"...növény-erkölcs kellene
Belénk is, ember állatokba,
Vértelen vetélkedés,
Magasabb fa lesz a különb."
(Németh László: Nem tudom a botanikát)
A következő verses sorokat egy nagy gonddal összeállított növénygyűjtemény lapjai között leltem. Több fekete szegélyű, sárgásfehér színű, kisméretű (135x207 mm-es) papírra írattak, melyeket akkortájt széltében használtak Taljánország fejlettebb, északi vidékein. A florista világosbarna tintával dolgozott. Helyesírási jellegzetességei: az elválasztójelet sehol sem teszi ki, a vesszők és a pontok gyakorta elmaradnak, némelykor egészen. Néhol az ékezet is hiányzik, netán eltér a mostani szabályoktól. A hagyaték első lapján Jeremiás próféta könyvéből másolt idézet volt olvasható:
"Szóla továbbá nékem az Úr, mondván: Mit látsz te, Jeremiás?
És mondék: Mandulavesszőt látok én.
És monda nékem az Úr: Jól láttál, mert gondom van az én igém
re, hogy beteljesítsem azt."
(Virágok vetélkedése)
18 + füredfürdői emlék + 88
virág vagyok édes mandula virága
nénéimmel együtt ringat Áganyácska
nyár csak s gyümölcs lettem őszre aláhulló étek
télen kamra rejt és csonthéj-ruhám tüzön éghet
a tietek vagyok egészen így leszek tietek.
virág vagyok én is édes mandula virága
együtt ringass nénéimmel Áganyácska
jövő tavaszra belőlem hajt ki a kicsinykén
kicsi fa hogy ő én legyek megint én
Áganyácskám Áganyácska drága
csak virág vagyok édes mandula virága
májussal jő a félelem ringathatsz míg vagyok
érted jőnek szekercések értem pedig fagyok
(...)
Vén vagyok már,
milyen vén!
De ha megállok most a virágoknál,
felét sem tudom még szólítni nevén.
(...)
Nem figyelmez
a savval mart gyökér
fényre s nehézkedési erőre.
Miképp egy gyötrelmes
fogfájdalom sem ösztökél
bármi szent ügyér'
hogy ELŐRE, csak ELŐRE - - -
(...)
a semmibe csüngő
gyökér egyízben
felfelé kunkorult.
Mintha a geo- helyett
a helio-tropizmus
elvét akarta volna csak
követni.
Azt mondod: Koholmány?
Ám így tenne (hidd el!)
legszívesebben
az a nadragulya,
aki sírt és nyüszített
mikoron kiszakíttatott
a pusztai földből.
Kapaszkodott volna azután már
mennyed gálickékjébe is,
nagy Plántáló!
(...)
Fényre nem vágytam. Fényről nem tudok. Egy csöpp harmat szerettem volna
lenni, mely hazám jövője számára a föld egy porszemét megtermékenyíti.
Az a föld-porszem is kiszáradott. Vetni próbáltam s becsületes igyekezetem
vetésén gaz verődött fel. Ha eljő-e még a Gyomláló?
Szem
embe porszem
et hajtott a szél
s máris lám
pislán
harmatcsöppnyi
könnyön át
lát
om
jönni
disznóparéj
ban gázolva
a Gyom
lálót
.
.
.
(...)
Édes Akác-apánk!
Az első pallos-ütés után csuklóban lekonyul
valamennyi leveled,
rögvest az első ütés után
annak jeléül, hogy
megérezted a csapást - - -
Upasz-fák* tartanak eget fölibéd,
s Te mindig úgy ejted alá karjaid,
akár egy hirhedett zenész
a zongorabillentyűzetre, kezét
szépen,
csuklóból - - -
* Upasz-fa: e trópusi fáról azt tartják, hogy körülötte nem nő meg semmi. A florista szerző Kossuth levelében is olvashatott róla Deák Ferenc halálakor. (Baraccone di Colegni. 1876. február 14.)
(...) Kettőnkhöz nem illik e Sándor az Ispánkútnál?
Picin virágotska, Nem.
Talált nefelejtsike, Nem Sándor volt.
Elém a sors hozta. S nem is az Ispánkútnál. Leszakítottam hát ott Hanem a sivatagban.
S rajt' tsüngött egy lepke. Egy takácshéjakútnál.
Láttam, hogy e virágot A virág víztartójába fejest
Meg ő is szerette. bukott pillangó Amint rájuk pillanték, HÁT
Barátom; ez tsuda! - OTT
Virággal e pillangót ÉS AZ
Ezért adom oda. volt ő. (Németből fordította Dombi M. Lilla)
Lepkék tartják életben az utolsó rózsaszínű
és piros virágokat. Az őszi
kikerics már legtöbbször remeteéletet
kénytelen élni
Nem volt oly vers még
minek papírlapját
át meg át
ne luggatták
volna a lágy
gyökérhegyecskék.
(...)
Csodafű volnék?
Hiszen szólok, akár a csodafű.
Csodafű leszek, annyi bizonyos,
csodafű igen,
mivel elhallgatok,
miképpen előbb-utóbb
elhallgat minden csodafű
egyszer,
ha hű
a csodafüvekhez.
A MÉLY ÉRZÉSEK
KIFEJEZÉSÉRE
SZÓ NEM ADATOTT.
HALLGATOK
S IMÁDKOZOM
Uram
az Élet könyvében
a reám-fordított lapok
alatt is csodafüved,
hű
fű
vagyok.
Imádkozom.
S hallgatok.
(...)
Egy kéréssel végzem. Vegyen Ön, kérem, időt magának, az idezárt cupressus
funebris ágacskát, a feltámadás jelképét nevemben letenni Deák sírkápolnájának
küszöbére, egyedül, zajtalanul, szép csendesen.
A szél el fogja kapni vagy a járókelők eltapossák. Sohse bánja!
Ha van kapocs a két lét között (a mit óhajtani természetes, bár hinni
nehéz) az, mit egykor Deák Ferencnek hívtak, meg fogja érteni, hogy mit
izen éntőlem őneki az a czipruság
Voltam maghozó szél is. Gyermekded álmom
ban. Aztán fölnőtt járókelő.
Közben elfútt az ifjúság.
Ha még egyszer, egyszer még
üzenetté kell válnom
leszek-e czipruság?!
(...)
Újsághír a SÜMEG ÉS SZENTGRÓTból. 1894. április 15.
A sümegi izraelita templomban folyó hó 8-án gyász
istentiszteletet tartottak Kossuthért, melyen felekezeti
különbség nélkül nagy közönség gyűlt egybe, míg többen
voltak azok, kik a templomba be nem fértek.
A ...-i Chóni kört húzott a földön maga körül, midőn esőért imádkozott, melyet nem hagyott el, míg az eső meg nem jött.
Chóni volt ő is, akár a híres esőcsináló.
- Ezek a cseppek csak azért esnek éppen, - mondták a ...-iek, hogy e férfiú kívánsága teljesedjék.
- Nem ily esőt kívántam - szólalt meg most Chóni, - hanem amely megtöltse a ciszternákat, a vermeket és az üregeket
Azonnal záporeső támadt. És Sámuel hagyománya szerint úgy szakadt a zápor, mintha tömlőből öntötték volna.
Nem így kívánom, - szólalt meg most Chóni, - hanem legyen áldásthozó az eső és szelíd.
Olyan, amilyen akkor és ott esett. Mikor halkan a következő nótát énekeltem.
A fenti szöveg a közismert Kossuth-nóta (Kossuth Lajos azt izente...") héber versfordítása. Az Egyenlőség XI, 1892. évi kötetében (28. szám július 8., Melléklet, p. 3) jelent meg. Fordítójáról (Kohn Adolfról) a nevén kívül csak azt tudjuk, hogy a szabadságharc katonája volt. Nem költő, verselőnek sem igazán profi, de a héber szöveg néhány szép bibliai fordulattal ajándékozza meg a magyar népdalt, ezért némi figyelmet érdemel ma is.
(...)
Éltem álom.
Álmom éltet
Az ember végül rádöbben.
A századból is százalék
oly apróka esélye.
Mégis él e
remény.
Ahogy az azáleák levelén
harmatcsöppben
az osztódni kész ázalék.
