TAPOLCAI KALENDÁRIUM

Vázlat egy évkönyvhöz

JANUÁR HAVA

Csizió:

Hogy szaporíthasd, metszd meg a szőlődet januárban!
&mnsp;   Tartsd borod ég fele, hogy tiszta-e, nem zavaros? ?

"Ha megcsordul a Vince,
Tele lesz a pince.

Tehát, ha Vince neve napján olvad, jó lesz a szőlőtermés.
Legendája és a jósversike Vincét tagadhatatlanul vízöntői képességekkel ruházza fel. Sok népi szokás is van, amelyek e naphoz kötődnek. Ilyen például a vincézés, amelynek során a szőlőskert szélét szentelt borral vagy vízzel öntözik meg. Alapja ennek az a hiedelem, ha Vince napján esik az eső, akkor sok bor lesz. Vagy a bor vízzel vegyítve jelképezi a mértékletességet."

"Azok a sivatagi képek, melyeket negyven esztendővel ezelőtt a földkerekség egyik legsivárabb kő- és homoksivatagján, a belső-ázsiai Góbin láttam, megelevenedtek előttem újra a Balaton felvidéken. Tapolca környékének remek bazalthegyei körül 100-160 méter vastagságú homokréteget hordott el a szél. A Haláp, a Badacsony, a Szentgyörgy-hegy, a Tóti-hegy, a Gulács és a többiek bazaltjai magasan a Pannon-tenger üledékein terülnek szét, s ezek a rétegek csak a bazaltkúpok alatt maradtak meg, a kemény, súlyos bazalt levélnehezékként védte őket. A bazalthegyek körüli tágas részekről úgy eltakarította a szél a homokot, mintha csak száraz, fagyos hó lett volna... " (Lóczy Lajos)

"Szűrd meg bölcsen a bort!" /Horatius/

"A bor örök." /Goethe/

"Jó burgundit szívott magába,
mikor a földtől búcsuzott" /Villon/

"Nem hiszek abban, hogy van eszperantó bor." /Mózsi Ferenc/

"Koccintsuk el a távolságot!" /Nagy László/

"Keserű lett innod? Legyél a bor magad!" /Rilke/

*

Lap a balatoni kalendáriumból

Íme a tél irkája rigók pici lába nyomával:
    Hóban az ékezetes ipszilon águ betűk.

FEBRUÁR HAVA

Csizió:

Ha Farsang hava jő: óvd a rügyek áttelelését!
    Húzd ki a kordonodat, metssz! Fontolva haladj!
?
A pince a bornak ne börtöne, hanem otthona legyen! (Káldy Tibor festőművész intelme)

Aki tizenöt év óta nem látta volna itt ezt a vidéket, nem ismerne rá. Ehhez a nagyszerű vidékhez csak nagyszerű elgondolások méltók mindenben... olyan különleges szépségű s vonzó építmények, mint aminőket a természet mintául a hegyekben odarajzolt: Badacsony, Szentgyörgyhegy, Szigliget, Gulács..."

(Jankovich Ferenc: Hazai Kis Tükör)

Nagy László verseiből

Ősszel édesűlt szerelem
mint a bor télre kiforr,
lélekben erős ragyogás,
mint a pohárban a bor.
- - -
Tejjel táplál a jó remény,
mesebeli rózsa-tehén,
szőlőszemet csipegetek,
ujjaim közt csillag remeg.
- - -
Ősz van újra, lehervad a környék,
fenn a dombháton sövények zöldjét
elönti halálos pirosság.
De szöllő és körte édesebbek,
állatok hízva vérmesednek,
a rétet jóllakva tapossák.
- - -
Forog a föld az idővel, éggel, mint csillagkerék,
már ez nem játék, zúgással tölti az ember fejét.
Jönnek a megbolondító illatok, sziszeg a bor,
szíveket sebesre horzsol sok lebukott meteor.
- - -
Harctéri sebek doktora,
Hazátlanoknak otthona,
Mézes bor, édes babona,
Gyönyörűm, te segíts engem!
- - -
Kérem, ne zavarja a poharamat!
- - -
Édesanyám, a kertedben újra
szőlődet csipegetem. Élek.

*

Lap a balatoni kalendáriumból

Éjszaka fagy. S rügyezik farsangra a barka, kipattant.
    Jaj, szentelje a lágy, lázas eső, ne a könny.

MÁRCIUS

Csizió:

Nem gyógyulnak a szőlőtőn a sebek sose, így metssz,
    úgy növi el a növény. Mosd le permetegen!

?
"A szőllők József nap táján közönségesen kinyittatnak, s metszetnek is, az első vagy parrag kapálás is most történik, a tőkék por ganéjjal tápláltatnak, elszáradott részeik pedig lenyestetnek."

"Hány embertől fél a vincellér? Negyventől. Mert ha a 40 vértanú napján fagy, rossz bortermés lesz."

"Mindent elkövetek, hogy megapadt kútforrásainkat neveljem... Borral, tokajival akarnék üzletet kezdeni, báró Vay Miklós küldött egy hordóval, - mást nem, többet felhívtam. Ezt úgy tekintem, mint hazafiúi vállalatot is, most hírből ismerik e bort csak, ha jó s jutányosan adatik, évenkint 20-40. 000 palackkal is el lehetne adni, mi jól esnék a Hegyaljának és magamnak is használhatnék vele. De ehhez némi tőke kellene vagy hitel, hogy t. i. a küldeményt havak múlva fizetném.
- - -
...a tokaji borüzleten töröm a fejemet. Többször írtam Vay Miklósnak, ő is felelt többször. Célom: jót s jutányosan adni a hamisított helyett, mit méregdrágán adnak. Teszem hazafiságból, de jövedelmi számításból is. ( Részlet Szemere Bertalan naplójából . 1858)

Szemere Bertalanról:

[Tanárky Gyula]"...némi malíciával emlékezik meg a borkereskedővé avanzsált politikusról, holott maga a gondolat, hogy népszerűsíteni kellene a magyar borokat, egymástól függetlenül több magyar emigránsban is fölmerült. Szemere Bertalan mellett Pulszky Ferencet éppúgy foglalkoztatta az ötlet, mint Kossuth Lajost, aki szintén meg volt győződve arról, hogy "jutalmas volna hegyaljai Sherry Imperialt készíteni", mert ez az angol bort "nem árával, hanem minőségével verné le". Mindez Pulszky és Kossuth esetében futó ötlet maradt, Szemerének viszont, ha élni akart - miután felesége vagyonát ...Boldényi-Szabó elsikkasztotta - nem maradt sok választása. A tervből elhatározás született, az elhatározást tett követte, s az egykori miniszter, az itthon in effigie kivégzett párizsi emigráns így vált borkereskedővé." (Albert Gábor: Egy borkereskedő lelki alkata)

Szólások:
Cégér nélkül is elkél a jó bor.
Borral kell megbékélni.

*

Lap a balatoni kalendáriumból

Hej, ártéri füzek! Zsiborogni a véretek érzem
    Arteriámban! Igen! Zöld haju, szép szüzeim!

ÁPRILIS

Csizió:

Trágyázz! Veny'gét Szent György már ne találjon a rendben!
    Ne halogass kötözést! Tőd vadak ellen is óvd!

?

"A szőlősgazda az első tavaszi villámot figyeli. Ha ebben a piros rész a nagyobb, sok bor lesz abban az esztendőben."

"Ha muslicák, szúnyogok szőlőfakadás előtt dongnak, bő esztendő lesz."

"Nyesd a barackfát. Irtsd a kerti férget,
most ültesd, akkor szép lesz szép sűrű sövényed.
Szőlőt is bújtathatsz még, most legjobb karózni.
A palántát lehet ki szabadba hozni."
Szólások:
A vízitaltól nád terem az orrodban.
Jó a sör, mégis a bor az anyja.

Darányi Ignác beszéde a tapolcai választókerületben (1906. április 19.):
...megvallom őszintén, hogy a tapolcai kerülethez köt engem a közös törekvések és közös küzdelmek emléke is. Hiszen emlékszünk, amikor még a Balaton mentének és a kerületnek szőlőhegyei egészen ki voltak pusztulva. Egyesült erővel, népünknek életrevalóságával sikerült újra fellendíteni azon vidéket úgy, hogy lehet mondani, hogy szőlőhegyeik talán szebbek, mint valaha voltak. Amilyen sivár volt a Balaton vidéke azon időben, éppen olyan sivárul nézett ki szegény hazánk képe rövid hetekkel ezelőtt, de amint a szőlők helyreállítására összefogott minden illetékes tényező, azonképpen mondhatom most is teljes önzetlenséggel és hazafisággal mindenki megtette a kötelességét. (Éljenzés.)

[Szőlőhegyei egészenki voltak pusztulva = utalás a filoxéra-vészre.]

*

Lap a balatoni kalendáriumból

A szerelem-ragacsos vadgesztenye illata bódít,
    Nyílik a fürtös akác, szállnak a nyárfapihék.

MÁJUS

Csizió:

Május esője ha bármi kevés vagy bármi özönvíz:
    egyként üdvös a gond, míg a talajt lazitod!

?

"Szervác, Pongrác, Bonifác
Három fagyosszentek,
Hogy ne bántsák a szőlőt,
Füstöljenek kendtek."

"Május a természet kibontakozásának, a termékenységnek, a virágnyílásnak hónapja, a rózsanyílás fő ideje. Tehát az év legszebb hónapja. Már a rómaiak Flórának és Majának, a virágok, valamint a föld termékenysége istennőjének és Bacchusnak, a szőlő, a bor és a mámor istenének ünnepévé, vagyis a szerelem, a májusi menyasszonyok és lakodalmak ünnepévé vált ez a hónap."

Szent Orbán, népiesen Urbán római pápa volt (†1085). Ő rendelte el, hogy a szentmise áldozati kelyhét és paténáját aranyból vagy ezüstből készítsék. A szőlőmívesek, kádárok, kocsmárosok választották védőszentjüknek. A szőlőmívesek azért tisztelik, mert az ünnepe körüli rossz időjárás a szőlőnek kárára szokott lenni. Hogy közbenjárását megnyerjék, szőlőfürtökkel ábrázolták, a szőlőhegyeken szobrot és kápolnát emeltek tiszteletére.

Szólások:
A bor megtanít az ékeszólásra.
Jókor jössz, elkélt a szüret.

*

Lap a balatoni kalendáriumból

Tölgyfavirágzáskor finomabb zamatú valahány kút
    S forrás errefelé. Így igyad itt a vizük!

JÚNIUS

Csizió:

Tőkéd június árnyai sértik. Tépd a levélt, hol
    nem kell! Hónaljazz! Süsse bogyóid a Nap!

?

"Tisztán tartsd a fákat. Vigyázz a gyümölcsre,
hogy a javát hernyó-madár el ne költse.
Karózva, indáit tördelve, gyomlálva,
készítsd a szőlőt másodkapálásra."

Aprtos Bacchus amat colles.
Bacchus a hegyeket kedveli. (Vergilius)

"Valahányszor eszembejut a badacsonyi Kisfaludy-ház tornáca: hidegrázásszerű borzongást érzek. A táj, amelyet erről a tornácról látni, napsütötte, vulkanikus, sajátosan "magyar" táj."

(Márai Sándor)

*

Lap a balatoni kalendáriumból

Csillan túlnan a Boglár- és a Fonyód-hegy opálja.
    Türkiz a tó. Ragyogó légy hát, márga, iszap!

JÚLIUS

Csizió:

Lisztharmat vagy szürkepenész, peronosz: nagy a kár, ha
    kórságukra feledsz szert bár Anna-napon... ?

Illés napján általában megjön az eső, és ez viharral jár együtt. E napon azért nem szabad kint dolgoznia földeken, mert a mennykő becsaphat az emberbe. A közeledő vihar moraját hallgatva mondogatták: GURIJA MÁR ILLÉS A HORDÓT, NAGYON HARAGSZIK!"

Antiochiai Szt. Margit 307-ben, Diocletianus idejében szenvedett vértanúhalált. Hazánkban tisztelete II. András keresztes hadjáratainak idején lendült fel, amikor is a király a szent koponyáját magával hozta, és a szepesi prépostságnak ajándékozta. Királyi alapítású volt, és a híres somlóhegyi szőlőket oltalmazta a viharral dúló sárkánnyal szemben a hegyre épített Margit-kápolna. Tiszteletére a hegyközség 1714-ben fogadalmat tett, és kápolnája híres búcsújáróhellyé vált. (Július 13.)

Széchenyi István: Boraink jobb sikere végett - Részlet a Világ című munkájából

Legyen veres, fehér, ürmös ’s csemegeborainknak olly nagy számú különfélesége a’ mennyi a hazában terem, csak egy helyütt összesítve, hogy azokat könnyen láthassa ’s izlelhesse mindenki, - tüstént meg lesz állapítva, igazam van-e azt mondanom: hogy boraink legnagyobb része mostani bánásmódunknál fogva nem lehet rendes kereskedési tárgy, vagy ezt mondván csatlakozom-e? Ha a’ legjobb minemüségüeket sem fogja nagyobb mennyiségben senki is venni, akkor a factum mellettem szól, - ’s a dolog valódi fektét így látván, olly módokhoz fogunk nyulni, melllyek körülállásinkban legjózanabbak; ha ellenben illő áron nagyobb mennyiségben fogja borainkat venni a világ, - akkor én leszek az első, ki azt állítandja: Igen megelégszem, mert csatlakoztam! Csak ne áldozzuk fel saját véleményeink vagy theoriáink fentartása végett magát a dolgot; mert egy rendes ’s kiterjedett borkereskedés hazánkra olly tetemes hasznú lenne, - hogy az valóban megérdemelné minden ebéli személyes kis hiúságok félretételét.

*

Lap a balatoni kalendáriumból

Rózsaszinü felhők. Halovány lila alkonyi párák.
    És az alámerülő Hold aranyozta habok.

AUGUSZTUS

Csizió:

Priáp már ha nem áll, kéznél van harci kereplőd;
    hessentsd a seregélyt! Lám közeleg szüretünk.

?

"Augusztus a csillaghullás hava. Lőrinc napján is lehet hulló csillagokat látni, amit a nép Lőrinc tüzes könnyeinek nevez. Az augusztusi Lőrinc-napot a népi hiedelem gyakran keveri a szeptemberivel, de azért ez termésjósló nap is. Ha esik, és még a kerékvágásban is megáll a víz, lesz bőven szőlő és gyümölcs - mondják."

Szent Dionysius, azaz Donát vértanú, ókeresztény püspök. (†362) Egyik miséje alkalmával a pogányok rátörtek és a kelyhet szétzúzták, mely beszédére újra egy darabbá lett. A csoda láttán sok pogány megtért. Kultusza a barokk korban terjedt el, amikor ereklyéit Rómából a Rajna-vidéki Münstereifel városába vitték. Hazánkba német közvetítéssel jutott. A szőlősgazdák védőszentje. Villámcsapás, jégeső elhárításáért könyörögnek hozzá. (Augusztus 7.)

...minden fürt minden szeme
oly hosszú s áttetsző, akár a
fiatal lányok ujjhegye. (Puskin)

Szólások: Nincs oly bölcs ember, akit a bor meg nem bolondít.
Vagy igyál, vagy vakarj falat.
Igyál ökör: tóvíz!
Még kannája sincs s immár fúrja a bort.
Ebszőlő sem terem kertedben, mégis borban válogatsz.
Én metszőkésről szólok s ők kapát emlegetnek.

*

Lap a balatoni kalendáriumból

Két esztendeje volt, hogy a csonka-Nap is átfért
Lombok résein, ám mégse fogyott el a fény - - -

SZEPTEMBER HAVA

Csizió:

Nyárvég mosd az edényeket el jól! Légyen az új bor
    mézes, nem borecet! Hagyd, hadd érjen a fürt!

?

"A Szent Mihály-i vásárokkal, a kiforrt újborral (Borszűrő Szent Mihály), az állatok behajtásával a legelőkről, a pásztorok farkasünnepével kezdődik a kisfarsang: az őszi munkák utáni megpihenés, a lagziba járás Márton-napig taró időszaka."

Ágh István:
Hányat nézek a naptárban?

MAJD A GYEREK SZÜRETÉRŐL ÁLMODOM
mikor a Somló-hegy tele lesz mézzel, mint a kaptár. Arany, zöldessárga, sötétpiros szőlőfürtök illata a lélegzetem. Csak az orromon szívom a levegőt majd, hadd legyen az ollaté az orrom, a szám meg mindenféle édességé. A szőlők ízét ujjaimon számolhatnám, csak elmondani nem tudnám. Inkább kóstolja meg mindenki a rizlinget, a szilvánit, a hárslevelűt, a saszlát, a burgundit, az otellót. A hegy visszhangozza a hordók döngését, még jobban a seregélyriasztó szerkezetek robogásait. - - -
  Én csak elhulló szemeket fogok szedegetni. Leszaladok a pincéhez Zsigáért.
- Jöhet a puttony Zsiga!
  Hátára szíjazza a nagy faedényt. S már fordul is egyet szőlővel megrakodva. Visszafelé megengedi, hogy az üres puttonyt vihessem. Nagy nevetés lesz. Térdhajlatomat ütögeti az alja, pedig Zsigának az ülepéig sem ér. Nem szedem én, bizony, a szemeket. Inkább a pincében maradok. Ott férfiak vannak, és nagyobb a jókedv. Még én is kapok egy bögre mustot, csak a préslefolyó alá kell tartanom. Lesz abban a mustban százéves íz is, ahogy a faprés százéves dongaréseiből kicsörgedezett, s a csatornákon a fasajtóban aláfolyt. - - -

Szólások:
Könnyű a pohár mellett vitézködni.
Valamely bort a cigányok szeretnek, jó bor az.

*

Lap a balatoni kalendáriumból

Ez lettem, sose szégyelj! Bőven termő bamba diófa.
    Megbotozott teli ág. De aki bárkinek ád.

OKTÓBER HAVA

Csizió:

Október: vénasszonyok évadakor föl a puttonyt!
    Lábad előtt maga is ittas a mustfokoló.

?

(melegebb öltözék kell!:)

"Itt van már Simon Júdás,
Jaj teneked pőre gatyás."

Éretlen szőlő, érett fürt, mazsola: csupa változás, de nem semmivé enyészés, hanem mássá változás. (Marcus Aurelius kedvenc Epiktétosz-idézete.)

Ősszel a hegy leve csurran, a nyári öröm tovasurran:
    távol a dús aratás, dörmög a lusta darázs.
Zümmög a tájban az ének, dongnak a mustra a méhek,
    száll lugasokban a dal: fújja, ki még fiatal!
Röpteti büszke legényke, az apraja-nagyja, serényje:
    zengik a kisgyerekek, s pár öreg is nyekereg.
Fujja leányka, menyecske! Megugrik a kertben a kecske:
    táncra kel, egyre mekeg, s boldog, amíg bereked.
Hegy leve, vére kicsordul, a pincék sarka csikordul:
    ajtajuk úgy nyikorog, mint mikor eb vicsorog....
Sírnak a görbe gerezdek, présben a könnyet eresztett
    fürtök ezer szeme sír: gyűl levelükre a pír...
Hull a falomb, fogy az ének: múlnak az ifjak, a vének!
    Némul a dal, fogy a fény: forrhat a bor s a remény!
Fagy jön, az éj dere ver meg, az ágra ma zúzmara dermed.
    Búsul a tőke... Csupasz szélbe vonít a kuvasz.
Ködben a hegy leve csordul: a föld már tél fele fordul...
    Őszül az ég: havazik, s álmodozik tavaszig.

(Költészetünk legújabb leoninusai ezek a sorok, a szerző Kovács András Ferenc: Szüreti ének.)

Szólások:
Az örödög is úgy tartotta a fiát: enni adott, inni nem.
Eb a varga bor nélkül.

*

Lap a balatoni kalendáriumból

Borban igazság? Ott sincs. Seprőnélküli alján
    Irgalmas-keserű mandulaíz csak, öcsém!

NOVEMBER HAVA

Csizió:

Fél köpenyét a kifosztott hegyre reáteritette -
    Szent Mártonra kocintsd hát legelőször a bort!

?

Enyhe november - hideg tél.

Szólások:
Borban kell a vért meginni.
Nem jó óhordóba új bort tölteni, mert két kár lesz belőle.
Francis Jammes: Öregek, alkonyatban

A présház fele egy hajlott férfi megy el
lassan az udvaron, abroncsokat cepel.

Észreveszi anyót küszöbön üldögélve.
Hozzá lép, s csöndesen ereszkednek beszédbe.

Két roskadó öreg - ők látták, hogy vonul
sírba a vén falu, s hogy születik az új.

Végigtekint szemük most is, ezen az őszön
a létük folytató gyümölccsel teli szőlőn.

De szívüknek mit ér, hacsak nem mást derít,
az öröm, mit domb ma feléjük virít?

Tulajdon évadát ismeri a tavasz csak.
Nyár, Ősz, Tél a tavasz emlékeire hallgat.

Ki ifjú lányt vesz el, bármily szent az a vén:
szíve szakad a tűnt ifjúság idején.

Tudja, két ágy van: egy álmaink ringatója;
örökre ránk borul a másik takarója.

A tisztes nagyanyó férjét, lányát, vejét
már e második ágy ölébe tette rég.

S járt a tűje tovább, s átvirrasztva sok estét
unokájának így készített nászkelengyét.

De amíg varrta a szerelem holmiját,
újra átélte múlt gyászai bánatát.

s ki most itt ül vele, a hajlott hátu vénség,
megélte az is a maga pár veszteségét.

Lám csak, hogy fölverik ma este a határt -
szólt - a szüretelők; a must a fejükbe szállt.

Nekik még - szólt anyó - szesz gőze arra nem kell.
Berúg, míg fiatal, az élettől az ember.

Rónay György fordítása

*

Lap a balatoni kalendáriumból

Mily sürü köd fedi tükröd, kései, mély Balaton! Gyúlj
    Mindenszenteki mécs! Védj tavat és temetőt!

DECEMBER HAVA

Csizió:

Majd hó hull. Lezsirozzad a prést, s tégy-végy kicsi pincéd
    szép boltíve alatt s csak hordódra ügyelj!

?

"A régi János napi szokások legjelesebbje, a szokásos köszöntők, jánosolások mellett a borszentelés. A középkorban a hívek a templomban ittak az éppen ünnepelt szent tiszteletére. A térítő egyház azt kérte a híveitől, hogy a pogány istenek helyére lépő angyalok és szentek egészségére ürítsék a poharaikat. Az áldomásból borszentelés lett az idők folyamán. Ha a karácsonyi ünneplést dáridóvá rontja a pogánykodó nép, legalább azt szentelje meg. A megszentelt bor azután fontos szerephez jutott egész évben. Termésnövelő varázslásra és gyógyításra is használták. Háborúba menőkkel, útra kelőkkel és haldoklókkal itattak belőle. Halotti toron, esküvőn és keresztelőn fogyasztották szent áhítattal. Mindebből ma már jóformán csak a vendégségben búcsúzkodók szólása maradt: "NA, IGYUK MÉG MEG A SZENT JÁNOS ÁLDÁSÁT!"

Még a silányabb bort is megnemesíti az idő. (Martialis)

Myska: ...a magyar bor ollyan,
mint a magyar barátsáh mentől óbb,
annál erősebb. (Katona József: Bánk bán)

Lesencevölgyi tél

Vidéki állomáson kutya télbe
várva a félhatos motorra,
átderengi dermesztő ébrenlétem
az álom kék.fehér-fekete lobogója,
mint váltóőré pirosan a gőzt
tolatáskor, ha lomhán úgy duhog fel
a mozdony, hogy már kicsordult csupor tej
a pár vagonyni cirmos macska közt;
a hold is fönnen kékes,
elhitetné, mindent költőivé tesz,
s a domboldalra, mit bevont a hó,
nyomával egy lánctalpas vontató
álomi tájig fölérő létrát dob,
de mivel én (fordított Szegény Jákob)
a valóságban lefele sétálok:
söntés megint s nagy kocsmák... Padlóra köpni
tilos-felirás. Pálinka, bor, satöbbi...

(1969)

Szólások:
Óbor jó s új szalonna.
Mindent kivészen a bor természetéből.

*

Lap a balatoni kalendáriumból

Hóban a nyár meg a nyír, meg a berkenye és a fenyő is.
    Hadd lépjek gyönyörűn 41 évemen át!

12 meditáció

januártól decemberig

1.

Ha Szilvesztertáján a humorról vallhatok, akkor az első mondat gyerekkorom komikusáról szóljon, Chaplinről. Tőle először nevetni majd tűnődni tanultam. A fekete-fehér filmkockák gegjeit aligha kellett volna magyaráznia, de igen elgondolkodtatott a következő vallomásával: Az élővilágban az állatok sem, csak az ember tudja egyedül azt, hogy meg fog halni. Mégis az ember képes egyedül nevetni. Megnevettetni az embereket tehát annyi, mint elterelni figyelmüket a mulandóságról. Valahogy így hangzott felfedezése és intelme. Igyekeztem megszívlelni ezt a tanítást. Ugyan a klasszikusok közül még a gyakorló melankolikusok is erre a következtetésre jutottak, önmagukkal szemben is. Még Hermann Hesse híres hőse, ama pusztai farkas, szintén humorral próbálta enyhíteni a szorongásait. Tudjuk, mihelyst feljöttek a világháború után a pestiek a légoltalmi búvóhelyekről, máris vicceket gyártottak. Nem cinizmusból, hanem életszeretetből. A rettenet és a nevetés viszonya szelídebb és közelibb annál, mint ahogy a paradoxonokban látjuk két dolog között a szakadékot.
De nem akarok okoskodni. Legföljebb filoszbuzgóságom lapoztatja föl velem egy vidékünkön született költő verseit. Nagy László könyvét ütöm föl, a vége felé. Még Latinovits-siratójában is a végzetes szóra (vonatok) azt rímelteti kancsítva, hogy mosolyt von a tök. Ahogy kineveti chaplini értelemben a halált! Istenem, de jó! Íme a hiszékeny haramia sírfölirata: Szép volt baltám, szép a nyele, / Rútul széjjel vágtak vele. ((Megjegyzem, e tréfás epigrammának van egy Weöres Sándori, korábbi változata: Bábota Szilveszter, kunságszegi oskolamester: / játszi szerencse után fejsze ütötte kupán. Ennyit meg a pedagógussorsról.)) Szilveszter, Szilveszter... Nem véletlen az sem, hogy Nagy Lászlónak, e szigorú szavú embernek a családjában a humorra érzékeny atyafiak születtek. Nem kisebb személyiség és tehetség, mint Hofi Géza. Hogy vártuk minden óévbúcsúztató TV-műsorban a számát. Minden nyomorúságunkon, bánatunkon, kudarcunkon, hülyeségünkön a legtisztább szívvel röhöghettünk könnycsordulásig, mint mikor a moziban Chaplin cipó-cipői láttán harsogott az egész iskola... Most is itt Tapolcán, zánkai tanítványaimra s a közelállókra gondolva szüleim mellett várom a szilveszteri éjszakát. A legmodernebb időket írjuk, új aranyláz korát. Van videóm, Hofi-kazettám, mosolyom is van, polcomon Nagy László kötete, minek lapjait Mindnyájunkért a következő vershez forgatom:

Órás, verses BÚÉK

Szív ha nyarat áttelelt már,
A telet is átteleli.
Két mutató, íme: egy pár,
Csók az éji delet veri.
Áldassunk meg hővel, hóval,
Szívünk legyen jóval teli.
Szívligetről egy magányos
Szív
Óhajtja-követeli.

u.i. De ha bödönünk is fontos,
Az is legyen telisteli.

Szigliget mellől a verssorokhoz csatlakozik a jó kívánsághoz: Németh István Péter

2.

Csokonai fársángi versezete

- tsikándos érettségi tétel -

Kedves Olvasóim! Sohasem kellett színt vallanom, hogy ki a legeslegkedvesebb szerzőm. Sohasem volt szükség e válaszra, hisz hogyan is lehetne ilyet kérdeni vagy megválaszolni is? Persze, hogy sok, nagyon sok kedvenc olvasmányom és mesteremnek tekintett íróm, festőm és tudósom van. Csakhogy e bolondos ünnep, a farsang előtt még ezt sem titkolom. Csokonai Vitéz Mihály az a személyiség, az a géniusz, akivel a legszívesebben nézném meg a lányokat a keszthelyi sétáló utcán, akivel leginkább meginnék egy fröccsöt a füredi Hatlépcsősben, akivel Somogyban halászlevet kanalaznék.
Bárhova értem a Balaton körül, mindig velem volt Dorottya című vígeposza. Ha egy-egy példányát telefirkáltam, odaadtam valaki érettségire készülő diákomnak. Bizony, ez volt az egyetlen kötete, mely még életében megjelent Vitéznek. Csokonai 1798 tavaszán Takáts Gyula szavaival kettős csalódással állt meg vármegyénkben. Szerelme, Lilla elhagyta s nem talált munkát sem magának. Ami az életben a legfontosabb két dolog: kivel éljünk s mit csináljunk? még kérdésenként is értelmetlenné lettek. Nagyvázsony környékén versben és prózában egyaránt megörökíti ezt az egzisztenciális kettős csapást a költő: Mint a kő meredten állék / Egy ledűlt boltozaton. / És mikor sorsom elválék - / Rám jajdult a Balaton. (Gróf Erdődyné Ő Nagyságához). A Vértes és a Bakony szirtjei bétöltek kétes tűnődésemmel, s mikor sorsom elvált egyet jajdúlt a Balaton. Ki jajdult föl kínjára? Bizony, csak a tihanyi rijjadó leány, ama visszhang, az echó. A magányos árva szívnek csak azzal tudott felelni, amit már az, tehát önnönmaga kimondott egyszer. Csokonai csupán azzal gyógyítgathatta sebeit, ami írként, flastromként, vigaszként, csitító balzsamként amúgyis magában vagy magával hordozott. A tihanyi barlangok, remetelakok alatt, a mai Gödrös strandnál, megírta halhatatlan versét (A tihanyi ekhóhoz címűt, első változata A füredi parton volt.) Magányával átkelt a déli partra, s ott bújt el Csökölyben, Hedrehelyen. Belső-Somogy befogadta, elrejtette. Annyira szomorú volt, hogy nevettetnie kellett magát. A világ legnagyobb bohócai (clown-jai) tudták, tudják csak ezt a titkot. (Chaplin, Grock, Popov.) Bánatát ellensúlyozandó a vígság és az öröm képeit hívta elő. Humorral próbálta szublimálni a felgyűlt keserűséget, a következő önbíztatással: Fársángi víg humor! Csiklándj fel engemet. (Invokáció így még sohasem szólt!) A modern ember is átéli ugyanezt, s jaj, akire együtt vár: munkanélküliség és szerelmi csalódás. Ugyanennyi történt Vitéz Mihállyal is. Keszthelyen nélküle tanították a botanikát, Lillát Komáromban egy kereskedőhöz adták feleségül, s a derék embernek nem voltak anyagi gondjai. A somogyi télben ez maradt neki - melegedhetett Csokonai az emlékeinél: föl-fölidézgethette a bohém műkedvelő társaságot, ahol borozhatott anyával s lányával a Duna partján, ahol pajzán háromszöget ad ki a komáromi vár alaprajza, amely (pendelbergai) erődítményet őkelme be is vett többször, s ahol a nagy szerelmi ostromban Lilla bal mellén az anyajegy csillagként valahányszor vezérelte. Weöres Sándor szerint ahogy ezt a kapcsolatot Vitéz Mihály egyre komolyabban gondolta, úgy visszakozott Lilla. Csokonai végül már csak egy-egy ambrózia-csókért esedezhetett. Aztán már azért sem. Göthösen, soványan, ragyás arccal, hosszú orrával no meg gyönyörű eszével mi lesz? Kitalált hát magának egy furcsa (tehát komikus) vitézi (tehát hősi) versezetet (tehát elbeszélő költeményt), melyben minden rossz jóra fordul. A téli utazás is sikeres Kaposvárig, senki nem akad el a hóban, maga a költő pegazuson, más léghajón ér be Kaposvárra. Fentről látják az ekkor divatbajött trompeuse-öket, vagyis a nők melltartóit, s Vitéz bánatos, mert oly leány is hord ilyes fehérneműt, akinek amúgy nem is volna szüksége erre a viseletre. Ez az életigenlő erotikus látásmód jellemzi a művet (írom, hátha így minden középiskolás elolvassa!), sőt itt-ott a vaskosságig elmegy a költő. Az aggszűz címszereplőre, aki mindenáron férjhez akar menni, például ilyen rímpárt aggat:
De abban őrajta sem vág ki Dorottya / Hogy néki is kedves még az Ádám botja....(Énekelt Vitézünk ennél különbeket is Pálóczi Horváth Mihály urammal, aki csimbókos hosszú hajával s ötödfélszáz dalával jelenségnek számított Füreden és Szántódon akkortájt.) A kaposi farsang kavarog, akár a velencei, zákányi bor folyik, lengyel, stájer sőt kozák módi szerint is ropják a táncot a legények s a leányok, izzadnak a toponári facimbalmos zsidók, hogy a muzsika el ne hallgasson. Az eposzokból ismert viszály majd háború sem marad el, kevesebbel nem lehet fokozni a jó hangulatot. Dorottya s az agg társnők, vénleányok bosszút esküdnek az ifjurak ellen. Dorottyán halálos sebet ejt a válaszcsapás. Végakaratát diktálja. A lencseni birtokát annak a poétának adja, aki a közelben húzta meg magát. Csokonaira ismerünk. Most már minden jó lesz. Dorottya, szegény, elhagyja ezt a földi szerelemmel élhető világot s jobb létre szenderül. A költő meg holtáig boldogan elverselhet a váratlan kapott ingatlanon. Ekkor jő a műben ama isteni beavatkozás (divina machina). Nagy Lászlónak adom át a szót: De a rózsafelhő alatt megifjodik az aggszűz olyan szépre, hogy azonnal megkéri a kiszemelt uracska. Az örökségnek fuccs! hogy az álomi tájon is megcsaljanak. Hát, igen. Mindenki jól járt. Az is, aki fiatal lánykát kapott, az is, aki az istenek által megfiatalítottat. Az egész fársángi sokadalomból egyedül veled csellózott ki a sors, Vitézem! Így nevettetted meg magad! Te vért köhögős, magányos lángelme! - - -
Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája 202 éves lett. Ám akár tanulószobánkban vagy este kislámpa fényénél, akár egy fűtetlen vonaton is Tapolca felé fordítunk időnkből rá félórácskát, nyitva a könyvét, látunk csudát: a kétévszázados matrónából Dorka, Dóris lesz, szembe néz velünk. Kigombolja télikabátját, odahúz magához, s úgy megbizsergeti a vérünk, hogy már el sem engednénk...

3.

Tűnődés és mellékdal a Malomtónál

Wöller István könyvének margójára

Hónom alatt a veszprémi Wöller István új könyvével sétálok a Malomtó körül. Egykori vizimalmok Veszprém megyében a kötet címe. Hely- és tudománytörténeti alkotás az első látásra. Egy mesterség megkésett dicsérete, a molnár-életnek szociológiai hitelességgel láttatott földolgozása. Szép mementója mindannak, hogy Magyarország malomipari nagyhatalomnak számítot a XX. század elejéig. Nem kicsi büszkeségünk e tény, hiszen a középkor tudományos forradalma óta (Endrei Walter külön könyvet szentelt e témának az ezerkilencszázhetvenes években) egészen a modern nagyipari technológiák kifejlesztéséig a malmainknál hasznosabb találmány aligha volt. A Tihanyi Alapítólevél már vizimalmok létezéséről beszél (15.old.), s a könyv írója e régi apátsági birtok területén, a mai örvényesi múzeális malomban fogadhatja az érdeklődő látogatókat, hogy ezer esztendőről mesélhessen egy szakma tárgyias pontosságával. A kötetnek ez az első olvasásra is nyilvánvaló, hasznos-szép üzenete: a térképre berajzolt malmok tanuságtételét mondja, leltárak, műszaki leírások tanuságát adja, szokásokat elevenít fel, szabályokat, szerződéseket ad közre.(Adás-vevési szerződések a 115-től a 124. oldalig kísérhetők figyelemmel.)
  Wöller István ha csak ezzel a könyvvel összegezte volna eddigi malomtörténeti kutatásait, akkor is megérdemelné figyelmünket s elismerésünket. Ám azok közé érzem tartozóknak, akik mindenféle dicséretetek, bíztatások nélkül, kéretlenül is adják munkájukat. Életművük a legigazibb naplójuk. A szerző nem csupán írta, de élte is az oeuvre-ét. A malomvilág tárgyi emlékeit ugyanolyan gonddal gyűjtötte, mint a följegyzéseit. Csopak, Örvényes mellett Tapolcának is adott a kincseiből. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha készítenem kellene valami álomi címert Tapolcának, abból a barlang, a bánya, a szőlő stb. mellől nem hiányozhatna a malomkerék sem!) Jó volna, ha ezt a szép örökséget együtt tartaná, megőrizné városunk. Hónom alatt a veszprémi Wöller István új könyvével sétálok a Malomtó körül. Szél fúj. Március jő. Kabátom összehúzom és eltűnődöm:
  A történelemben élő ember hosszú, szerencsés békeidő esetén azt tapasztalja, hogy Isten malmai lassan őrölnek. Aztán van, hogy meglódul vele a naptár, s mondjuk, egy forradalom előestéjén pedig úgy érzi: gyorsan. Ám ha kellőképpen magára marad a saját létezésével, s befelé is hallgatódzik, akkor rájön, hogy tulajdonképpen a végtelen áramlásban ő maga a malom, aki az isteni energiát felfogja s átalakítja e földi mozgásivá s adja is tovább. Agya, szája, keze-lába, jár és jár egy életen át, akárha egy-egy malomi alkatrész: fogaskerék vagy keréknek lapátja. Duruzsol, kerepel, dohog az idő-zuhatagban az ember. Ilyen csodamalmok (szampók) lehetünk, még napjaink egyhangú körforgásában sem reménytelenek. Aztán csak nyiszorgunk, nyöszörgünk a néma csöndig. Jó ha lényünk lényege fundamentuma lehet az utánunk járóknak bármi formában: elhasználódott malomkövekkel lerakott járda képe a nagyteveli Erdész-féle vizimalomnál...(54.oldal) Hát hangtalan hangon bíztathatjuk önmagunkat a dallal, miszerint a malomnak nincsen köve, mégis lisztet jár...
  Hálás legyen, akire dolog vár, míg az élet kenyere (cibus viatorum) kisül. Így tanít Wöller István szerelmes tudománytörténeti munkája.

MELLÉKDAL

Légy bár nyiszorgó,
Nyöszörgő
Roskatag
Malom,
Csak
Isten áramát,
Mely öröktől
Halad,
Fogd föl
S gonddal bocsássad át
Meg át önmagadon!

4.

Tűnődés Szent Györgyről havas havában

Bárki Tapolcai emberfia még mielőtt beszélni megtanulna, számtalanszor hallja fölemlegetve Szent György nevét, hiszen minden kultusz nélkül is születése pillanatától mindennapi valóság a sárkányölőről elnevezett közeli hegy. Ki is volt hát Szent György, akinek a nevét tisztelő napon már gomba bújik ki s végképp megszakad a tél? Akit a művészi ábrázolásokon mindig páncélos lovagként láttunk, lóháton, amint lándzsájával átdöfi a sárkányt. Pajzsán és lándzsája végén fehér zászló, rajta vérszín kereszt.
A harmadik és a negyedik század határán élt, Kappadokiában született s Palesztinában halt hősi halált. Líbiában történt élete csodája, ahol megölt egy sárkányt, aki úgy tizedelte a környék szüzeit, akárha hajdanán a szfinx, kitől meg Öidipusz szabadította meg a thébaiakat. A sárkány mocsaras helyen élt, hasonlatos volt Tapolca környéke is e lápi világhoz az államalapítás idején. A sárkányt több történetben és festményen barlangjában is ábrázolták. (Jékely Zoltán Minden csak jelenés című verseskönyvében erdélyi barlangban él a legyőzendő sárkány.) A Tapolca melletti hegyen ilyen, képzeletet megmozgató járatok szintén voltak s vannak. A sárkány hegyi házába például egy barát is költözött, aki Tapolcára járt ladikon koldulni a raposkai Szent Antal kápolna eredetmondája szerint. Mocsár, barlang, sárkány... Így szép sorban csak azért írom ide, hogy a hegy névadásának motiváltságát jobban értsük. Hegyünket ugyanis még akkor sem hívták Szent György-hegynek, Raposkai-hegy volt sokáig. (Pedig már Szent István királyunk a bolgárok elleni hadjáratból a sárkányölő ereklyéivel tért vissza.)
  2002 Szent György havát írjuk. Tényleg az imént a mandula szirmaira hullott a hó. De zöldülni kezdett az erdő a Balaton partján, s ez jó termést igér. A hóból eső lett, ami az ősök szerint aranyat ér. A kályhához húzódom, s fölmelegítenek a Szent György-hegyről Szelestey Ibolyáék által gyűjtött mondák is: A hegy tetején egy kis épület állt. Ma is meg tudják mutatni a helyét. Egy kegyetlen úr lakott itt, aki szűz lányokat követelt. A balatonszentgyörgyi leány kedvese dárdájával ölte meg a "sárkányt". Raposka vitéz lovának lábanyoma a köveken ma is látszik. A hegy is róla kapta a nevét. Aztán még egy mesét lapozok föl, amelyben még tisztábban rímelnek a György-legendára a motívumok:

Szengyör-hgy

[Hegymagas]

A hegy lakói csak a hegymagasi déli oldalt nevezik így.
A hegytetőn egy kolostorszerű épület állott. Abban lakott egy vörös olasz barát. Azzal ijesztgette a népet, hogy leszabadítja a hegyről a sárkányt, ha kérését nem teljesítik. Minden hónapban egy tiszta fiatal lányt követelt. Nem a sárkánynak, magának. Onnan senki vissza nem jött. Eltüntette őket, nehogy a titok kiderüljön. Már megelégelte a nép a dolgot. Jött egyszer Sziget felől egy György nevű vitéz. Felment a hegyre, és lándzsájával leszúrta a sárkányt, vagyis az olaszt. Boldogok voltak az emberek, szentként tisztelték a vitézt. Így lett a neve Szent György vitéz, a hegy neve pedig Szentgyörgy-hegy. - 1935-ben itt ásatásokat végeztek. Emberi csontokat, vasszöget találtak. A kolostor alapja, illetőleg romjai ma is láthatók. A kolostortól nem messze egy négyszög alakú hely van. Azt, hogy ez temető, a földi bodza is jelzi. A két szikla közötti lyuk a Sárkány liktya. (Sárkánybarlang).
A Kolozsvári testvérek Szent György-szobrát Prágában nem, de Budán a Várba menet és a kolozsvári Farkas utcában láttam. De velem van Szent György lovag szépséges története (jó és rossz örök dualisztikus küzdelméről) a kenyér és a bor színe alatt is... Hogy hogyan? Kormos István versében pékmesterré szelídül alakja, előttem pedig a FODORVIN palackozta borosüveg, címkéjén a lovag lándzsája öblösödő hébérben végződik, hogy békésen olvassam a költeményt:

Foszlott saruban Szent György, csúcsos süvegben, lisztes
Kötényben, hosszú pózna kezében: péklapát,
Sóhajtva földre térdel és átdöfi a sárkány-
Kemence lánghasát.

Pogácsák robaja, fonott pusztakalácsé,
Cipó görög utánuk, nagy szőkefejű zsemlyék,
Mézes perec repül, keringel édesen,
Át gyerekkoromon: messzi fényéveken.

5.

Tűnődés Szencz Lívia képei előtt

Így virult, mesélték, születésem
Kora-nyárba nyíló hajnalán:
Bársony oltár sárga-selymü mélyben!
Ahányszor elétérdelve nézem,
Kilép onnan fiatal anyám.

(Jékely Zoltán: Hódolat egy szál írisz előtt)

Amikor én még magzat voltam, már nem lebegtem csak úgy, mint egy tengerbe fulladott, holtan, már több mindent végigéltem. Kezdetben tüszőben bújtam. Abból már félig én voltam az, aki kitörtem 0,1 milliméternyi sejtként, hogy egészen magam lehessek hamarosan 46 kromoszómaölelkezésben. 1959-ben éppen a szedercsíra-lét szimmetriájában emlékezhettem a készülődő növények boldogságára: Termő, ékes ág, Te, jó anya, életemnek első asszonya, nagy meleg virág-ágy, párna-hely, hajnal harmatával telt kehely. Aztán hal lettem úszni vágyva véred áramába. Ősteknősök biztonsága volt enyém, mit a vízben érezhettek partközelben. 1 hónapnyi lubickolásom ajándéka: szívem nőtt. Amikor lábam is lett, megrugdaltam a szívedet, édesanyám, vagy csak átkulcsoltam a térdemet. Nagyon szerethettem már ott bévül a dalt és a ringatózást, mert máig nem tudtam feledni, hogy az milyen jó érzés. Puha koponyám lassanként geoid alakúvá vált, mint künn a Föld. Majd egyszer csak a méhszáj kellően kitágult, a burok megrepedt, és a magzatvíz elfolyt. No azért nem volt a születésem olyan egyszerű világra csusszanás. Beteljesítettem volna Pilinszky verssorát: én nem kívántam megszületni? Horváth Béla doktor bácsi, Strobl Mária, Tokaji Éva nővérek, közelállók bíztatták anyámat, hogy ő segítsen világra, kerülje el buksim (ama puha) a fogót. Ott segédkezett édesanyám körül Elvira néni is (Varga Lászlóné) a Ley József utcából, aki a velem egy napon születő Cser Pisti barátomat szintén erre a világra tessékelte. Melyikőnk jött előbb? Én késve tehát - hajnali öt órakor. Köszönet érte. Nekem ugyan nem volt nagy bizodalmam e kinti világ iránt. Pedig születésem napján a következő optimista híradásokat olvashatták a Tapolcaiak: Keddi napra esett 1960. március 8. Ünnepségeket rendeztek megyeszerte a nőnap alkalmából. Keszthelyen vasárnap este, a járási pártbizottság nagytermében megtartott ünnepséget Dezséry László elvtárs, az Országos Béketanács titkára, Veszprém megye országgyűlési képviselője mondott beszédet. A tapolcai vasúti csomóponton dolgozó női tanács műsoros tea-délután rendezése keretében ünnepelte meg a nőnapot. A községi és járási nőtanács által rendezett ünnepélyen Pribék Istvánné elvtársnő a Veszprém megyei Pártbizottság kiküldötte tartott ünnepi beszédet, amelyet színvonalas műsor követett. Jól sikerült a megyei jogászbál. Vetették a tavaszi árpát. Káptalantótiban, Lesenceistvándon és sok más helyen megkezdték a szőlők nyitását és metszését. Gazdagították a Balaton halállományát. Elkészült a Balaton nyári programja is, no meg a tapolcai járási labdarúgó bajnokság 1959-1960. Évi tavaszi sorsolása. Március 13-án a Tapolcai Honvéd a Diszellel, a TIAC II. pedig idegenben Ábrahámhegy csapatával szemben vág neki az idénynek. (A nagy TIAC összeállítása amúgy a következő volt: Tompos Pálfi, Svendor, Ács Nyeste, Márkus Fekete, Körmendi, Farkas, Szigeti, Tóth. Edző: Szalai János.) A híradásokból kimaradt, de megkaptam életem első ajándékát is, Egyed Béláné (Margó néni) hozta nekem a popsipudert - - -
Most 2002-t írunk. Szencz Lívia képei előtt tűnődöm a magzatlétről. Milyen érdekes is elgondolni, ki látja ilyennek a magzatot? A röntgengép semmiesetre sem, az üdvözletet hozó angyal tán vagy csupán a művésznő álma?
Mikor Lívia született, 1981 szeptembere volt. Elseje keddre esett. A 31. Bányásznap előtt álltunk. [Élt még Kanizsai Jóska bácsi, amikor ezeket a sorokat írom, akkor búcsúztatják.] Szalagcímben közölték velünk, hogy nehéz, de sikeres volt a nyár akkor is. Muzeális mozdonyt avattunk Tapolcán 2 300 társadalmi munkaóra után a ligetben. [Éppen most váltunk meg tőle az elmúlt hetekben a déli elkerülő út munkálatai során, remélhetőleg csak időlegesen. Lesz még a szárazmozdonynak föltámadása.] A magyar TV-ben (még csupán egyetlen csatorna volt) a San Fransisco utcáin című krimisorozat ment. Befejeződött a Veszprémi TV-találkozó. A Petőfi Színház társulata Weöres Sándor Holdbéli csónakosát próbálta. A darabot Horvát Z. Gergely rendezte. S költőnők versei jelentek meg az És-ben, a Magyar Nemzetben. Tóth Éva így írt: szerelmed kenyerem s borom / némán is neved dalolom / nem rettent a halál homálya / ha pecsét vagy a karomon. Kerényi Grácia ehhez a hónaphoz pedig így szólt: Valamit tenni kéne még, / tenni ezzel a szeptemberrel. / Mert fehérfátylas lesz az ég, / s feketeség jön a szederrel. Elsején született Lívia, mikor Sütő András meg emígy beszélt: Induljatok el az anyanyelv ösvényein és meglátjátok a bölcsőt... Már elindult a bajnokság. Már és még nem volt a tapolcai kórház mögötti futballpályán csapat, csak mi fociztunk, kertvárosiak a nyulaknak levágott füvön, mikor Livi a bástyán túli kórteremben megszületett. E szeptember elsején múlt 42 esztendeje, hogy Németország megtámadta Lengyelországot. A lengyel békebizottság nyilatkozatot is kiadott aznap, 1981-ben. Majd Máriapócsra utaztam a diáktársaimmal almaszüretre. Megállhattam a könnyező Madonna-kép előtt is a búcsúban ott. Honnan is sejthettem volna, hogy majd művészeti középiskolás korában, a kilencvenes évek második felében a gráci Herbert Zinkl verses könyveiből készült műfordításaimat, Koldus és királyfi mese-librettómat ő fogja illusztrálni, illetve a Magyar Írók Harmadik Világtalálkozójának Janus Pannoniusos emblémáját szintén ő rajzolja meg majd.
Tirnován Kata a következő évben, 1982-ben született Kolozsvárott. Annak az esztendőnek a tavaszán jártam épp ama kincses város utcáit, mentem át a Szamos hídján. Azokban a hónapokban a romániai magyar fiatalok, a jövő előtt való felelősséggel memorandumot intéztek a magyarság és a román nép érdekeiért a madridi konferencia résztvevőihez. E fórumon a helsinki értekezlet megállapodásainak betartását ellenőrizték a résztvevők. Még ezen naptári évben hajsza indult a bátor értelmiségiek ellen, köztük a kolozsvári Szőcs Géza üldöztetése is kezdetét vette. Kata mint újszülött mit sem tudhatott még erről. Sem arról, hogy majd átjönnek az évtizedhatárhídakon (Nagy Gáspártól a szó) és diákkorom kedves kisvárosában, Pápán s a szomszédos Öreghegyen készíti majd azokat az alkotásokat, miket Keszthelyen 2000-ben helikoni aranyéremmel jutalmaznak, s két esztendő múlva most Tapolcán közös tárlaton fog fivérével, Tamással és Szencz Líviával együtt szerepelni. Szőcs Gézával tavaly, 2001 márciusában közös bemutatkozó estem lehetett Balatonfüreden. Arról beszélt a hallgatóságnak s nekem, hogy milyen gyönyörű is az a sokféle találkozás a sorsok között, amiket váratlanul megkapnak a szereplők, akik egymástól messze, mégha párhuzamosan is élték addig az életüket, Borisz Paszternak Doktor Zsivago című regényében. Meg persze a válóságban is. Ahogy történt. Vagy pont’ ahogy most látjuk egymást itt.
Most, most! Kedves Vendégek s Művészeteket szerető Barátaim! Ahogy mondtam, 2002-t írunk, Anyák napja után vagyunk. Meg forradalmak, békék, reménységek, választások, viszályok és csalódások, találkozások, temetések után is. Ám vagyunk, s itt most együtt, ahogy sehol és semmikor ezelőtt, - s megismételhetetlenül éppen így együtt a jövő előtt. A jövő, még meg nem született sorsunk, hasonlatos a Szencz Lívia által festett magzat álomszerű lebegéséhez. Védtelen, kiszolgáltatott, sérülékeny, s ettől szép leginkább. Meg kell még születnie. Megannyi kockázat, véletlen, előre nem kalkulálható helyzet után. Akár a Doktor Zsivago című regényben és a valóságban is. De megszületni ezerszer jobb, mint meg sem születni. S az ember ezért megőszült magzatként se kiáltson vissza anyja ölének odújába (Utassy)! Hanem legyen inkább hálás. És tegye a dolgát. Szépen, mint e fiatal képzőművészek: Szencz Lívia, Tirnován Kata és Tirnován Katona Tamás. Bizalom és szeretet illesse őket érte. Kívánom, hogy járják végig majd önállóan is útjukat, ami számokkal még kifejezhetetlen lehetőség. 30 esztendős korunk előtt töltjük be 10 000. Napunkat, 55 körül a 20 000.-et. Ne legyenek hát szívtelenek ama (3 vénasszony!) párkák, mikor életük színes fonalait szövik ennek a népnek és ennek a kultúrának a sajátos és színes, eleven szőttesébe.

6.

Kazinczy Ferenc és a Balaton

- tapolcai tűnődés -

    Tapolcán Kacinczy Ferenc neve már a gyermekek számára sem ismeretlen. Az Y-házaknál teret, közelükben pedig iskolát is neveztek el hajdanvolt költőnkről. Városunkban - Batsányi szülőhelyén igencsak békésen megférnek a hajdanvolt ellenfelek, ő s első forradalmár költő földink, mintha dudás és fuvolás testvériesen megosztoztak volna intézmények címerein és utcatáblákon... Batsányi Tapolcája beszédesen szép, emberi választ adott a Kacinczy-híveknek e gesztusával.
Reindl Erzsi néni a tankönyvi anyagot kiegészítendő aprónyomtatványon adta az iskolások (s az érdeklődő felnőttek) kezébe a Kazinczy Ferenc kötődéseit a Balatoni felvidék neves embereihez, helységeihez bemutató dolgozatát. (1991) Ebből idézek: Amikor arról értesült, hogy Balatonfüreden Széchényi Ferenc javaslatára irodalmi társaság alapítása van folyamatban, oda utazott. Részese akart lenni a szervező munkának. Dunántúli utazása során felkereste a Balatonfüreden élő, földmérő mérnök Pálóczi Horváth Ádámot, a magyar népköltészet első tudatos gyűjtőjét is." Hadd adjam át a szót Szapudi András 1999-ben írott sorainak: A költő, népdalgyűjtő Pálóczi Horváth Ádám a híres debreceni kollégium diákja volt, majd ügyvédi és földmérői diplomát szerzett. Kemény munkával alapozta meg jólétét. 1787-ben bérbe vette a szántódi birtokot. Lakást is berendezett itt magának, hogy a gazdálkodást a helyszínen végezhesse. Így írt erről Kazinczynak 1789-ben: A Balatonnak egyik partján Füreden, a magam háza van, egy gyönyörű kis nézéssel; a másikon Szántódon, ez a Remete lakásom.( Kazinczy balatoni kalandja) Ebbe a remetelakba, ami azért kastély volt, s áll ma is, ide igyekezett Kazinczy. Este Tihanyból kellett átkelnie. De ezt már tényleg maga a költő mesélje el:

Végre kibuktunk a szőlők közül, s Füredet, a dísztelen Füredet magunk előtt láttuk.
  Horváth Szántódon volt, túl a Balatonon, hová Tihannak kelle menni. Emberei oda utasítottak, mert ezek engem annak a Bárczyinak gondoltak, ki úrok, Munkácsról írt levelem után, ezekben a napokban várt vala. Lovaim nem mehettek tovább, annyira ki voltak fáradva; a helységben pedig hirtelen újakat nem kaphattam, mert azok legelőn voltak. A nap hanyatlani kezde, a köd Szántódot és Tihant közelebb mutatta, amint van valójában, és röpültem volna Horváthoz; - - ezek rábírtak, hogy Aszalayval s cselédemmel egy szövétneket vévén kezünkbe, gyalog útnak indultam. te ezeket a kicsinségeket elúntad hallgatni, úgye? De tudd meg, azon napon, amelyen én Horváthot legelőször szorítottam mellemre, nekem semmi érzés nem volt kicsinség, s nem is lesz az soha. Az út alkalmatlan volt; majd vizenyős réteken, majd meredek s nedves kősziklákon kellett mennem, s Tihan nincs közel; de a nyugtalanság szárnyakat fűze lábamra, s míg a rév-házhoz értem a tihani félsziget tulsó oldalán, egészen elestveledett. Kevéssel azelőtt menének által a hajósok, s csak reggelre várattak vissza. Eszerint én a rév-házban vontam meg magamat, mely annyira tele volt, hogy több ember be nem férhetett volna; s búsan képzeltem el, mely hosszú fog lenni éjjelem, hol sem ágyat nem kaphattam, sem egészen általázott öltözetemen kívül egyéb ruhám nem volt. Végre megszántak az istenek, s valamely lármázás azt jelentette, hogy a hajósok visszajöttek. Csak másnap reggel akartak visszatérni; de leitattam lábokról, s megígértem, hogy, ha majd holnap visszajövök, ismét megitatom; s égő fáklya mellett léptünk a hajóba. A legények danoltak, hátradültek, de sérelem nélkül, s igen későre vették észre, hogy a csónakot farral hajtják előre. A közepe táján a víznek eloltották a fáklyát, mert különben az utat eltévesztették volna; s az inasom félelme (akinek nem lévén Horváthja, kihez siessen, szíve haldoklói kínokkal küszködött) végtére csakugyan eloszla, mert szerencsésen eljutánk a parthoz, honnan Szántód felé a feneketlen s vermes ingoványon égő szövétnek mellett vezetett ismét a három ittas legény.
  Elütötte vala a tizenegyet, midőn Szántódra beértem, de Horváth még fenn volt s dolgozott...
(Magyarországi utak)

Hát így nézett ki a partszakasz Füred s Tihany között, valamint a somogyi oldal, ilyen érintetlennek, s mondhatjuk, felfedezetlennek számított a XVIII. század végén. Dehogyis volt az átkelés romantikus, majd csak akkor lesz igazán, ha Széchenyi gőzhajója hasítja a vizet évtizedek múlva. Batsányi többször járt e kietlen, dísztelen Füreden Kazinczynál. Ott köszönt el a Balatontól visszanézett félutjából - a tapolcai költő, mikor indulóban a száműzetésbe, búcsút intett a szülőföldnek.
Min veszhet össze két felnőtt férfi, költő? Milyen féltékenység, harag, alkati különbség, világszemlélet választ el életen át két sorstársat egymástól Magyarországon? Rötyögnék, ha kiderülne, hogy csak egy lányon kaptak volna össze így, mert haláluk óta is egymással csatázó szellemi szekértáborok tűzik ki neveiket külön-külön?
Batsányi és Kazinczy címmel Sumonyi Zoltán írt hangjátékot, amit a Kossuth Rádió 1980. december 18-án sugárzott. A két költő alakját együtt és egymással szembe Sáry Gyula bácsi idézte meg az ezerkilenczászkilencvenes években egyik tapolcai Batsányi-héten. Mindenben különböztek, de a lényeg tekintetében, lám, ugyanazt vallották életükről:

Batsányi: A jók sírodban is áldanak, tisztelnek.
Kazinczy: Az újért hamvamat a maradék áldani fogja, tudom.

Mindketten szerették az Ossziántól való éneket.
Mindketten nagyon szerették hazájukat. Csak másképpen.
Eszem ágába sem jutna, hogy kijátsszam őket, még ekkorka szöveg terében sem, egymás ellen. Őrizzük emléküket tovább, együtt, egyetlen íróasztalon és szívben is!
Németh László szerint, amikor felzörgették és elhurcolták kedves műfordításai mellől Kazinczyt, irodalmi életünk a tetszhalálba merült. S a személyes gyötrelmeihez csak adalékul álljon itt, hogy testileg-lelkileg - jobban, mint Batsányit !- megviselte a rabság. Egészen beleőszült a fogságba. Nékem, Batsányi-hívőnek 1996 nyarán a füredi camping strandján ő jutott eszembe, mikor egy délutánra igen elkomorult a kánikula:

Kazinczy Fürednél

Hullámosra a szél fésüli föl tavunk.
Lőn tajtékja ezüst nyári eső előtt
most is, mint amilyen börtön után az én
hószínű lobogó hajam...

7.

Egy dobókör origójában

- I.M. Csermák József

Csermák József olimpiai bajnok kalapácsvetőnk emlékét tábla őrzi már a Tapolcai Pantheon falán a kis-tónál, s hogy a mulandóság nevű vetélytársát ismét maga mögé utasítsa, könyv jelenik meg róla. Mivel bárhogyan is alakuljon a világ menete, számon kell tartania örökkétig, hogy volt egy sport- így kultúrtörténeti pillanat (Helsinkiben 1952-ben), amikor az emberek közül egyetlen egy volt, kinek a versenypályán sportkalapácsa átrepült a 60 méteres álomhatáron. Csermák József forgatta feje fölött, pörgött vele s dobta el a kellő pillanatban a drót végén engedelmeskedő súlyos fémgolyót. Ez semmivel sem kisebb teljesítmény, mint a Mont Everest első megmászása, nem kevesebb az első gőzgép vezetésénél, s nem túlzás, ha azt mondom, hasonlatos az amerikai Amstrong Holdra lépéséhez. Szükségem volt gyerekkoromban Csermák Józsefre mint példaképre. Ma azt is tudom, hogy arra az emberre is, aki szépen tudta viselni azt, hogy hős. Hiába kínálták másutt más magasnak mondott pozíciókkal, ő maradt a tapolcai fűtőháznál. Fogyatkoztak, megkérdőjeleződtek a hősök, a kivételes értékek, a nem egyszer a hitek és az erkölcsök amúgyis az elmúlt évtizedekben, s ez utóbbi hőstípus, a visszahúzódásában is hűséges, már nem is létezik tán. Csermák József számomra ezt testesítette meg életszentségével. Így látom húgom és édesanyám között a Rovaniemiben készült fényképeken, így magam előtt.
Ha lehunyom a szemem, megjelenik a kölyökkor Atlantisza, a MÁV TIAC pálya. Most ugyanúgy néz ki 2002 nyarán a valóságban, mint ama Grund A Pál utcai fiúk című regényben a csata után, az építkezés elején. Szomorúnak kellene lennem, de ez a világ rendje. A víztorony felöli kapunál ugyanis volt (van még?) egy betonozott kör, amit akár egy hordót, vasabroncs vesz körül. Ha belegurult éppen a labdánk s onnan visszarúgtam, pillanatig mindig eltűnődtem. Aztán megesett, hogy társakra sem találtam, kikkel együtt focizhattam volna ott. Magamban egy diszkoszt hajigálgattam arról a talpalatnyi helyről, honnan Jóska bácsi is gyakorolt a kalapácsával, míg Dr. Papp Pál adta az edzői tanácsokat. Elgurult az a diszkosz is. A fa része mára biztosan el is korhadt. Tavaly egy könyvvel a kezemben kuporodtam e dobókör cementjére. A kör peremére, akár egy érmére, vésett betűk máig égnek a szemhéjam mögött: CSERMÁK...

2002-07-09

8.

Templomdombi tűnődés Szent István harangjairól

A tapolcai templom fő hajóját Szent István királyunk építtette, s a Boldogságos Szűzről, Pátrónánkról neveztetett el. (A harangoknak is van palástjuk, mint a királyoknak. Arra írják az évszámukat, jelmondatukat!) Erős kezű, szent királyunk harangja szólt tehát már akkoriban is, bebarangolta a vidéket. Lóczy Lajos geográfus uram szerint a Badacsony és a Szent György-hegy szép harangalakú hegyek. Az itteni, dunántúli harangokat Győrben öntötték, hogy misére hívjanak vagy éppen temetésekre s a lélekért konganak. Húzták a harangkötelet vészben és jégverésben is. Hallja Európa a déli harangszavunkat Hunyadi János óta, kinek elpanaszolta tapolcai eleink követsége, hogy a tapolcai templomot a Gersei Pethők lerombolták 1448-ban. Aztán újraépültek megint a falak, ha lehet még szebben. A nagy harang mondta: bim-bam. Az egészen kis harangok mondták: giling-galang, vihették a távolabbi búcsúkba őket, hímzett, angyalos zászlók árnyéka alatt. Húsvét előtt pedig hallgattak a Rómába menők minden esztendőben, csak néha akadt egy-egy falubolondja, kis magyari Quasimodo, haranglovas, hogy hozzákötözze magát a súlyos fémöntvényhez, hogy megláthassa az Örök Várost a harangról. Dehogyis érintette volna bárki puszta kézzel 1743-ban, hiszen izzott a harang, mikor leégett megint a templom. Aztán újraépültek a falak, ha lehet még szebben. A nagy harang mondta: bim-bam. A kicsi: giling-galang. A harangozó évi fizetése 40 Ft volt. Megannyi valós, a mai fülnek tündéri adatot olvasok ki a kronológiákból: 1888-ban, majd 1897-ben megjavították a toronyórát. Krúdy Gyula sokszor eltűnődött a tényen: az óramutatókon a varjak, galambok délben sosem találtak helyet, hogy leszállhassanak gubbasztani. A tapolcai templom harangját, mikor még az itteni vadgesztenyék növendék fácskák voltak, 1916-ban aláengedték, leszerelték s beöntötték ágyúnak a háborúhoz. De azért megvolt az a harang. Legalábbis Ady Endre verses könyvében, 1908-ban szerepel az Úr szoborszerű, első konstruktivista ábrázolása, a XX. századi avantgard mozgalmakat is megelőzve: Egy nagy harang volt a kabátja, / Piros betűkkel foltozott...
A megöregedett fák között 2001 augusztusában Szent Istvánt harang-alakú palástban láttatja a szobor alkotója, Raffay Béla. A krónikáinknak, a koronázási palástnak (egyben miseruhának), és a latin írásbeliségnek képeivel foltozta a király öltözetét. Nemcsak a teret töltötte el a rendületlenül szomorú-szép alakjának vigaszával, annak minden intelmével, de a szobor hangtalan hangja is rímel a templom harangkongására. Hogy élni tudjunk. Nagy László szavaival is ezért Kongnak a harangok, bongnak, tagolják az idő határtalan versét. Fölemelnek a sárból, házasítják a rongyos képzeletet azúrmenyasszonyhoz, a végtelenséghez.   2001 augusztusában a tapolcai Templomdombon Szent István harang-palástos vállára ejti tenyerét az idő: egy aláhulló, nagy vadgesztenye-levelet.

9.

Kedves Olvasóim!

    Minden esztendőben, Szent Mihály havában, a szüret-elő hevében Széchenyi István születésének napjáról akár közösségben, akár csak szobámban magam, de megemlékezem. Mára, 2001. szeptember 21-ére egy kiadványt veszek kezembe, hiszen csupán egyetlen alkalom, amoly apróka apropó kell, hogy a zseniális grófot, a gondolkodót , ama legnagyobb magyart, az álmodót és egyben a leggyakorlatiasabb cselekvő férfiút egész alakjában megidézhessük.
Kezemben a Műszaki Könyvkiadó Magyar feltalálók, találmányok című sorozatának Széchenyi-füzete, mit Gajdos Gusztáv írt s Gazda István professzorurunk lektorált. Mérete egy útlevélnyi, hát próbáljunk meg általa szétnézni egy élet tájain, a XIX. századi Magyarország és Európa, valamint a byronian kitáguló nagyvilág szárazföldjein, vizein.
A korát megelőző országépítő, az országépítő, kitől elmaradt saját kora(még pontosabban így, Csoóri Sándor szavaival) a következő önéletrajzi summázatával lép elénk a köny első lapján:
A kevés, mit végbevittem: kötelesség. Elmulasztása szégyen és gyalázat lett volna, ám teljesítése sem érdemel dicséretet. Nézzük csak annak a kevésnek csak töredékét, ma csupán azokat a cselekedeteit, melyeket mint műszaki érdeklődésű emberfő hazája javára vitt végbe, s megértjük az önmagához szigorú, hazájához pedig akárha legnagyobb szerelméhez gyöngéd férfit, s nyomban megsejtjük aranyforintokon túli gazdagságát is.
Többször járt Angliában, az ipari forradalmak hazájában, de nem csupán azért, hogy kedves poétáit olvassa eredetiben. Meghökkentő még mai korunkban is, amiben szélesvásznú és színes új eposzok születnek hősökről, akik egy-egy tudományos felfedezést, találmányt, mikrochipet stb. életük kockáztatásával juttatnak el hazájukba. Attól, hogy a gróf még jó ügyért sem cselekedett becstelenül, számomra története annál lélegzetvisszafojtóbb képregény a múlt századból. Nem játszotta el az ügynökök és az ipari kémek kétes, híres-hírhedt szerepét. Íme a gázfejlesztő készülék ki-nem-csempészésének sztorija Naplójából, 1815-ből: Volt egy modellem arról a gázmasináról, mely nagy költségembe és fáradságomba került és csak erős akaratom és kitartásom volt képes előteremteni. Most az áthozása volt legfőbb gondom, s megvallom, aggodalmam is, a gépeknek ily módon való kivitelére halálbüntetés lévén kiszabva. Erre azonban semmiképpen sem akartam rászolgálni és nagy nyíltsággal láttam munkához...
40 évvel később, de kigyúlnak a gázlámpák Pozsonyban, Pesten a Józsefvárosban és Temesváron.
Az első hazai gőzmalom Sopronban kezd el működni, szintén a gróf angliai tapasztalatainak hála, s persze fővédnökségével. A Széchenyi-álmodta Pesti Hengermalom épületeit Hild József tervezi meg, gépeit Ganz Ábrahám szereli föl. 1837-ben nagycenki birtokán a fonoda gépeit is gőzgép hajtja. Majd a Dunán jelennek meg a gőzös hajók: Bécstől Konstantinápolyig hogy összekössék nyugatot kelettel. Széchenyi a még szabályozatlan Dunát járja egy lélekvesztőn, az Al-Dunát, hogy szabályozza, a Vaskapuig. Ahol a folyó kanyarulatait átvágni kell, ott átvágatja, ahol kikötőt kell építeni, ott a Vidra nevű kotróhajója tűnik fel. Az óbudai hajógyár öblét is ő készítteti. Ma szobra áll itt. Megvalósítja, hogy Bécs és Pest között naponta járjon menetrendszerinti hajó. A rakpartot is kiépíti ehhez. Majd ugyanezt a munkát a Tiszával is folytatja. Gőzösöket indít itt , a Balatonon is, hisz Kossuth holt tengernek látta és nevezte szép tavunkat. Nem maradt holt tenger a Balaton. 1847-től (ekkor nyaral Garay János Füreden, s ír ünneplő epigrammát a balatoni hajózást megindító grófhoz) 8 balatonparti kikötő közt közlekedik hajójárat.
Ha gőzös? Akkor a mozdony is. Széchenyi István az egész ország területére Pest-Budáról sugarasan kiinduló vasútvonalakat álmodik. S így is lesz 1850-re.
Városépítőként a Lánchidat és a Várhegy-alagutat építi meg.
1825-ben, felajánlva birtokainak egy esztendei jövedelmét, Akadémiát alapít.
1827-ben a pesti kaszinó részére 10 szobát bérel. (E helyiségekben hoznak határozatot a magyar urak a lótenyésztésről többek között. 1828-ban jelenik meg Lovakrul című könyve.)
Ért a bankügyekhez, Hitel címmel olyan nemcsak közgazdasági könyvet írt, mely Németh László szerint még egész nemzetünk karakter-ábrázolásának is beillik. Nehéz fölsorolni is, mi mindent köszönhetünk a grófnak. Katzler litográfiáján Széchenyi alakja köré szám szerint 14 létesítmény fon koszorút. Ezekről szól Gajdos Gusztáv könyvecskéje is.
    Ma, amikor nincsen Nemzeti Színházunknak épülete köztudott, fölrobbantották a metróépítkezés ürügyén annakidején -, gondolunk-e a Duna parti állandó, magyar színház tervére? Mert mindent el kellett volna már végeznünk az ő terveiből, figyelmeztessen ez a fájó hiátus azokra a nem tárgyiasítható álmokra, gyönyörű eszmékre, hazáról, haladásról, tejtestvéri népekről, emberi jóságról, országos testi-lelki nyavalyáinkat csitító kegyelemről, amik után olyannyira áhítozik jobbik részünk!

10.

Vallomás az első költőről Halottak napja előtt

Simon Istvánról

  1991. szeptember 21-én beszéltem utoljára Simon Istvánról a sümegi könyvtárban. Hárman voltunk vendégek: Fodor András, volt tanárom és első verseskötetem, a Virágnyi világvég kiadója: Vasy Géza, no meg jómagam.
A rendezvény meghívóját őrzöm. Lassan az évtized robog el, szempillantásra lesznek emlékek az ilyen kedves efemer könyvtári egységek is.
  Aznap volt a Széchenyi-bicentenárium ünnepe. Valami olyasmit mondtam, hogy ezek az egymáshoz közeleső szeptemberi születésnapok, a 16. és a 21. nem csupán csak valami vígságos alkalmak a kalendáriumban, hiszen mennyire szomorú a sok Istvánnak a sorsa, Széchenyi, Simon... Aztán a közeli Cserszegtomajon nyugszik a másik drusza, a novellista Szabó István, akiről Csurka István oly megrendítő drámát is írt, a Majálist, Szabó után meg Örkény István hagyta az egész theatra mundit itt ránk, mondván e vértanús névvel Pisták, Pistik. Pistikák (Kormos István)vagyunk a vérzivatarban valamennyien. Hogyan írta Simon? - Mert nem látni sebet, se vért / fejfámra írják ettől eddig élt". Még mindig csak az ezerkilencszázhetvenes években jártunk gondolatban...   Aztán magáról a költőről beszéltem, hogy családunk jó ismerője, leírhatom, barátja volt. Családunknak adott dedikációi ereklyék polcunkon. Szüleim rendezte író-olvasó találkozók vendégeként nagy örömmel jött Tapolcára, édesanyám fiatalkori verseit pedig haláláig megőrizte, hagyatékából kaptuk vissza ezeket a kéziratokat. Ő volt életemben az első költő, abban az értelemben, hogy mindnyájunknak van ilyen első költője, aki nem feltétlenül a mesterünk, de aki által megtudjuk, hogy mit jelent annak lenni. Nemes Nagy Ágnes számára, tőle a definíció is, például Áprily Lajos volt az első költőismerős.
  A hetvenes évek első feléből máig számontartom azt a vasárnapot, amikor - dehogyis tudta még az ember, hogy mi az az őszikés vers - édesapám kezembe adta a sajtót, hogy "Pista szonettjei vannak benne". A szonettet már tudtam hogy mi fán terem. Pápán úgynevezett szecska voltam aztán, mikor megérkezett az 1975-ös könyvhétre a Rapszódia az időről című karcsú verseskötete, amiből megsejtettem, hogy igazán jelentős költő. ( Odafordultam Fodor Andráshoz, hogy Varjú Dezső volt a gimnáziumi osztályfőnököm, kiről az Ezer estében oly szépen megemlékezett.) Még azon a nyáron Sümegre mentem át többször édesanyám öccsét látogatni a kórházban. Nagybátyám mesélte el, hogy itt van Simon István is, ám kérésemre, hogy dedikáltassa a friss kötetkét, szomorúan ingatta a fejét a kórházi kertben. A portánál Garai Gábor indiánarca tűnt fel, mellette állt Simon László, igen, igen a portás, aki pedig édestestvére volt a költőnek, aki a Laci öcsémhez vers címszereplője marad már csak irodalmunkban. (Simon László igen rövid ideig élt bátyja halála után.) Ki mindenki nem szerette volna látni a költőt még egyszer, arra már csak a nekrológokból és a siratókból következtethettem. Szívenütött egy Puszta Sándor költemény, melyben leírta, hogy milyen Van Goghi csokrot szedett Sümeg felé az út mellett, mellyel elkésett, s ezt vele Mészáros István, a költő orvosa miképp közölte szavak nélkül vele. (Mészáros doktor szívszorító szépen írta meg Simon utolsó napjait vagy 20 évvel később... Őrizzük meg ezt a képet is!)
  Simon István temetése egy kánikulai napon volt, s szüleimmel és húgommal ott voltunk, együtt a szertartáson. Soha életemben nem láttam még annyi embert, kiket egy gyász hozott volna össze ekkora tömegben. Nem értettem tizenöt évesen az úgynevezett nagypolitikából sokat, de a napnál világosabban láthattam egy olyan demonstrációt, amit majd csak a nyolcvanas években követhetett újabb, már közvetlenebb és egyértelműbb politikai üzenettel is sugárzó szertartás, Illyés temetésére gondolok, amin egy megalázott nemzet lelkei egybeforrhattak újra. Simon István temetése számomra a nép tüntetése marad a mindenkori emberség, emberi tisztaság ügye mellett. A ravatal túlsó oldalán velem szemben ott állt a család, eszembe jutott, hogy a költő fia annyi idős lehet, mint én. A völgyben tízezrek. Együtt érkezik Juhász Ferenc és Nagy László. Az iszkázi mester tengerkék öltönyben. Garai Gábornak gyöngyözik a homlokán a veríték a beszéd után. Páskándi Géza alig tűri magán az inget is. Ezt is elmeséltem Sümegen. S azt, hogy nem voltak , nem lehettek sablonosak a gyászbeszédek. A sírnál például Arany Jánost idézi a hivatalos búcsúzató, a Széchenyi emlékezetét:

Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé finomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.

Gyanítom, hogy az egész strófa nem hangzott el, de első sorai fülemben azóta is, a költő kapcsán nincs abban semmi hazugzág vagy idejétmúlt pátosz. Meg a parasztasszonyok suttogását sem feledhetem a közelemben: "Tegnap beszentelték azért a sírt..."   A költő életéről, verseiről amoly széljegyzeteket, ceruzasorokat olvastam föl irkámban akkor Sümegen.
Simon István ifjúságát is széthordta más.
A szélső házakban nevelkedett parasztfiú kerékpárútjai naponta a gimnáziumba vezettek.
Az első versek. Anti Illés bátorításai.
Aztán a háború.
A hadifogság.
Előbb látta az Elbrusz csúcsait, mint Buda hegyeit.
Az ifjúság, ama gyönyörű hímporos lepke, amire "a történelem ráfordította a lapot."
A pesti bölcsészkar. A kollégium. A filoszság.
30 éves 1956-ban.
S hogy utána egyáltalán meg tud szólalni, az is elég csoda.
A tehetség arról ismerszik meg, hogy mindig újra tud kezdeni. Tán még egy nép tehetsége is ebben nyilvánul meg. Vasy Géza szépen ki is mutatja mindezt a Húsvéti körmenetben.
Írószövetség, parlament, ritkuló versek. Hazatérések Bazsiba.
A falu kedélyvilága (erről olvas föl Fodor András) mint megtartó erő.
Az utolsó korszak. A Rapszódia az időről vékonyka kötet 12 esztendő munkáját öleli. Azokat az opuszokat, melyeket annyian megmosolyogtak: Hogy nem modern az.(Tandori olvasónaplójába nem lapoztak bele.) Meg hogy Révaiék kijátszották a Laci öcsémhez hangját Nemes Nagy Ágnesék hangja ellen... És így tovább...
  Milyen jó, hogy nekem már csak az maradt mindebből, hogy jellegzetes keresztrímes strófáiból tanuljak, hogy utolsó szonettjeinek fegyelmét a Babitséihoz hasonlíthassam, hogy vadlibáinak V-jét besorolhassam Petőfi, Illyés, Erdélyi József, Sipos Gyula és Áprily Lajos szintén ék alakban úszó madarainak vonulatába.
Vasy Géza aznapi szavai szerint: Simon István jelentősége úgy viszonylik a kortárs legnagyobbakhoz, mint Juhász Gyuláé például az Ady Endréékhez.
A mai napon sem érzek én ebben az ítéletben semmi túlzást, mikor ilyen ezekre a sorokra látok:

A mulandóság talán ostoba
tréfája csak a másként komoly létnek;
de nézd, havával mégis minden tél egy
könyvet növel, ó-fóliánst, hova

föliratik a mag, az ősz bora,
erényünk, bűnünk, s ahogy évre évet
fordít a tél, két jéglap közé préselt
levélként marad az ember nyoma.

Topognak, látom, vén kacsák a hídláb
rossz fája körül értetlen dödögve,
hogy nem bukhatnak most a vízbe le;

de fölfénylik majd újra, mit mezitláb
nyomnak laponként be az öreg könyvbe:
rőt talpuk juharlevél vízjele...

11.

Szerelem hevében
Szent András havában...

November hónap: Szent András hava. Szent András Péter apostolnak idősebb fivére volt. Jézus első tanítványai között látjuk a Bibliában. Ő akart emberhalásszá lenni. És lett. Életéhez csodák kapcsolódnak: hajóját angyal kormányozta, hogy Szent Mátét meggyógyítsa, mikor rágyújtották házát az ellenfelei, egyik tanítványa egyetlen csöbör vízzel is meg tudta menteni a lángoktól, börtönben ülve földrengést támasztott imája, holtakat elevenített meg, s miképpen Vonyarcvashegy vagy Gyenesdiás között a Balatonnál lett volna csak a 40 halásszal, ugyanennyi hajótöröttet segített ki a tengerpartra. Bizánc alapítójaként is emlegetik. Vértanúhalált halt. Keresztje X (más ókeresztény írások szerint Y) alakú volt, az ikonográfiában azóta beszélhetünk András-keresztről. Neve királyaink, de még településeink nevében is tovább él. András király vagy Balatonendréd: ismerősen cseng a fülnek. (A balatonendrédi templomban Szent Andrást ábrázolja az ottani oltárkép a hozzátartozó kereszt-rekvizitummal.)
Kedves Olvasóim, ugye megbocsátják, hogy ez alkalommal mégsem ragaszkodom most szigorúan csak a Szentek Legendáriumához vagy a történelmünk lapjaihoz. Hiszen ha felütünk valamely régi kalendáriumot, annak kultúrtörténeti vagy néprajzi vonatkozásainak egy-egy értelmezését - e téren valahányszor Bálint Sándor munkáihoz fordulok -, fényes és szívderítő leírásokra lelek. Mert a november 30-i András-éjszaka édes babonákkal van tele. Ekkor láthatóvá válnak az elrejtett kincsek, meggyógyulhatnak a köhögős gyerekek, ha átölelik András apostol szobrát, a nősülés előtt álló legények és a férjhez menni szándékozó lányok pedig megpillanthatják jövendőbeli kedvesük arcmását. Mindez úgy lehetséges, ha a böjtölő leányok az esteli mosdás után nem törölköznek meg, s miután lefeküdtek, a párnájukat háromszor megfordítják s a következő bűvigét mondogatják: Párnát rázom / Szent Andrást várom / mutassa meg a jövendőbeli párom! S van úgy, hogy a lányok gatyát tesznek a fejük alá, hogy azon álmodják meg kedvesüket. Böjtölnek s csak 9 szem búzát ehetnek e napon, csak 9 korty vizet ihatnak, különben részeges lesz az uruk.
András-napon kezdődtek a disznóvágások és persze a mulatozós torok.: a hízó András-napra lesz a legzamatosabb olvasom a Bakony-balatoni Kalendáriumban.A jó kívánságok reggele s az ólomöntések éjszakája is András-napra esett:

András, András, ne aludjál,
Neved napjára virradtál!
Ma Andrásnak neve napja,
Az Úr Jézus neki hagyta.
Vivát, vivát, k(i)átsunk: vivát,
Hogy megértük András naptyát!

Szent, apostol, mártír egy személyben aligha kerülhetne ennél vígabb, életigenlőbb énekbe. Az ólomöntések során (például a Szigetközben) arra voltak kiváncsiak, hogy a vőlegény gornyadt lesz-e vagy szálegyenes, a menyasszony meg bögyös avagy pilincke? András , miképpen Márton, fehér lovon jár, tehát havat hozó napnak is számítja a népi megfigyelés.Kétségtelen: a betakarítási munkák végeztével, a korán leereszkedő alkonyokkal, hosszú estékkel más időszámítás vette kezdetét a falvakban. Jóval kevesebb tevékenység akadt a bezártságban, s az egyszerű embereknek nem kellett még tanácsolni, hogy miképpen strukturálják a szabadidejüket. A nép tavaszra való erőgyűjtése közben gyönyörű dolgokat teremtett képzeletével, tehetségével, álmaival (ma úgy mondanánk: kreativitásával). Magyarhonban és mindenütt, ahogy végighúzom az ujjam a térképen. Ki sem kell tennem a lábam a tapolcai Ley utcából. Ámulok, hogy a Halottak napjával minden évben szomorúan induló hónapban Szent András mártíriumsága mindig jóvátevődik, a kétezer esztendővel ezelőtti véres rettenetből már öröm fakad.
Befejezésül egy osztrák költő, a kapfenbergi Herbert Zinkl verse következzék, jelezve, hogy milyen jó, hogy Szent András, Oroszország védőszentje, Skócia és Görögország patrónusa, ennyi szépséget és derűt sugárzott már eddig is ránk, akik itt élünk a Balatonnál. A szenttel kapcsolatos égi (Amor sanctusi) és földi (eratoi) szerelmi élmény hasonlóan mutatkozik stájer földön, az Alpok hegyeinek lábainál és a messzi déli tengervidékeken is:

Quelle des Apostels Andreas

(Wallfahrtsort der Griechen)

Dem blinden Seefahrer
vor zweitausend Jahren
benetzte der Qellenfinder
die toten Augen.
Da sah er
und schaute Zypern.
Die Alten sagen
wer aus ihr trinkt
verfalle der Liebe.
Ich, heiliger, Andreas,
trank daraus.

András apostol forrása

(görög legenda nyomán)

A vak tengeri hajós
kétezer éve
belehajolt e forrásba
s visszakapta szemevilágát.
Végignézett a szigeten,
látta Ciprust.
Azt mondják a vének,
hogy aki ebből iszik,
megszerelmesedik nyomban.
Könyörögj érettem, Szent András,
kortyoltam belőle.

12.

Diszeli levél
- jövendő mézesbábosoknak és gyertyaöntőknek

Tisztelt Mesteruraim!

A XX. századot éppen csak a hátunk mögött hagytuk, s innen a Csobánc lábától küldök egy borosüvegnyi palackpostát, abban a reményben, hogy utánunk párszáz esztendővel sem lesz még ismeretlen ez a csodálatos tevékenység, amit ugyan kevesek mívelnek már manapság Anno Domini 2002-ben, de Öcsémuramék tudják majd, ahogy tudják még köröttünk manapság Mesteruram-Bátyámék, hogy lisztből, tejből, élesztőből s miből is még? - az ilyen finomságos ízű és csudálatos formájú tésztaféleséget miképpen kell sütni? Hadd osszam meg ámulásom a mézeskalácsok fölött! Hadd beszéljek régesrégi mesterségekről! Adja Isten, hogy modernek legyenek a jövőben szintén. Mivel Nagy László is így kérlelt minket: TISZTÁNAK A TISZTÁT ŐRIZZÜK MEG, OLTALMAZZUK AZ IDŐBEN! Apró mécsek figyelmeztetnek reszketeg lánggal, nehogy aztán eltévelyegjünk ebben a fránya ózonlikas atomkorban. A gyertyaöntőtől ma csak bizakodó jóslatokat fogadjuk el.
A mézeskalács szavunk két szóból, egy finnugorkoriból és egy szlávból ragadt össze. A ’mézlő’ ősi kifejezésünk azt jelentette, hogy nagyon édes. Minden, ami édes ízű, az olyan, mint a méz. A méz is édes. A kalács szláv eredetű szavunk. Már a XIII. században is használtuk: ’kalach’, szójegyzékek tanuskodnak róla. ’Kala’ a szerb és horvát ’kolo’ = kör szó megfelelője. Hiszen a kalács sütött, középen lyukas kerek kenyér volt. Debrecent tartották a kalács fővárosának, de Kézdivásárhely is e sütemény székhelyének számított joggal. Európában a mézeskalács-ipar Drezdában és Nürnbergben élte aranykorát. Csáth Géza szerint a XVIII. században, abban az időben az emberek szerették a mézeskalácsot. Nem kuriózum, hanem csemegeszámba ment, és még cukrászok nem voltak. Lőcsétől Tordáig szállt az illata a különféle formájú tésztáknak. A tordai kalácsot hal-alakúra sütötték. Pápán pedig oly híresek voltak a bábsütők s a mézesbábosok, hogy most is van Mézeskalács utcájuk az ottaniaknak. A Korvin utcában a Bábsütők házának kapuján méhkasalakú díszítés áll. A Pallas lexikon szerint 100 esztendeje még 830 mézeskalácsos gyújtotta be országszerte a kemencéit, s 642 volt a segédszemélyzetük száma. Körülbelül ennyit tudtam meg mindössze pápai diákként nagykorúságomra, mikor elhagytam azt a kedves kisvárost. Magamban egy négysoros fogadkozás s biztatás csak, emígy szólt Budapest felé:

mézesbáb szív
pápai mozsárból szöktetett
vigyázza beton-bakonyában is
haramiásan a kedv

Akkor (1978-ban) jelent meg Schéner Mihályról, aki maga is szívesen készített bábsütő-formákat ősi motívumok alapján, egy könyvecske. Mindmáig ebben olvastam a legtalálóbb mesterség-leírást, s a szerző (Szamosi Ferenc) szintén mentegetőzik, hogy ő is mástól szerezte értesüléseit:
Amit erről tudok, azt én is Weiner Mihályné és dr. Kemény György tudós dolgozatából tudom. Ősi mesterség, művészet ez. Ismerünk ősbarlangkori rajzokat vad mézet gyűjtő alakos ábrázolással, tudunk egyiptomi sírokról, amelyekben lepény alakú mézeskalácsokat találtak, a dionüszoszi ünnepségeken szokás volt mézest osztogatni, hazánkban meg olyan cserépnegatívot találtak, amelyen ’dulc’ (azaz ’édes’) szó olvasható; bizonyos, hogy mézeskalács mintaforma volt. A mézeskalácsok eleinte vallásos tárgyúak voltak a katolikus egyház ünnepeinek megfelelően -, később aztán rokokó, barokk, empire, biedermeier, magyar úri vagy népi viseletben jelentek meg a figurák. Persze volt szív, tányér, óra, pipa formájú bábkalács, meg kecskén lovagló szabó és más efféle humoros ábrázolás is. És hát mindenekelőtt a katona (nemcsak magyar, idegen is), a huszár, aztán a betyár, Angyal Bandi, Sobri Jóska, de ismerünk mézeskalácsot, amely udvari kocsit ábrázol Mária Terézia korabeli alakokkal.
Lám, a Tapolcai Világlapban tíz éve, még a múlt században!, Oroszpataki Mária lerajzolt egy mézeskalács ütőfát Sobri puskás alakjával! Visszatérve Schéner Mihály uram vásárfiaira, azokra a Tapolcán gimnazistáskodó Ágh István írt költeményt:

Istók, fuss a passzusért,
Vásár után nyulkálhatsz a lúdhusért,
Te kapod a farka-pénzt,
Amennyit az öreg lovunk farka ért,
Jut neked, te gyerek,
Bugylibicska, similabda rengeteg,
Rengeteg vásárfia,
Mézes-mázas kalácshuszár bajusza,
Kalács-ló patkónyoma,
Kalácsmalac kalácsfarka kunkora.

Majd Gyurkovics Tibornak jelent meg Schéner Mihály mézeskalácsaihoz (fotózta Bencseli Mátyás, kisütötte azokat Varga István pápai cukrászmester, aki Katula Gyula-tanítvány) egy igen szép gyerekverses könyve. Ilyen megkapó sorokra találunk benne 1983-ból:

A pápai mézesbábos
Az igazi ne csodálkozz,
Szürkalapja magasan:
Baljában huszár lovagol,
Hősködik vagy katonagol,
Jobbjában a szíve van.

És a következőkre: Tudod mi a vásár? / Ha az ember vásál / szíves mézeskalácsokat, / amik közt a nép válogat, / bajuszost vesz, kövér asszonyt, / puskájába piros patront, / tükrös szívet, veres huszárt, / ki a szabadságért kiált, ki felül a ringlispilre...

*

Varga István pápai mesteruram mézeskalácsai mellett, jelenthetem a jövőnek, itt vannak Nemes Józsefné gyertyaöntő mesternő és Szombati Ági népi játszóházakat vezető tanárnő gyertyakölteményei is 2002-ben. Tőle az elterjedtebb öntött gyertyák helyett ősibb kézimártásúakat látunk itt. Megérdemlik hát ők is, hogy visszatekintsünk szép mesterségük kultúrtörténeti adalékaira: ’Gyertya’ szavunk ótörök eredetű, már 1395-ben ’gertyá’-kként emlegetik írásos emlékeink az először a pogány időkben halászathoz használt fáklyákat, melyek a középkorra kialakuló lángos hengertestekig fából hasított világító szilánkokat jelöltek. A ’gyertya’ alapszava a török ’yar-, yaru-’ = fénylik ige. Gyertyák voltak ténylegesen a történelmi éjszakában az első fényeket lobbantók, hiszen a keresztényüldözések idején alakult ki a mai napig használatos világítóeszköz formája. A katolikus egyház minden februárban megtartja Gyertyaszentelő ünnepét, s a gyertya-szimbólumban Jézusra, a világ világosságára gondol. Az istentiszteletek alatt tiszta viaszból való mécsek égnek mindenütt, még nappal is, a templomokban. ( A faggyúgyertyát a szappanfőzők is gyárthatták, ám ez utóbbit, a viaszt, a mézeskalácsosok készítették!!) Szegeden 1555-ben működött gyertyaöntő ház. Balassi tehát nyugodtan írhatott mécsvilágánál.
Pesten és Budán az utcai világítást is gyertyákkal oldották meg először. Budán 1777 novemberében a házfalakra rajzolták e fényforrások a járókelők alakjait.
Olvasom Bogdán István könyvében, hogy a reformkorban a Pesti Vigadó nagytermét 18 csillárban 2 600 viaszgyertya világította meg. Hazánkban gyertyagyár 1868-ban létesült. (Az osztrák termékek Milly-gyertya vagy Apolló-gyertya néven kerültek forgalomba, nagyszüleim még emlegették e márkákat.)
Manapság, mikor egyetlen mozdulatra vagy tapsnyi hangjelzésre is kigyullad az elektromos lámpa, ugyanúgy szeretjük, kedveljük divatból vagy nosztalgiából, akár praktikumból vagy áramszünet idején kényszerből ezt a kedves és ismerős világító alkalmatosságot. Bevallom, úgy vagyok vele, mint a dallal. Nem oltom el félbe, szeretem végigégetni a bélt, míg csak el nem lobban. Tisztelem és szeretem magában, további misztériumai nélkül is. Jelent-e még ez valamit rohanós világunkban, s ha igen, fog-e üzenni még ennyit jövendő mézesbábosoknak és gyertyaöntőknek, akiknek úgy megfogyatkozott a számuk napjainkban. Mesteruraim, most és a jövőben is! Engem elfog a remény, ha arra gondolok, hogy ha a kihalt, kiveszett zsiványokat, betyárokat és haramiákat is úgy megpuhították ütőfájukkal, hogy azok a gyerek örömére is kimérhetők édességként, szemnek gyönyörűségére. Hát abba ne hagyják ennek a világnak a szelídítését!

Így maradok szeretettel - - -

P.s.:

E palackposta jánosáldásnyi utóirata pedig fényeskedjék elkészítendő szíveiteknek és gyújtani való gyertyáitoknak!

Kicsi tűz,
pici mécs,
ne aludj ki, Te, láng!

Korom est
melengesd örömest
a fiút, a leányt
egyaránt
a magyart, ahogy a katalánt!

Kicsi tűz,
pici mécs,
korom est
ne aludj
ki, Te, láng!

Kelt Tapolcán. Németh István Péter Dr(ótos Tóth)

((Petőfi Sándor zánkai szobra Ifj. Szabó István alkotása. A művész Dorogházán született 1927-ben, édesapja az ismert Kossuth-díjas szobrász. A képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Pátzay Pál és Kisfaludi Strobl Zsigmond voltak. Számtalan köztéri szobra látható Balatonalmáditól Mohácson át Debrecenig.A SZOT-díjasok lexikonának szócikke 1981-ben a következőképpen jellemzi: Az életjelenségek érzékeny megfigyelője, munkáin ezeket tartózkodó hangon, minden patetikusságot elkerülve fejezi ki. Biztos, pontos és szépen megformálva alkotó művész.))

Vissza

Copyright © Németh István Péter