg egy pécsi folyóiratban láttam volna legutóbb...
Akárcsak óvodás koromban, 18 esztendősen is a tapolcai vonatra vártam, s hogy teljék az idő, még Cseh Tamás dalt is dúdolhattam.
A hatvanas években nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma.
Emlékszem nap mint nap hajóval átmentünk Almádiból Siófokra.
Filmek is készültek vászonról ránk néztek autóstoppos fiatalok.
Twistelve nézték a víztükröt, s hallgatták, mit csacsognak a vízhabok.
A '60-as években fellazult tételben fogalmazódott meg a világ.
Kafkában, Sartre-ban és távoli bölcsekben csodálta meg ön-önmagát.
Táguló gyűrűkben konszolidációt hullámzott a szép Balaton.
Emlékszem átmentünk Bélatelepről Révfülöpre egy nyári napon.
Oh, a (régi) Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorlás hajónk
Oh, a (régi) teraszon ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon.
(Bereményi Géza: A hatvanas évek)
A fölvillanó révfülöpi emlékképeimből számtalan alkotó lép elém, ám egyik kedves írómmal, aki pedig sok-sok szállal kötődik Révfülöphöz, a Balaton parton nem találkoztam. A temetésére nem tudtam elmenni, de ott álltam a tapolcai könyvtárosokkal, mikor a szekszárdi temetőben a sírja kövére egy gyerek-angyalt ültetett a ezerkilencszázkilencvenes évek második felében a szobrászművész, s azt Juhász Ferenc költő fölavatta. Csányi Lászlóról beszélek, az ő révfülöpiségéről szeretnék szólni.
Csányi László Tapolcán született 1922-ben. Neve rímelt véletlenül a szintén Tapolcán született Batsányi nevére, s a híres, első forradalmár költőnk verseit sajtó alá is rendezi 1946-ban. A középiskolát a bencéseknél Győrött végezte. Felső iskoláit Pécsett. Szegeden tanulta a publicisztika mesterségét. Majd haláláig Szekszárdon dolgozott. Életútját ismertetni aligha lehetne egy dolgozat keretében, gazdagságát bibliográfiában számbavéve megtalálhatja a könyvtári olvasó. A hozzáírott levelekből és szép kiadványt adott ki a Tolna megyei könyvtár. Mielőtt régi, elfeledett, révfülöpi költeményeiről lefújnánk a port, szépírói és irodalomtörténeti munkáit, a könyvei címsorát fussuk csak át:
Vörösmarty szerelmei. Szekszárd. 1975.
Szekszárdi napló. Visszaemlékezések. Bp. 1979.
Égtájak, utassal. Szekszárd. 1987.
Bejártam Tolnát, Baranyát. Bp. 1988.
Somlyó György. Monográfia. Bp.1988.
Babits átváltozásai. Bp. 1990.
Takáts Gyula világa. Tanulmányok. Bp. Kaposvár. 1991.
Az ifjú Vörösmarty. Szekszárd. 1995.
Életművének költői darabjai pályája második felében elmaradtak. Ám csak a versek, hiszen tudós létére lírai alkatát is megőrizte, s művészi igénnyel írta tanulmányait, filosz ésszel, ám költői intuíciókkal a Kortárs, az Új Írás s a többi rangos folyóirat hasábjain. A szekszárdi Dunatáj című orgánumot maga alapította. A megyei napilapban saját versei után még föl-fölbukkantak műfordításai. Az ötvenes években Hans Sachs komédiáját ültette át magyar nyelvre, de később is szívesen tett közzé egy-egy Quasimodo- vagy például Desnos-opuszt. Weöres Sándortól Somlyó Györgyig barátainak mondhatta a közelállókat. Azt már nem tudom, hogy fiatalkori verseit ismerte-e szekszárdi környezete? Számunkra azonban kedves és fontos élettény, hogy révfülöpi őseit élete utolsó esztendeiben is számontartotta, holott már sírjaik sem találhatók meg a helység temetőjében s hogy a Balaton partján, itt, írta több költeményét is. A versekben kezdetben csak háttérül szolgál a tó és a vidék, a könyvecske hőse egy 18-19 esztendős fiúcska, éppen csak túl az érettségi vizsgáján. A táj inkább a nagyobbacska kamasz bensője, ami éppolyan vigasztalan, mint a világháborús ország 1941-ben, s éppolyan sok baljós előérzettel van tele. Az iskolás és iskolázott versek megneveznek egy tanítómestert, akinek ekkoriban hatása alatt állt a szerző. Csányi László ekkoriban a 4 esztendeje halott József Attilát tartotta szellemi bátyjának! Fordulataiban szó szerint is kimutatható mindez, külön tanulmányt érdemelne, hogy József Attila mely költői megoldásaira ismerünk a Csányi-sorokban. József Attilának korántsem lehetett kultusza még akkortájt, így forradalmian meglepőnek is vélhetjük akár a diák Csányi vonzódását. S hangjában még csak nem is a szociális indulat az, ami szembeszökő [bár ez is előfordul: ...Csodát is / remélhetek, de nem várok soha/ s úgy megennék most tízdeka szalámit! (Spleen)], hanem az egzisztencialista fájdalom, amitől még testvéribb lesz a világhiány költőjével, a szenvedő József Attilával. Íme Elmúlás című verse:
Gondjaim között mérgelődöm,
Apró csókokkal bibelődöm,
Eső esik, vagy süt a nap,
Pipázgatok az ég alatt.
És verset irok, én a részeg,
A forgó napba belenézek,
Fakó lovaim közé vágok,
S az egekbe is beleszántok!
Hová tüntek a tarka álmok?
Az istennel is perbe szállok,
Ha ő nem segít, ki segít meg,
Vagy rajtam senkise segíthet?
Néha hosszan a napot nézem
És merengek a csendességen,
Holnap valaki rám dob egy követ,
S még isten is kinevet!
Révfülöp, 1941.
Ez az antideista életérzés volt jellemző a fiatal József Attilára, Csányi Lászlóra, a hatvanas években az autóstoppos ifjúságra, de még a hetvenes években az én nemzedékemre is. Valami örök-keserű, sziszifuszi jelenség volna ez minden időben, hogy az egyén és a világ csak a későbbi férfikorban lehetnek méltó ellenfelek vagy már barátok is tán? Addig csak ezek a szomorú filozófiák és tónusok vannak?
Éjszaka
Látod a fülledt éjszakát
Amint a föld fölé hajol?
Becsukod házad ajtaját
S emlékeid közt motozol.
Vén tányérsapkás tengerész
A hold, részegen vigyorog,
Csúfolkodik, a földre néz,
Aztán meg mérgesen morog.
Vallatni kezd a sűrű éj,
A bűneim között kutat,
Nagy keze szívemig leér
S előkotor vén titkokat.
Csak kábult szemmel bámulom
A szívem csillagot keres,
Egy szekér cammog az úton
S lassan, lassan az éjbe vesz.
A pipám csendbe megtömöm,
Van aki szívembe belát?
S a bánat lesz egyszer öröm?
S ha van isten hát megbocsát?
Révfülöp, 1941 augusztus.
Szándékosan hagytam harmadik, záró darabnak a következő költeményt ebből a kötetből és esztendőből, mert igazi búcsúvers, melyben a költő nem csak a műve végére írja oda Révfülöpöt mint keletkezés helyszínét, de rímhelyzetbe hozva beemeli a költeménybe is. S az ott is marad hitem szerint - minden értelmezés és további magyarázkodás nélkül a Révfülöpiek emlékezetében (Jó volna, ha a fiatalok, diákok fölkutatnák a révfülöpi rokonok hagyatékait vagy csak berajzolnák a Csányi-hagyományokat a község szellemi térképére!):
Búcsúzás
Még megittunk egy félliter bort,
Búcsúzóul még megcsókolt,
Nem sokat teketóriáztunk,
Fütyölt a vonat, kezet ráztunk,
Az ablaknál állt indulásig,
Az útra vett nekem szalámit,
Aztán én mentem, ő maradt,
Hazáig rázott a vonat,
Talán egy könny is volt szemében,
Amikor búcsút intett nékem,
Nincs bennem bánat sem öröm
S most itt vagyok Révfülöpön.
Révfülöp, 1941 június
Az 1950-es években is itt volt Csányi László, itt, Révfülöpön. Világháború, 1956. Kormos és véres esztendők sora. És mégis. A felnőtt ember számára ekkor színesedik ki a táj, ekkor már újra olyan eleven szépség minden részlet, ahogy utolszor önfeledten a gyermekkor elveszített paradicsomában láttuk! Úgy tetszik, törvény ez is.
Balatoni változatok
I.
Bűvös varázslat, titkos mágia,
felejthetetlen éden-kerti táj,
mely friss gyümölccsel s ó-borral kínál
és fénnyé kell mindennek válnia
a tündöklő nap csodáinál.
A tó. A hegyek. Csobánc, Szigliget
és milyen nagy volt a gulácsi hegy
és mellette a világ mily kicsi!
Elmosódtak körvonalai.
II.
A kezemben könyv. Sétálok a kertben;
parázsló fények, most megy le a Nap,
a tamariszkuszok meghajlanak
s egy bíbor rózsa szinte visszeretten
saját tűzétől. Boldog pillanat.
A szőlőhegy is majdnem lángralobban
s a puszta léttől is megittasodtan
dalolni kezd a parti jegenye
s végül minden fa együtt zeng vele.
Jegyzetek:
Kegyelemkenyéren című verses könyve (Pécs, 1942.) megtalálható a tapolcai Városi Könyvtárban Kertész Károly könyvtárigazgató gyűjteményében. A helyi könyvtár Csányi Lászlót köszöntötte 75. születésnapján.
Csányi László Balatoni változatok című verse megjelent a Veszprémi Szemlében. Veszprém. 1958. április-május. 2. szám. 64. p.
Németh István Péter, Tapolca-Zánka, 2002 Húsvétján
