- séták a tapolcai Malomtó körül -
Vitte szép titkát, vitte egyedül a szívem; Te
tudod, titka mi
lehetett városkád utcáin menve,
s hogy terhétől volt boldog, akár Jézus virágvasárnapi
vemhe.
1.
Ajtón jött be a tenger is. Láttam én,
ahogy mezítlábalsz a szoba közepén
és lábad ujjain mint tündökölnek
föl a kagylófényű körmök.
Hány perce is ennek? Mióta elmentél. Hiszen
1 000 000 éves mészkőpor ül cipőimen.
2.
Piros padon
kék ruhában egy kismama.
Gyermek hintázik a parton.
Szellőkben bókolnak a lila mályvák.
3.
[Milne-dúdoló]
Nem hanta, indul a hinta,
fölszáll velem.
Ég s föld trónusaként ring a
zöld s kék elem
közt; király vagyok én mind a
földön s egen
is, nem hanta, hinta-palinta -
fönn van-e? Lenn!
4.
[A Szentháromság szobra alatt
Pierre Emmanuel: Trinitas speculum]
Oly titokban munkál a víz
Mielőtt beállna a jég
Isteni válasz sejtelmét
Eképp várja Izrael is
Mohó lángnyelvek kapnak úgy
Csipkebokor ágaiba
Léleknek kell táplálnia
Így szerelemmel a Fiút
Miképp a szél fú neszezve
Termeken át a barlangban
Rád gondol a mondhatatlan
Benned magát megnevezze
Szüzességed által Anyánk
Megdicsőül a Teremtés
Méhed Háromságot hord bent És
Egy kisdedként néz majd ránk
5.
Egyetlen emberöltőt kellett volna
a Szentháromság-szobornak
kibírnia itt, ahol a templomtéren
kevésbé volt a hatalom
és a nyilvánosság szeme előtt.
Tönkrement, pedig visszatérhetett
a városka Fő utcájára.
Egyetlen emberélet többet elbír,
mint az esőmosta homokkő-szentek
a vadgesztenyefák párás levélsátora alatt,
de hát ezt amúgyis tudtuk már mindannyian.
6.
GUTTA CAVAM LAPIDET -
dünnyögte Róma légiósa itt.
Vérünk vájhat csak medret az időnek
dünnyögi egy másik névtelen,
manapság éppen errefelé sétáló.
(A latin szólás szerint a víz kivájja a követ.)
7.
[Idegenvezetés]
A Fő térről - É felől -
(gyerekkoromban Lenin térről,
azelőtt Sztalin térről,
mégazelőtt Szentháromság térről)
egy kapuszín alatt jutunk le most a Tóhoz,
de már az átjárónál egy cégértartó
sárkány szájában hordóval
hívja föl a figyelmet a
- D felől
várható látványra.
Ugyanis a Tó hátterében
a sárkányölőről elnevezett hegy található.
Egy óriási bika sírjára emlékeztet -
irták a földrajz- és utikönyvek róla.
Magam pedig ezt a vázlatot készítettem:
Lerogyott, behavazott bölény
lett a Szent györgy-hegy az idén
is, és marad már a télen át.
De roppantul megrázza magát
majd langyabb éjen, ha egy szösz rügy pattan.
Millió éve moccanatlan.
A Szent György-hegy s a Tó irányába
lépdelve Marton László szobra előtt haladunk el.
Ugyanaz a kiskirálylány bronzból,
ami előtt Budapesten a 2-es villamos megáll,
s ami előtt elfolyik ott a Duna: Ő a
Kiskirálylány.
[Jöttem a bánat gyöngykavicsával, Kiskirálylány,
hogy tóba hajítsam a fürge ficánkos csellék
közé, hiszen úgyis a gondok puttonya vár rám.
Szüretelőtti verőfényben hadd üljek melléd!
Minden koron át
vajha Te tartanád
a komorló homlokokhoz cserfes papirkoronád
szinigaz aranyát!]
8.
Tavaszonta fél kilóméternyi
távolból érezni itt
a TIAC-pálya
néhány akácának
bódító mézillatát.
A barlang
magzatvize
emberemlékezet óta folyik.
Pitypang-bóbiták havaznak
a belőle gyűlt tóra.
41 évvel ezelőtt ebben a városkában,
itt születtem.
9.
Ki mindenki nem állt már a partodon?
avar lovasok gázoltak hajnalonta át
szláv szőlőműves arca reszketett rajtad
ha fölibéd hajolt
hadvezér római tűnődött türelemről
(horzsköve nyugodott kezeírásán)
bálványkövet imádó magyar lépkedett erre
néma barát folytatott hosszú magányos
párbeszédet az istenével
akit a durva páncélingű zsoldos káromolt
dudorászó kántor tette a dolgát
mély cserzőkútba iparos látott
lángszavu forradalmár költő
gyerekként betűvetést tanult itt
halkszavu idegen átutazó látogatott meg
a vasutállomásról
frontharcos elgyötört bakák
templomba igyekvők
babakocsit maguk előtt toló nők
iskolát kerülő gyerekek
gondot emléket fürösztő
felnőttek s öregek
vonultak előtted el
tükörképem alatt őrized valamennyiét
belölük áll össze az arcom
10.
[Vedusztika]
A házak alól a tóba folyó víz
a barlanggal van kapcsolatban.
Hőmérséklete télen-nyáron 18 °C.
Tudsz ennél megbízhatóbbat?!
A házak aljában lévő boltíveket
a rómaiak epítették,
majd középkori alapokra
további falakat emeltek az itteniek.
A házcsoport a tó körül
nincsen tucatnyi épületből,
mégis elvéthetetlenül
jelenti Tapolca szívet.
A tavat több forrás táplálja.
S néhány ilyen szögellet
tán elegendő is ahhoz,
hogy a karsztok
és az ég között
azt mondhassad: haza?
Hát ne hóditni akard, se leigázni,
ahogy gondolták a balgák,
nem hiszi el, hogy vigyázod,
hogy megmented vagy éppen
bármi dologgal jót akarsz néki, -
álljanak őrt csak a házai körben
úgy tucatnyian,
álljanak őrt csak körben a hegyek,
ők tizennégyen.
Te pedig hasonlíts hozzá annyira,
hogy visszakapjad
tükréről az arcodat.
11.
[A Vedusztika margójára]
Olyan kevéske is elég,
hogy otthonom legyen.
Egy ágy. S egy kislámpa.
Vagy a legromantikusabb
fölfogás szerint: szál gyertya.
A sétálóban
hazának
elegendő
néhány ablak
fénysora itt.
12.
Föltámadt szél gyűri össze
a kéklő eget a tó tükörén
miképpen gyerekkoromban
füzetem födelét csak én.
Majd a fehér habok mind
mint az átpergetett irkalapok
zuhognak alá
a vizesésnél.
Egy orgonabokor tekint le
akárha várfalról rabnő
lila kendőjét elejtve.
Már nem is reszket az árnya
13.
A tapolcai Malomtó partján
egy padon fiúcska görnyed
rajztáblája fölé
de a tóra sem pillant már csak ír
fekete közepű
bordó árvácskák
s kék nefelejcsek
mellett nem látja
hogy a
gesztenye-gyertyák
hófeher kormába
hempereg pulikutyám
hogy a bronzBatsányi csizmája előtt
friss még a moha a koszorún
nem látja hogy
a házak bádogzászlaiból
kivágott évszámokon át
látszik az ég
hogy a barlangvíz a kőfélkörívek alól úgy jön,
hogy hálából szabályos
köröknek láttatja azokat
így kapják meg
mellékesen
a végtelent
A tapolcai Malomtó partján
egy padon fiúcska görnyed
nem a napvilágra jött
barlangvíz
hanem
rajztáblája fölé
a tóra sem pillant már csak ír ír
s egészen rövidke sorokat
egymás alá
.
14.
voltam se sovány se pufók
kölykök ti voltatok velem
mivel nem voltunk írástudók
fogason hintaló volt jelem
gesztenyét koptattam házfalon
egy hattyúra dobáltam tóba
kavics levarrott szárny fájdalom
tudom már tudom csak azóta
azóta 33 betűk
majd annyi Napja szemembe süt
így a kedvet is ismerem még
szív ahogy futball-labda dönghet
ki voltam köztetek nemrég
ne feledjétek ne a kölyket
15.
A malomkerék lapátjai alatt
a Zúgó fele futnak a habok.
A malomkerék lapátjai felett
a Nagy-tó fele futnak a felhők.
16.
Kavicsot ejtek a vízbe.
Fürge csellék követik
a morzsányi darab merülését a mélybe.
Akárha volna kenyér.
Előttem koncentrikus hullámok
gyűrűdznek majd kioltódnak.
A tó közepén a kör alapú kő-szigetet
A környék 14 hegye öleli.
17.
A legtöbbször a Kisközön érkeztem meg a Tóhoz.
Telente gomolygott a gőze,
akárha volna ossziáni köd a tájon
avagy nyílna Batsányi képeskönyve csak.
A legtöbbször 33 lépcsőn
az Arany János utcára jutottam föl.
Még Velencében sem feledtem
az egyszer itt fokról fokra adott csókjaidat.
18.
Nemán vágtam át
a két tó között.
Ma dupla Nap izzott:
Egyik a víz tükörén,
csak a másik az égen.
A Felső-tó mélyének zöldje
aranylóbb volt
a mennyei kéknél.
Mint moccanatlan mező
a szélcsöndben a Kis-tó is
hallgatott hullámtalan.
19.
A Nagy-tóból a Kis-tóba átfolyó víz fölött
rusztikus fahíd állt a hatvanas években itt.
X-pántos vietnámi papucsomnak nesze sem volt
amint gyerekként szaladtam
a cölöpökre helyezett alkotmányon.
Igaz, néhány esztendővel később,
mikor már verset is írtam,
átdübögtem rajta faklumpámban Hozzád,
akárha volnék hollandus kamaszherceg.
20.
A Nagy-tó rácsos kerítésén,
de a Kis-tó mellett is végig
stilizált bádog-halak úsztak
az égbolt kékjében,
fodrozták a menny vizét.
Úgy emlékszem: mindenféle színben -
piros, sárga, kék bádog-halak úsztak a rácsokon.
Rozsda-pikkelyeik peregnek.
21.
Egy molnárkéztől várna
tán valamit még a malom?
Ahogy rajta igazgat.
De moccanatlan a kerék,
s csak nézi, nézi a tó tükörét,
hogy mért nem forgó magzat
az árnya?
22.
A malom kőfaláról vízesés hull alá.
A szemközti ház kőfalára borostyán fut föl.
Hajad zuhataga hull alá.
Hajad illatos vadszőlő - kapaszkodik belém.
23.
A békalencse-zöld
tökéletesebb minden gobleinnél,
sodorja a víz
akárha meseszép inget
s annyi kéket
hullajt a tóra az ég,
hogy az a habok hátán
estelig sem elhordható,
szaladnak ki a városkából pedig.
A füzek haját a szél,
a hinarak haját a víz
fésüli szét
akárha Ofélia haját a szél,
mikor élt még,
akárha Ofélia haját
holtában a víz.
(Ofélia = A Shakespeare-drámában Hamlet tragikus sorsú kedvese. Vízbe öli magát.)
24.
Dédapáméknak mennie kellett
ágyútölteléknek az I. világháborúba.
Az egyre modernebb kor úgy gondolta,
hogy 1916-ban fegyvernek önteti be
a tapolcai templom harangját is.
Csak annyi jó történt, hogy ezeket
a vadgesztenyefákat, melyek alatt
megállok, akkor ültették.
Ők maradtak meg egyedül.
25.
[Vadgesztenye]
Lucsokban és fagyban ablakom
alatt ácsorogtál mindeddig,
barátom, bütykös nagylábujjad reggelre
rojtolta szét a fűből való deres fuszeklit.
Hányszor nem fogództam beléd
arany fényben barna könnyeid amíg
kopogtak köröttem? Kifosztott, drága
méltóság, legalább Te, ne hagyj itt!
26.
A tapolcai Malomtó partján
számolom a Gabriella-szálló
legfölső ablakait.
Az északi falon kettő meg kettő meg egy.
Mintha egy kajüt
kerek ablakszemei néznének csak le rám,
míg mormolom,
barátom, a következő
verssorokat:
HAJÓ A HÁZ ÉS PRÓBÁLT UTASA
VISSZAINT: ISTEN ÁLDJON, KIS HAZA -
ÓVJON AZ ISTEN ÉS
ASSZONY-ÉSZ, FÉRFI-KÉZ!
27.
Egy hőscincér került utunkba
a Kis-tónál, a Gabriella szálló
D-i falánál.
2001. augusztus 4-én
délután így
pottyant ebbe a versbe,
mely sodorná máris:
A KÖLYÖKKORON ÁT
FELHŐK ÉS HABOK TERELIK
FODROZÓ ÁLMAIM
MALOM-TÓ-TÁGAS TEREIT.
28.
Szinte cirmolást éreztél arcodon
mikor gyermek-tükörképed fölött
átszaladt egy fürge vízipók.
Szinte kéj ez is: borzongsz mióta
öregedő tükörképed alatt
perisztaltikusan araszolt
egy ráérős fekete pióca.
29.
Hajdan még sok kis kacsa fürdött
ebben a tóban, akárha
végnekül a népdal kelt volna
életre a gyereknek, aki voltam.
Először a kacsák tűntek el,
aztán az a magányos hattyú,
ki levarrott szárnyakkal élt itt
évekig s Gusztinak becéztetett.
Lomhán fordul a malomkerék,
fürgébbek a habok a halaknál pedig,
átfutnak egy érkező vonat alatt is a réten.
Már csak cikkanó fekete fecske
bögyét érinti a víz tüköre itt,
valahányszor mint tékozlót hazai csók.
30.
[Naplósórok a beau coin-ről]
A Kis-tó betonperemén
Ülök az alkonyatban
Lógázva mezitlábamat.
A póráz kezemben,
Másik végén a kutyám
S engem kötöz ide e pillanat:
Néhány ablaküveget
Fest szinaranyra,
Néhány mohos fatörzset
Szór meg csillámló porral
A délután kései fénye,
S a rézsút eső napsugár
Bevilágít a vízalatti
Moszat-erdőbe,
Hol a csellék megpuszilják
Nagylábujjam körmét.
31.
Tapolcai képeslap
Emlékszel? Piros padok.
Zöld hínár. Kék halak.
Sárga tavirózsán békaserek.
Kosfeje van a vízköpőnek.
Dió. Nyárfák. Fenyő. Füzek.
Összenőtt füzek.
Azt momdtad: Philemon és Baucis.
S a Gabriella Szálló zsindelyeiről
Harangszóra fölrebbentek a szürke galambok.
(Philemon és Baucis = A görög mitológia emberpárja. Hosszú és szép életük jutalmául az istenek ikerfává változtatták őket. )
32.
Ahol az összenőtt füzek vannak,
Kikre Te mondád, hogy
Philemon és Baucis,
ott mormolom,
a következő
verssorokat:
Forog a vízmalom, bejó
rádgolnom a vízmalomról!
Repül a vadgalamb, be jó
rádgondolnom a vadgalambról!
(Az idézet Illyés Gyulától való.)
33.
Van aki a tengerig jut,
nekem csak e tó jutott.
Életemben, ha beteg is voltam,
naponta legalább 16 órányit dolgoztam
azzal hogy költőkent néztem
széjjel magam körött.
Ha elégedetlen voltam
munka-teljesítményemmel,
akkor befogtam a robotba
a legrosszabb éjszakáim álmait,
hátha valami jóra megyek velük.
Így járom e tavat is
most körbe meg körbe.
34.
Elgondoltam, hogy
voltak-e oly szavak,
amiket
kölyökfejjel
még mindannyian tudtunk,
ha kellett -
kórusban.
Ahol annakidején
4-5 eves drukkerekként
már bíztattuk
a malmot,
ott mormolom,
barátom, a következő
verssorokat:
Hajó-kerekek
Zubogását hallom...
"Hajrá, gyerekek:
A vizi malom!"
(Az idézet Arany Jánostól való.)
35.
A kis-tótól az iskoláig,
látod, kis kutyám,
e gyep helyén hajdan
az Apácák kertje volt.
Barack pirult itt.
A Szent Borbála szobor melletti
fák madarakat
Teremnek már csak.
36.
[Szent Borbála szobra előtt]
Mint akire vájat omlott
s eszmél, hogy ép a kéz
és
itt-ott zúzott a homlok,
s hogy
oly néma a bánya!
mind nyilvánvalóbb lesz magánya,
hát kopog. Kopog, kopog,
míg messzi még a mentőcsapat.
Már nem szó való imára,
nemtő Szűz, Borbála,
csak a kip-kop... egyre a falat, a falat, a falat.
37.
Ahol a Meidl-malom állt,
ott mormolom,
barátom, a következő
verssorokat:
Kelepeltek, doromboltak -
elnémultak, beomoltak.
A molnárok földbe dőltek,
sárga agyagot őrölnek.
(Az idézet Rab Zsuzsától való.)
38.
A zuhatagnál,
mit kölyökkoromban csak
ZÚGÓ-nak hívtunk,
honnan kiszöknek
a városkából a Malomtó
habjai, ott mormolom,
barátom, a következő
verssorokat:
Az idő elszáll
mint a nyíl, s a zuhogó patak.
(Az idézet Berzsenyi Dánieltől való.)
39.
A zuhatagnál,
mit kölyökkoromban csak
ZÚGÓ-nak hívtunk,
honnan kiszöknek
a városkából a Malomtó
habjai, ott mormolom,
barátom, a következő
verssorokat:
Mint ez a víz, elfolyó messzeség
lett a szerelem.
(Az idézet Apollinaire-től való. Vas István fordítása.)
40.
Vallomás
Platánok, jegenyék, füzek,
Megszerettelek
Titeket.
A tapolcai Malom-tó partján
Ha fölnézek rátok,
S netán a lepattogzó
Öreg kérgeitekből
Szemembe hull
Dirib-darab
S komiszan fáj,
Mégse’ haragszom.
41.
Batsányi búcsúja Füreden
- Anno Domini 1800 -
Kertész Károlynak és Hangodi Lászlónak
KESZTHELY, SÜMEG,
TAPOLCA KIES VIDÉKI - - -
Gyermek voltam még, mikor házunk előtt
füzek alatt ültem a lassan alvadó alkonyatban,
akkor a Kis-tó vize szaladott
el tőlem, most fény zubog a vidékre,
s én tekintek vissza a Balatonra,
mely befogadta a hajdani ded patakot,
s úgy nézek vissza a kékarany ragyogású égre most,
a smaragd hegyekre és a rubin gyümölcsökre,
kik már mindétig attól is az enyimek -
hogy bucsut intek nékik örökre.
42.
Malom-köz
Jártam, Pápa, a közléid
Diákkoromban, de
A Canale Grande
vissza
Hiába kéklik,
Velencében is sikátort szerettem.
Évek óta szülővárosom pár
Szűk utcácskája futkorássza
A szívemet körül. Minden napon már
Egyre szebben.
43.
Álomi film
TAVASZ
A Felső-tó bástya-félkörei közelében
- honnan a víz buzog elő
kismama tolja babakocsiját.
Kocsiban pólyás gyermek.
Megindul a kamera a könnyű jármű
Nikkelkerekeinek ütemére.
Mely megegyezik a malom-kerék
Fordulatszámával.
NYÁR
Amire a Batsányi-szoborhoz ér,
Mintha csak a pólyás deddel szaladott
Volna el az idő, már rövidnadrágos kölykök
Szaladgálnak a bronzból való költőbácsi körül
A régi könyvtár ma Marton László kiállítóterme
Előtt.
A kosfejű vízköpőből kamaszlány
És kamaszfiú iszik.
Az Alsó-tóhoz kézenfogva mennek.
INTERMEZZO
(( A forgó malomkerék
s az anyaméhben forgó magzat
át-áttűnnek egymásba.))
ŐSZ
Magányos férfi távolodik
A zúgó felé.
Köpönyegszerű bő kabátja
Levélhullásban.
A Malom-köz hídján
Dérütötten áll.
Nékünk továbbra is háttal
Nézi az elzuhogó vizet.
TÉL
Nincsen árny sem
A városból kifelé szaladó habokon.
Kavarogva hull a hó
A hajdani malomkerék
Tengelye körül.
44.
Terplán Eleonóra emlékezete
Jöjjön az éjjel
Üssön az óra
Rám az időben
elmaradóra
Elszaladoztak az évek, // ringtak a könnyü papírból
Hajtogatott kis uszályok, // a megiramlók s el is ázók.
A lemenő Nap a felhők // szárnya alatt belecsikland
Rőt aranyív sugarával // a lila égi madárba.
Hullj le reám ma utolszor, // kis kacsa fekete árnya,
Még a hab oly haloványkék. // Hold szövi, ingem ezüst már
Mosd ki belőlem a rosszat // vasizű víz zubogása.
Eljön az éjjel
Üt is az óra
Eleonóra
Eleonóra
45.
Baumberg Szálló
Libben a függöny a szélben,
Nyitva a tóra az ablak.
Ingnak a zöld hinarak lenn.
Víz tükörén pedig éppen
Összefogódznak az árnyak a lenti világgal.
46.
Naplósorok
2001/08/12
Délután ötkor
Az augusztusi Nap
Úgy önti sugarát
A Kis-tóra,
Hogy ne a víztükör,
Hanem csak a tündérrózsák
Levele vakítson vissza
Szemembe a fénnyel.
E ragyogásban
Begye a lebegő zöldön pihen,
Inni leszállt bátran
Egy vadgalamb.
Néznék az égre,
De amott meg a szomszédos fák
Kócolják össze arany lombjukat.
Egymásba gyulladott lampionokba
Hunyorgok gyáván.
47.
Az érkező vonat
Ablakából látom
A Szent György-hegy alatti réten
A lekaszált széna egymás mellé göngyölt
Bálahengereit,
Akárha megérkeztünk volna
A városka szivébe,
Ahol majd a kő-félkörívek s az
Alóluk kifolyó vízen való
Tükörképük
Együtt
Mintha egészen a már látott
Szénahengerek lapjaiként
Néznének vissza Rád.
48.
Az érkező vonat
Ablakából látom
A Szent György-hegy alatti rét felől
A templom tornyát
S azoknak a jegenyéknek a csúcsait,
Mik a Kis-tónál
Állanak.
Összeköti képzeletem
Egy egyenessel
Őket
S az adott vonal
Biztosan metszi a
Kéklő ég alatti kék vizet;
Tudom, hogy ott van.
S nékem elég is ennyi.
Nem kell, hogy a tó-délibábot
Maga Jókai szerkessze
A torony s a fák fölé.
49.
Ősz
Nicsak,
Mindég tör
Föl a pincékből
Annyi murciszag,
Mitől a Fő utcán én fenn
Őszi verőfényben
Megint mintha részeg
Volnék, hogy boldogan, hosszan
Csak utánad nézek.
50.
Nékem igen tetsző fehér,
Lapos mészkövet találtam,
Tenyerembe illőt a sétám során.
Gondoltam, jó lesz
- ha hazaviszem levélnehezéknek.
A földben volt.
A vízben volt.
Már asztalomon van.
Apró lyukacskák rajta;
Vízcseppek vájták ki testét
Vagy gyökerek erezték át meg át?
Madárkatollakat illesztek
E kicsiny járatokba.
Kapja csak vissza a kő
A harmadik otthonát is
Az eget.
51.
Kertünkben fügebokor
a református templom bejárata előtt is
a Vasudvarban szintén egy
s a Vasudvar szecessziós kovácsoltvas
kapuján is fügelevelek indáznak izgatottan
kíséretükben jutok a tóig
az alkonyi ég
akárha a füge beérett gyümölcse
lila
52.
hogyan szalad át a szél a tavon
gyerekkoromban semmihez sem volt
hasonló
úgy szalad át a szél a tavon
hogy a víztükör oly szabályos
mintázatú fodros felületté lesz
akárha a kiklopfolt nyershús
amit gyerekkoromban láttam
dajkám konyhaasztalán
de moccan a fodrozódó tó
akárha fölszakadott
bőrfelület csak
a föld hátán
él
a szél
és él a víz
is
futnak megállíthatatlan
mint meggyulladott
ruhájú emberek
53.
Csillagfény égen és vizen
őszi tücsökszó földön és égen
csetrik ezüst csöndje a víz alatt
nyiszorgó malokerék alámeriti a ciripet
nyiszorgó malomkerék a csöndet fölkavarja
54.
Hommage a Kisfaludy Sándor
Zöld moha-szakállas,
Ki a köveket is megőrlöd
Széles pofacsontod alatt.
Fejed fölött forgó buzogányod:
Malomkerék.
Zuhogó víz a te mellvérted
S ezüstlik páncélosan.
Sebes és karcsú penge:
Fürge hal a kardod.
Megijedett tőled a török is,
Labanc is!
Nem negédes regéből
Bújtál ki a sötétedéssel,
Hát legyél velem!
Hiszen nem tudhatom,
Hogy szél löki a hullámot
Vagy a szíved döbbenetétől
Fodrozódik a víz.
55.
Csak a szél löki odébb a hullámot
S a fodrozódó vizen
A zárda falai lobbannak sárgán
Akárha a hajdani tűzvészben.
Most is mintha elolvadnának,
Úgy hajolnak homorúra
Vagy görbülnek el
A vízen tükröződő ablakok.
56.
Fontos lehetsz nekem, Te Tó,
Hiszen néha már
El is felejtem leírni
A tégedet dicsérő
Verssorokat.
Így vagyok anyámmal
S szerelmeimmel szintén.
57.
A Kántorház régi lakói,
Aztán kántorok híján
Az 1960-as években
Solymár néniék
Minden tavaszon megörültek
A visszatérő gólyáknak.
Majd egyik évben,
Talán mert az idős tanító néni meghalt
Vagy csak átszerelték a fűtést,
Madarak nélkül maradt
A kéményen a fészek,
Mely ideig még megvolt ugyan,
S gazok hajtottak közepén...
Mára már azok sem
Hajladoznak a szélben,
Hízva,
Mint a kölyökgólyák
Sem nyújtóznak anyjuk csőre után.
Most 2001 augusztusának vége.
Csak a fecskék
Gyülekeznek
A kerítésen
Meg a drótokon a tónál.
58.
Augusztus vége.
Pirosodnak az őszi bokroknak bogyói.
Aranylanak a platánlevelek
S úgy kéklik a tó, mint nyáron még soha,
De a vén Nap már késő délutánra oly vaksi,
Hogy nem tud a tó fenekére lelátni,
Se a vízesés szoknyája alá nézni,
Hunyorog szegény csak akárha Anakreon
Míg a kutyám a vízből lefetyel
S egyre több elsodródó fűzlevelet kell
Kortyai közt kikerülnie.
59.
Akárha guggoló gyermek,
Ki a sírásával
Mégis föláll,
Úgy ejti alá a legmagasabbról
A malomkerék
A gyöngyöző vízcsöppöket.
60.
Vizipókot látsz szaladni
Itt a tavon mindenütt.
Karcsú törzsük csupa nagy I.
Gyors lábaik X betűk.
Mind fénylő monogram. Hiszen
Járt Jézus is, járt a vizen.
61.
Régi slágereket
Idéz a tó,
Forog, forog feketén
Ez estén,
Mint valahai bakelit-hanglemez,
S oly fényes is.
Nézem az origóját,
S míg pattan egy-egy ág,
Visszatenném kezdésre a tűt,
Ezt a gyémántos madárcsőrt.
62.
Malomtó-haiku
Földből, vízből, égből
Horizontra köt bogot
Tavirózsa.
63.
Állok a zúgónál, szüretelejei fényben,
Háttal a Szent György-hegynek,
Nézem, honnan is jő a víz,
De a Tó felől fecskék
Szállnak el a bokám mellett
És sebesebbek az iramló haboknál,
Látom őket lehajtott fejjel.
64.
Lecsupálódik a fa,
Először a lombok tűnnek el a fűz-
Koronákról; aztán az
Őszi tücsökszó nélkül is pőrébbek már az ágak.
Végül hópelyhek maradnak rajtuk megtapadva,
Ha csak nem a tó hévizébe hullanak,
Vagy rögvest lázasan pislantó szemembe,
Míg a környék megtelik varjúkárogással.
65.
Pirosodnak a bogyók a bokrokon,
Veresednek a lombok a fákon,
Rozsdavörös a kerítés, mintha vérzene,
Szinte kigyúlnak rácsai az alkonyatban,
S még a piros halak is olthatatlan
Lángnyelvek az őszi tóban.
66.
A malomkeréknél, itt,
Mormolja a felnőtt,
Barátom, a következő verssorokat:
HOL GYERMEKSÉGE ÚGY USZOTT EL,
MINT A VIRÁG AZ ISZAPOS PATAKBAN...
(Az idézet Petőfi Sándor Apostol című verséből való.)
67.
A Malomközön át
A tó vize fölött
Nepomuki Szent János
Szobra fele fordítva arcomat
Mormolom, barátom, a következő verssorokat:
ÖREG LÁMPÁSSAL, NAGYHASÚ KENYÉRREL
A KIS HÍDON MINDENNAP VÁRTALAK.
AZÓTA MENNYIT HALVÁNYULT AZ ÉJJEL!
KUTAMBAN MÁR VADRÓZSÁK ALSZANAK.
(Az idézet Weöres Sándor Dalok Naconxypan-ból című verséből való.)
68.
Maurice Ravel
Tükröződések című
zeneművének hallgatása közben
A Malomtó körül
Ez őszi reggel
Csukva maradtak a napernyők.
Gondosan árbochoz göngyölte
Őket s kikötözte a gazda.
Olyanok most, mint azok a réklik
A néptáncosokon, mik nyáron
Forogtak, pördültek, mind visszakéklik,
Csak mára abbamaradtak e mozdulatok.
De tavasszal ez ernyők is kinyílnak,
S a víz tükörén az árnyuk
Olyan lesz újra, akárha egy-egy
Óriás tavirózsa.
69.
2001/09/24
Drága Fecskéim!
Az első gyülekezéstek óta már
Lassan 3 hét is eltelt,
S Ti még mindig itt röpdöstök
A Malomtó körül.
Kitől is tanultátok,
Tán a komótosan ellebegő
Őszi ökörnyáltól
Vagy a hattyúknak énekétől
Ilyen szépen elnyújtani
A búcsúzás
És
A pusztulás közötti időt?
70.
2001/09/30
Elbújt a Nap.
A tó körül
A föllegek alatt
Szinte pince-homály.
5 perc múlva
Ha fotós lennék,
Szűrt fényre
Állítanám be
A masinámat.
A Nagytóban
Oly tökéletesen
Tükröződik a
Malomkerék
(ahogy összeér
való és árnykép )
Mintha a szüreti
Szőlődaráló volna;
Egymásba forognak
A hűvös fogak
S a mustszagú délelőttön
Akárha a nyári
Örömöket őrölné,
Fröccsentve széjjel,
A kerék és a tükre.
71.
Micsoda odüsszeiát jár
Ez az őszi darázs.
BUDMIL-szatyrodon pihent meg,
Aztán úgy ahogy volt
Szüreti must-ragacsos részegségében
Belehullott a tóba.
A malomkeréknél a vízesés
Érett fügét toccsantott mellé,
A díszhal farka pofont osztott neki,
De rájuk sem hederítve
Fodrozta csak szárnyával a vizet,
Míg egy tavirózsa levelére
Föl nem kapaszkodott szárítkozni
Az októberi ragyogásban.
72.
Együgyű bordal a Malomkeréknél
Ixionnak
Forog a Föld,
Pörög a pohár.
Nincsen előre.
S nincsen vissza már.
A Föld forog,
A pohár pörög.
Boromban Nap s Hold dülöng
Minden kör örök.
Ne múljék hát ez se,
Minek te meg én
Vagyunk éppen most
A közepén.
73.
Hol a malomkeréknél
A diófa áll,
Barátom, ott mormolhatnád
Minden szeptember végén
A következő verssorokat:
LÁTOD, A FECSKE ÚTRAKÉL,
HULL A SÁPADT DIÓLEVÉL...
Refrénjét pedig így mondanám:
HOGY VÁRTALAK!
HOGY VÁRTALAK!
(Eminescu idézett két verssorát Képes Géza fordította.)
74.
Esteledik a Malomtó körül
S a fűben egyre setétebbek
A boszorkánykörök
És már a fák is
Derékig árnyékban állnak,
Fukaron a fekete vízre
Lombhajuk aranyából
Hullatnak csak.
75.
2001/10/06
- délelőtt
1.
Szemben a Nappal
BronzBatsányi elszánt alakja
Ha már moccanatlan
Az őszi pompában is,
Tekintete előtt a tó fenekéről
Egy elhajított tükörcseréptől
Fénykard cikkan a víztükörig föl.
2.
Az Alsó tónál
Baumberg Gabriella bronzfeje mögül
Már átláthatok a csupálódó levelű
Diófa ágai közt, s lassan a kései
Fénytől glóriás malomkerék
Rajzolja csak ki a nyári lombok körvonalát.
76.
UU U -
- UU- - UU U -
UU - - U -, vagyis:
Tititátitá-tátititátátititátitá,
Tititátátitá.
A fenti ritmusképlet egy gyönyörű
Görög vagy latin ódatöredéké is
Lehetne akár, de nem az.
Hanem fölirat, egy egész, figyelmeztető
Táblafölirat a tónál:
A MALOMKERÉK MEGKÖZELÍTÉSE
VESZÉLYES ÉS SZIGORÚAN TILOS!
77.
Mik fognak emlékeztetni reátok,
Ti, tóparti félkörívek,
Ha köveitek szétporlódnak a szélben,
Vagy szétmállanak majd egyszer a vízben?
100 ezer év múlva egy őszön
Ha valaki innen fölnézhet az égboltra
Egy estén, mert nem talált rátok,
Keressen benneteket a Cassiopeia
Kocsmaablak-soraiban.
Mert mintha azon félkörívek alól
Folyna csak tovább időtlen ital, örök borocska,
Úgy hunyorgok a mennyre megrészegülten most,
Ti, égi és földi félkörívek!
100 ezer év múlva...
Feltéve, ha akkor is lesznek a csillagok így,
S az őszök, az esték.
78.
Évre év s hol a kölyök. Akit
A Kistónál sírni láttak itt
De ugyanazok mind-mind a füzek
Mélyebbre hajtva le fejüket.
79.
Minden bántást feledek,
Csitul a sebek fájása,
Enyhül a méreg
A Malomköz hídján,
Október van és dél,
Ragyog az égen a Napocska,
Ragyog a vízen a tüköri mása,
S állok fényei fölött és alatt,
Mintha a ragyogás tartaná meg e kis hidat
Is, és úsznak a fűzlevelekből összeállt szigetek,
Maradnak a vizirózsákból összeállt szigetek,
Ringadoznak a fátyolos zöld hinarak,
S szemem hunyva pedig piros hinarak
Simogatják a szívemet.
80.
2001/10/14
1.
A délután csöndjébe jár
A malom kereke,
Körbe jár, akár fínoman
A gyerekkori villanyvasut
Járt, körbe járt.
2.
Elsétálva tőle a
Kiskirálylány szoborig
A MALOM ZÚGÁSA
CSAK OLYAN VOLT,
MINT SZÚNYOG DONGÁSA.
3.
Estére úgy aludtam el,
Hogy enyém lehetett a tóból
A színes japáni,
Vagy nem is tudom,
Portugál díszhalak jó némasága.
81.
Nem érdekeltek éngemet, füzek,
Itt fogom a kedves kezét most - - -
Hiába hajoltok úgy
A tó tüköre fölé,
Hogy én is, meg a Nap is
Akárha Anakreon és cimborája,
Megint bekukucskálhassunk
A zöld szoknyáitok alá.
82.
Maroknyian gyülekeznek
A szálloda tetején a galambok,
S oly tömören,
Akárha volnának egymás mellett
Virágcsokor szárai.
Aztán a harangszóra
Fölrebbennek a légbe,
S úgy nyílnak széjjel,
Akárha begyes orgonafürtök.
83.
2001/10/21
Tabula...
Libben a hal
Uszonya alant.
Libben a fűz
Lombja fent.
S lebben arcod emléke
Hajdani hosszú hajaddal keretezve...
(Végtelenített
mozgókép
a malomkerék
rései között.)
84.
Az esti tó tükörén
Háztetők ringnak sorra
Akárha megannyi ladik
Csónakforma orra.
85.
Halottak Napja előtt
Tapolcán
Kétezer-egyben
Az ég vizét vadludak
V-je szeli fönn.
A Malomtó tükörén
Az árnyuk akárha
Csónakorrú fejfa
Úszik, úszik, úszik.
86.
A Kistó partján az elfolyó víz fölött
Nagy szelíd levél-tenyerük
Ejtik a platánok
Akárha zongoraművészek
Csak csuklóból, könnyeden,
Egy őszi valcer-futam előtt
Mialatt majd elerednek a könnyeim is.
87.
Tél
- 1988 -
Megyek a Fő utcán.
Kesztyűm párban.
Hull a hó.
Amit vártam,
Hogy ez még jó volna, jó!
Előre köszönök
A szembejövőnek.
S már köszönnek is
Vissza, akik szembejőnek.
E hóhullásban megismernek.
Itt voltam gyermek.
Szótváltunk. Hogy HULL.
Hogy A HÓ.
Meg hogy NAHÁT.
Így van meg mindenem.
Kapolcsi gyapjúpulóver ingemen.
Fölötte nagykabát.
Mégis kívánom még akkora
Szeretet tapintatát,
Hogy szót úgy váltna
Ma minden ember
A másikkal, akárha
Gyógyíthatatlan beteggel.
88.
A Malomtó körül. Emlékszel?
Csakugyan
Ez volt itt nekem
a nászutam.
Nem lehetett
olyan szerencsém,
Hogy megláthassam
Veled Velencét.
Ősz és tél várt.
Meg behívó.
De az az utolsó
séta itt jó
Volt még, nagyon jó.
Lépteink mellett
Az öreg füzek irigyelték
szád, hajad, melled.
Aztán már azt is elfeledték,
milyen vének,
Úgy örültek a mások
gyerekének
Is, úgy tartották
a fénybe e fák
A csüngő csöppségeket,
mint a nagyanyák
És nagyapák.
Így történt éppen
Minden akkor
1987-ben.
Fölfele vitt a nyárban
a meredek setét sikátor,
Csak innen tudtam,
hogy nem a távol
Víziváros
rióit járom - - -
S hogy csókom mennyi volt?
Nem álom,
Most magam
e lépcsőket számlálom,
Megvan mind,
mind a hűvösre hűlt 33.
89.
A Kistónál
Tiszta kopasz már a diófa,
Olyan tar, mint egy öreg fogatlan vőlegény.
Bezzeg a füzek kontya oly dús,
Olyan friss illatú, mintha ifju menyasszonyoké.
Szegény diófám, Anakreon,
Édes öregem,
Incselkednek véled és kinevetnek,
S lásd, úgy úsznak messze tőled, akárha
Valahai csókok fickándos nyelvei,
A fürge halak.
90.
Itt mondd csak barátom
A porszemnek, de vízcsöppnek is mind
Arany János következő verssorával:
AKIT / A SORSKERÉK HURCOL, S LEDOB,
Hogy örülök annak, hogy vagytok, vagytok, vagytok!
91.
A megátkozott fügebokrok
Bánatát már rég megőrölték
Az évente visszatérő virágvasárnapok.
Aki él, örül,
S nem jut eszébe a szépen vágott
Malomkövekről,
Hogy öngyilkosok nyakékei.
92.
Micsoda molnárlegények
Őrölték itt a bánatot,
Hogy az elfolyó víz mentén
Badacsonytól Szigligetig már a
Következő népdalt énekeltették:
MALOM VIZE ZIHEG-ZUHOG A GÁTON...
93.
HAZUGSÁG LISZTJÉBŐL
FUVÁSNYI SEM VOLT ÖVÉ.
94.
LASSAN ŐRÖLNEK ISTEN MALMAI.
Még ne siess most már.
95.
Él, él és úgy lélekzik a tó
A hinaras mélyéig, hogy
Angyalkéz sem kell,
Mi fölkavarja.
96.
Novembervégi nap,
Még Napod sincsen ma.
Csak a hidegen furulyázó szelek törtek a tóra.
Fejem fölött hordja az év első havát,
Fejem fölött hordja az utolsó faleveleket.
A víz egyre setétebb hullámai úgy érik el a zúgót,
Akárha kubista festő képén az egymástól
Eldőlő fekete dominók.
A szél elől avarkupacba búvik a vizipatkány,
Kutyám egy hammelni szökőkútig visszakergetné.
Tartom erősen a pórázát,
Miközben a szél, a szél szabadon,
Belekap a szálloda ádventi koszorújába,
Bele a malomkerék fogaiba,
De az szembe csak forog, forog egyre vele.
97.
Láttam az Ádriát
Aztán a Korinthoszi öblöt Delfoi alatt.
A Balaton zöldje
Majd kékje jutott róluk eszembe.
Éltem mindkét partján a Balatonnak,
S álmodtam a tapolcai Malom-tóval
Valahányszor.
Most megállok e Kis-tónál,
Hol hajdanvolt kővágók gyönyörű korongot
Faragtak a forrás fölé,
S máris a következő verssorokat
Mormolnám, barátom:
ISZONY SZÁLL CSONTTÁ MEREVEDVE,
HA KORMOS HARMAT HULL KOPASZ FÜZEKRÜL
De a decemberben is dús lombú fűzfa itt nem engedi.
98.
Ádvent második vasárnapján
Az ablakok megett dupla
gyertya ég már
S még mindig annyi a lomb
A nem lehet örökzöld fűzfák ágain,
Hogy bátran belekezdhetek a
Következő szerelmes szerenádba is, barátom,
Itt, itt a 10 fok Celziuszban,
A versbe, ami át-átmelengeti mindig a szívemet:
A fűzfa behajlik a vízbe
A víz körülötte csacsog
Locsogva körülsimogatják
Piciny buborék-pamacsok
(Az idézet Dsida Jenőtől való.)
99.
A vízpárából jeges fátyolt is kapott
Ezüst fű alatt csontkeményre fagyott a föld.
A ringó tó vize oly lágymeleg, mint anyai öl.
Az alkonyi égre gőzölög fel a malomkerék
Mintha csak volna egy ázott állat háta
A betlehemi jászolból.
A jégcsapos küllők felett ádventi lila a menny
Akárha beérett füge,
Mely meg éppen kismamaruhára hasonlít.
100.
Jóllehet igaza van
A borozás után sétálóknak
Kik lefitymálják szakértőn
E malomkereket:
LEFOGADOM, HOGY 220 Volttal
ÉS MAXIMUM 5 EZER WATTAL
MŰKÖDTETI VILLANYMOTOR,
DEHOGY IS AZ ALULCSAPÓ VÍZ.
És mégis. Mégis.
Számomra bármi kulissza
Is ez a kellék,
Fokok a fogai
A földtől az égig,
Számomra grádicsok is
A lapátai
Az égből a földig.
S köztük a víz az AQUA VITAE.
101.
Circulus v.
A forgó malomkerékben
Álmaim mókusa
Szalad, szalad, szalad.
2001-2002. Szilveszteréj.
102.
Molnárszín-reggelek
Lassan hunynak a csillagok,
Fényüknél csak a friss liszt szitál
Finomabban.
A háztetőkön dérből való derce.
S a tó körül reggelre
Világos szürke kék a táj
Akárha valahai molnárlegények
Ruhakelméje.
103.
A szürkeszemű jelzőt
Pontosan, szinonimával helyettesítve
Eképpen hajtogatom, barátom,
A Malomtó partján a következő verset:
MOLNÁRSZEMŰ szelíd este
Ereszkedik a szívemre.
104.
VERS IDEGENBŐL
Joannes Batsányi:Zárszó
2 karból 1 hazábólszáműzetnem
mondjátok még hova
emígy hajszolódik a szív
ám a séta már tétova
a fasorból távolabb
le sem telt gyászév után
fürtömhöz őszült füttyömre
fekete kölyökkutyám
s mert kirajzolni csak
véred világánál lehetett
csúfolja az alkonyi Nap
is árnyképemet
tündérkorom messzi malomtavából
nyiszorg fölém Hold minden este
akkora csönd lesz
ráfeküszöm a szívemre
105.
Ha a hajdanvolt kékszemű osztrák költőnő
itteni bronz-mellszobrára pillantok, barátom,
Kocsis András kezemunkájára,
nem mondhatok kevesebbet, csak azt, hogy
Batsányi hitvese is velünk van.
Egyszer ugyan már előfordult,
hogy csínyből valaki elmozdította helyéből.
Az 1995-ös új esztendő első napjára virradón
férjének háttal, a Szent-György-hegynek
elforgatva találtam rá.
Akkor egy verset rögtönöztem barátnémnak,
s a strófák ha játékosan is,
de nem hagyták szó nélkül az esetet:
Zöld barlangtermet,
üde fönti kertet,
hol már sok-sok
sóska termett,-
pityergő füzek alatt
a Kis-tó mellett jobbra
álljon a költőnő délnek (!)
fordított szobra, -
laktanyát, bakáknak
való kaptatót,
hol férfivállszélesen
hiányzik a szögesdrót, -
alvó arany kígyókat,
ám távolabb
kacskaringós vonatot
mint a városkából kitolat, -
mimindent nem
gondolok köréd,
kép képet ér még,
hogy a térkép
besatírozódjék végképp...
106.
Drága Tavacskám!
Hogy kedvem sincs kimozdulni szobámból
Az is a Hozzád írott versek
Malmára hajtja a vizet,
Hisz tudnám-e már úgy
Mormolni magamban bárhol a
Következő Balassi-strófát,
Hogy ne Rád gondolnék:
Mely csuda gyötrelem
Ez, hogy az szerelem
Búmra most malommá lett,
Hol mint gabonáját
Engemet szolgáját
Szép Coeliával őrlet,
Siralmam patakja
Az kereket hajtja,
Kin lisztté létig töret.
107.
Néhány utcával
S csak néhány évtizeddel idébb
Lakott egy finom tollú esszéista,
Csányi László is.
A Malomtó partján,
A Kiskirálylány szobránál vártam
Kálmán Évire (késett, de azért eljött),
Akkor mormoltam magamban, barátom
Cs. L. sorait:
A gyerekkor színpada tündérkert volt,
Elvarázsolt táj, Eötvös Károly nem véletlenül
Írta a tapolcai medencéről, hogy a világ legszebb vidéke.
Az akkor épülő kertvárosban laktunk, északon a halápi hegy
Emelkedett, kissé távolabb a Csobánc, azután
Hegyesd, Gulács, a Szent György-hegy sejtelmes bazaltorgonáival,
Túl a Badacsony és Balaton. Tapolca is titokkal volt tele.
A város alatt barlang húzódik, a sziklafalak között,
Mint megszelidített Acheron folyt a föld alatti folyó,
Ami a templom közelében előbukkant a mélyből,
Áttetsző vize tóvá változott s hömpölygött is tovább,
A kis hídon túl malmot hajtott s megbékélve vitte
Alvilági emlékeit a Balatonba.
Csányi Laci bácsi azóta meghalt Szekszárdon.
Kálmán Évi a minap gyermekét sétáltatta itt, a Kis-tónál.
108.
Tűnődés és mellékdal a Malomtónál
Wöller Istvánnak
A történelemben élő ember hosszú, szerencsés békeidő esetén azt tapasztalja, hogy Isten malmai lassan őrölnek. Aztán van, hogy meglódul vele a naptár, s mondjuk, egy forradalom előestéjén pedig úgy érzi: gyorsan. Ám ha kellőképpen magára marad a saját létezésével, s befelé is hallgatódzik, akkor rájön, hogy tulajdonképpen a végtelen áramlásban ő maga a malom, aki az isteni energiát felfogja s átalakítja e földi mozgásivá s adja is tovább. Agya, szája, keze-lába, jár és jár egy életen át, akárha egy-egy malomi alkatrész: fogaskerék vagy keréknek lapátja. Duruzsol, kerepel, dohog az idő-zuhatagban az ember. Ilyen csodamalmok (szampók) lehetünk, még napjaink egyhangú körforgásában sem reménytelenek. Aztán csak nyiszorgunk, nyöszörgünk a néma csöndig, hangtalan hangon bíztatva önmagunkat a dallal, miszerint a malomnak nincsen köve, mégis lisztet jár...
Hálás legyen, akire dolog vár, míg az élet kenyere (cibus viatorum) kisül.
MELLÉKDAL
Légy bár nyiszorgó,
Nyöszörgő
Roskatag
Malom,
Csak
Isten áramát,
Mely öröktől
Halad,
Fogd föl
S gonddal bocsájtsad át
Meg át önmagadon!
109.
Képeslap A. E-nek
Kedves Dyband!
Most éppen annyi idős vagyok,
Hogy években nőve fel Hozzád
Akár én is szép halott lehetnék.
Nem zavarkolódom, de ha
Sor kerülne valamely égi teraszra való
Közös kikönyöklésre,
El fogom mondani Néked,
Hogy egyetlen költeményeddel kötekedem csupán.
Tán Te sem írtad volna így meg
A Tisza parton két strófáját,
Ha Csinszkával átjöttél volna Füredről annakidején.
Láthattál volna Malomalját, Árkot,
Melyek nem szembenállnak a Gangesz
Mesés lótusz-virágaival,
A finom remegésekkel,
A déli verővel,
Hanem testvérien velük szépek.
Most éppen annyi idős vagyok,
Hogy években nőve fel Hozzád
Akár én is szép halott lehetnék.
De inkább egy randa élő maradnék tovább
Hallgatva a zuhogó Malomtó vizét végtelen.
110.
Egy provinciabéli forrásáldozata
Ékkő-kék tagyogás bújt ki a föld alól.
Hoztam, víz tüköre, áldozatom reád:
Szirmot, bort s e gidát, már
Harcos szarva dudorszik, a
Felnőtt párbaj elé állna szerelmesen.
Ám nem lesz viadal, hull csak a vére itt
És véled tovafut, míg
Bíborszínt a habodra fest.
Nyár égbolt ha vakít, kánikulában is
Tested szomjuhos állatokat hüsít;
Istrángos lovakat, kis
Böccéket, juhokat s csacsit.
Gyermekkor tava, nem issza be fényedet
Többé semmi iszap s tenger-idő, mivel
Versemből nem apadsz, folysz
Nyár s fűz árnya alatt.
