Versek vigíliákból és szilenciumokból

(Makkai-Kiss Nóra: Az átvirrasztott csend című kötetéről)

    Bizonyára a Jel, a Polisz, az Új Horizont című folyóiratok olvasói közül többen megörültek, hogy a hasábokról már ismert, rokonszenves lírikus verseit már kötetbe rendezve is együttláthatják. Makkai-Kiss Nóra verseskönyve Átvirrasztott csönd címmel látott napvilágot. Buzás András festőművész borítóterve és illusztrációi igen széppé tették a kötet korpuszát.
    Makkai-Kiss Nóra első könyves költőként legelőször azt üzente számomra, hogy a jelentkező lírikusok közül manapság szintén ott vannak a poetrinák. Hány magyar költőnőről is írtam már? A klasszikus Batsányiné Baumberg Gabrielláról, Rab Zsuzsáról és Károlyi Amyról, a kortársak közül meg Makay Idáról, Mezey Katalinról, a pécsi Csekő Csilláról, a balatonfüredi Kondor Ilonáról, az ajkai Reviczky Krisztináról, a veszprémi Tomor Ilonáról és Tungli M. Mártáról, a paksi Acsádi Rozáliáról… Mindig tollamra kívánkozott, amit Ady Endre fogott versbe A verselő asszonyok-ról: Áldott az asszonyok között, aki verseket tud írni… Nem díszítő elem, sem nem udvariaskodás volt ez a részemről, hiszen szemem láttára még az országosan kevésbé ismert nevű költőnők is esztendőket adtak életükből, családi elfoglaltságukból vagy más szerepükből, hogy a versírás természetrajzát, a költői mesterség alapjait elsajátítsák. Makkai-Kiss Nóránál viszont most azt érzem, hogy vannak alkatok, akik nem csupán a versírás áldásában, de annak nehéz kényszerében, sújtásában, vagy – mondjuk ki – átkában is részesülnek. Férfiak szintúgy megélték ezt, Nagy László például azt vallotta, neki e játék nehéz ajándék. (A kötetének 83. oldalán Makkai-Kiss egyébként egyik mestereként idézi meg az iszkázi költőt, aki „dedikálta” nékünk földrengéses arca megmenekült mosolyát.) A költőnő számára mintha mindenáron meg kéne íródnia a versnek, éppen annak a költeménynek, ami a keze alól kikerül. Mintha valami jóvátehetetlen dolog történne ennek hiányában. Megeshet? Akkor inkább tényleg a vers. Mintha a kibeszélésnek egyedüli lehetősége a költészet által való szólás lenne. Tápai Mihály irodalomtörténész emígy vélekedik Makkai-Kiss világáról: „…a kötet legnagyobb része te, neked megszólítással íródik, ez valami közvetlenséget ad írásainak, a közvetlenséggel hozzám, az olvasójához való beszéd helyzeteit variálja a szerző. Valaki beszél hozzánk… Kicsit panaszversek ezek, „kihajolva az Univerzum ablakán” hangzanak el, félelmekkel, melyekre szép képei vannak.” Az olvasó tehát figyelmesen hallgat; ilyenkor a költőkkel együtt mondhatja el, hogy „kikönyöklünk a szeles csillagokra”. A költőnő sorolja is a leltárát, akár évtizedekkel ezelőtt Pilinszky János és József Attila az öröknek tűnő egzisztenciális panaszokat, amelyek a megváltatlanságból fakadnak:

Oldal: 1 2 3 4 5

Megjegyzés hozzáadása

Megjegyzések hozzáfűzéséhez be kell jelentkeznie.