1.
Próza és vers
"A próza is, vers is egy keverék művészetből származik: az énekből, zene és beszéd keverékéből."
/Weöres Sándor/
Bevallom: nem tudom köztük meghúzni a cezúrát. Nem tudom, hol a súlypont, melyről bizton megállapíthatnám, - mondjuk - a verspróza mikor billen át prózaversbe, s fordítva. Mészöly Miklós 1981-ben adott egy műfajasincs kötetet a vers és próza mezsgyéjén született írásaiból.
Ám nézzünk a fogalmak finomítására évezredes példákat. A primitív népek, társadalmak szájhagyomány terjesztette vagy rögtönzött orális költészete után "Az ötezeréves sumir cseréptáblákon már olvashatunk prózát és verset; és a verssorok fölött néha hangjegy-sort látunk, amit megfejteni nem sikerült. A sumir verssorok már némi ritmikus rendezettséget mutatnak: két- vagy négy-, néha három-ütem tagúak. Ez a ritmika a sumirokat felváltó utód-kultúráknál is többé-kevésbé megmaradt, anélkül hogy tovább alakult volna; és Homérosz hexameterében a kötött vers már készen, éretten mutatkozik előttünk: az előázsiai kultúrkörben a sumir ütem-sejtés és a tökéletes görög forma közt sehol nem látjuk a közbenső fejlődési periódusokat. Ellenben a szanszkrit költészet világosan mutatja a verselés kibontakozását, a hangsúlyra épült ütemektől a metrum megsejtéséig, majd szabályos használatáig." Weöres Sándor így vázolja föl a vers születését. Tulajdonképpen a szanszkrit verselés bemutatásakor a mai értelemben vett költészethez jutottunk el, abban a pillanatban, mikor a szöveg és az őt magában hordozó ének között a köldökzsinórt Homérosz valamelyik őse elvágta. A vers ekkor született. Az őt szülő zenei dallamosságból jócskán örökölt jegyeket. Önálló létezésében - ami a zenétől megkülönbözteti, az, hogy "tartalmilag fogalmi", bár "formailag AUDITÍV művészet", akár a muzsika. A mindennapi beszédtől a zene felé hajlított, eltérített szövegmondás; erre utal a vers szó etimológiája is: a latin versus-ból eredő. A Csongor és Tündé-t egy belső hallás is olvassa, akár a Varázsfuvola librettóját.
Megnehezítenénk helyzetünket, ha még többet mondanánk. E témának már korántsem szokatlan, de még mindig járatlan tárgyköre éppúgy elbizonytalanító, mint a verselés és ritmus avatott kutatóinak különféle, főleg a magyar verstannal foglalkozó munkáiknak egymástól messze eltérő véleménye.
2.
"A magyar nyelv nem úgy teremti a verset, hogy a beszédet kész rámákra vonja." /Németh László/
A magyar verselésről
"Köztudott, hogy költészetünkben többféle ritmusteremtő nyelvi lehetőség érvényesül, ugyanakkor hagyományos versmértékeink eredetük szerint is különböznek egymástól: más-más időszakban, eltérő művelődéstörténeti körülmények között rögződtek irodalmunk formakészletében. A szakirodalom azonban mindeddig nem talált egységes, minden vonatkozást felölelő megoldást e jelenségcsoport meghatározására, rendszerezésére." - - - "A magyar versleírásnak mindmáig nincs egységes, jól kezelhető hagyománya. A fogalmakon nem ugyanazt értjük, a jelekkel nem ugyanazt jelöljük. " - Kecskés András panaszolta föl ezeket a sorokat a nyolcvanas évek elején egy homálytoszlató remek tanulmányában, melyben a ritmuselvek problematikájáról írt és ahol a versrendszereket megrajzolta elénk. Azóta több magyar verstankönyv is megjelent, ám a továbbiakban igyekszem Kecskés tanár úr terminusaihoz igazodni. (A tanórákon ugyanis a legközérthetőbbnek az övéi bizonyultak.)
Itt csupán hadd soroljam föl azokat a legismertebb költőket, írókat, akik tudósként is megpróbálkoztak verstani összefüggések, szabályok felállításával, kikre a Csongor és Tünde verselésének egy-egy jellegzetességénél természetesen hivatkozni fogok. Orosz László könyvében - A magyar verstani eszmélkedés kezdetei címűben - az antik mérték meghonosítói (Baróti Szabó, Révai, Rájnis) után Péczeli Józsefet említi, ki először támadja a négyes rímet s a leoninust is a Magyar Hirmondóban, Kármán Józsefet, ki író létére elválasztja a versfaragót és ritmuskoholót az igazi költőtől. Megemlékezik Szenthe Pál verstanáról, kinek munkája a korabeli költői gyakorlatot természetesen még nem befolyásolhatta. Orosz László írja könyvében, hogy a 'hétszáznyolcvanas évek elejére az antik időmértékes verselés előretörésével, majd a kilencvenes évekre kialakuló nyugat-európai formák divatbajövetelével már három versrendszert ismer és tudatosít a magyar poézis. Az egyes formák kedvelői egymás közt csatákat vívnak, melyek lényegében Berzsenyi és Kölcsey vitájával elcsitulnak. Veszprémben 1828-ban megjelenik Pap Ignác Magyar Poézis című verstana.
A Pályalombok (1829-1834) írója a következő (A versmérték című) epigrammát küldi "Egy Magyar Poesis írójának":
Énekeidet kérded hova mérjed? mérd füleidhez,
Úgy leszen éneked is, mint füled, égbe ható.
E sorokkal időben el is jutottunk vizsgálatunk tárgyához. Summázva: a "magyar verstani föleszméléskor" a helyzet a következő: "A reformkortól kezdve békésebben él egymás mellett az uralomra jutó nyugat-európai, a hagyományos magyar és az egyre inkább háttérbe szoruló, ámbár Vörösmarty költészetében még igen jelentős szerepet játszó antik versrendszer." Csokonai, Berzsenyi és Batsányi verselméleti munkássága, s a kortársak költői gyakorlata nyomán ily erővonalak rajzolódtak ki. A XIX. században Arany János "két helyt" is megjelent tanulmánya, A magyar nemzeti versidomról című szerintem a magyar verstankutatásban az első igazi, Szabédi László szerint még a mai napig is legjelentősebb alkotás. Szabédi említett tanulmányának, A magyar ritmus formái című fejezet passzusai egyben történeti áttekintést is adnak a verstan további kutatóiról: Négyesy László, Arany László, Gábor Ignác, Horváth János, Németh László, Vargyas Lajos munkáiról. A témánkról zseniális írásaiért meg kell jegyeznünk (vagyis nem szabad elfeledkeznünk róluk inkább!): Babits Mihály, Gáldi László, Lotz János nevét. Kutatta még e területet sikerrel Szuromi Lajos, polemizálva Németh László és Gábor Ignác örökségével Szerdahelyi István. Utóbbi Szepes Erikával kiváló összegző verstankönyvet is írt, fiatal költők szintén haszonnal forgathatják, a mesterséget tanulni nem lehet eleget. Fölsorolásom - nyilván - nem teljes. Csonka regiszter. Ám aki e szerzők tanulmányaiba pillant, a hivatkozások már az egész magyar verstankutatás eredményeit lefedik.
A Csongor és Tünde verselésének elemzésekor tán sikerülni fog a színmű magyar és nem magyar mértékeket hordozó sorain keresztül meglátni vagy megsejteni valami közelebbit a több versrendszerből épülő költészetünk muzsikájából.
3.
A verselő Vörösmarty
"A Csongor és Tünde a nemzet legjobbjainak közérzésében fogant, ámde éppoly szervesen nőtt ki Vörösmarty korábbi költői gyakorlatából is, mint amennyire egy hullámon született Európa legnagyobb szimbolikus-filozofikus drámáival és operáival..." Szauder József vélekedéséből számunkra a "korábbi költői gyakorlat" vizsgálata a fontos. Közelítsük meg ezt az intervallumot! 1830-ra Vörösmarty a versformáknak szinte majdnem mindegyik tartományát bejárta. Mindhárom versrendszerben ismerősen mozgott. Nem volt tőle idegen a "hagyományos magyar" (lásd a Tündérvölgy tizenkettes, rímes sorait), sem a "nyugat-európai" (- tehát rímes antik metrum), sem a tisztán "antik", (gondoljunk csak az 1825-től '31-ig, a Zalán futásától A két szomszédvárig terjedő időszak elbeszélő költeményeinek hexametereire.. Ugyanakkor az 1822-es A hűség diadala című szintén epikus költeményében a lírai jegyek mellé a drámai műfajból átvett dialógusokat ír, a hexameterek közé jambusokban, sőt a befejező oldalakon sorait egyenesen strófákba tördeli. A klasszicizmus merev formaszabályai alól törvényszerű hogy kibúvik a mindinkább romantikus igézetekben élő Vörösmarty; nyilván e tendenciával is összefüggnek a versforma változásai. Amikor a cím alá kanyarítja a műfajmegjelölést - színjáték öt felvonásban - tulajdonképpen költői szabadságában erősíti önmagát. A színjáték szó a klasszicisták izlése számára bizony pejoratív jelentést hordott, s a klasszicista mérték szerint nem csupán a metrumok fellazítása bűn, de a műfaji tisztaság megőrzése is kötelező. A tragédián és komédián kívül a színjáték csak póri izlésnek való vásári mutatvány. Ám Vörösmartynak éppen hogy erre volt kedve, szüksége, hogy a boldogságkereső Csongort elindíthassa. 1819-ben látta a Tündér Ilona bemutatóját Székesfehérvárott, s két év múlva egyetemista társát kéri, hogy szerezze be számára a közkézen forgó ponyvát. Gergei [Gyergyai] Albert XVI. századbeli Árgirus históriájának és a Csongor és Tünde verselésének egymáshoz nincs közvetlen köze. Gergei négysarkos tizenkettesei a Tündérvölgy megírásával már elmaradtak, elmaradottakká lettek. Utoljára Verseghy mívelte, a forma minden nehézkessége dacára virtuózan. A másik ihlető erővel ható szépirodalmi műnek - Shakespeare Szentivánéji álom című játékának - és Vörösmarty színművének verstani összevetéséből a legjellemzőbbeket a rímek tárgyalásakor villantom föl. Most csupán a műfaj jellemzése ürügyén idézem Babits szavait: "A drámai formára kétségkívül a Szentivánéji álom volt hatással; de költőnk, akinek nagyobb és több mondanivalója van, mint ebben a formában elférne, tágítja ezt a formát a Faust-féle drámák formája felé. A verselést pedig megváltoztatja; a spanyol dráma versét alkalmazva, mely ezer lehetőséget ad a magyar népies ritmushoz való közeledésre s melyet Vörösmarty végtelenül változatosan és egyénileg kezel." Kölcsey háromszor olvasta el a Csongor és Tündét. Harmadszor sógorasszonyának fennhangon. Babits iménti szavai megerősítik Rónay György sorainak igazát: "Aligha csodálkozott rajta, hogy éppen a harmadik kisérlet, a fölolvasás, tehát a hangos olvasás járt sikerrel: ebben, kivált Kölcsey zengzetes előadásában, valóban kibontakozhatott a Csongor minden, nyelvünkben mindaddig - még Csokonait is beszámítva - páratlan akusztikai szépsége, az a már-már bűvésziesen árnyalatos dallamosság, amit máig a darab egyik legfőbb erényének tartunk." S hogy a mű emlegetett akusztikai szépségéről mindazt elmondhassuk, hogy MIÉRT SZÉP?, ahhoz az alapfogalmak tisztázására van szükség, Kecskés András nyomán nézzük át e verstan-táblázatot, hogy ismeretében már fölbonthassuk a művet alkotó gyönyörűséges akkordokat.
4.
Mit értsünk RITMUSELVEN és RITMUSRENDSZEREN?
- Kecskés András tanár úr nyomán -
A ritmuselv: nyelvi, hangtani lehetőség, mely egy bizonyos nyelvű költészet számára eleve adott, míg más nemzet költői számára esetleg megvalósíthatalanul idegen (mint a franciának a klasszikus szótagmérés, vagyis, ahol a rövid és hosszú szótagok szabályos váltakozását nem figyelhetjük meg).
A versrendszer: (egyúttal versmérték-rendszer is, mely sohasem következetes mértékrendszer ugyan, de a szabadversek kivételével minden költeményben jelen van) történetileg kialakult, a nemzetnél tágabb művelődéskörhöz is kapcsolható irodalmi szokások együttes hagyománya; továbbadható és fejleszthető elvont formakészlet. Elemei a művelt köztudatban egymáshoz tartozó, egységes csoportot alkotó versfajok, versmértékek.
"A két fogalmat összevetve: A ritmuselv a szövegformálás módjában, a verselésben érvényesül, míg a versrendszer a szövegformálás képletszerű, a szövegről mintegy leválasztható kerete."
"A ritmuselvet csak konkrét, hangzó szövegben értelmezhetjük. Akár egyetlen verssorban is fölfedezhetjük jelenlétét." "Egy adott szöveg általában két vagy több ritmuselv jellegztes vonásait is felvillantja."
Ritmuselvek az alábbiak:
szótagszámláló (pl. az ófrancia)
szótaghanglejtéses (kínai)
szóhangsúlyos (német, angol, orosz)
szólamnyomatékos (magyar, finn)
szótagmérő (görög, latin és az irodalmi magyar!)
mértékkapcsoló (elvileg bárhol, így nálunk is, ahol legalább két másik ritmuselv működik)
mondathanglejtéses (a bibliai héber és a szabadvers).
"A versrendszert és elemeit (a vers-, illetve sormértéket) viszont szövegtől függetlenül, képletszerűen is meghatározhatjuk. Minden versalkotás végeredményben csak egy versrendszerhez sorolható." Kivéve a szövegen belüli tudatos mértékváltás különleges esetét. Kecskés András e tudatos mértékváltoztatásra példaként Nagy László Három nap, három éj című Simon István-siratóját említi, de mi természetesen: A Csongor és Tündét!
A négy versrendszer a következő:
ütemhangsúlyos,
időmértékes,
szimultán
és szabadvers.
A Csongor és Tünde szövegét vizsgálva tehát - mindezek ismeretében - "ritmuselvei bonyolult hangmozgásában rendszert kell felismernünk, a rendszer mögött viszont érzékelnünk kell a megvalósult szöveg ritmikai sokszínűségét, a ritmuselvekben adott nyelvi tényezők hullámzását." /Kecskés András/
5.
Kezdjük talán a ritmuselv vizsgálatával, hisz a szövegformálásban érvényesülő, egy verssorból is megállapítható fogalommal van dolgunk. Lássuk Csongor belépőjét; a közismert sorokat. Megállapíthatjuk, hogy 7-es [szótagszámú] és 8-as szólamnyomatékos sorokkal állunk szemben, melyek ugyanakkor trocheikus lejtést is követnek, tehát szótagmérők is, vagyis a ritmuselv MÉRTÉKKAPCSOLÓ. Íme:
-' u - - / -' u -
Minden országot bejártam
-' u - u / -' u -
Minden messze tartományt
-' u - u / -' u -
S aki álmaimban él
-' u - u / -' u - u
A dicsőt az égi szépet
-' u - u / -' u - u
Semmi földön nem találtam.
Az idézet máris összegzi a fölbukkanható verstani problémákat: ugyanis; az ütemeket egymástól elválasztó szóközépi cezúra nem esik egybe rögtön az első sorban a szóhatárral: Németh László magyar versritmus-felfogásával. (T.i., hogy az ütemet, pontosabban az általa nevezett tagot az értelmi kohézió tartja össze, tehát ő 5/3-as részekre bontaná a sort.) Gondoljunk Weöres szavaira: a vers nem csupán gondolati, de auditív művészet is. Babits szintén így vélekedik, nemhogy logikai, de szerinte még mondathangsúlyon sem alapul ez a sajátos magyar ritmus, s Horváth János elméletét üdvözli: "Itt Horváth kitűnő éleslátással mutat rá, hogy már a közönséges beszéd sem tisztán gondolati, hanem hangidomi törvények szerint is tagolódik, hogy több egymásra következő súlytalan tag után megkívánja és megteremti a hangsúlyt, akár a szó közepén is." A Németh Lászlói, népkarakterológiába hajló verstannal szöges ellentétben álló Horváth Jánosi felfogás megintcsak a fogalmak tisztázását követeli. Létezik az ütem megnevezés, melynek szótagszámát Arany László a magyarban 4-re, Kecskés András 5-re maximálta. E hangzásszakaszok alkotta verset így jellemzi Kecskés András:
"A szólamnyomatékos ritmuselv egyfelől jelentésbeli, mondatszerkezeti egységnek [tehát átmenthető a szívemhez igen közel álló Németh Lászlói verstan tag-fogalma is!- megj. tőlem: NIP!], másfelől a határjelző hanghordozás-nyomatékok (hangsúly + dallamcsúcs) és beszédszünetek ismétlődő rendezettségén alapul."
A következő vizsgálat tárgya a sorok elején főleg, feltűnően nagy számban előforduló a, az, s e névelők hosszú vagy rövid szótagértékének eldöntése. Mivel a szótagmérő s a szólamnyomatékos ritmuselvek együttéléséről van szó, a rövid és hosszú szótaggá válást nem függetleníthetjük a hangsúlyviszonyoktól. A Csongor és Tünde ezutáni soraiban például a következőket találjuk:
-' u - u / -' u - u
S a szülék, e // lét adói
-' u - u / -' u - -
E kar és a // rózsa ujjak...
Babits példaként idézi: a "Ki / lepét fog, / lopva járjon." sort, mely bizonyítja, hogy nem minden szólam első szava hangsúlyos [v.ö.: Gábor Ignác "ütemelőző" fogalmával!], de van egyfajta naív ritmusérzékünk, mely mégis megnyomja az első szótagot, vagyis Négyesy szerint "a logikai nyomatékot elhallgatja a versnyomaték". A Vörösmartytól vett két sorban is ez történt. Az a és e névelőket látjuk rövid és hosszú szótagértékűekként egyaránt. A soreleji nyomaték megnyújtotta az egyébként rövid magánhangzókat.
A Csongor és Tünde sorainak zöme efajta mértékkapcsoló ritmuselvben íródott. Az Éj s a Három vándor kivételével a szereplők megszólalnak ebben a versrendszerben, ebben a szimultán versrendszerben. De nem csupán egy versrendszerből építkezik a mű, ez a következő ritmuselv, versrendszer fölállításánál válik bizonyossá.
A hármas-úton meglepetésünkre jambizált metrumokba lüktet át az addig lejtő versdallam. Fegyelmezett 10-es jambusok, amelyek már nem engednek az ütemezhetőségnek. A hármas-úton a boldogság megszerzésének alternatíváit képviselő három vándor okfejtéseihez, majd megcsalatott rezignációjához (a visszatéréskor) nem illik a játékos, andalgó trocheus. Ugyanúgy filozófikus, súlyosabb gondolatokat mond ki a monologizáló, s Tündével beszélő Éj asszonya. Természetesen hozzá is e jambikus forma tartozik. Tünde és Ilma sohasem lép fel a hármas-útra. (Érdemes továbbgondolni: miért?) Csongor, de Balga is: igen. (Érdemes továbbgondolni: miért?)
A szerzői utasítással Vörösmarty megszakítja Csongor maga elé mormolt szavait; "(Fellép a hármas útra)" s e pillanattól kezdve szavai lüktetők. Itt, a második felvonásban mennyire szemléletes ez!, egészen a következő szerzői utasításig; a "(kilép)"-ig, de főleg az ötödikben hangsúlyozott a költői megoldás: Csongor már a hármas-úton:
u - u - u - u - u -
Elérhetetlen vágy az emberé,
u - u - u - - - u -
Elérhetetlen, tündér, csalfa cél!
u - u - u - u - u -
S miért az olthatalan szomj, miért
u - u - u - u - u -
Rejtékeny álom, csalfa jóslatok,
u - u - u - - - u -
S remény vezérrel eltűrt hosszas út,
u - u - u - u - u -
Ha, ahol kezdtem, vége ott legyen...
Balga szájába egészen addig nem ad jambusi sort Vörösmarty, amíg el nem hasal a hármas-úton Csongor mellett, pedig így a már megindított lüktető tizesek közé ékelődik a tárgyalt (egyszerre trocheikus és szólamnyomatékos) szimultánritmus. Ezek a jambusok nem többek önmaguknál. A puszta szótagmérő rutmuselv nem párosul a szólamnyomatékossal mértékkapcsolóvá. Ezekről a jambikus tizesekről azt kell tudnunk, hogy "Eredetileg nem magyar, de anyanyelvünk természetes hangzati lehetőségeit kibontakoztató, semmiképpen sem idegen, vagy "magyartalan" jelenségcsoport." Két változata van, a klasszikus és a neometrikus. A Csongor és Tünde idevonatkozó jambusai neometrikusak. A klasszikusak az antik görög-latin mintájúak. A neometrikus, mellyel most dolgunk van; "sajátos ritmuselv-cserével lett magyarrá: a közvetítő nyelvek szóhangsúlyos verslábai nálunk visszaalakultak szótagmérővé." /Kecskés András/ A Csongor és Tünde második versrendszere tehát az időmértékes, ezen belül újmértékes szótagmérő ritmuselvű. S míg a szimultán-ritmusban a rím végigvonul, itt, az időmértékes szövegrészekből hiányzik.
Idézet az összecsengő sorvégű sorokból:
A nemtőkirály körül:
Ah! beh jó itt, ah beh lágy,
Jertek, társak itt fürödjünk.
Többen:
Jertek oda, mézet szedjünk.
Rózsaillat, rózsaharmat, rózsaágy,
Ah, beh kedves, ah! beh édes, ah! beh lágy!
(Szép belső rímek is szerepelnek a sorokban: illat - harmat és kedves-édes. Virágénekeink s Balassink kedvelt összecsengései voltak.)
Idézet a rímtelenekből:
Csongor:
El innen a magánynak rejtekébe,
El, ahol ember nem hagyott nyomot.
Derűs homályban, szélmoraj között
Az észmerengés búja ott lakik.
Ott álmodoztat ifju képzelődést
Elmúlt szerelm és meghiúlt remény...
A színmű két fő versrendszerét láttuk, s azt is, hogy az egyiket a másikkal tudatos költői szándék váltotta fel. Harmadsorban említem a betétdalokat, bár a szimultánnal némely darabjuk megegyező ritmusú, többségükben mégis egy harmadik versrendszert képviselnek. Szólamnyomatékos ritmuselvű, - szótagszám tartó 8-asok, 10-esek, 12-esek. Mivel a szótagmérő ritmuselv nincs jelen, így egyértelműen az ütemhangsúlyos versrendszerhez sorolhatjuk ezeket a dalokat.
Kurrah (nagy zajjal énekel)
Ha a csipkebokron // rózsa nem teremne
Bolond madár volna // aki ráröppenne
Hej, dínom, dánom!
Ledér neve mellett három ízben is ott a szerzői utasítás, hogy: énekel. (4. felvonás) Előbb egy keresztrímes strófát:
Túl a Tiszán, túl a Dunán
Innen is
Úgy galambom a kisleány
Ha hamis
4/4 a
3 b
4/4 a
3 b,
majd egy párrímest felező nyolcasban:
Pesten jártam // iskolában
Térdig jártam // a rózsában,
végül háromütemű 10-eseket dúdol:
Rózsalevél / kicsi / rózsalevél
Miért van hogy / halovánnyá / lettél
Halovánnyá / mint a lány / orcája
Mint a télnek / hideg / hóruhája
[Németh László azt hiszem elmosolyodna, ha látná, miképpen esnek egybe a zenei és szó-értelmi határok...- megj. tőlem: NIP!]
Az altató dal s a nemtők éneke, valamint az utolsó leütés négy sora; az éji szerelem himnusza: a színmű legcsiszoltabb drágakövei. Szép példái a szimultánritmusnak. Egy érdekesség: a nemtőkirály sorai nem zökkennek szabályos metrumokba, majdnem éppoly 10-esek, mint az iméntiek Ledérnél. Ez természetesen csak a külső váz, látszat, mert rímben és stílusban valóban ég és föld a különbség:
Szűzleányszív / dobogása / bölcsőm / Ki kér tőlem / boldogságot / kölcsön? / Szűzleányszív / dobogása / ringat / ott aluszom / s a kislány / kacsingat.
A rím választékossága: több szótagra való kiterjedése rávall megcsöndítőjére, akár a Szentivánéji álom-ban. Hauser Arnold figyelt föl arra, hogy már Shakespeare-nél is használatos " a jellemzés kétféle módja, tudniillik az az elv, hogy szolgáit prózában, hőseit és nagyurait viszont művészien , versben beszélteti...." (Puck, Zuboly, Vackor, az ács: póri nyelven, Lysanderék éterien társalognak.) Vörösmarty különben a színmű más részeiben sohasem vers-formai jegyekkel, hanem stílusbeli megkülönböztetések segítségével jellemzi a földieket s égieket. Rímben nem szegényebb, ritmusban sem esetlenebbek a kísérők gazdáiknál. A rímek egyébként is csupán a hangzás igen-igen kedves meglepetései, mintegy ráadásai a már úgyis gyönyörű verszenének.
Már csak egy esetben találom beszédesnek a verselést, s ez a személynevek, szereplők alatti megjegyzéshez kötődik: A pogány kunok idejéből. Verselésünk pogánykori eredetű jegyei közé tartozik többek között a paralelizmus és a ráolvasók soroló technikája is. Mirigy kút-bűvölését fél-fél sorokba tördelte Vörösmarty. A paralelizmus szép példáját pedig Csongornak a Fejedelemhez intézett szavaiban találjuk:
Nem por, ha ember, ollyan por mint te vagy,
Vagy inkább ember és por mint te vagy.
Mit is mondhatnék ezen a gnómán tűnődve. E legfényesebb gondolatokat azonmód fölidézheti az értelem, ha muzsikájuk eléri a szivet. Mert Rónay György szavaival: "Szebben, tisztábban, táncosabb könnyedséggel, bársonyosabb mélységgel, ötletesebb trillákkal, ha kell: póri dudaszót, ha kell: égi csengettyűt utánozva, azóta sem szólt ez a varázsfuvola."
Németh István Péter
Utószó helyett:
Évente több alkalommal találkozom fiatal költőkkel, akik a mesterséget komolyan meg szeretnék tanulni, de versmondóknak is mindig, nem csupán az íróknak, ajánlani szoktam egy szuszra a következőket:
Kölcsönözd ki a könyvtárból okvetlen a legegyszerűbb leírást Hegedűs Géza tollából, aztán Gáldi László Ismerjük meg a versformákat című könyvét (szerencsére több s legújabb kiadása is van!), a nagy Szepes Erika-Szerdahelyi István féle verstant. (A társszerzők műve: A múzsák tánca című verstani kisenciklopédia 1988-ból.) Számítsd hozzájuk a Németh Lászlói és Gábor Ignáci "ősi" intelmeket: Németh László Az én katedrám című könyvében jelent meg a magyar ritmusról kiváló munka. Gábor Ignácnak a Fekete Sas Kiadónál 1997-ben adták ki három alapművét (A magyar ősi ritmus, A magyar ritmus problémája és A magyar ritmika válaszútja címmel.) Arany János A magyar verselésről című tanulmánya a Magyar Remekírók sorozatban Arany János munkái VI. köteteként jelent meg 1907-ben a Franklin Társulatnál, én ezt a kiadást őrzöm, de a többi sem elérhetetlen. Mindezek ismeretében élmény lesz a kortárs költők verseiben fölfedezni a tanultakat Szepes Erika: Magyar költő - magyar vers című kötetében. (Tevan Kk. 1990.) Verstant még többen írtak. Horváth Jánosé is híres, Kecskés András szintén megjelentette könyvalakban kutatásait, de hadd zárjam a tudósok sorát egy kevésbé ismerttel, egy pápai professzoréval, jelezve, hogy egy dunántúli kisvároska sem lehetett meg annakidején saját verstankönyv nélkül:
Szabó Károly: Költészettan.
Tanodai s magán használatra.
Pápán. 1863. a reform. főiskola betűivel. 309. V p.
Pápai Református Könyvtár
B.I. 1481.
